2010. április 27., kedd

...

Írni kellene. Lenne is mit. Minden nap történik valami apróság, valami bosszúság, mindig van valami, amiért örüljünk, nevessünk vagy sírjunk, mérgelődjünk, állandóan tanulnak a lányok valami újat, amivel elámítanak, bosszantanak, vagy akár elvarázsolnak. És a napló mégsem tükrözi. Most telejsen háttérbe szorult, de remélem, nem lesz mindig így.
Kenhetem a dolgot a sok munkámra is, ami részben valóban "hibás" emiatt, de inkább a rossz időbeosztásomat okolom. Valahogy mindig sikerül úgy beosztani (vagy inkább nem beosztani?) az időmet, hogy a dolgok nagyja rögtön határidő előttre marad. Pedig előre is szoktam dolgozni, de hiába, még sosem sikerült kényelmesen időben elkészülni. Elkészülök mindig, de kényelmesen korántsem. :P Mindegy, most megragadom az alkalmat és írok néhány sort a jelenlegi mindennapjainkról.

A lányok oviznak. Kőbe kell vésnem, hogy nyoma maradjon: Boróka már harmadik hete, hogy megszakítás nélkül oviba jár. Bár remélem, hogy mostantól már így lesz legtöbbet. Múlt héten volt szülői bizottsági ülés, ahol megtudtuk, hogy egyedül júliusban lesz zárva az óvoda, azalatt pedig elkezdik a további épületbővítési munkálatokat, illetve olyasmikat csinálnak majd, amiket nem lehet, ha az épületben tanítás zajlik. Egyelőre nem tudom, mi lesz a nyáron, elképzelésem szerint csak akkor mennek majd a lányok, amikor nagyon muszáj lesz.
Minden anp tanulnak valamit, minden nap valami új dalocskával, versikével (esetleg csak részletével) jönnek haza. Most intenzíven készülnek az anyák napi ünnepségre, ami- értesüléseim szerint - az évzáró ünnepség is lesz, bár ezt ma fogjuk megtudni, a szülői értekezleten.

Kriszta megtanult számolni. No nem úgy, mert eddig is tudott, de most már rendesen megszámol valamit, ha megkérem rá. Eddig próbáltam egyszer-kétszer, de láttam, hogy nem megy és nem erőltettem. Vagy számolt és valamiből három volt, de ő ötöt vagy nyolcat mondott. Valamelyik este viszont megkértem, hogy tegyen tányérokat a vacsorához. Kirakott négyet, mondván, hogy hát ennyi kell, mert ennyien vagyunk! Próbáltam elbizonytalanítani, de nem sikerült: még egyszer megszámolta és határozottan közölte hogy ennyi van, mert ennyi kell. :) Azóta állandóan és mindig számol. Még a vizet vagy a sarat is megszámolja. :)

Ez pedig azt vonja maga után, hogy Boró is számol. Mindenben utánozza nővérkéjét, nem akar semmiben sem elmaradni mögötte. Ami, persze, néhányszor kudarcélményhez vezeti, de nem olyan fából faragták őt, hogy egykönnyen feladja. Mindent beszél, bár némely hangot még mindig nem ejt tisztán, s emiatt ritkán értik meg az idegenek. pedig nekünk annyira nyilvánvaló minden! Sőt, talán Kriszta az, aki a legjobban érti.
Nagyon függ Krisztától az oviban is. Amikor a verseny volt és Kriszta egész délelőtt nem volt ott, állandan afelől érdeklődött, hogy hol van. Pedig állítólag nem szoktak együtt játszani, de úgy látszik, hogy a tudat, hogy van ott valakije, sokkal fontosabb, mint az állandó kontaktus.

Itthon most már hatalmasakat tudnak játszani kettesben, Boróka is szinte mindig partner a mókában - jóban-rosszban egyaránt. Ezt az óvoda számlájára teszem, hiába, ott meg kellett tanulni osztozni a dolgokon, részt venni a tevékenységekben. Már építenek együtt, babáznak, táncolnak, stb. ami nem igazán volt jellemző mielőtt Boró oviba kezdett volna járni.

És végül rólunk, "nagyokról" egy kicsit.
Istvánéknak elkezdődött az esküvőszezon, amit, tulajdonképpen, már alig vártunk. Hál'istennek, rengeteg a zenélnivalójuk idén, ami persze, hogy jó, de azt is jelenti, hogy május végétől szeptember közepéig egyetlenegy szabad hétvégéjük van, valamikor júliusban, amikor - remélem - el tudunk menni valahová kettesben max. 2 napra, mint tavaly. A hegedűsükkel megint problémáik voltak (annak mindig van valami baja), azon is voltak, hogy keresnek másikat, de végül, úgy látszik, mégis megjött az esze és marad. Mindenesetre, kicsit rossz lett volna, hogyha most, szezon elkezdődése után kellett volna összeszokjanak egy új valakivel.

Én, ugyanúgy: munka nélkül, "iskolában". Ma voltam kurzuson, de múlthét kedd óta nem voltam. Pénteken volt állásbörze. Annyit ért, hogy nyugodtan tanulmányt írhatnék arról, hogy hogyan váljunk állattá pillanatok alatt. Kb. 4 órába telt, mire végre én is bejutottam, addig viszont agyontapostak, amőbává alakítottak, gyomorba vágtak (persze, nem akarattal), hogy azt hittem, menten lehányom a körülöttem levőket, a táskám elszakadt és még sorolhatnám. Természtesen, munkát nem kaptam. Dehát ezt előre tudtam, csak kötelező volt megjelenni. Annyi értelme azért mégiscsak volt, emrt találkoztam a nőcivel a munkaügytől, megint elmondtam a bajomata kurzussal és akkor már kategórikusan kijelentette, hoyg miután lejár a számítógépkezelői tanolyam, átiratkozhatok. Mondjuk, hiszem, ha látom.

Úgyhogy, így. Most pedig folytatom a receptek szerkesztését, mert 30-a a határidő és "jópárat" (20 étel recepttel, fotóval) össze kell szednem addigra. Hogy mire? Ez meglepetés!:)

2010. április 26., hétfő

Szent György napja

Tegnap Fickón voltunk, ünnepelni: tata napját, a Szent György-napot tartottuk. A gyönyörű idő, ami reggel reménységgel töltött el és biztos voltam benne, hogy egy klassz, sétálós-mászkálós napban lesz részünk, teljesen elromlott és ottlétünk alatt majdnem végig csorgott az eső. Azért a miccset és a csirkeszárnyat sikerült egy nagy ernyő alatt a szabadban megsütni, sőt, végül meg is jártuk magunkat a hegyoldalban, de gumicsizmában, esőkabátban, főleg. Mire hazaindultunk, előmerészkedett ismét a nap. Azért szép volt és jó volt. Jó, hogy együtt lehettünk ismét. Mindanyian. Isten éltesse, Tata, sokáig még!
Mindenki:
(Csak Boróka hiányzik, mert aludt.)

Nagyszülők és unokák:

Megjártuk magunkat ... páran...+ kilátások a domboldalról:





2010. április 20., kedd

Megkérdeztem ma a tanárt, hogy mi a tanfolyam célja, milyen szintre kell eljutni, mi az amiből majd vizsgázni kell. Válasza: háááát, még nincs körvonalazódva, hogy konkrétan mi lesz, egyszóval: fogalma sincs. (Jó, ez már két szó volt...) Mert gondoltam, ok, elmegyek majd vizsgázni és addig béke velük. De nem, mert az a fontos, hogy ott legyünk.
11-kor, az első szünet után leléptem. Egyenesen a munkaügyhöz mentem és kijelentettem, hogy nem fogom a kurzust elvégezni. Nem kötelezhetnek rá. Mármint, hogy pont ezt végezzem. A csaj, aki ott volt, megértőnek tűnt, (határozottságom sem lehetett mellékes:P) és azt mondta, hogy megoldjuk a problémát. Ezt az első ciklust (3 hét) végezzem el, menjek akkor, amikor tudok, az sem baj, ha egy héten egyszer teszem, és miután lejárt, próbál keresni valakit helyettem. Akkor pedig meglátjuk, hogyan tovább. Végülis nincs még konkrét megoldás, de most már tudom, hogy nem hagyom annyiban.

Vajon nem lenne jobb, ha visszamennék első osztályba, hogy megtanuljak írni-olvasni? Elvégre munkanélküli vagyok, ráérek!

2010. április 19., hétfő

Már megint én...

... kerültem előtérbe. Ugye, január óta munkanélküli vagyok, mindazonáltal, hogy annyi munkám, mint mostanában, azt hiszem, még sosem volt. Hogy csak egy példát hozzak: amikor dolgoztam (munkahelyen), nem volt gyerekem, vagy fordítva.

Na szóval, az állam bácsi (vagy kicsoda) kitalálta, hogy a munkanélkülieket segíteni kell az állástalálásban. Börzékkel és továbbképzőkkel. Ami tiszteletre méltó dolog, természetesen; biztos vagyok benne, hogy sokaknak segítettek ezáltal. Nem is ez a gond.
Valamikor március közepén felhívtak, hogy az- vagy legkésőbb másnap menjek el a negyedik faluba (nem férjet keresni magamnak), hogy beiratkozhassak a rögtön induló tanfolyamra, és gyorsan, mert lehet megtelnek a helyek, és amúgyis muszáj, mert ha nem megyek, akkor elveszítem a munkanélküli pótlékot. Ingyenes a tanfolyam, az utamat fizetik, ha lejár a munkanélküli-idő és a kurzus még tart, akkor a hátralévő hónapokban fizetik ugyanazt az összeget. De ha nem tudok elmenni a negyedik faluba, menjek el az elsőbe (kiderült, hogy az éppen itt van, csak az úton kell átmennem) és ott iratkozzam fel, de oda is nagyon gyorsan, mert már amúgyis késésben van az egész program. Hirtelenjött lehetőségemtől eltátva a számat át is mentem az úton, kitöltöttem a papírokat, aláírtam a szeződést és vártam a telefonhívást, hogy a kezdési időpontról értesítsenek. És vártam, vártam és még mindig vártam.
De előtte, már aznap, amikor megkötöttem a szerződést, már mérgelődtem a dolgokon, amikor igazából tudatosulni kezdett bennem, miket mondtak, mit jelentenek azok és főleg miylen következményeket vonnak maguk után, azaz hogyan fogják fenekestől felborítani az életünket, programomat. Mert összesen 9 kurzus van, mindegyiket KÖTELEZŐ elvégezni, mindegyik 3 hétig tart és utána pár napon belül vizsgázás van, szóval, eltart az egész legalább 7-8 hónapig. Reggeltől délutánig kell menni MINDEN NAP, mintha rendesen iskolába mennél, ileltve, mintha munkába mennél. De mivel somer (munkanélküli) vagy, hát természetesen, ráérsz, hiszen ha dolgoznál szintén nem otthon lennél! Logikus, nem? Csak éppen, ha dolgoznál, nem ennyit kapnál. Na mindegy. Amikor elhűltem ezen, hogy minden nap, reggeltől délutánig menni kell, jött a megnyugtatás: jaj, ne aggódjon, mert lehet hiányozni is és amúgysem lesz mindig végig tartva a nap. Mi van? Akkor meg mi értelme az egésznek? Komolyan veszik vagy sem? És mégis milyen tanfolyamokon kell végigmasírozni? Hát, az első számítógép-kezelői tanfolyam (milyen kár, hogy eddig lemaradtam iylesmiről), aztán a többinek a sorrendje attól függ, hogy melyik tanár mikor ér rá. És mégis ezenkívül még mi lesz? Hát, valami kommunikáció-féle (még jó, hogy erről van diplomám), lesz angol (három hét alatt tutti megtanulom, amit az utóbbi másfél évben a tisztességes tanfolyamon elmulasztottam), jaj, és lesz olasz nyelv (mert az engem baromira érdekel és a román tudásommal nem is tudom megérteni az olaszt), meg megtanulunk pályázatokat írni (még meglehet, hogy ez lesz az egyedüli, aminek majd valaha hasznát veszem - és ezt most nem ironikusan mondom), és a többire még sűrű köd borul. Legalábbis az én elmémben, mert nem bírtam észben tartani.

Április 9-én, amikor a havi láttamozáson voltam, rákérdeztem a dologra: mégis mikor kezdődik, de amúgyis meggondoltam megem és mi van, ha mégsem akarok menni? Jaj, hát szó sem lehet róla, a szerződés meg van kötve, és hogyan képzelem, hát a javamat akarják, meg ingyenes meg saláta - holmi előttem megynílt távlatokról, és ne aggódjak, mert hamarosan kezdődik, most már minden pontra van téve és nemsokára hívnak. Hívtak is múlt héten, hoyg ma 9-kor ottlegyek, különben... Azt nem mondták, hogy különben mi, gondolom, fejemet vették volna. :P Elmentem. 9 helyett fél 10-re érkeztem, igaz, de még elkaptam a kurzus lényegét, szerencsére: megtanultam hoygan kell bekapcsolni és kikapcsolnia számítógépet! Hurrá, és erről okmányom is lesz. Nem bírok magammal a boldogságtól! Komolyra fordítva a szót: nem akarom az első napból megítélni a dolgokat, mert tényleg volt olyan, aki nem tudta, hogyan kapcsolja ki a gépet, a srác, aki tartja, felkészültnek tűnik és nincs kizárva, hogy a vége felé valóban tanulhatok olyan dolgokat, amik eddig nem mentek jól vagy nem is foglalkoztam velük (pl. PP-ban való szerkesztés), de nagyon bánom, hogy így elestem a vágyva vágyott szakácstanfolyatól. Ami szintén biztos nem lett volna valami nagy kunszt, de legalább ingyen kaptam volna egy diplomát, amit, ha ezután meg akarok szerezni (és ha bármilyen vállalkozást szeretnék ezen a téren indítani, muszáj lesz), meg is kell fizetnem. Mindegy. Egyelőre még várok. Hogy lássam, mi lesz a folytatás. És közben gyűjtsem az indulatokat, a mérget és az erőt ahhoz, hogy szembeszálljak velük és kivívjam magamnak a szerződés felbonthatóságát, mert mi az, hogy nem lehet felbontani? Egy szerződés addig érvényes, amíg egyik fél fel nem bontja, nem? De lehet, hogy mégsem fogom, vagy nem fogom tudni megtenni. Hiába, ilyen esetekben/helyzetekben nem a munkanélküli az, aki "az erdő felé állhat"!

(Elnézést, ha esetleg néhol furán fogalmaztam, ha futkároztam az idősíkok között, ha váltogattam a stílusokat, módokat: kiírtam magamból az indulatokat úgy, ahogy most per pillanat jöttek, törtek rám.)

2010. április 17., szombat

Egyedül...

... eszik - már régóta. Az óvodában sem hagy senkit, hogy etesse.
... bemegy a fürdőbe és pisil. Nem mindig, de sokszor.
... feláll a kisszékre/nagyszékre/bilire, szappant nyom a tenyerére, megengedi a csapot és kezet mos. Persze, arcot és néha hajat is.:P
... előveszi a tányért, poharat a szekrényből.
... megtalálja a formák helyét a bedobóban.
... leveszi a cipőjét és FEL IS VESZI!!!
... LEVETI AZ ITTHONI RUHÁIT ÉS FELVESZI A PIZSAMÁT, ILLETVE FORDÍTVA.

Nagyon büszke vagyok rá! Jaj, persze, Boróról volt szó!:)

2010. április 14., szerda

2010. április 12., hétfő

Szülinapozás

Már megint csak egy futó, gyors beszámoló. Most képeket sem tudok feltenni, mert akkor szörnyen hosszas lenne. Valahogy nem jut időm mindenre. És szégyenszemre ez a napló az, amelyik inkább kárát látja, pedig ezt nem lenne szabad hanyagolnom. De a másik meg, úgymond, pénzt hoz a házhoz (nem közvetlenül, hanem tudjátok hogy), és az is egy éppen elég fontos elem. Mármint a pénz.:( Annyi gondolat kavarog bennem mindig. Történik valami, csak egy kis apróság - mint pl. ma este, amikor Boró eltört egy kis salátás tálat a készletemből - és már rögtön egy bejegyzésnyi mondat tolul a fejembe. De ha éppen akkor nem tudom leírni - és akkor éppen nem tudtam, mert vacsorához készülődtünk, majd jött a fektetési "tortúra" - már elszállnak a gondolatok, már nincs többé ihlet. És így múlnak el fontos és kevésbé fontos események, apróságok, és én nem írok róluk. Mostanában megintcsak túlsúlyban vannak a tudósítások: itt voltunk, ott voltunk, ezt csináltuk, ez jött hozzánk, stb. És nekem annyira hiányzik az önkifejezésnek ezen módja! Nem tudom, hogyan változtathatnék, hogyan oszthatnám be jobban az időmet, hogy azért ide is rendszeresen tudjak írni és ne csak lóhalálában.

Szóval, a szülinapnál tartottam. A szokásos volt. Szerencsére itt volt mindenki, hiány nélkül, a családból. Zöldséges tésztasalátát és brokkolis hústekercset készítettem, sütöttem egy napraforgó-kalácsot és Krisztának a várva-várt, már ősidőktől fogva megrendelt béka-tortát. Csalódott volt a kisasszony, amikor meglátta, mert: "de hol van neki a pocaka?" (nem elírás, így mondta:)) - egész békát várt a kincsem. :) Aztán a gyertyaelfújással, beleharapással megvigasztalódott.
Megkapta a megígért nagy babát (Aniéktól), ami csak az övé, amin nem kell osztoznia Boróval (:P illúzió, de érdekes módon a kezdeti sírások után Boró is már mondja, hogy nem enyém, Tittáé) pedig, amilyen jószívű, úgyis odaadja a kicsinek is. És puzzle-t is kapott, szintén Aniéktól. Saját maga választhatta ki, kettőt kapott: egy Hamupipőkéset, amit az este háromnegyedig ki is raktunk együtt, és egy Jancsi és Juliskásat. No, ezen már Boró is gyakorol, mert ez csak egy 24 darabos.
Egy másik ajándéka a bicikli lesz, de azt ezután fogjuk neki megvenni.

Én is kaptam ajándékot: a pénz mellett két igazi meglepetéssel örvendeztettek meg: elkerekedett a szemem, amikor láttam begördülni Édesapám autóját és azt, hogy Ani valami színeset tart a kezében: egy gyönyörűszép, kosár formájú torta volt. Sajnos, a füle eltört még otthon (aztán hirtelen sütött egy másikat) és az oldaláról a kosárfonás kezdett lemállni, ezért Ani sírva jött be az ajtón, de nekem így is a leggyönyörűbb torta volt, amit életemben kaptam. A másik meglepetés később "jött meg". Valaki nagyon csengetett. Sokszor, sokat és hosszan. Senki sem ment ajtót nyitni, rám vártak. Ekkor és ezért lett gyanús. Ha csak egyszerűen csenget, nem tűnt volna fel. Kinéztem a kis lyukon és láttam valakit elszaladni. :) De amikor kinyitottam az ajtót, már meg is láttam, mi várt a lábtörlőn. Egy hatalmas virágcsokor. Istvántól. 30 szál színes szegfűből volt. És GYÖNYÖRŰ volt. Sírva is fakadtam, mert tényleg nem számítottam rá. Végül kiderült, hogy együtt eszelték ki a dolgokat, és senki egy szót sem szólt!

Szép napunk volt tegnap is!:)

2010. április 8., csütörtök

Jól megaszonta! (Kriszta)


Tegnap levágott a csajszi... Csak mondott és mondott - aranyakat!:)

1. Felkelt délután és vizet kért. Miközben ivott, én duruzsoltam neki:
- Te vagy az én gyönyörűm? (Poharastól bólintott.)
- És az én ügyesem? (Ismét bólintás.)
- Meg az én okoskám? - Mire elveszi a poharat a szájától és durcásan azt mondja:
- Most nem akarom, hogy ezeket megbeszéljük!!!

2. Nézik az esküvői felvételeinket. A bevezetőben szép, fülbemászó zenei aláfestés van, majd kezdődik a tulajdonképpeni "cselekmény". Éppen a zenészeket mutatják, a szaxafonost meg a harmonikást és a zene is már "élőben" megy.
Ahogy meghallja, Kriszta hirtelen odaszól Borónak:
- Hallgass, Boró (szegény egy szót sem szólt:D), mert kezdődik a menyasszonyi hangulat!:D:D:D

3. Este, István mondja:
- Vajon hol van a csavarhúzóm?
Mire Kriszta:
- Háááát, ahová tetted!

2010. április 7., szerda

És akkor eljött...

... április 5-e. És csodálatos módon nem rengett meg a föld, nem szakadt rám az ég, de még a világ sem dőlt össze, pedig igazán azt hittem, hogy valami ilyesmi méretű világkatasztrófa fog bekövetkezni. És nem. Szépen, csendben, locsolókat várva, lakást rendezgetve (egy-egy látogató vagy a csajok sütievése után:D), lányokkal foglalkozva, majd barátokkal beszélgetve eltelt a szülinapom és éjféli fél 12-kor elmúltam húszéves. :D

Tavaly ilyenkortól állandóan ez a nap járt a fejemben: mi lesz, amikor én harmincéves leszek?! Lélekben sokat készültem erre a napra, de szerintem, ugyanígy telt volna akkor is, ha egyáltalán nem foglalkoztam volna vele. Nem szeretnék most nagy szavakat írni ... Tavaly írtam egyszer egy írást és amit abban leírtam, az utolsó szaváig, betűjéig fenntartom ma is.

Azért van egy dolog, amivel nem vagyok kibékülve, nevezetesen az, hogy még nem valósítottam meg magam szakmailag. Az utóbbi évtized felemásra sikeredett ilyen szempontból, sok mindent kénytelen voltam végezni, de az igazi hivatásomat még nem találtam meg. Lassan körvonalazódni látom, hogy mit szeretnék csinálni, de a megvalósításhoz még nem tudom, hogyan fogjak hozzá.

2010. április 6., kedd

Az Ünnep

Ez is tulajdonképpen az előző címsorozathoz tartozik, de már unom azt...

Ez a húsvét kicsit más volt, mint amilyenek az ünnepek szoktak lenni. Az az igazság, hogy úgy eltelt, hogy észre sem vettem. Mintha nem is Húsvét lett volna. Feltámadás ünnepe meg pláne nem volt. Ahhoz nekem minimum egyszer el kellett volna jutnom templomba. Szükségem lett volna arra, hogy halljam újra és újra a történetet, a csodát. De nem lehetett. Így csak egy ugyanolyan hétvége volt, mint a többi. Csak picit hosszabb. Még a készülődés sem ugyanaz volt: egy sütit sütöttem és csak hideg ételeket készítettem, tudtam, hogy néném úgyis felpakol majd. Még ma is azt ettük, amit ő pakolt nekünk.:P

Húsvét reggelén azért szépen megterítettem az asztalt és a sietősség ellenére is lefotóztam.
Arra már tényleg nem vetemedtem, hogy akkor is fotózzak, amikor már mindenki ottül, mert István így is állandóan csak karicsált, hogy így meg úgy elkésünk, sosem érkezünk idejében, mindig ránk várnak (megsúgom, ez nem éppen igaz), így aztán a gyors reggeli után készülődtünk és indultunk.
A nap folytatásáról már írtam.

Miután Fickóról hazaérkeztünk, István készülődött, én pedig Borót láttam el: kúpot kapott a 39-es lázára, vizet ivott, jól betakartam és egy ideig ott ült nyugodtan a paplan alatt. Aztán krisztát is bedugtam melléje és ahogy kezdett hatni a csillapító, úgy élénkült fel kicsinyem. Aztán mindketten kiröppentek az ágyból és együtt szépen játszottak, én pedig még végeztem ilyen-olyan simításokat, amik elmaradtak. Estére sem, éjjel sem, reggelre sem volt lázas Boró, méltán hittem, hogy le is járt a dolog.

Másnap reggel István korán jött, hatkor már otthon is volt. Evett egy kicsit, jobban mondva: ettünk, majd külön ágyakba nyugovóra tértünk. (Istvánnak máshová vetettem ágyat, hogy a nappalit rendbetehessem és a vendégjárás majd ne zavarja a pihenését.) De én fagytam meg, így aztán én is bepréseltem magam István mellé az egyméteres helyre. Érdekes vége lett a dolognak;), de egyikünk sem bánta!;) És köszöntött is.:) Végül majdnem fél 9-ig aludtam, a lányok meg pár perccel később követték példámat.:) Csak "csúnyába" öltöztünk, mert az volt az elképzelés, hogy együtt festünk tojásokat, de kicsit lassan működtünk egész délelőtt, úgyhogy,a mikor az első "locsolócsapat" megérkezett, a tojások még csak főttek. Uccu, gyorsan, ünneplőbe a csajszikat és magamat és már jöhetett is a locsolólovag, aki nem más volt, mint a nyáron megismert Tomi. :)







Mivel Barnikáék már nem laknak itt, más kisbarát nem volt locsolni, csupán a a család férfitagjai, illetve néhány családi barát járt itt.
Este pedig, amikor István is hazaérkezett locsolókörútjáról, együtt mentünk Marikáékhoz, onnan pedig pár percre beugrottunk Mamáékhoz is. Hazaérkezve, mosakodás és átöltözés, no meg szirupbevétel, orsszívás után mindenki nyugovóra tért.

A tegnapi piros tojásos tál. Készítettem néhány növénnyel mintázott tojást is, de mivel a tojások inkbb barnák voltak, mint fehérek, nem sikerültek szépre. Azért a lányok élvezték a mintákat!:)

Konfirmálások, szülinapok és az előttük-közöttük-utánuk lévő napok 4.

4. Kriszta születésnapja

Kicsikém szülinapjáról már írtam... Az vois felköszöntésről nem tudok semmit. Illetve annyit, hogy elfújta a gyertyákat.:) Nem tudom, ha készült fotó, ezúttal semmiképp sem lehettem ott.:D:P
A családi ünneplést 11-én tartjuk, akkor lesz ismét torta, akkor kap majd ajándékokat is. 1-én azért köszöntöttük, sokszor-sokszor megpusziltuk-öleltük, szép ruhába-cipőbe öltöztettem és kicsit kívánságműsor szerint zajlott a nap az óvódából való hazajövet után.:)

5. Konfirmációi ebéd ismét, újra Fickón

Mivel kicsi a falu és szinte mindenki mindenkihez hivatalos lett volna, nénémék úgy döntötttek, hogy húsvét vasárnapjára tolják ki a konfirmációi ebédet. Tudok olyan rokon házaspárról, akinek mind a négy konfirmandus keresztgyereke. Az egy dolog, hogy anyagilag ez mit jelentett nekik, de ha mind a négyhez egy délután folyamán kellett volna eljutniuk, nem is tudom, hogyan oldották volna meg. Így, végül, jobb volt.
Ezúttal, kivételesen, jó idejében megérkeztünk, olyannyira, hogy Ani még frizurát is tudott rittyenteni nekem, mielőtt a vendégek megérkeztek volna. Köszönetem és tiszteletem neki, hiszen tényleg, 10-15 perc alatt varázsolta ünnepivé a fejemet (és nemcsak az enyémet).:)
Az idő nagyon szép volt, szerencsére, nem esett az eső, ami nagyon örvendetes dolog volt, hiszen akkor lett volna sár, amit tapicskoljunk! Túl meleg azért mégsem volt, a lányok is, én is végig elbírtuk magunkon a kabátokat. Sajnos, hamar el kellett jönnünk; mivel István este zenélni ment, 5-kor már indulnunk kellett. Még sajnosabb, hogy, akkor is indulnunk kellett volna, ha nincs a zenélés, mert egy autóban való szundi után Boróka szörnyen lázasan ébredt. (Részletek később)
5 óráig nem sok érdemleges történt; az igaz, hogy ettünk finomabbnál finomabb falatokat, a csajok játszottak, lufiztak, virágokat szedtek, szaladgáltak, de nagyjából ennyi. Miután eljöttünk, állítólag, jó kis buli kerekedett, de abban már nem vehettünk részt. És dokumentálva sincsen.:(

A dekoráció Ani műve, nagyon szépen, ötletesen kihozta a dolgokat.:)





Konfirmálások, szülinapok és az előttük-közöttük-utánuk lévő napok 3.

3. Népi Gyermekjátékok Fesztiválja és Szavalóverseny

Itt voltam Krisztával múlt szerdán. Persze, zárt körű volt, szülők nem mehettek, no, de az újságírókat nem tiltották ki!;):) Így aztán a Népújságnak is dokumentáltam egy rövidke tudósítás erejéig és magunk meg az óvoda számára is készítettem néhány képet.

Kriszta egy csapatba tartozott, a Szentgyörgyi lányok csapatába, akik, a versenyen a történetbe-cselekménybe ágyazva a Hóvirág-csapat nevet kapták. Gyönyörű népviseletbe öltöztek a kis angyalkák, és köszönet az óvónőnek, Tavaszi Ibolyának, aki olyan szép pártákat készített mindegyik csajóca fejére, egyedivé, különlegessé és gyönyörűekké varázsolva őket. És persze, Tóth Kis Tímea óvónőnek is, aki szintén részt vett a lányok betanításában. Énekeltek és játszottak, önfeledten, nem érzékelve egyáltalán a dolog verseny voltát, amiért ezer köszönet a leleményes és aranyos "műsorvezető" óvónéniknek, Fekete Ildikónak és Lukács Szép Irénnek, majd ettek és ittak, oklevelet vettek át és végül boldogan hazamentek (az oviba).
Minden csapat nagyon ügyes volt, tényleg nehéz dolga lehetett a zsürinek. Nem ők lettek a nyertesek, de ez nem is lényeges. Nekem úgyis ők voltak a legszebbek és legügyesebbek.:)







Konfirmálások, szülinapok és az előttük-közöttük-utánuk lévő napok 2.

2. Beni konfirmálása (Sógornőm fia, keresztfiunk)

Virágvasárnapon - szokásunkhoz híven :P - éppen utolsó előtti pillanatban "robogtunk be" a beresztelki templomba. Azért még volt időm felszerelni a kamerát, előkészíteni a fotómasinát!







Az étteremben finom falatok vártak, majd jó hangulat kerekedett!:9