Egy ilyen rossz nap volt az elmúlt hétfő is.
Egész délelőtt főztem, olvadtam a nagy melegben a konyhában, mert a tárva nyitott ablak sem ért semmit a hőség ellen. Leves főtt, húst sütöttem, rizset főztem, közben a vacsorához való vineta (padlizsán) is sült a sütőben, hát azt hittem, megkukulok. Persze, közben a két csajszinak is a kedvében kellett járni, illetve a két fiút is szemmel tartani, hogy nehogy összevesszenek a számítógép előtt. Amúgy is később lett meg az ebéd, de amikor láttam, hogy lassan tudok elkészülni mindennel, Benit is bevontam: megtisztította és megvágta a zöldségeket a salátához. Mindezek mellett, még normális nap volt a délelőtt, az ebéd jó hangulatban telt, utána kávéztunk, beszélgettünk, majd István és Zoli "beszaladt" a városba élprofilokat venni a csempézéshez. Egy kiló barack vásárlásával is megbíztam őket.
Én folytattam konyhai munkáimat, romeltakarítás, mosogatógépbepakolás, vinetatisztítás, illetve azt mondtam, ha már ilyen főzős napom volt, odateszem a másnapi ebédet is, hogy ne kelljen ismét elölről kezdenem majd mindent. Ez mind szép és jó volt, a dologba csak Boróka szólt bele. Ébredése után már szokatlanul rosszkedvű volt, csakis az ölemben - igen, csakis az ÉN ölemben - volt hajlandó meglenni, de végül odajutottunk, hogy még nálam is magából kikelve ordított. Eleinte még át-átadtam Beninek, hoyg haladhassak a munkámmal, de amikor úgy sírt, nem is tehettem, nem is akartam. Persze, mindent megpróbáltam: szopi, víz, étel, Chamomilla, fogzselé, játékok, semmi sem használt. Aztán kitaláltam, hogy levisszük hintázni. No, ott elvolt Benivel vagy negyedórát, és még vagy 10-15 percet utána a babakocsiban sétálva, és kész. Már este fél 9 volt és Istvánék még sehol.
Amikor felhívtam őt valamikor fél 6-6-kor, nagyon mérges volt, mert nem találtak profilokat, legalábbis bárhová mentek, nem volt külső és belső profil is ugyanabban a színben, modellben. Szavaiból úgy vettem ki, hogy már elege van az egészből és hazafelé tartanak. Erre meg még néhány óra múlva sincsenek otthon. Amikor fél 9-kor ismét felhívtam, a háttérből a Selgros-i hangosbemondót hallottam. Úgy felment a pumpám, azt hittem menten felrobbanok. Már nem is tudom, hamarjában mit hadartam neki, de tudom, hogy azzal fejeztem be, hogy a fene egye meg azt a sört. Mert tudtam, hogy ott a sört vette meg, mivel előző nap becseréltük a ládát. Ha barackot is hozott volna, talán jobban tolerálom a dolgot, de állítólag az egész városban nem találtak normális barackot, és így inkább nem vettek.
Amikor beállítottak, Boró még mindig rossz passzban volt, bár már akkor készítettem elő a lefekvéshez. Természetesen, Kriszta mosdatása, rendezése, lefektetése 100%-ban Istvánra hárult és nem is volt egy szava se ellene. Amikor Boró elaludt, és csend lett a házban, akkor tört ki belőlem az elkeseredés, de egy kiadós sírás és István vigasztalása után lassan megnyugodtam. Vacsoráztunk és egyetértésben feküdtünk le, de azért elhatároztam, hogy ezután én is csinálok magamnak olyan programot, ahová nem viszem magam után az egész pereputtyot. Volt ilyen, míg csak Kriszta volt egyedül, lesz ilyen ezután is.
De hogy mikor kezd(het)em el hatályba is léptetni, azt még nem tudom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése