2015. december 24., csütörtök

Karácsonyi köszöntő

Idén Baricz Lajos költő-író plébános aranyos versével kívánok mindenkinek áldott, lelkiekben gazdag, békés ünnepet! :)


Fotó: INNEN.

Megszületett

Megszületett a kis Jézus
    messze keleten,
nem nagy város fogadta be -
    a kis Betlehem,

és annak is határában
    egy csöppnyi karám,
mindenkitől elhagyatva
    téli éjszakán.

Az angyalok hírül adták
    a pásztoroknak,
a csillagok örömteli
    fényben ragyogtak.

Szűz Mária és Szent József,
    az Isten-szülők,
szeretettel pólyálgatták
    a kis csecsemőt.

Ez éjszaka a természet
    köszönti Urát,
ember helyett íma az anyag
    áldja Krisztusát.

2015. december 10., csütörtök

Autó nélkül

Egy-két nap, amikor autó nélkül vagy kénytelen elmenni ide-oda, még mókásnak és áldásosnak is mondható, hiszen így sok olyan helyre juthat el az ember, vagy olyasmit is megláthat-megnézhet, amit autóval nehezen érint, vagy csak elsuhan mellette, sosincs ideje alaposan szemügyre venni. Így lehet ki-be járni a boltokba, megnézni a főtéri nagy karácsonyfát, illetve megbámulni az újságárusoknál lévő kiadványokat. És persze, buszozni, ami autóhoz szokott csajoknak (ti. az én két csajom :P) kész ünnep. És buszozás közben lehet beszélgetni nyugodtan, lehet embereket figyelni, lehet mesélni. Még a zsebtolvajokat is meg lehet mutatni nekik....
És nem, nem áll meg az élet, ha nincs autó. Ugyanúgy iskolába (vagy munkába) kell menni, ugyanúgy ügyeket kell intézni, bevásárolni, eljutni-ide-oda, és igen, meg lehet oldani. Csak nem olyan könnyen. Sokkal hamarabb kell készülődni, sokkal hamarabb elindulni, hogy majd várakozzál (és ilyenkor fagyoskodjál), hogy gyúródjál a járművön a többi izzadságszagú egyén között. És szomorú, de nálunk mindezt sokkal drágábbért teszed, mintha autóba huppannál, és odáig mennél, ameddig éppen a célod elmenni. (Egy oda-vissza buszjegy 7 lej 1 személyre, s már a lányoknak is kell venni, félár gyerekeknek, nincs, 1 l benzin pedig 5 lej körül mozog, néhány banival több 5 lejnél. A távolság 5-6 km, tehát nagyjából 1 l benzint lehet számolni, főleg így, hideg évszakban, illetve sok megállj-indulj-jal.)
És nem, azt sem felejtettem el, hogy még nem is olyan sok idővel ezelőtt - 4 és fél éve van jogsim - ugyanilyenek voltak a mindennapjaink, ugyanígy oldottuk meg, ha István nélkül kellett mennünk valahová, de gyakorlatilag éppen ezért is lett akkor jogsim, mert lassan lehetetlenné kezdett válni az életünk menedzselése autó nélkül.

És akkor most itt vagyok nélküle. Szomorú, de az a helyzet, hogy vasárnap este elromlott. Csak egyszerűen otthagyott a város közepén, meg sem "mukkant". István, szerencsére otthon volt, és utánunk jött. Azóta, vagyis kedd reggel óta, mert akkor tudta csak elvinni az autómentő, a szerelőnél van, és ma kaptam a kegyelemdöfést: egy megrendelt alkatrész csak hétfőre érkezik meg, tehát ideális esetben is (vagyis hogy csakis az az egy alkatrész lesz még a baja, és akkor meg tudják javítani) csak valamikor hétfőn délután vehetem újra kézhez. :(

Akár szégyen, akár nem, ez most (de bármikor is) nekem felér egy szörnyűséggel. Úgy érzem, mintha a fél karom és lábam le lenne vágva. Persze, lehet prédikálni, hogy így az autó, meg úgy, és igen, egyetértek, hogy túl sokszor és túl sok helyre mennek az emberek manapság autóval, de azt is tudomásul kell venni, hogy szükség is van rá. Akinek gyereke van, annál inkább. Bosszantó, hogy a félóra alatt elintézhető procedúra (pl. a lányok hazahozása az iskolából) legjobb esetben is min. 1,5 óra, ha szerencsések vagyunk, és nem az orrunk előtt húz el a busz. Mint ahogyan ma is. Hogy ne fázzunk meg a 20-30 perc alatt, amíg várunk, inkább elsétáltunk a következő megállóig. Úgy már nem kellett sokat várni. :P A bevásárlásra már gondolni sem merek. Pedig jó lenne megejteni, hogy majd ne ünnep előtt két nappal tolongjunk az őrület közepette. És az árára sem merek/akarok gondolni....

Aki nincs hozzászokva az autóhoz, most legyinthet, nem nagy ügy. Így van, fentebb írtam is, hogy mindent meg lehet oldani nélküle is, de minden sokkal körülményesebb. Azért úgy veszem, hogy tanulság és próbatétel. Nem szabad mindent készpénznek venni. Ami ma van, és működik, az nem biztos, hogy holnap is ugyanolyan természetes. Még az sem, hogy holnap reggel megölelhetjük-e egymást.....

Update - 2016.március.6.

Éppen újraolvastam a bejegyzésemet, és kicsit elmosolyodtam, hogy december 10-én még milyen optimista voltam. :D Ugyanis annak a bizonyos alkatrésznek nemcsak annyi baja volt, hogy napokat kellett várni rá, hanem az is, hogy nem volt jó. Mármint nem oldotta meg az autó baját. A szerelő le is mondott a javításáról, mondván, meghaladja őt. Egy újabb elszállíttatás után (újabb adag pénz, több, mint előző alkalommal) egy másik szerelő megállapította, mi a baja, csak éppen nem foglalkozott vele, ilyen "apró kis gondokkal" nem ért rá bíbelődni - mondván, nem kap semmilyen bontóban cserealkatrészt, az új valami 1500 euró körül lenne :O (megsúgom, az autómra nem biztos, hogy adnának annyit :D ). Január 4-ét még ott érte nála az autó. Ekkor István gondolt egyet, elhozta az alkatrészt (az autó board-computere volt az), megtisztogatta, kicserélt benne meghibásodott dolgokat (szakmájába vág, nemhiába villamosmérnök), visszavitte, a szerelő behelyezte, és az autó működött. El is hoztuk, bár még voltak apróbb bajai, de a következő napokban István azokat is pontra tette. És azóta is rendben van minden, és működik az autó. Csak tudnám, mi kerülhetett e második szerelőnél 250 lejbe....

2015. november 7., szombat

Ősz - november - csoda

A novemberről valahogy óhatatlanul is a szürkeség, a sár, az eső, a kedvetlenség, a hideg, a köd - és még sorolhatnék ezt-azt - jut eszünkbe. Mert vannak ilyen képzeteink, sztereotípiáink. Pedig nem mindig az/úgy van, ami/ahogy belénk ivódott. Persze, még csak az elején járunk a novembernek, és biztos vagyok benne, hogy lesz részünk a fentebb említett felsorolásból is, de MOST nem úgy van.

Reggel már ismét kezd később világosodni, zúzmara lepi az ágakat és az autók ablakait, és igyekszem a lehető legrövidebbre korlátozni a szellőztetést. Azonnal bekapcsol a fűtés, és jólesik rátapadni a forró fűtőtestre, miközben bámulom a derengő, elmosódott reggelt. Ilyenek az éjszakák is: sárgák a ködcseppeken megtörő és szétszóródó utcai lámpák fényétől, csípősek a hidegtől, és szúrósak a köd szagától. És jólesik néha kidugni az orromat, hogy majd annál jobban essék visszahúzódni a jó melegbe, és örülni, hálát adni érte.

A nappalok egy ideje csodálatosak: hétágra süt a nap, és igen, meleg is van. Persze, az a csalóka fajta meleg, mert ahogy árnyékba kerülsz, azonnal érzed, hogy kissé hiányos az öltözéked, de tudatában kell ennek lenni, pótruhákat vinni magunkkal, ha bárhová megyünk, hogy jobban felöltözhessünk, ha szükséges.


Idilli látványban volt ma részem: a távolban ködbe mosuló hegyek sejlettek, körülöttem a dombokon a sárga, a barna és a meleg-szürke ezernyi árnyalata pompázott és melengette szememet-lelkemet, a közelemben pedig a zöld is még eléggé jelen volt, jelezve, hogy van átmenet, van utánpótlás. A nap szikrázott és melegített, és legszívesebben leálltam volna az út szélén, és szaladtam, szaladtam volna, hogy a tüdőm fölteljen finom, otthoni levegővel, s majd magammal hozzam, haza.

A lányok egy hétig szívták azt a finom, otthoni levegőt, és bármennyire is hiányoztunk nekik, ma is azt mondták, bárcsak ne kellene ilyen hamar hazajönniük. Hiába, a vakáció lejárt, hétfőn ismét beállunk a sorba, és heteken át igyekszünk majd meglátni a szépet minden iskolai és itthoni napban.

2015. október 16., péntek

Jól megaszonta!

1. - Boró, majd nyolcadikban segítsek neked kémiából?
- Kémia? Mi az a kémia?
- Nem tudom, valami vegyi anyag. Vagy valami vegyi anyagos óra.

2. Anyu, tudd meg, hogy én téged és apukát soha életemben nem foglak elfelejteni! :)

Az ősz ajándékai

A belefektetett idő, erő és gondoskodás - ileltve nem utolsó sorban a szeretet - egyszercsak midnenképpen megtérül. 2013-ban sok volt az alma, az viszont nem a mi érdemünk volt, hiszen akkor csak úgy lett, ami lett. 2014-ben a szántóföld már ontotta gazdagságát, a gyümölcsfák viszont úgy gondolták, jobb egy év szünetet tartani. Most azonban bepótoltak mindent: az addig sosem termő szilvafák rengeteg gyümölcsöt adtak, egész nyár végén és ősszel csak hordtuk a sok zsák almát, hoyg finom levet szorítsanak belőle, és nem utolsó sorban a másfél évvel korábban ültetett kis fiatal gyümölcsfák némelyike is megkóstoltatta velünk a termését. Az egyik kicsi barackfa 19 gyümölcsöt érlelt be, a pindurnyi almafán 9 alma lett, de csak 5 érett be végül, az egyik cseresznyefa pedig csodálatos egyetlen szemet termett, amit becsületesen elosztottunk 6 felé, így mindenki megkóstolhatta, megtudhattuk, miylen ízre számítsunk, amikor majd sok is lesz rajta. Az egyik szőlőtőn lett egy szép gerezd szőlő, azt is megkóstolta mindenki, a többi vagy nem termett, vagy sokkal kisebb fürtöcskéket eresztettek, csupán néhány szőlőszemmel. De mi mindenért nagyon hálásak vagyunk, és örülünk mindennek, ami megadatott.

A lányok almafái rengeteg finom gyümölcsöt adtak, mindketten segítkeztek a leszedésben is, illetve az egész termés-hullás ideje alatt megbízható segítségnek bizonyultak a vödrök és zsákok töltésében:

Almaszedés 1.

Almaszedés 2.
Almaszedés 3.
Boró közben más munkát is kapott: zoknit és bugyit teregetett :) 

Almaszedés 4.

Almaszedés 5.

Almaszedés 6.

Hull az alma a fáról.... :) 

2015. október 7., szerda

Találkozás a kerttel

Már a hazaérkezésünk napján is annyira türelmetlenek voltunk, hogy alig győztük kivárni az ebéd lejártát (Anyu várt finom ebéddel aznap, és Kriszta külön kérésére egy nagy tál fánkot is sütött), hogy indulhassunk Illyébe, a kertbe. Nyár közepe volt, már kezdett érni ez-az, kezdett teremni uborka, paradicsom, minden ott töltött nap hozott valami újat, ami addig nem volt, minden egyes nap egy külön élmény volt. A hazaérkezésünk utáni hét még szabadság volt István számára, és kis szerette volna használni az időt a "haladásra". Voltak olyan munkálatok, amiket nem lehetett csak úgy, délutánonként összehozni, ezért arra a hétre szinte teljesen kiköltöztünk a természetbe. Vasárnap este még "hazaszaladtunk" ilyen-olyan dolgokat bevásárolni, de a következő napokat a kertben töltöttük. István kaput csinált (végre meglett a szép, tulipános kapu, a deszkák tavaly óta száradtak) és megannyi egyéb "apróságot" elvégzett, mama deszkát pácolt, függönyt varrt, én savanyúságot tettem el, meggyet szedtem és főztem finomakat a kert adta kincsekből, a lányok pedig mindenkinek segítettek egy-egy kicsit (vagy éppenséggel többet - mert Kriszta végig segített Istvánnak a kapucsinálásban: deszkákat  törölgetett, adogatott, szerszámokat adott kéz alá, szóval nagyon ügyes volt), és nem utolsó sorban rengeteget bicikliztek. Amikor, persze, nem fára másztak, vagy nem futkároztak, vagy nem a szomszédfiúcskával játszottak, vagy éppen "nem ölték" egymást. Az idő is kegyes volt hozzánk, eső nem volt, meleg viszont annál inkább, szóval szép és hasznos, tartalmas napjaink, estéink voltak.

Zöldellt minden, harsány, buja volt minden, mitha dzsungel lett volna

Kinyílt az első kardvirág is
Kb. 100-ig számoltam a paradicsomokat, utána már belezavarodtam...

Sárga kerek ...

Sárga körte ...

Tökinvázió

Póréhagyma: idén sokkal szebb lett, jó sok vizet kapott, tavaly nem tudtam, mennyire vízigényes

Cékla

A szeder is készülődött...

Az uborka fürtökben termett. S még szeptember végén is szedtünk róla...

A tavalyelőtt ősszel ültetett barackfák némelyike "megmutatta", mit tud: illatos, zamatos isteni gyümölcsöket teremnek. Ezen csak 3 volt (a fa kb. a derekamig ért)

... ezen viszont 15 szem gyümölcs maradt meg és ért be.

A kis almafa is 9 gyümölcsöt termett, de csak 6-ot hagytunk meg rajta. Az egyik lehullott közben, 5-öt fogyasztottunk el. :)

Egy tő kígyótökből egész dzsungel nőtt a kerítésre. 
Még az akácfa is egész nyáron tököt termett. :) 
Készül a kapu 1.

Készül a kapu 2.

Készül a kapu 3.
Mama lefestette a kapu deszkáit

És függönyt varrt... 

... persze, a lányok segítségével. ;) :P 
Esténként "tábortűz" is volt

Épül valami....

Folyamatosan összedőlt...

De ő nem csügged, folytatja, és végül lett is egy hatalmas rakás, mint a szénégetőknél. :) 

Munka után megérdemelt a vacsora

A kisasszony egy jó tál paradicsomot szedett a vacsorához. Seperc alatt eltüntettük.

Biciklizés 1.

Biciklizés 2.

Biciklizés 3.

Biciklizés 4.

Így néz ki egy "falusi gyerek" lába este, miután talp- és lábmasszázsban volt része a frissen csépelt gabonában. :D 




2015. október 6., kedd

A hazaút

Furcsa dolog októberben júliusról írni, de mivel ez lenne az utolsó "tükörcserép", hát nem szeretném, ha hiányos maradna görögországi nyaralásunk krónikája.

Mint írtam, előző este már sok mindent össze- és bepakoltunk, idejében keltünk is, mégis az elképzeléshez képest kb. félórás csúszással indultunk. Persze, mi ez a félóra az egész úthoz képest, úgyhogy nem hagytam, hogy István fölbosszantson miatta. :P Derűsen búcsúztunk házigazdáinktól, csak Jannis volt szomorú, mert megígérte, hogy babérfacsemetét ad nekünk, de sehogy sem sikerült a férfiaknak kiásniuk, úgyhogy muszáj volt megelégednünk néhány letört ággal. (Micsoda más íze, aromája van még így megszárítva is, mint annak, amit az üzletből veszünk!!!!!)

Jókedvűen indultunk, mégha egy kis szomorúság is társult az egészbe (főleg részemről, mert én vagyok az, aki élete végéig is ellenne egy tengeri vagy tengerhez közeli helyen...), és géppel a kezemben próbáltam elkapni a tenger meg a hegyek utolsó villanásait. 20-30 km után már nyoma sem volt a szomorúságnak, izgalommal néztem az utazásunk elé, és imádkoztam, hogy szerencsésen, baj nélkül megérkezzünk. Az odaúthoz képest terveztünk néhány módosítást, többek között, hogy ezúttal szó sem lehetett róla, hogy a hegyeken keresztül vágjunk neki Szófiának (oké, ez még odébb volt), mert sajnos a látvány egyáltalán nem kárpótolt az út minőségéért (hajtűkanyarok, szintkülönbségek, és rengeteg kátyú, végig erdőn keresztül). Addig azonban még lett egy kis eltérés - ami persze, nem volt betervezve, és 22 km-en, csupán 5 eurónkba fájt. :P De így jár az, aki bár hisz a GPS-nek, tudja, merre kell menni szamárvezető nélkül is, de a letérőnél mégis azt mondja, hát ha a tábla előre mutatja, ő előre megy. Igen, de előre Kavalát írt, és nem Kulatát. :D

Eseménytelen görögországi út után eseménytelen bulgáriai átutazás következett. Annyit megfigyeltünk, hogy ahogy átértünk a határon, mintha "haza" csöppentünk volna: az utak elkeskenyedtek (egy-egy sáv minden irányban), a sofőrök idegesek voltak, és mindenki előzött ész nélkül. :( Kiderült, jó ötlet volt kikerülni a hegyeket, mert a másik útvonalon sokkal jobb minőségű út, egy részén autópálya is volt, így a picivel hosszabb táv ellenére is hamarabb elértük a fővárost. Kikerülvén Szófiát én ültem át a volánhoz, és néhány tíz km-en keresztül vezettem, ami nekem azért megemlítendő, mert most vezettem életemben először külföldön. A fővárosi körgyűrű után nagyon sokáig autópályán haladtunk, majd jó minőségű, két-két sávos országúton, úgyhogy már csak sajnálkoznunk kellett, hogy menet nem erre jöttünk, de nem sokáig tettük: túl hosszú volt még az út ahhoz, hogy el akarjuk rontnai a kedvünket. :) Vidin/Calafat felé haladva és egyre falva a km-eket, egyszercsak minduntalan egy tábla került a szemünk elé: ferryboat Oriahovo - jobbra. Távolság Craiováig (város Románia déli részén) ugyanakkora, mint amennyi még lenne nekünk Vidin/Calafatig. Innen pedig Craiováig még kb. ugyanannyi, mint a komptól Craiováig. Egy darabig István mintegy magának bizonygatva, hogy jól gondolja, mondogatta, hogy nem megyünk arra, ki tudja hová "vetődünk ki", de amikor már egészen közel érve a letérőig a romániai kompkikötőt is kiírták (Bechet), egyből döntöttünk, hogy arra megyünk, hiszen eredetileg görögországba is itt akartunk menni. Így aztán letértünk, és kb. 70 km után már a Dunánál voltunk, kb. félórával a komp indulása előtt (az órarendet tudtuk). Utólag kiderült: időben nem igazán jelentett előrehaladást, hiszen a várakozás, a beszállás és a kikötés mintegy másfél órácskát vett igénybe, sőt, anyagilag sem ez volt a legolcsóbb megoldás, hiszen a megspórolt üzemanyagárat odaadtuk a jegyekre meg a kikötődíjra, de km-ekben azért spóroltunk, és az autónak is jót tett a kis pihenő. Illetve maga az élmény is páratlan volt nemcsak a gyerekeknek, hanem nekem is. Irtózattal láttam, ahogy gyűlnek a kamionok, és gyűlnek (végül vagy 6-7 TIR szállt fel a kompra), személygépkocsi is volt néhány, és egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy ezek a járművek mind ugyanarra a kompra akarnak felszállni, föl is férnek, és mi épségben megérkezünk a túlsó partra, azaz nem süllyedünk el. Igen, ezt hittem, és tátva maradt a szám, amikor megláttam, hogy egy-egy kamion milyen kis pici hangya volt a kopmhoz képest, és még jónéhány fölférhetett volna. :P

Éppen a naplemente előtti időszakot fogtuk ki, csodálatos színekben pompázott a Duna, óriási és sima volt a víztükör, horgászok voltak egyik és másik parton is, és ismét csodáltam a természet "rendjét", hogy milyen érdekesen osztogatta az adottságokat egyik és másik országnak: Románia partja alacsony és sima volt, alig emelkedett a víz szintje fölé, néhány erdőcske tarkította csupán a látványt, és néhányszáz méterrel odébb a bolgár part magas volt, dimbes-dombos, fás-bokros, már-már szinte vadregényesnek tűnt a sima másik parthoz képest. :) Jóleső érzés volt "otthoni" földre lépni, bár az otthon még legalább olyan messze volt, mint Makó Jeruzsálemtől. És áthaladva a legelső néhány határmenti településen, ahol látván a lepukkant házakat meg a fekete, rongyos, "falkában" a házak előtt összeverődött embereket, az volt az első gondolatom, hogy nem szeretném, ha ezen a tájon lenne defektünk, a második meg - bezzeg, hogy ilyen népeket kell nekünk, erdélyieknek eltartanunk.A szó szoros értelmében. De szerencsére tényleg csak néhány ilyen település volt, és a naplemente sokkal szebb volt annál, hogy a változtathatatlan miatt bosszankodjak. Úgy döntöttünk, hogy ezen a vidéken semmiképpen sem pihenünk, és addig megyünk, ameddig csak bírunk. Valahogy elképzelhetetlen volt, hogy már itt vagyunk Romániában, s mi mégis csak másnap délután érkezzünk haza valamikor. A kompon egy kedves, beszédes embertől kapott infók szerint haladtunk Craiova felé, majd letértünk olyan kis elhagyatott utakra, amelyekre magunktól biztos, hogy nem mertünk volna, s mégis nagyon jól tettük, mert forgalom nélküli, bőrsima utakon haladtunk néhány km-en át, kikerülvén ezáltal a nagyvárost és értékes távolságot meg időt spórolva. Már 10 elmúlt, mire megálltunk egy útmenti vendéglőnél, vizet és kávét vettünk, vécéztünk, majd falatoztunk egy keveset a csomagtartóból :D s végül a lányoknak "ágyat vetettem", és lefektettem őket. István fáradhatatlan volt, csak mentünk, mentünk, faltuk a kilométereket, és egyre közelebb kerültünk az otthonhoz. Én elfáradtam, de aludni nem is tudtam, nem is mertem, csak bóbiskoltam, lógattam a fejem, és folyamatosan próbáltam valami beszédtémát kitalálni, hogy Istvánt is ébren tartsam. De fölösleges volt aggódnom, nem volt fáradt, nem volt álmos, és tudtam, hogy ahogy érzi valamelyiket, azonnal megáll és pihenni fog. Már nyilvánvaló volt, hogy szállást nem keresünk, nem lett volna türelmünk kivárni a reggelt. Haladtunk, a km-ek egyre fogytak, és már azon vettük észre magunkat, hogy Nagyszebent is elhagytuk. Már csak száznál egy kicsivel több volt hátra. Számomra azonban nagyon hosszú volt. De István továbbra sem érzett fáradtságot, olyan volt, mint akit feldoppingoltak. :P Medgyesen azonban, egy sorompónál kiugrottunk mindketten, és megmozgattuk elgémberedett tagjainkat, megmasszíroztuk egy kicsit egymás hátát. Ettől arrafelé már könnyebb volt minden, és hajnali fél 4-kor leparkoltunk a konyhaablakunk alatt. Rosszul esett az otthoni éjszakai mintegy 17 fok, azt sem tudtuk, mit kapjunk magunkra, hogy ne vacogjunk annyira, amíg fölérünk. Otthon az ágyak alváshoz vetve vártak, és néhány perccel később már mindannyian az igazak álmát aludtuk. :)

Hogy mit álmodtunk, nem tudom, de rossz nem lehetett. Hálát adtam Istennek, hogy elkísért bennünket, hogy megóvott minden bajtól, rossztól, és hogy ismét épen-egészségesen az otthon falai között lehettünk. Kezdődhetett a nyár második része, ami nem volt sem rövid, sem eseménytelen. :)

Utolsó pillantás a tengerre

Utolsó pillantások az Olimposzra 1.

Utolsó pillantások az Olimposzra 2.

Oleanderek a pálya mentén, végig

Olajfaligetek lépten-nyomon

Már Bulgária

Cigánylakodalom (?)

Érkezünk Szófiába

Ez is menetirányba esett. :) 

Bulgária tele volt hegyekkel, nagyon szép vidékeken haladtunk végig

A komp; Izgalmas volt ott lenni "a tövében", mégis olyan messze lenni

Falatozás, csemegézés

Izgalom: beszállunk
Naplementében 1.

Naplementében 2.

Naplementében 3.

Naplementében 4.

Naplementében 5.

Naplementében 6.

Naplementében 7.

A kompon
 
A bolgár part

A román part
 
Hamarosan kikötünk: "Milyen mély lehet..."

Naplemente az alföldön