2011. december 31., szombat

Újévi köszöntő

A szokásos, sablonos újévi jókívánságok helyett álljon itt kollégám, kedvenc kortárs költőm és íróm, Kajuk Gyula újévi köszöntője. Fogadjátok (meg) szeretettel!:) És igyunk! 2012-re!:)



Fellobbant a kék láng,
meggyulladt a szesz!
Bámulunk a fénybe...
mi volt és mi lesz?
Mit hoz majd a sorsunk
az új évben elénk?
Nyújt-e kis vígaszt?
A bánatból elég!

Töltsd hát meg barátom,
poharunk szaporán!
A gondok úgyis jönnek,
idejekorán...
de addig is vígadjunk!
A jó krampampuli
eltereli őket,
mint terelő puli.

Aromás lébe csöppen
az olvadó cukor...
Ne kérdezd, meddig élünk,
s ha meghalunk... mikor?
Szívd be a mámorító
ital dús illatát!
Feledjük egy percre
a világ bánatát!

2011. december 29., csütörtök

Karácsony 2011 - képekben 2.

Itt egy második fotófelvonás az idei karácsonyunkról. 26-án készültek, amikor Édesanyámék és Aniék voltak nálunk, az ajándékokat a szüleimtől kapták.:) A többi angyaljárásról sajna nincs fotóm, mert nagy hülyén sehová sem vittünk magunkkal gépet. (Amúgy ez végig jellemző volt az utóbbi időben, mert pl. egyik ovis ünnepre sem vittünk fotómasinát.:()
A fánk nappali fényben

Boró munkája

Kriszta munkái


Lovacska és büszke tulajdonosa

Hát ez meg mi? Juhéjj, korongozó!!!:)



A fánk éjjeli fényben

2011. december 26., hétfő

Karácsony 2011 - képekben

Úgyis kevés volt a fotó mostanában......
No, nem mintha a szöveg sok lett volna....:)


















2011. december 25., vasárnap

"Sok Karácsony első napját!"

Édesanyám falujában így köszönnek az emberek egymásnak, amikor találkoznak annak függvényében, hogy az ünnepnek éppen melyik napján találkoznak. Holnap pl. "Sok karácsony másodnapját" kívánnak egymásnak. És még van egy köszönésforma, ami nagyon furcsa és szokatlan, sőt, nem tudom, hogy nyelvileg is mennyire helyes, de azt mondják: "Sok ez mái napokat!"

Nos, ezekkel a szavakkal szeretnék én is boldog, meghitt, örömteli ünneplést kívánni minden kedves gasztrobloggernek, olvasómnak és idetévedőnek, és azt, hogy sok-sok, a maihoz hasonló napot érjetek meg szerető családotok körében.:)

Ilyen csodás karácsonyunk rég nem volt: tiszta fehérré változott reggelre minden.:)

Fotó: INNEN.

2011. december 11., vasárnap

A mai termés

Azaz már tegnapi, de na, én csak most kezdek az alvásra gondolni:

1. 1 db Hello Kitty torta szülinapra (Elég jól sikerült (mármint alakra), az íze nagyon finom volt. Remélem, az ünnepeltnek is ízlett. Majd ha odajutok, fotót is teszek fel róla)
2. 1 db nagytakarítás a nappaliban (és véééééégre, van új függönyöm is, amit hálásan köszönök az anyósom angyalkájának - jó idejében elküldte:) )
3. 1 nagy adag mézespogácsa - csak megsütve, a díszítés holnap "jön" - Kriszta negyed 12-ig segített nekem a sütésben. Ügyesen szúrta a formákat, és ügyesen szúrta beléjük a szívószállal a kis lyukakat is, amibe majd a szalag vagy a cérna jön (díszek esetén).
4. 2 db javított anyag sütés után.
5. 1 db "hulla", aki most fog elterülni az ágyban, és reggelig fel sem kel.

2011. december 4., vasárnap

Párbeszéd egy 5 és fél évessel

- Hmmmm, ez mennyei..... Anyukáááááám, mit jelent az, hogy mennyei?
- Kicsi szívem, attól függ, mit akarsz mondani vele, mert...
- Hát azt, hogy ez az étel isteni.
- És az, mit jelent? - kérdezem én.
- Azt nem tudom, csak azt, hogy finom. És nekem nagyon ízlik.
.
.
.
Kell még vagy egy szinonima???:)
Természetesen, Krisztával zajlott a párbeszéd, akinek hatalmas a szókincse korához képest (egyszer le is írom, hogy mennyi szinonimát tud egy-egy szónak), és aki egyelőre azon vacillál, hogy doktor néni legyen avagy ... paleontológus. :D:D:D

Még októberben, hosszú hajjal

2011. november 28., hétfő

KIFŐZTÜK KARÁCSONY 2011

A tavalyi akció sikerén felbuzdulva a KIFŐZTÜK gasztromagazin stábja, idén is megjelentette KIFŐZTÜK KARÁCSONY című adománygyűjtő különszámát. A különszámhoz ezúttal 82 blogger járult hozzá, a szerkesztőcsapat pedig egész éven át dolgozott azon, hogy most is egy tartalmas, igényes kiadvány kerüljön az olvasók, az adományozók "kezébe". A Kifőztük Karácsony letölthető ITT (regisztráció és adományozás után).





A Kifőztük Karácsony  különszámot megkaphatja bárki, aki  adakozik. Az adomány összegének nincs megszabott minimuma. Minden segítő szándékú támogató annyit adhat az újságért, amennyit képes egy ilyen jó ügyre áldozni. A legkisebb összeget is hálás szívvel köszönjük, amivel a Velemi Camphill Gyermek Lakóotthont és a békéscsabai Degré utcai Gyermekotthont támogatja minden kedves adományozó.
A velemi otthonban autista és értelmi fogyatékkal élő gyerekek nevelése, oktatása folyik. A békéscsabai intézményben önmagukat ellátni nem tudó, többnyire mozgásképtelen, halmozottan sérült gyerekekről, fiatalokról gondoskodnak.
A gyűjtés során befolyó pénzt a SoSe Közhasznú Alapítvány kezeli, ők egyeztetnek a két szervezettel, hogy hol, mire van szükség, és vásárolják meg a kért felszereléseket, eszközöket. A teljes befolyt adományösszeg a két gyermekotthon kis lakóit fogja segíteni.

Az alapítvány a kiválasztott támogatottak számára szükséges, tárgyi jellegű adományokat szerez be a kapott adományösszegekből és ezeket juttatja el a támogatottakhoz.

Kedves adományozók! Minden kis összeg számít, tehát segítsenek, hogy segíthessünk. Szerezzünk boldog perceket, boldog ünnepet másoknak is!

Szerény hozzájárulásom a laphoz ezen aranyos hóemberkék receptje:


2011. november 21., hétfő

Jöjjön már a tél!

Hosszú volt az ősz. Hosszú és meleg. És imádtuk. Nem volt eső, latyak, sár. Persze, tudom, a földnek nagyon kellett volna, de "városi" szemmel nézve, így kitűnő volt. Aztán eljött a hideg is. Volt -8 is októberben. És azóta is voltak-vannak fagyok.

Most, ha kinézek az ablakon, a fák tiszta fehérek. Nem a hótól, csak a zúzmarától. Amúgy száraz és hideg minden. Ahogy kipillantok az ablakon, úgy érzem, mintha tél lenne. Aztán rájövök, mégsem. Teszek-veszek, a pillantásom szintén az ablakra esik, és a havat keresem. De nincs. Szombaton, amikor orvoshoz mentünk, meglepődve vettük tudomásul, hogy 3-4 km-re tőlünk teljesen más az időjárás: kb. ujjnyi vastag "hóréteg" volt a járdákon és a füves részeken. A lányok ujjongtak, tapicskáltak benne, és urambocsá' hógolyót akartak gyúrni. Szomorúak voltak, hogy ott kellett hagyni a havat, és még szomorúbbak, amikor hazaérkezve, nem ugyanaz a látvány fogadta őket, mint a városban. Azóta is állandóan kérdezik: mikor lesz már tél?

És most, hogy kipillantva az ablakon, akaratlanul is abban reménykedek, hogy havat látok, most már én is azt mondom: Jöjjön már a tél!!!

2011. november 19., szombat

Fülek

Időnként bajok vannak nálunk a fülekkel. Nyáron Kriszta volt az ügyeletes fülfájós, amikor átcsoszogott éjjelente, és kijelentette, hogy neki fáj a füle. Ilyenkor legtöbbször bevált a fülgyertya. Vagy ha ez nem jutott eszembe, a melegített só mindig segített. Azt is tudom, hogy a meleg só nem mindig jó a fülfájásra, de valahol olvastam, hogy ha enyhülést hoz az első 5-10 percben, akkor nem ártunk vele. Akkor van gond, ha max. 10 perc alatt nem enyhül a fájdalom, akkor feltétlenül el kell távolítani a meleg sót a fül tájékáról. (Én a kispárna alá szoktam betenni a vászonzacskót a sóval.)

Ma hajnalban Boró tipegett át hozzánk, és azt hittem, pisilnie kell, csak lusta (=túl álmos) magától vécére menni, amikor elnyafogja magát, hogy fáj a füle. Kérdem tőle, melyik, hát mindkettőt mutatja. Aztamindenit, gondoltam, és kipattantam az ágyból. Mentem a sós zacskóhoz, be a mikróba, 5 perc múlva már rajta is feküdt. Hol egyik fülével, hol a másikkal. Eltelt néhány perc, semmi enyhülés. Eltelt még néhány, és akkor sem. Na, kifelé a sóval, és megindultam megkeresni a fülcseppet. Szerencsére egykettőre előkerült, és miután beadtam neki 5 ml Nurofent, mindkét fülébe cseppentettem egy-egy cseppecskét. A kétfelőli támadás hatásos volt, mert Kismókus úgy elaludt, hogy csak 8 után ébredt minden fájdalom nélkül.
De hogy örömöm határtalan legyen, amikor Kriszta felébredt, hallom, hogy valami furcsa, monoton éneklő hangot hallat. Bemegyek, kérdezem, mit csinál, mire azt válaszolta: dugaszolom ki a fülemet. Na, basszuskulcs, megint fül? Neki nem adtam semmit.
A délelőtt baj nélkül telt el. Nem sokkal dél előtt viszont azt mondja Boróka, hogy fáj a füle. És a jobb oldalit mutatta. És zsémbes, nyafogós lett, és semmi sem volt jó neki. Hát, ennek fele sem tréfa - gondoltam - így szombat délutánra nem maradhatunk! És felöltöztünk és elmentünk a sürgősségre. Jó másfél óra várakozás után bevettek nagy sürgősen, megvizsgálták mindkettőt (gondoltam, jobb, ha Krisztát is megnézik egyúttal, és hátha az időszakos nemhallására is fény derül:D), és kimondták az ukázt: Borónak középfülgyulladás és antibiotikum, Krisztának valami enyhébb, másfajta gyulladás, ami nem a jellegzetes zsíros váladékot termeli, hanem valami savószerű folyadékot. Nála egyelőre Nurofen és orrcsepp a kezelés, 10 nap múlva mindkettővel vissza.

A nap további része jól telt; mindketten jól aludtak, jól vacsoráztak, És talán az elkezdett kezelés hatására Borónak sem fájt már annyira a füle. Édes volt. Amikor indultunk az orvoshoz, odakapott a füléhez, és azt mondta: jajjjjjj, tele van bubojékkal a fülem!:)

2011. november 18., péntek

A nevemről

Múltkoriban olvastam Szilvinél arról, hogy milyen élményei, tapasztalatai voltak a nevével kapcsolatban, illetve abból kifolyólag. S amint olvastam, felidéztem én is azokat a történéseket, „sérelmeket”, amelyeket eddigi életem során a nevem miatt „el kellett szenvednem”.
 A dolgok és a körülmények tökéletes megértéséhez egy kis történelmi áttekintéssel kell kezdenem az írásomat. A kommunizmus idején Romániában „egyesek” hatalmas erőfeszítéseket tettek azért, hogy a kisebbségeket, és főleg a magyarokat beolvasszák. De köztudott, hogy az erdélyi magyarság az egyik legerősebb nemzeti tudattal és öntudattal rendelkező kisebbség, és a többségieknek nem ment olyan könnyen a dolog, ahogy szerették volna. Így aztán az összes lehetséges módot és eszközt megragadták a „nemes” cél érdekében: iskolákat, osztályokat szüntettek meg vagy vontak össze (’86-ban, amikor elsős lettem, a falumban 7-en voltunk I-IV. osztályos magyarok, és abban az évben megszűnt ez az összevont osztály is), nem volt szabad magyarul mondani és leírni a helységek nevét, Románia földrajzát és történelmét már IV-ben is románul tanultuk, és sok-sok más lehető és lehetetlen szabály, törvény mellett, nem éppen utolsóként az is ott volt, hogy a keresztneveket is csak románul szabadott anyakönyveztetni. Így aztán, aki Jánosnak született, Ioan-ként (Joán) írták be, a Katalinokat Ecaterinának (Ékátériná) nevezték el, vagy az Annamáriákat Ana-Mariának (Áná-Máriá). Aki csak tudta és tehette, olyan neveket adott a gyerekének, amiket nem lehetett románra fordítani, illetve olyan volt az írásmódja, hogy nem kellett bele sem ékezet (ezeket nagyon rühellték), sem pedig kétjegyű mássalhangzók nem szerepeltek benne. Sógornőm pl. ezért lett Melinda és nem Katalin, ahogy apósom szerette volna, István pedig egy szerencsés véletlen folytán István lett a kötelező Ştefan (Stéfán) helyett: a bábasszony, aki levette az adatait egy szász asszony volt, és amikor anyósom elmondta a nevét a gyereknek, a nő kétségbeesetten nézett vissza rá, hogy ezt ő nem tudja leírni. Anyósom viszont le tudta:D:D:D És lemásolni már az asszony is.:) Édesanyám ’63-ban már Magdalena lett a Magdolna helyett, ’80-ban, viszont, amikor én születtem, úgy látszik, szintén szerencsecsillag uralkodott fölöttem, mert egy üveg likőr és egy (akkoriban hű de nagy dolognak számító) karton bolgár cigi segítségével meglett szüleim akarata és Edith Magdolnaként írtak be az anyakönyvbe. Igaz, a két keresztnév közé odabiggyesztettek egy kötőjelet, ami a román nyelvben kötelező a dupla keresztnevűeknél, de ez már kevésbé zavar bárkit is. Azt, hogy a húgom Ana-Maria (ejtsd: Áná-Máriá)lett Annamária helyett, ’89-ben már az égvilágon semmi sem tudta megakadályozni, akkoriban már annyira eldurvult a helyzet, hogy a világ likőrje és cigije sem ért semmit.
És akkor azt hihetnénk, hogy ezzel nevem „kálváriája” meg is szűnt, és boldogan éltem, amíg meg nem haltam. Hát, ez utóbbi, remélem, így lesz nagyáltalánosságban, a nevemmel viszont volt bajom még elég. Jobban mondva azzal az átkozott „h” betűvel az Edith végén, amiről azonban nem vagyok hajlandó lemondani semmilyen körülmények között. És akkor ide szintén egy kis időbeni visszatekintésnek kell következnie...
Azon ritka és szerencsés emberek közé tartozom, akik elégedettek, sőt szeretik a nevüket. (Mindkettőt. De most maradok a „h” betűsnél.) Vannak Edit(h)-ek, de mégsem olyan számban, mint pl. Orsolyák, Emesék vagy Emőkék. (Azért az Erdélyi konyhánál sikerült háromnak összegyűlni!:)) Edith nevemet apai nagyanyámtól kaptam. Róla tudni kell, hogy félig szász származású: az édesanyja csak 14 éves kora után kezdett magyarul tanulgatni, miután Nagyszebenből Szászrégenbe került szolgálni, és rendesebben csak azután sajátította el a nyelvet, miután férjhez ment magyar dédnagyapámhoz. Úgyhogy, mamámnak, akinek az volt a kérése, hogy ha kislány leszek, legyek Edith, abszolút természetes volt a németes írásmód annál is inkább, hogy akkoriban Idecsen is még szép számban éltek szász családok, és a mindennapokban is a szász dialektust használták egymás között. (Az is ide kívánkozik valahogy, hogy a jelenleg 80-85%-ban románajkúakból álló település a kezdet kezdetén – valamikor az 1200-as években említik először írásos források – tiszta szász falu volt, csupán 1 román és 2 magyar család tarkította. A szász múltról szerencsére még napjainkban is tanúskodik néhány egészen jó állapotban fennmaradt, esetleg felújított ház.) Szóval Edith lettem. H-val, ahogy a németek, az angolok, a franciák és sokan mások írják, nem Edit, ahogy a magyar helyesírás szerint kellett volna. És nem is Edita, ahogy a románok végül lefordították a nevet, mert az ő nyelvükben ez a név amúgy nem létezik. De érdekes módon, ha valamilyen hivatalban elmondom a nevem, mindig helyesen írják le, azaz h-val.
Megszoktam azt a betűt ott a nevem végén. Ha nincs ott, úgy érzem, nem én vagyok, nem rólam van szó. Aki nincs ilyen helyzetben, szerintem ezt nem tudja sem elképzelni, sem megérteni, és valahogy tényleg úgy van vele, mint Szilvi svájci társai, tanárai, hoyg minek oda egy fölösleges betű, ami tulajdonképpen semmit sem változtat a neven?! De nekem kell. Csak vele vagyok én magam. És ezt akarták elvenni tőlem.
Általános iskolában mindenki tudomásul vette, hogy én így írom a nevemet, és a tanítónő meg később a tanáraim igyekeztek helyesen írni. Mert az volt a nevem. Középiskolában is természetesen a keresztlevél, ileltve már a személyiben lévő adataim szerint írták a nevemet, bár a volt oszim és a magyartanárnő időnként megjegyezték, hogy o.k., de tudom-e, hogy magyarul nem úgy írják?! Igen, tudtam. És aztán eljött az egyetem. És persze, a tanáraim ott is kezdtek birizgálni a nevem miatt. Hogy o.k., hogy a keresztlevélbe úgy írták, de az miféle dolog, hogy én is úgy írom? Hiába bizonygattam: a hivatalos iratban nem elírás, nem románosítás eredménye az Edith (mint az Ana-Maria), hanem nagyanyám kérése szerint szüleim németesen iratták le, és az számomra úgy van helyesen. Főleg az egyik tanárom volt nagyon heves, és megragadott minden alkalmat, hogy „jobb belátásra bírjon” szóban is, illetve minden beadott dolgozatomon pirossal nagyban kijavította. Amikor cikket írtam a lapjába, tudtam, hogy h nélkül fogja írni. Azt mondta, vegyem úgy, hogy ez a művésznevem.:D Elfogadtam. Amikor a Szabadság nevű napilapba vagy a hetente megjelenő diákmellékletébe, a Campus-ba írtam, oda is Editként írtak. Elfogadtam. A Népújságnál viszont már rendesen írták a nevemet, és teszik mind a mai napig. És akkor elgondolkodtam: kinek mi baja van a nevemmel? Ha egyik helyen jól van, a másikon miért nem? És attól kezdve nem hagytam magam. Bevallom, néha parázs vita is volt köztem és a tanár között, a diáktársak meg csak lestek. A tanár mindig a magyar helyesírás szabályaival érvelt, illetve azzal, hogy ezek szerint én nem tartom őket magamra is érvényesnek. Én viszont azzal érveltem vissza, hogy de, én a magyar helyesírás szabályaihoz igazodom, és alávetem magam nekik, csak a nevem éppenséggel nem magyarul van írva, tehát rá nem vonatkoznak a szabályok. Kicsit amolyan vereskakasbeszéde kezdett kialakulni a dologból, mert egyikünk sem volt hajlandó elfogadni a másik érveit. Aztán egyszer (valamikor másodév vége felé – úgy kb. 10 éve, amikor még „fiatal és nyughatatlan” voltam) annyira elegem lett ebből az örökös hercehurcából, hogy kijelentettem a tanárnak: ha még egyszer előhozakodik a nevemmel, soha többé nem látogatom az óráit, mégha tudom azt is, hogy ebből én húznám a kurtát: rengeteg mindenről lemaradnék, és mindig megbuktatna majd. „Vásárt” ajánlottam neki: ha nyilvánosan jelenik meg a nevem (az ő lapjában vagy máshol, Kolozsváron) egye fene, legyek Edit, nem bánom, de megkértem szépen, hogy a dolgozatokban hagyja békén a nevem, és többet ne hozakodjon elő vele. Az az enyém, úgy van jól, és ne alázzon meg többször azáltal hogy belejavít, mert én sem tettem ezt az övével vagy bárki máséval. Meg aztán – mondtam neki – vegye úgy, hogy ez a ... művésznevem.:D
És azóta boldogan élek ...

2011. november 16., szerda

"Erőre" kapva

Nagy a hajrá a lapnál. Értelemszerűen, az Erdélyi konyhánál. A nyár és az ősz úgy telt el, hogy mindig valamilyen határidő lebegett a fejem felett, mint a hóhér pallosa, mert hol a kalendáriumba, hol a süteményes könyvbe kellett a recepteket küldeni, de persze, az éppen aktuális, azaz soron következő lapszámba is dolgozni kellett, amióta pedig a helyettes főszerkesztői tisztség illet engem, a többiek beküldött anyagán is át kell rágnom magam. mindez pedig egyáltalán nem volt kevés tekintve, hogy nyáron sokszor halomban állt (neadjisten éppen romlásnak indult) a befőzésre váró alapanyag, szeptembertől dolgozni is járok, és a napi házimunka, az elintézni valók tömkelege is éppen jócskán felemészt az időmből.

Ezt nem azért mondom el, mert panaszkodhatnékom van, sőt, sajnálatot sem várok, hiszen minden munkámat tisztességesen jutalmaznak, csak egyszerű tényközlés arra, hogy állandóan versenyben vagyok saját magammal, és természetesen, az idővel. A határidőim is néha csúsztak, ami miatt hiába szégyelltem magam kellőképpen (hiszen utánam még sok-sok szerkesztési, tördelési, nyomtatási utómunkálat következik), és állhattam a fejem tetejére is, de egyszerűen az az egy-két nap (vagy az időszakos kiadványoknál 1-2 hét) csúszás mindig ott volt. Az év vége még hajrásabb. Most mégis sikerült időnap előtt napirenden lenni mindennel. Két javítani való és elküldeni való anyagom van, amiből az egyik viszont még nem is érkezett meg. Ha megjön, este már küldöm is vissza őket a főszerkesztőnek.
Januárra pedig kevés anyagot vállaltam, így aztán - annak ellenére, hoyg a januári lapszámot már az ünnep előtt össze kell állítani - mégis remélem, hogy mostantól kezdve valamivel lezserebb időszak következik, az óvodai munkára és a háztartásra (köztük pedig bármily meglepő, de a főzésre is), illetve a lányokra és a blogra is több időm jut. Úgy legyen.:)

2011. november 10., csütörtök

Most viszont egyáltalán nem az

Csütörtök:
Sorozatban érnek a pofoncsapások. Hol innen, hol onnan, de főleg az a jellegzetességük, hogy mindig onnan, ahonnan legkevésbé várom. Mire az egyik kezd elrendeződni, és végre azt hiszem, hogy fellélegezhetek, jön valami más. Alig van nap, hogy valami ne lenne. Mindegy, lejár ez is. Mint ahogyan a jó is, sajnos.:(

Update - péntek: A "főpofonok" okozójával ma tiszta vizet öntöttünk a pohárba, és kiderült, hogy valahogy pechem volt mostanában, hogy rajtam csattantak a dolgok. Tehát nincs senkinek semmi baja velem, csak na, valahogy így alakult. És örülök, hogy megbeszéltünk mindent, mert a hétvégén nem ezen fogok rágódni. :)
Szép hétvégét mindenkinek!:)

2011. november 2., szerda

Olyan jó!:)

Az úgy volt, hoyg múlt héten szerdán, vakáció közepén, vizsgázom. Aztán délben értesítettek, hogy halasztják a vizsgát. Bevallom, maga a tanfolyam eléggé semmi volt: találkoztunk néhányszor, beszélgettünk és játszottunk - persze témába vágóan - és a játék is gyakorlati bemutatása volt az elméletieknek - illetve kaptunk egy csomó anyagot, illetve egy listát, hogy mit kell tartalmaznia a portfoliónknak. A vizsgánk pedig abból állt, hogy a  lista szerint összeállítottunk egy jó vastag dossziét, majd egy projektet is kellett csatolnunk, illetve élőben bemutatnunk. Nos, a vakáció előtti "Színek hatalma" című projektünk, és a benne foglalt egynapos projekt, az "Őszi termésnap" tökéletes választás volt, hiszen tényleg különleges és látványos dolgokat tudtam bemutatni a kollégáknak. Amikor pedig illusztráciképpen elővettem az Erdélyi konyha legfrissebb számát, és mutattam, hogy az őszi termésnapról cikk is megjelent rólunk és a csoportunkról, hát rögtön tapsvihar tört ki.:)

Jó hangulatban telt a délután-este, volt egy kicsi eszem-iszom is, majd mielőtt elindultam, hívtam Istvánt. Azt mondja, amikor a város végére érek, hívjam fel. Miért kérdésemre csak-ot válaszolt. Sejtettem, hogy valamiben sántikál, és jó volt a gyanúm: szalmakrumplit sütött a csirkecomb mellé, és amikor beléptem, már ülhettem is asztalhoz. A lányok pedig mindketten pizsamában rohantak az üdvözlésemre. Olyan jó volt! Olyan jóleső érzés volt, hogy hazajöttem, és nem azzal fogadtak, hogy mit eszünk, és nem azzal kellett kezdenem az estét, hoyg hajkurásszam a lányokat, hogy átöltözzenek! Még most is melegség tölt el.:) Ugye mondtam már, hogy nagyon szeretem a férjemet???? Mert megérdemli. Mindenért.:)

2011. október 31., hétfő

És le is járt... :)

Hát persze, hogy ugyanaz a vakáció, amelyikről az előző bejegyzés szólt. Tartalmas volt.
Nem voltunk semerre, nem ezért, de úgy érzem, sikerült egy kicsi változatosságot hoznia a hétköznapokba. A lányok imádták, hogy itthon lehetnek, hogy itthon lehetünk együtt, és jókat játszottunk, hancúroztunk. Többek között. Mert voltak napok, amikor csak magukban kellett "boldogulniuk", és ilyenkor csak a békebíró, a jó tündér vagy a doktor néni szerepe jutott rám.:P Egy napon, csütörtökön Anyunál voltak: akkor fordítottam fel a lakást a konyha kifestése miatt, délután-este pedig kifestettük Istvánnal. Pénteken itthon voltak, és megkapták a várva-várt .... mesenézést. Ugyanis hétközben nincs mesenézés, és érdekes módon - amire nagyon büszke is vagyok - elfogadják, betartják, nem kunyerálnak. Péntek délutántól vasárnap délelőttig bármikor nézhetnek, ha akarják. Igenám, de a múlt hétvége kimaradt, egy csúnya viselkedés miatt, aminek mindketten megitták a levét, hiába csak az egyik volt hibás. No, de legalább tudják, hogy nem viccelünk.:)

Rengeteget szerepjátékoznak...... - Kriszta, mondjuk te vagy ...., én pedig ...., jó? - Boróka, én leszek ...., és te akarsz .... lenni? - meg ehhez hasonló kérdések és kifejezések. Nagyon napirenden van a tündérkedés, a varázslás (ezt még én is szoktam játszani velük, pl. szeretném, ha felöltöznének, és akkor elkezdek mondani egy "varázsigét", és addig mormolok valamit, amíg az illető kisasszony megcsinálja. Amikor látom, hogy végzett, akkor kimondom a végszót: pricc-procc, merthát, ugye, BiBi Blocksberg is így varázsol, és nekem napirenden kell lenni!:D:D:D), és persze, mindenféle formában a lovazás. Hol a játéklovakkal játszanak, hol ők maguk a lovak, hol pedig a konyhai székeket fogják be ló gyanánt... Szóval, fantáziában főleg: nincs hiány.
Néha jól megvannak, máskor csak vinnyognak. A gond általában ott kezdődik, hogy ... "a koma visszaütött".:D Aztán én tegyek igazságot. Néha tudok, máskor nem. Mindenesetre, hatalmas fejlődés, hogy Boróka, ha hibás, most már gond nélkül bocsánatot kér, nem kell órákig kérlelni.
A kicsi kisasszony rájött, hogy ha ügyes és siet (legyen szó akár öltözésről-vetkőzésről, akár játékok elpakolásáról, bármiről), akkor kap valami jutalmat. Nekem meg muszáj ezt a módszert alkalmaznom, mert a fenyegetéssel, zsarolással nála nem lehet eredményt elérni. Olyan keservesen tud sírni, sajnáltatni magát, hogy végül nekem kellene bocsánatot kérni!:D Kriszta viszont, bármennyire is lelkiismeretes, a gyorsaság nem az erénye. Sem öltözésben, sem evésben, semmiben. Hamar talál magánnak valami más, érdekesebb elfoglaltságot (ebben rám üt), így aztán néha félóra is eltelik, ő viszont még nem húzta magára a négy ruhadarabot. Másik problémája, hogy néha süketet szokott játszani (na, ebben meg az apjára). Nem szándékos a dolog, most már tudom, mert István is azt csinálja: ha belemerül valamibe, akkor a külvilág nem létezik számára, kérdezhetek, mondhatok bármit. :D Kriszta viszont állandóan próbálkozik, és ha valamire azonnal reagál, akkor meg is dicsérem.

Minden ellenére nagyon várták már az ovit. Mindketten jókedvűen, könnyen keltek ma reggel, és a készülődés sem volt rossz. Idejében meg is érkeztünk az óvodába, és vidáman ment ki-ki a saját csoportjába. Én pedig (még) itthon, délután kezdem a hetet. Amíg indulok viszont, még jó lenne haladni legalább azzal, hogy szalonképesen hagyjam itthon a lakást!:)

Levélmóka:



2011. október 25., kedd

Eljött végre :)

Hogy ki? Azaz mi? Hát az őszi vakáció! A pihenés. Bár maradjunk inkább annyiban, hogy a kikapcsolódás, a másfajta munkák, és a másfelé rohanások időszaka. Azért mégis pihenés.

Úgy adódott, hogy szabadságot vehettem, ennek viszont az az ára, hogy majd a következő szünetben kell többet benn lennem. Nem baj. Ünnepek után szívesebben bemegyek hamarabb, most viszont rengeteg elmaradásommal napirendre kerülhetek. Főleg, hogy még a konyhát is ki szeretném festeni a hét második felében.

Tegnap összetett napunk volt. Reggel 9-kor már az orvosnál voltunk, de szerencsére jó hírekkel jöttünk haza: Boróka - bár nagyon köhög, és váladékos a köhögése, nem igényel egyéb kezelést a tünetinél annál is inkább, hogy másfél hete fejeztük be az antibiotikumos kúrát. Sőt, gyógynövényalapú szirupot kapott, úgyhogy, most már igazán bízom a teljes, végleges gyógyulásában.
Krisztával kapcsolatban is jókat mondott. Igaz, nem nyugtatott meg teljesen, de pillanatnyilag jó. Ő nem beteg jelenleg, csak azért vittem hozzá, mert még mindig úgy hallom néha, hogy sípol, zörög a mellkasa. A doktornő szerint az égvilágon semmi sem hallatszik, és nem hinné, hogy kezelés kellene rá. Azt mondta, két lehetséges oka van annak, amit hallok. Vagy asztma, ami nagydolog ugyan, de könnyen kideríthető lesz egy következő köhögéses megbetegedés alkalmával, hiszen akkor nagyon fog sípolni, vagy valamilyen allergiája van (por, bőr meg társai). Ebben az esetben, ha jobban kifárad, vagy esténként felléphetnek ilyen tünetek. Most már a végére járunk.

Aztán ügyintéztünk, majd vásároltunk. Az autóhoz visszafelé menet pedig észrevettük, hogy nagyon "érdekes" helyen parkoltam, ugyanis épp egy fogáaszat előtt álltam meg. Mondtam Krisztának, nem lehet ez véletlen, és bementünk. Mire felocsúdott a kisassszony, már a székben is ült, és zavartan mosolygott. Egy nagyon kedves doktor bácsit kaptunk el, aki megnézte a lógó fogacskát, megnézte a mögötte kibújt másik fogacskát (és megnézte, persze, az összes fogacskáját) és kiadta a "rendeletet": ki kell húzni.:) Kriszta nem félt, bár látszott rajta, hogy izgul: zavartan mosolygott végig. Tetszett amúgy neki ott a székben, és aranyos volt, amint válaszolgatott az orvosnak, mintha mindent értett volna: da, bine (igen, jó). Persze, én mindent fordítottam neki, úgyhogy igazából meg is értett mindent. No, lényeg a lényeg: spray és néhány perc várakozás után a fogacska "kirepült" a szájából, és mire szegénykém megijedett volna, a fogacska már kinn is volt, ő pedig folytatta a mosolygást. Meglepődött, amikor látta, hogy véres a köpete, de nem ijedett meg. Végül egész nap büszkén tátotta a száját, mutogatta a fogacska helyét mindenkinek.
Megnőtt a lányom. Már egy fogacskája is kicserélődött, körülötte pedig három másik fogacska mozog.

És .... hihetetlen mennyire egyszerű az élet, amikor könnyen mozoghatsz a városban: nem várakozol buszokra, nem vagy ráutalva másokra, oda mész, ahová szeretnél, és ha netán úgy adódik, hogy pillanatok alatt kell eljutni valahonnan egy másik helyre, még az sem lehetetlen.:) Annyira örülök!!!!!:)

2011. október 17., hétfő

Full, full, full...

Már nem újdonság, ezt írom egyre-másra: semmire sincs időm.

A lányokról kellene írni, mert bőven lenne mit, de most már odajutottam, hogy még gondolatban sem tudok megfogalmazni egy-egy bejegyzést, nemhogy le is írjam. Per pillanat anygaot kellene javítanom, anyagot kellene írnom (ez EK), illetve a munkatervemet kellenem megcsinálnom erre a hétre (ez ovi). Mindhárom egyformán sürgős, egyformán fontos, és fogalmam sincs, melyikkel kezdjem. Ezért "pihenek" most itt... De már megyek is...

2011. október 10., hétfő

Nálatok is van ilyen?

  Nem tudom, miért van ez, de néha előjön: többhónapnyi csend, rend, békesség, egyetértés - és még sorolhatnám a harmónia holdudvarába tartozó kifejezéseket - után bevág egy olyan időszak, amikor mindenért csattanok, pattanok, visszavágok, minden szavában élt, hátsó szándékot, piszkálódást vélek felfedezni, netán félreértem (szerinte kifordítom) mondandójának eredeti értelmét. Én valósnak érzem a meglátásaimat, de állítólag fantomokat látok. Most bizisten, nem tudom, hogy kinek van igaza, de mindenesetre, utálok minden ilyen időszakot, mert ilyenkor magammal sem vagyok kibékülve. És alig várom, hogy ez is lejárjon. 

2011. október 8., szombat

Végre esik!

Nem minta nem tetszett volna, hogy szinte október közepéig nyár volt - ami, amióta az eszemet tudom még sosem fordult elő - de már valahogy úgy kezdtem lenni, mint a karácsonnyal: ha nincs hó, nincs hangulat sem olyan, amilyen kell.
Ma valahogy kimondottan örülök ennek az esőnek. Bár tudom, hogy ezzel idénre elbúcsúzunk a nyártól, mégis kellett már, vártam. Tegnap még pólóban és háromnegyedes nadrágban flangáltam, ma viszont már nem lehet. De nem baj, ez a dolgok rendje.

És annak rendje és módja szerint az évszakváltozás a legjobb alkalom másfajta változtatásokra, változásokra is. Íme:






Az első két képet én készítettem, az utolsó négyet pedig tegnap, Beni. Szerintem gyönyörű fotókat készített ahhoz képest, hogy még sosem fényképezett.

2011. szeptember 30., péntek

Holnap irány Parajd!

Holnap lesz Parajdon a töltöttkáposzta-fesztivál. Még sosem voltam ezen a rendezvényen, bár tavaly majdnem lett volna alkalmam, ha nem éppen Udvarhelre kellett volna mennem. Idén viszont, Isten segedelmével, megyünk. Családostól - Istvánnal, lányokkal, Anyuval -, de nagyobb családostól is: az Erdélyi konyhával. Sok-sokféle töltött káposztát főzünk; most éppen azon ügyködöm, hogy az egyiknek összeállítsam a töltelékmasszáját.:)
Remélem, nem hiába készülünk ekkora elánnal!
Aki erre jár, kedve és ideje van, látogasson holnap Parajdra, de úgy készüljön, hogy enni csak kb. du. 5-kor lehet majd a különféle káposztákból!

2011. szeptember 25., vasárnap

Van autóm

Na, ez nem annyira újdonság, mert eddig is volt, de most egy másik van. Múlt hétfőn eladtam a régit. A zöldet, ami majdnem 4 évig szolgálta a családot hűségesen, és röpke egy hónapig engem. Megpityeregtem. Mint ahogyan a régi pirosat vagy azelőtt a Trabantunkat is.
Én adtam el. István több héten át kivitte a piacra, sikertelenül. Én kivittem múlt vasárnap, és reggel kilenckor már jöttünk el onnan, vevőstől. Előleget hagytak, majd hétfőn elvitték.
Tegnaptól pedig van új autóm. Azaz nekem új.:) Egy 2003-as, kicsi ügyes Ford Fiesta. Ajándékba kaptam. Nem is láttam, csak amikor hazahozták nekem. István küldte. Fura, nem? Tegnap hajnalban Magyarországra indult, zenélni, és útközben, Zilahon, megvette. Zsoltékat vitte el Zilahra autót venni, és ők hozták haza nekem. Szigorúan úgy, ahogy István meghagyta nekik: piros masnival a tetején.:D:D:D:D
Már alig várom, hogy ma hazaérkezzen, hogy megköszönhessem neki. VAN AUTÓM!!! :-)))))))))

2011. szeptember 12., hétfő

Nettel, de idő nélkül :)

1. Megjavult a net, és ajánlom neki, hogy a következő hetekben nehogy el találjon romlani, mert akkor nagyon csúnyán fogok csinálni.:)

2. Elsején elkezdtem dolgozni, minden nap bejártunk az oviba és készültünk az új tanévre. Mától meg hivatalosan is elkezdődött a 2011-2012-es tanév. Katival maradtam, aminek nagyon, de nagyon örülök, ellenben a csoportunk nagyrésze kicserélődött. Eddig teljesen vegyes csoportunk volt, 3 évestől 7 évesig mindenféle korosztállyal, most viszont abszolút homogén a gyerekek életkora, mindenki betöltötte már vagy esetleg éppen az ősz folyamán fogja betölteni a 6. életévét. Igaz, oylanok is vannak, akik most ősszel már 7 évesek lesznek.
Végre megtörtént ez az átcsoportosítás. Jót tesz, és jobb lesz mindenkinek: a gyerekek is a maguk korosztályával lesznek, és nekünk is egy fokkal egyszerűbb lesz, mert nem kell 4-5 szinten dolgoznunk velük. Nagyon sokan vannak viszont a csoportban. 31-en. De sajnos, nincs mit tenni...

3. Kicsi mókuskáim is elkezdték ma az óvodát. Nagyon várták. Boróka is állandóan azt kérdezgette, hogy hányat alszunk még a kezdésig, és ha túl őszinte találtam lenni vele - még úgy egy héttel ezelőtt - szörnyű toporzékolásba kezdett, hogy márpedig ő itt és most akarja az ovit. A reggel is könnyen és lelkesen ébredt, szó nélkül öltözött, tűrte a fésülést, és kikérte magának: ő viszi mindkét csokrot lefele a lépcsőn. Kriszta kissé mérsékeltebb volt, ámbár ő sem kevésbé várta a kezdést.
Szerencsére mindkét óvónénipárosunk megmaradt, aminek kimondottan örülünk. Közben az egyik óvó nénit kinevezték óvodavezetőnek is, aminek egyfelől nem örülünk annyira, hiszen valamivel kevesebbet lehet majd a gyerekekkel, de másfelől nagyon jó ez, hátha "több víz hajtódik a magunk malmára" most, hogy magyar vezetője van az intézménynek.

4. Negatívum is van az utóbbi időben. Amióta - vagy két-három hete - Boróka nagyon lázas volt (39,5-40,5 között mozgott), állandóan kiütések jelennek meg a testén. Aznap este, amikor tetőzött a láza, és elmentünk vele a sürgősségre, mert állandóan a fejét fájtatta, ami, ugye, egy 3 évestől nem éppen megszokott dolog, jelentek meg először rajta a pöttyök: a vállán, a hátán és eyhébben a karjain. Eleinte apró piroskák voltak, mintha a melegtől lennének, de aztán összeolvadtak és pénzérme nagyságú foltokká kerekedtek. Másnapra elmúltak ahhoz, hogy három nap múlva előjöjjenek, de ezúttal teljesen más helyeken. És azóta ezt a csikicsukit játsszuk. A családorvos szerint (és én is erre gyanakszom) valamilyen allergia. Szerinte viszont nem kimondottan egy élelmiszer okozza, hanem inkább valami olyasmi (akár élelmiszer, akár valamilyen vegyszer, bármi), amivel a meggyengült immunrendszer miatt a mája nehezebben tudott megbirkózni. Én pedig örülnék, ha megtalálnánk a bűnbakot. Eddig azt figyeltem meg, hogy olyankor jönnek elő főleg, amikor szőlőt eszik. Most nem kap szőlőt néhány napig. Majd ismét adok, és meglátjuk, mi lesz akkor. Ha mésem az, majd tovább kísérletezünk... Jó lenne egy allergiateszt, de a családorvos szerint itt nincs olyan teszt, amivel kimutathatnák konkrétan azt az élelmiszert vagy élelmiszereket, amelyek okozhatnák. Nem tudom. Szerintem meg léteznie kellene ilyen tesztnek. Elkezdem a nyomozást...

5. Vezetek. Már rögtön a vizsga másnapjától, amikor még csak egy igazolást kaptam. Aztán egy hét múlva már "könyvem" is lett. Voltunk Istvánnal "hosszúba", de nem volt köszönet a dologban, mert - nagy csalódásomra - nem a legszebb stílusban adta tudtomra, ha baklövést követtem el. Aminek az lett az eredménye, hogy a stressztől még azt is elfelejtettem és elbódogtalankodtam, amit tudtam, vagy amit addig jól csináltam. Aztán múlt hétfőn elutazott, kedden reggel pedig beültem az autóba és bementem a városba. Szerdán ismét - kétszer, csütörtökön ismét azzal mentem munkába, délután-estébe nyúlóan pedig néhány falunyit autókáztam a "körmészetre" és egy Erdélyi konyhás anyag érdekében. És ment. Megy. Ha valamilyen apró butaságot követek el, hát magam korrigálom. És senki sem kommentál. És már a hátrafelé parkolás is megy elég jól. És élvezem. És .... holnap, nagy bánatomra nem mehetek autóval, mert jön valaki megnézni... Hátha megveszi. Ez már nem lenne annyira bánatomra, csak addig, amíg másikat tudnánk venni...

2011. szeptember 5., hétfő

Net nélkül

Kereken egy hétig nem ment az internet. Ilyen még nem volt, sőt, január óta, mióta ezt az RDS-t bekötötték, talán egyszer adódott, hogy viharban megrongálódott valami, és néhány órát hibádzott emiatt a szolgáltatás. Most fogalmunk sincs, mi lehetett. A lakások egy részében működött, másik részében nem. Nálunk nem. És ami a legfontosabb, nem is hiányzott....

Mondjuk, ez nem ilyen egyszerű, mert ezalatt az idő alatt szörnyűlködve gondoltam arra, mi lenne ha most éppen egy határidő előtti periódus lett volna, amikor kapom az anyagokat és kellene küldenem őket, de szerencsére, most éppen nem így volt.

Hétfőn este vette észre István, hogy nincs. Akkor engem fikarcnyit sem érdekelt, mert éppen készülődtünk Idecsre. Kedden ott voltunk egész nap, paradicsomoztunk és padlizsánoztunk, este, amikor hazaérkeztünk, szintén nem kellett a net. Szerdán itthon volt millió dolgom, szintén nem volt időm a net hiányán mélázni, csütörtökön már dolgozni mentem. Pénteken szintén. Ekkorra viszont már nagyon mérges voltam, és persze, zén is, meg a szomszédok is hívogattuk a szolgáltatót. Szombaton, szerintük, már kellett volna, hogy működjön, de csak szerintük. Tegnap se semmi. Mára, viszont, mire hazaérkeztünk késő délután, ment.

És, érdekes módon kicsit ugyanúgy érzek most iránta, mint a blog iránt: annyi minden összegyűlt, hogy nem tudom, mivel kezdjem (emailolvasás-válaszolás, megbeszélésekbe való "belefolyás", receptjegyzetelés), úgyhogy most inkább "ide" jöttem, és lejegyeztem ezt a néhány sort. A többi meg hátha könnyebb lesz ezután... :)

2011. augusztus 29., hétfő

Már megint

Már megint úgy vagyok vele, hogy nem nagyon van kedvem megosztani a dolgokat, dolgainkat. És végül rájöttem, hogy egyrészt mitől van ez. Állandóan összegyűl egy csomó minden, amiről nem írok főleg azért, mert nincs időm, aztán aktualitását veszti, majd nagyon utólag semmi kedvem pótolni. Így vagyok most a vármezői vagy a bözödi kiruccanásainkkal, István születésnapjával, a lányok idecsi nyaralásával, a marosparti halászatainkkal, hogy csak az eseményeket említsem, a problémákról, betegségekről, gondolatokról, morfondírozásaimról ne is beszéljek.
Valamikor azt mondtam, akkor sem zárnám be a blogot, ha csupán havonta egy bejegyzésre is jutna az időm. Hát nem állok éppen így, de azért elbizonytalanodtam. Van-e így egyáltalán értelme? Nem tudom. Talán.
Szerdán lejár a vakációm, csütörtöktől már dolgozom. Hogy ezután hogyan fog jutni időm a naplóra is, szintén nem tudom. Valahogy lesz.

2011. augusztus 25., csütörtök

Jól megaszonták!

Kriszta:

- Anyukám, találtam ki neked egy verset:
... Anyu, Anyukám, kedvesebb vagy nekem, mint egy tál áfonya.
Kedvesebb vagy nekem, mint egy rúd szalámi.
És a szeretetet én úgy hívom: Anya.


Boróka:


Eperke a minimaxon:
-         Kiszta, ez jomán?
Kriszta nem válaszol...
- Aniiiiiii, fel tudod magyajítaniiiii???

2011. augusztus 24., szerda

Sikerült!!!:)

Most már a vezetés is. Holnaptól máris vezethetek, miután kiadnak egy igazoló írást a sikeres vizsgáról. A jogosítványomat 5 munkanapon belül küldik ki, úgyhogy, szerdán, ha minden igaz, már annak is birtokába jutok.

Végül kiderült, hogy félreinformáltak, mert az, hogy ki melyik rendőrbiztossal vizsgázik, csak ma reggel, rögtön vizsga előtt derült ki. És egy végtelenül tisztességes, emberséges, korrekt rendőrhöz kerültem. De tényleg, nem is tudom, milyen pozitív jelzőt írhatnék még.
Jól megdolgoztatott, az tény, a csodásan szép szemeimért:D, bizony, nem engedett át, de látszott benne a jóindulat, vagyis nem az volt a célja, hogy mindenáron elvágjon. Az igazság az, hogy eddig nem igazán csalódtam kellemesen a román rendőrökben, most viszont megtörtént.
Most már csak adja Isten, hogy bajmentesek legyenek a vezetős éveim.

UPDATE - aug. 25.: Igazolás a kezemben, és már vezettem. Igaz, hogy csak fel Anyuékig, meg vissza, de kezdetnek ez sem rossz. És ami a pláne, semmi idegesség nem volt bennem. Délután megyek messzébb is!!!:)
És ami még pláne, a zöld autónkat könnyebb vezetni, mint amelyiken tanultam. Ugyanolyan típusú autó, csak a mienk egy fokkal régebbi kiadás.:) És AZ ENYÉM!!!:) (Igaz, el szeretnénk adni, de amíg összejön, addig ez az enyém.:) ) Mert ha nem lenne külön autóm, akkor semmit sem érne a jogosítványom, ugyanúgy otthon kellene ülnöm, amikor István munkában vagy zenélni van, mint eddig.:)

2011. augusztus 20., szombat

Hogy ő se maradjon ki!

Nekem két lányom van. És egyik ügyesebb, mint a másik. Egyik a paradicsomaszalásnál volt segítségemre, a másik a barackbefőttek készíésénél. A 11-ből három vagy 4 üveget ő töltött meg úgy, hogy csak minimálisat kellett igazgatnom közbe-közbe.:)






Fagyimaszatos tündérke: