2015. június 29., hétfő

A vakáció kezdete

Intenzív kezdet, de nagyon.

A lányok azonnal 1 hét idecsi kiruccanást kaptak (ergo, mi is 1 hét kettesben levést itthon. :) ), s kaptak volna többet is, ha ma reggel föl nem hívnának, hogy Borónak kullancs van a nyakába fúródva, s mikor magyaráztam, mit tegyenek, akkor drága szüleim egymásnak adogatták a telefont, és ijedtségükben jobbnak látták nem tenni semmit. Fölmentünk, kivettük, s jöttek a lányok haza velünk.

De sebaj, mert holnap Krisztának fodrász, majd holnaputánnal együtt meggyszedés és -eltevés Illyében, szerdán és csütörtökön intenzív szépítészeti-körmészeti beavatkozások nálam, itthoni takarítással, ház rendbenhagyásával, pakolászással egybekötve, hogy pénteken reggel hármasban a csajokkal fölkerekedjünk, és megrohamozzuk Karcsi nagyági nyaralóját, ahol az Erdélyi konyhás lányokkal tartjuk hagyományos nyári találkozónkat.

A vasárnapi hazaérkezés remélhetőleg időben történik ahhoz, hogy kvázi nyugodtan (?! - szép álmokat! ) összepakolhassak a másnapi másik induláshoz, ahová ezúttal - természetesen - mind a négyen megyünk, és .....

... és itt megáll a tudomány. Ennyi. Ennél tovább nem tudok, és nem is akarok gondolni. Bőven elég ez is. Jól indul ez a nyár, eseménydús, élménydús, amiért nagyon hálásak vagyunk. Reméljük, így is marad! :)

Két héttel ezelőtti fürdés Idecsen, a Marosban, amikor még igazi kánikula volt. Ritka, hogy június közepén már a folyóban fürödtünk volna, talán egyszer fordult elő, még '91-ben, hogy ilyen meleg volt a nyárkezdet.

Egyelőre csak négyen... az ötödik fényképez... :) 

Itt már öten (a hatodik fényképez :D ), és ... kezdődhet a móka... :)

Boró már úszik, hála az egész éves tanfolyamnak. És fejest ugrik, és lemerül, és igazi kis Vízimüttymütty...

Krisztát még muszáj tanítani. (Őt nem tudtam beiratni a tanfolyamra :() A víz alatt boldogul, de ahogy a felszínre kerül a feje, rögtön elkukkan... :D 

Családi vízi portré - Nem éppen az Égei tenger....

És egy ráadás horgászós. Amúgy Édesapám a horgász, István nem tudom, mit csinált a bottal.


2015. június 27., szombat

Kriszta és az iskola

Merthogy igazából ez lett volna az előző bejegyzés... :) És ez főleg Krisztáról fog szólni. No meg az ő iskolásságáról.

Az elmúlt három évben - nem tudom, miért - de valahogy nem jött belülről, hogy írjak Kriszta iskolai tevékenységéről, teljesítményéről, s úgy egyáltalán az iskoláról. Most viszont, úgy jött. És annak ellenére, hogy a legtöbb fórumon arról zajlik a vita és hangzanak el az okosságok, hogy miért hülyeség büszkélkedni a gyerek bizonyítványával, én most megteszem. Nem kimondottan a bizonyítványával (milyen furcsa nekem ez a szó ebben az értelemben, mi nem így használjuk, azaz egyszerűen csak az ellenőrzőjéről beszélünk, ha év végi általánosról van szó...), hanem úgy általában magával a leányommal. :)

Kriszta egy külön kis világ, és néha büszkén, máskor meg kissé félve merem bevallani, hogy mintha én köszöntem volna vissza majd' 30 év után az ő személyében. Alkatra, külsőre nem hozzám üt, kimondottan István famíliájának vonásai a jellemzőek rá, de belülről.... Főleg hozzám. És néha annyira jó, máskor meg szinte fáj ezt tapasztalni, főleg, mert tudom: emiatt vagy amiatt felnőttkorban ez vagy az lesz a problémája... De - mégha közhely is - ez van, és úgy fogadom el őt (őket), amilyen(ek), max. megpróbálom rávezetni arra, hogy bizonyos dolgokat másképp is lehet. Hogy például nem kell ábrándozni a matek házi fölött, jobb, ha egy-kettőre odateszi az eszét, és végez vele; vagy ne legyen érdekesebb a tíz oldallal odébb következő lecke, mint az, amit éppen tanulnak; hogy nem kell a töltőtollat minden házi feladatnál megbabrálni, vagy ne kalandozzon az esze ki tudja melyik szerelme felé... ;) :) És még sorolhatnám, ezek csak kapásból jutottak eszembe.

És mindezek ellenére Kriszta egy nagyon lelkiismeretes, szorgalmas kislány, akinek "mellesleg" - székelyesen mondva - vág az esze, mint a beretva! Nem, nem egy matekzseni - na persze, hogy ebben is rám ütött - de megvan a magához való józan "paraszti" esze, és kitűnően boldogul (még) a jelenlegi feladatokkal. A szorzótáblát, igaz, megszenvedtük - szegény olyan ügyesen ki tudta számolni az eredményeket, mindent értett, le tudta vezetni, el tudta magyarázni - csak épp a bemagolás nem ment neki. Mondhatnánk, s akkor mi? De azért nem épp úgy van... (Ez az iskolai rendszer, mást nem adnak, ebben kell helyt állni. Sok minden változott az utóbbi időkben, de sok évtizedes berögzültségeket nem lehet egyik napról a másikra változó reformokkal sipp-supp kiiktatni.) Az osztótábla végül már gyerekjáték volt... S a magam részéről ennyi matek bőven elég lesz majd neki, esetleg még némi geometriára is szüksége lesz az életben való boldoguláshoz, de ha ebben is rám üt, azt már szeretni és érteni fogja. ;)

Ellenben már most meglátszik rajta, hogy a nyelvek területén viszont zseni. Persze, ezt a szót a kellő szülői elfogultságnak is lehet tulajdonítani, de őszintén, biztos ritka azon erdélyi magyar gyerekek száma, akik kevesebb, mint 3 év alatt megtanulnak románul úgy, hogy iskola előtt csupán 4-5 kifejezést ha tudtak. És a megtanulás nem azt jelenti ebben az esetben, hogy éppen elmakog egy-két mondatot, hanem egyszerű hétköznapi társalgást tud folytatni bárkivel, hétköznapi témákról. És úgy, hogy 95%-ban helyesen használ nemeket, egyes és többes számot, módokat, igeidőket stb. És mindennek tetejébe abszolút eredeti kiejtéssel, mindenféle magyar "íz" nélkül a beszédében.

A német is nemkülönben jól megy. Természetesen, más szinten van, mint románból, hiszen csak 2 éve tanulja, más módszerekkel is, de ameddig eljutottak, azt nagyon jól elsajátította. És ami a legfontosabb, szereti. Én továbbra is bosszankodom miatta, mert amíg a némettel töltik az időt, tanulhatnák az angolt, aminek legalább hasznát vennék az életben. Egyedül ez vigasztal, és hogy jól megy neki, mert ha döcögősen menne, és emiatt szenvedne a gyerekem, hát nem biztos, hogy annyiban hagynám a dolgot főleg, hogy kíváncsi lennék, hány szülő kérte a beiratkozáskor a német nyelvet... Hogy a kiejtése még nem teljesen németes, gondolom, nem baj, kérdés, csak az, hoyg a tanárnőjük vajon mennyire eredetien beszél, hogy úgy tanulják majd ők is meg...

Angolt az oviban tanult, most még semmi köze sincs hozzá (talán majd ötödiktől), csupán azért említem, mert ettől függetlenül nagyon jól felismeri a nyelvet: mind szóban, mind pedig írásban.

Nagyon sokat olvas, magyarán: falja a könyveket, és mondhatni mindenevő: ugyanúgy szereti a magyar népmeséket is, mint a gyermekregényeket, nagyon változatos kategóriákat olvasott-olvas. Most éppen az Egri csillagokat, ami igaz, hoyg ajánlott háziolvasmány, de megbabonázta, nagyon szereti. (Gondolhatnátok, hogy ebben is rám üt, mármint az olvasásban valóban, de az Egri csillagok az a regény, amit mai napig nem olvastam el, mert nem tudtam. Egyszerűen nem tudtam 20-30 oldalnál tovább jutni. Mondtam, meg kellene próbálnommost... Hátha...)
Olvasási mániája kihat a helyesírására is, zsigerből vágja a helyes szóalakokat, mondhatni mániákus helyesíró, mert mindenki írásában felfedezi a helyesírási hibákat (az oviban, a kolléganőim üzenőtáblára kitett szövegeben is állandóan kiszúrta őket, és jókat szórakozott rajtuk :P). Ennek köszönhetően saját akaratból vett részt a Fürkész helyesírási versenyen, ahol a megyei szakaszon harmadik helyzett lett, és amiért én irtózatosan büszke voltam rá. :) Most, évzárókor kapta meg a versenyre az ajándékát: 2 oklevelet, és egy regényt, melynek címe: Egy igazi barát, és naná, hogy lovakról szól. :)

Az már nem is igazán meglepő, gondolom, hogy mennyire szereti bújni a különféle enciklopédiákat, lexikonokat, ismeretterjesztő könyveket. Szeret olvasni az állatokról, országokról, hegyekről, vizekről, környezetvédelemről stb. és olyan és annyi információt tud, hogy néha csak pislogok, hát ezt honnan tudja. Csak amúgy szív mindent magába, mint egy szivacs.

Készségtantárgyakból is nagyon ügyes. Például az én szemeimmel nézve nagyon szépen rajzol. És persze, hogy nekem szép, s bár én nem tudok rajzolni, azért tudom, látom, hoyg neki van tehetsége hozzá: olyan dolgokat old meg rajzban lazán, egyszerűen, hogy én ha még egyszer megszületek, akkor sem tudnám megcsinálni.

Zenéből nem olyan "profi".SZépen énekel, szép és jó a hangja, de nagyon bizonytalan, ugráskor, sorváltáskor nem biztos, hogy a megfelelő hangot támadja meg, s így "elviszi" az egész dallamot. Azt lehetne hinni, hoyg minket - a két zenészt - mindez nagyon elkeseríti, de nem, egyáltalán. Nem lehet valaki egyformán jó mindenben!

Mozgásban is nagyon jó. Rengeteget fejlődött a mozgása, a testtartása, a stílusa azalatt, amíg balett-tornára járt, de áprilisban otthagytuk. Csak annyit mondok: megvolt rá az okunk...

Mit mondhatnék még róla? Talán azt, hogy nagyon szeretjük függetlenül attól, hogy melyik területen milyen teljesítményt nyújt. Nem mondom, hoyg nem örülök, mert jók az eredményei, és hogy ilyen ügyes, de számomra akkor is ő lenne a legügyesebb (és értelemszerűen, Boróka is), ha a fentieknek csupán a töredékét tudtam volna felsorolni, elmondani róla.

Csak azt remélem, hogy ez a bugyuta iskolai rendszer nem fogja kiölni belőle ezt a lelkesedést, ezt az információéhséget, ezt az intenzitást, amivel a tudás világába veti magát, és ereje, energiája kitart majd a végsőkig!

Szeretünk, kincsem! :)

Jutalmai

Ide nem kell kommentár :) 

A Fürkészre kapott oklevele

Kitűnő a Felfedező-Kenguru versenyen

"Diplomaosztó" :) 

Büszke, mosolygós, virágos...

A tanító nénivel
A jutalomkönyvei

2015. június 25., csütörtök

Vágyak 2.

Ezt a szöveget most "fedeztem fel" egy 2013-as bejegyzésem alatt, kommentben. Én írtam, mintegy válaszként egy kedves ismerősőm szavaira. De annyira érvényes most is, hogy úgy gondoltam, ismét közzéteszem, most már önálló bejegyzésként. Az eredeti Vágyak című bejegyzés ITT olvasható.


Fotó INNEN.

"Én nem vágyom el innen... Mármint véglegesen nem. Talán valahol közelebb a tengerhez (tengerhez úgy általában, nem feltétlenül a miénkre gondolok, "román földön" semmiképpen sem szeretnék lakni :P) el tudnám képzelni magamat, úgy, hoyg ha éppen "rámjön", akkor 1-2 óra alatt ott lehessen lenni, de iylenkor óhatatlanul is arra gondolok: És? Ha ott laknék, egy idő után nem pont olyan megszokott, ismerős ... unalmas lenne az is? Bizonyára így lenne. Szóval, jó helyre születtem: van nyüzsgés, pezsgés itt is, mégsincs az a nagyvilágiasság (ahogy te is írod), ha csendre vágyok, arra is van lehetőség, ha kultúrára, tudományra, akkor itt fekszik a lábaimnál. És ami nincs itt, az van máshol. Olyan helyen, ahová eljuthatok - igazából bármikor (persze, itt most az anyagiakat nem vesszük figyelembe - elméletről van szó), olyan helyen, ahová vágyhatok, és ha már megvalósítottam, kezdhetem a következő vágyakozást. 

Érdekes, én, mi, abszolút nem vágyunk Nyugatra. Valahogy úgy vagyunk vele: házakat, tornyokat - azaz betont - itthon is láthatunk eleget: a hegyek és a tenger, vagyis a természet az, ami vonz. Persze, nyugaton is van tenger meg hegyek, de azok a helyek egyelőre nem nekünk vannak teremtve. 

(Most, Bulgáriában - hiszen ez a bulgáriai utunk után íródott), egy este a teraszon beszélgetve mondtuk: idén kinyaraljuk magunkat. Jövőre ismét lakásfelújítást tervezünk, nem valószínű, hogy futja a keret nagyszabású nyaralásra is. És akkor fogalmazódott meg bennem, és fennhangon is elmondtam: ez a nyaralás valaminek a kiteljesedése volt, egy bizonyos tetőpont. Ott és akkor úgy éreztem magam, mint ahogy a hegymászók érezhetik a csúcson: itt vagyok, és csak ez számít. Elértem, amit szerettem volna, nem tudom, hogy akarok-e még valaha valamit. Persze, aztán lejövünk a csúcsról, és visszajövünk a hétköznapokba, és minden egyes nappal attól kezdve újabb célok, vágyak fogalmazódnak meg. Összeszedjük magunkat, és ismét értelmesen gondolkodunk, és tudjuk, hogy az álmoknak sosem lesz vége. Ha mégis volna lehetőség jövőben egy igazi nyaralásra, még nem tudom, hogy merre mennék. Még nem szedtem össze magam. Még még mindig a "fenti" érzés jár át, nincsenek új célok. De valahogy sejtem, érzem, hoyg most valami kisebbre, csendesebbre van szükségünk. Másra. Mint amikor megpihenünk, miután kitomboltuk magunkat. És ez is egy vágyódás. :)

2015. június 20., szombat

Boróka és az iskola

Bár Kriszta már a harmadik iskolai évét is elvégezte, itt a blogon nem sokat írtam róla. Főként időhiány miatt, másrészt azért, mert ha valamit nincs alkalmam megírni melegében, frissiben, már elvesztődik a varázsa, időszerűsége, harmadrészt pedig nem vagyok az a típus, aki lépten-nyomon, fűnek-fának dicsekszik a gyerekei eredményeivel, ügyességével. Pedig igazából van, mivel dicsekednem, és lett volna már évek óta, hiszen mindkét lánykám kitűnően okos, ügyes, szép... és még sorolhatnám a jelzőket. :D
És mindkettő a maga módján okos és ügyes, mindkettő a maga ritmusában halad, és mindkettőt azért szeretem, amiért olyan, amilyen! :) Úgyhogy ez a bejegyzés és a következő róluk fog szólni. :)

Boróka
2012-ben Romániában nagy változtatást eszközöltek a gyerekek beiskolázásával kapcsolatban: az új törvény szerint minden 6. életévét betöltött gyerek (akik szept.1-ig töltötték be), kötelezően iskolába megy, az újonnan létesített előkészítő (vagy hétköznapibb nevén: nulladik) osztályokba. Volt két ún. kiskapu is, azaz három: az egyik, hogy az óvodában maradni csak indokolt esetben lehet, ha orvos nem javasolja még az iskolába lépést, vagyis, hogy valamilyen oknál fogva a gyerek még nem iskolaérett, illetve a másik, hogy azok a gyerekek, akik dec.31-ig betölik 6. életévüket, szülői kérésre, pszichológiai vizsgálat után mégiscsak beírathatók az előkészítő osztályba. A harmadik pedig az volt, hogy szintén szülői döntés alapján direkt első osztályba is írathatók még a gyerekek. Akkor, 2012-ben, amikor még nagy volt a káosz és a homály, senki sem tudta, valójában mit is jelent majd a gyerkekeknek ez a nulladik osztály, bizony, nem mertünk kockáztatni. Nem mertük felvállalni, hogy Krisztával kísérletezzenek, ezért egyenesen elsőbe írattuk, és nagyon jó döntésnek bizonyult mind a tanító nénit illetően (sőt! :)), mind pedig őt illetően. (Bővebben erről a következő bejegyzésben.) Boróka azonban tavaly januárban töltötte be a 6 évet, semmiféle orvosi ellenjavallat nem volt, tehát nyilvánvaló volt, hogy többet nincs keresnivalója az óvodában. Annál is inkább, hogy 4 és fél évet töltött az ovi falain belül, 5 tanévre leosztva. :O S mivel 2012-től már két évfolyamnyi gyerek kijárta az előkészítő osztályt, és bárkivel is találkoztam, és mesélt róla (akár szülő, akár pedagógus), csak jókat mondott, és főleg tudtuk, hogy ismét jól választanánk tanító néni ügyben, hát nyilvánvaló lett, hogy Borókát előkészítőbe íratjuk, természetesen, ugyanabba az iskolába, ahová Kriszta is jár.

És elkezdődött. Erről még tudósítottam akkor néhány képpel, de azóta mély a csend, csak ilyen-olyan ünnepségekről, ha tettem fel néhány fotót...
Szóval, elkezdődött az "iskola", és bizonyára meghökkentek, ha azt mondom, fogalmam sincs, mit csináltak egész évben. Azonkívül, hogy tudtam: nagyon sokat rajzoltak, kézműveskedtek és mozogtak ( a tornaórákon kívül volt végig úszás - kérésre, és hétfőnként táncra jártak osztályostól). Hogy ezenkívül mit csináltak, tényleg fogalmam sem volt, hiszen tankönyveik, füzeteik nem voltak, csupán egy feladatlapos gyűjteményben dolgoztak egész évben (direkt előkészítősöknek tervezett, minden tapasztalati területet felölelő gyűjtemény), illetve ezen kívül volt még a román munkafüzet. De minden az iskolában volt, csak most év végén adták haza az összes ilyen munkáját, csak most szemrevételezhettem, hogy mit dolgozott egész évben, és főleg, hogyan. És a munkái mellett most év végén kaptunk kézhez egy nagyon komplex értékelőlapot is, amelyben leírták fejlődését, jelenlegi "állását" minden tapasztalati területen (mondhatni tantárgyban), illetve egy nagyon sok oldalas kompetenciamérést és pszicho-pedagógiai jellemzést a hozzá tartozó "vizsgalapokkal" (egyszerű feladatlapok) együtt. És azt mondhatom, minden feladatlapja tökéletesre sikerült, egyedül a vonalkahúzogatás végére fáradt már el a keze, és azok a buta vonalak nem úgy dőltek egy-két helyen, ahogy a feladat elvárta volna. De csupán ennyi bajunk legyen az életben! :)
Mást nem is nagyon tudok mondani, talán annyit, hogy egész évben szívesen járt iskolába, ami egyrészt érthető is, hiszen, ez az év még amolyan oviszerű volt, és hogy hatalmasat fejlődött mindenféle szempontból.
Mondjuk, az is ide kívánkozik, hogy év elején 1-2 hétig ugyanazt csinálta a tanító nénivel és a tornatanárnővel is, amit általában az idegen "feletteseivel" (pl. újonnan jött óvó nénik) szokott:  "harcra" hívta, hogy próbára tegye őket; tudni szerette volna, ki az úr a háznál. :P :D De miután a felettesek (saját javaslatomra is) fölényesen megnyerték a harcot vele, engedelmes, aranyos, tündéri kislánnyá változott, akivel egész évben nem volt semmiféle baj, mindenben lehetett számítani rá. :)

És véget ért ez az év. Tulajdonképpen véget ért a lezserség; jövőre azt hiszem, meg fognak lepődni szegény kicsikék, és azt mondják, hogy ők nem ilyennek ismerték az iskolát! De nagyon remélem, és bízom benne, hogy ez az egy év játék, illetve játékos tanulás még sokat segített nekik a dolgok "helyrerakásában", sikerült szilárd alapokat lerakniuk a további igazi, kemény tanuláshoz. Gratulálunk, drága kicsikénk, és azt kívánjuk, hogy (a rendszer és a tanterv minden hiányossága és hülyesége ellenére is) szeressed az iskolát - a tanulást, és sokat gazdagodj mind tudásilag-lelkileg-szellemileg, mind pedig emberileg az iskolás éveid alatt! :) Szeretünk! :)






A képek minősége azért olyan, amilyen, mert kivágott részletek a nagy képekből...









2015. június 15., hétfő

Az elkerülhetetlen folyománya

Az elkerülhetetlen további elkerülhetetlent okoz. És időközben - nem mintha nem tudtuk volna, de - újra és újra rá kell jönnünk, hogy olyan jó nincs, ami mindig mindenkinek megfelel, és bármennyire is jól szeretné az ember, és bármennyire is szeret mindenkit, és nem tenne kivételt senkivel - a végén úgyis az van, hogy a jó valakinek nem jó.
És egyelőre semmi jó kilátás, tipp, ötlet nincs.
Legfeljebb - ismét - alszunk rá egyet, és hátha kipattan az "isteni szikra". Többet nem tehetünk.

2015. június 7., vasárnap

Ahol még a fű is zöldebb, avagy az ezeréves határ

Még nagyon friss az élmény, még csak 2 órája érkeztünk meg a kétnapos kirádulásról. Krisztával és Magdi mamával voltunk, és szuper két napot töltöttünk Kriszta osztálytársai, szüleik és a tanító néni társaságában. Remélem, lesz még ilyen alkalom, és remélem, lesz alkalmam egy kicsit részletesebben is leírni, milyen volt, mit láttunk, mit éreztünk... :)

Időrendi sorrendben...

A csíkszépvízi víztározó

Útban a Gyimesek felé - hihetetlenül bársonyosnak látszott a fű

A szálláshelyünk egyik házikója

Kriszta lendületben a Rákóczi-vár romjai felé

96 meredek lépcsőfok...

...visz fel a várromokhoz...

... ahol a régészek éppen végezték munkájukat.


Kilátás az ezeréves határra, a felújított őrházra és a várromokra a szemben lévő kontumáci kápolna mellől. 

A Hit, Élet és Nemzet kapuja a 11 kopjafával

Lefelemenet onnan...

Rálátás a Tatros völgyére, illetve a Gyimesi-szorosra

Ugyanaz, csak egy kicsit más szögből

A Gyimesi-hágón

Krémesevés Erdőszentgyörgyön - Mama megsimogatja Krisztát

Krémes helyett fagylalt :) 

2015. június 4., csütörtök

Elkerülhetetlen

Vannak dolgok, amiket semmiképpen sem tudunk befolyásolni. Tudjuk, hogy sok dolog - vagy szinte a legtöbb - úgy történik, hogy nem adjuk áldásunkat rá, mégis alávetjük magunkat annak a felsőbb akaratnak, ami az utunkba gördíti az elkerülhetetlent. Naponta megütközünk ilyen kisebb-nagyobb elkerülhetetlenekkel, de vannak olyanok is, amelyek igazán óriásiak, és egymagunk végképp nem szállhatunk szembe velük. Sőt, még sokan együtt is csak annyit tehetünk ellene, hogy próbálunk valamilyen más irányba indulni (tapogatózni), hogy találjunk valami mindenkinek megfelelő vagy legalábbis elfogadható megoldást, útvonalat.
Mert ilyen az, amikor egy óvodai csoportban himlőjárvány üti föl a fejét. Éppen most, amikor javában készülünk az évzáróra, amit egyelőre kénytelenek vagyunk bizonytalan időre/időpontra elhalasztani....

Mert az elkerülhetetlent nem tudjuk kikerülni, legfeljebb próbálunk a körülményekhez képest a legjobban kijönni belőle...