Az Ünnep

Ez is tulajdonképpen az előző címsorozathoz tartozik, de már unom azt...

Ez a húsvét kicsit más volt, mint amilyenek az ünnepek szoktak lenni. Az az igazság, hogy úgy eltelt, hogy észre sem vettem. Mintha nem is Húsvét lett volna. Feltámadás ünnepe meg pláne nem volt. Ahhoz nekem minimum egyszer el kellett volna jutnom templomba. Szükségem lett volna arra, hogy halljam újra és újra a történetet, a csodát. De nem lehetett. Így csak egy ugyanolyan hétvége volt, mint a többi. Csak picit hosszabb. Még a készülődés sem ugyanaz volt: egy sütit sütöttem és csak hideg ételeket készítettem, tudtam, hogy néném úgyis felpakol majd. Még ma is azt ettük, amit ő pakolt nekünk.:P

Húsvét reggelén azért szépen megterítettem az asztalt és a sietősség ellenére is lefotóztam.
Arra már tényleg nem vetemedtem, hogy akkor is fotózzak, amikor már mindenki ottül, mert István így is állandóan csak karicsált, hogy így meg úgy elkésünk, sosem érkezünk idejében, mindig ránk várnak (megsúgom, ez nem éppen igaz), így aztán a gyors reggeli után készülődtünk és indultunk.
A nap folytatásáról már írtam.

Miután Fickóról hazaérkeztünk, István készülődött, én pedig Borót láttam el: kúpot kapott a 39-es lázára, vizet ivott, jól betakartam és egy ideig ott ült nyugodtan a paplan alatt. Aztán krisztát is bedugtam melléje és ahogy kezdett hatni a csillapító, úgy élénkült fel kicsinyem. Aztán mindketten kiröppentek az ágyból és együtt szépen játszottak, én pedig még végeztem ilyen-olyan simításokat, amik elmaradtak. Estére sem, éjjel sem, reggelre sem volt lázas Boró, méltán hittem, hogy le is járt a dolog.

Másnap reggel István korán jött, hatkor már otthon is volt. Evett egy kicsit, jobban mondva: ettünk, majd külön ágyakba nyugovóra tértünk. (Istvánnak máshová vetettem ágyat, hogy a nappalit rendbetehessem és a vendégjárás majd ne zavarja a pihenését.) De én fagytam meg, így aztán én is bepréseltem magam István mellé az egyméteres helyre. Érdekes vége lett a dolognak;), de egyikünk sem bánta!;) És köszöntött is.:) Végül majdnem fél 9-ig aludtam, a lányok meg pár perccel később követték példámat.:) Csak "csúnyába" öltöztünk, mert az volt az elképzelés, hogy együtt festünk tojásokat, de kicsit lassan működtünk egész délelőtt, úgyhogy,a mikor az első "locsolócsapat" megérkezett, a tojások még csak főttek. Uccu, gyorsan, ünneplőbe a csajszikat és magamat és már jöhetett is a locsolólovag, aki nem más volt, mint a nyáron megismert Tomi. :)







Mivel Barnikáék már nem laknak itt, más kisbarát nem volt locsolni, csupán a a család férfitagjai, illetve néhány családi barát járt itt.
Este pedig, amikor István is hazaérkezett locsolókörútjáról, együtt mentünk Marikáékhoz, onnan pedig pár percre beugrottunk Mamáékhoz is. Hazaérkezve, mosakodás és átöltözés, no meg szirupbevétel, orsszívás után mindenki nyugovóra tért.

A tegnapi piros tojásos tál. Készítettem néhány növénnyel mintázott tojást is, de mivel a tojások inkbb barnák voltak, mint fehérek, nem sikerültek szépre. Azért a lányok élvezték a mintákat!:)