2009. november 30., hétfő

...

Most már Boróka is beteg, tegnap este belázasodott. Ma egész nap elesett volt, Anyuéknál szinte csak az ölemben akart meglenni és utána itthon sem volt jókedvű. Este aztán mégis helyerjött, miután a Nurofen levitte a lázát. Hamar elaludt, mert délben nem aludt még egy egész órát sem. Anyuval további díszeket készítettünk ma: ő magának egy adventi asztali díszt, én pedig magunknak egy ajtódíszt, vagy kis koszorút, vagy bárminek hívjuk.

A képek nem lettek jók, mert már sötétben készültek:

Advent

Boldog várakozást mindenkinek!!!



2009. november 29., vasárnap

Finomvegyes

Nem tudom, mennyit fogok most írni, mindjárt ébrednek a lányok. Pedig annyi minden lenne, és annak ellenére, hogy apróságok, örülnék, ha le tudnám írni.

Az utóbbi napokban ismét ritkán kerültem ide, bár az időm jórészét mégis a gép előtt töltöttem. Mégis, ezúttal szintén a főzős blogom került előtérbe és ha majd eljön az ideje, akkor el is árulom, miért. (;););))

Ezenkívül munkahelykereső körúton is voltam, de sajnos, nincs esélyem. Mindenhol azt mondták: most nincs üres hely, hagyjon egy önéletrajzot és majd hívjuk, ha kell. A Népújságnál nem ezt mondták, ott nem kértek önéletrajzot, mert ismernek, de felvételre, legalábbis egyelőre, ott sem sok reményt adtak. De ettől függetlenül alkalmi cikkeket, írásokat szívesen megjelentetnek, úgyhogy, amikor csak tudok valamit "működni", akkor meg is teszem. Jelenleg már van egy nyers interjúm, keddig szeretném befejezni az anyagot.

Ugyancsak munkahelyügyben: miután megérdeklődtem, hogy mik a törvények és az eljárás munkába való visszalláskor, beszéltem a cégünk könyvelőjével, aki "meglepetten" vette tudomásul, hogy a cég igenis, köteles visszavenni a gyermeknevelésiről visszatérő anyukákat. És bár csak egy hónapra (20 munkanapra), amiből effektíve 2 hetet kell "letölteni" a munkahelyen, muszáj mindenképpen visszamenjek és visszafogadjanak. Utána kitehetnek munkanélkülinek. Nem baj, legalább ennyi. Úgysem szerettem volna egyáltalán oda visszamenni, kész kín lenne számomra ismét abba a munkakörbe visszaszokni és kb. este 6-ra hazaérkezni minden nap. Munkanélküliként - persze, röhejes összeget kapva - legalább itthon maradhatnék még néhány hónapig Borókával és majd ősszel, amikor már majdnem 3 éves lenne, kezdhetné az óvodát. Addig pedig hátha lenne egy pici javulás gazdasági téren és valahová mégiscsak sikerülne felvételt nyerni. Nem fényesek a kilátások, de optimista vagyok, na.

Kb. múlthét végén Boróka betaknyosodott, de nem fajultak el a dolgok. Az orra azóta is folyik, de egyelőre még mindig az echinacea-oscillococcinum-C-vitamin triónál tartunk, amit hét elején viszont kiegészített egy kevés Nurofen, reggel és este. Kedden reggel ébredés után Krisztának is pict folyt az orra és mivel köhögött is egyet-kettőt, nem vittem már oviba egész héten. De nem volt amúgy semmi baja, továbbra is megmaardt az a pár köhécselés és orrnedvesedés ébredés után. Pénteken azért már nem vittem. Erre meg pénteken este, kb. fél 8-kor,a mikor a vacsorát készítettem, kijön a konyhába és azt mondja, hogy ő olyan álmos! Átfutott az agyamon, táncsak nem beteg, de amint ránéztem, semmi furcsát nem láttam, nem is mondtam senkinek, futó gondolatomat. Ani is ott volt, és egyszercsak megpuszilta Krisztát: ekkor mondta, hoyg úgy érzi, mintha lázas lenne. Nem volt magas, 38,4-ig ment fel, de éjszaka is újra felkúszott és tegnap reggel meg este is láza volt. Az este kezdte mondogatni, hogy nagyon fáj a torka és az éjszaka sírt is emiatt. Úgy néz ki, nem ússzuk meg az antibiotikumot, pedig azt hiszem, nincs két hónapja, hogy ismét kapott!

Amíg hármasban voltunk napközben itthon, jól teltek a napok. A két lány egyre többet játszik egymással, babáznak, állatkáznak, főzőcskéznek. Hihetetlen, hogy Krisztának mekkorát lódult a fantáziája amióta oviban van, mindenféle játékot "kitalál", bár gondolom, ilyesmiket játszanak az oviban is, és csak egyszerűen hazahozza. Ezzel párhuzamosan pedig Boróka is szívja magába a dolgokat, mint egy szivacs, mindenben utánozza nővérkéjét vagy ha egyedül van, olyankor is le tudja egy-egy ideig foglalni magát valamivel. Sok mindent nem csinál, amit Kriszta ennyi idősen megtett, viszont sok olyasmit tesz, amit Kriszta eddig sohasem csinált. A babázás pl. Krisztát igazából hidegen hagyta, volt babája, de nem foglalta le nagyon a dolog, Boróka viszont tolja a babakocsit, ringatja a babákat, bármilyen ruhadarabot, törülközőt, konyhai kendőt ha elkap, fogja és bebugyolálja vele valamelyik babát. Sétáltatja, hurcolgatja, int, hogy ssssssst, azaz alszik, puszilgatja, teszi-veszi, eteti.

Az esti tornák (nem DVD szerint, hanem a Csiribiriről hozott néhány gyakorlattal) elmaradhatatlanok, egyszerűen nem tudom ágyba dugni őket anélkül. nem is akarom és nem is bánom, hoyg így van. Kész komédia, ahogyan Boró is minden feladatot elvégez, annyira aranyos, hogy mindig mindent tud, mi következik, stb. Nagyon élvezzük mindhárman. Egyszer meg kell kérnem Istvánt, hogy felvegyen egy ilyen esti tornát. :)

Játszás vendég gyerekekkel:
Bemelegítés:


Esküvő: Kriszta A MENYASSZONY, Bálint A FÉRFI!:



Piroska a kosarával, a kétlábú farkas:D és Nagymama:

2009. november 23., hétfő

Eredményhirdetés

Nem nyereményjátékról van szó, csupán az ovizás eredményéről. Hát, az történt, hogy másnap boldogan mentünk mindannyian óvodába. Boróka volt a legizgatottabb, mást sem hajtogatott, csak hogy oji, oji, baba, onónéni és fordítva meg össze-vissza.
Még le sem vetkőztettem és már rohant volna a csoportszobába. Majd pisikált, kezet mosott, reggelizett. Vártam. Semmi baj. Az óvónő azt mondta, hogy elmehetek, ha bármi van, hívnak. 9-kor már hazaértem, fél 11-kor pedig kaptam a telefont, hogy na, most már mehetek.
Nem tudják és nem tudom, mi lehetett a baja, de csak sírt és sírt. Időnként elhallgatott néhány percre, de aztán újra rázendített. Megörült, amikor meglátott, de amikor mondtam, hogy megyünk haza még jobban ordítani kezdett: oji, oji, hangoztatta. Végül mégiscsak sikerült felöltözni és eljönni, de az úton többször is sírvafakadt és hajtogatta: oji, ononéni, baba, má (megy), azaz a baba megy az oviba, óvónénihez. e ekkor azt is hozzátette: ana oji má. Mármint, hogy anya is megy oviba. Aha, szóval mégiscsak ez a baja, engem is ott akar látni. :)

Tudtam, hogy ez így lesz, hiszen, olyan picike még, normális, hogy nem úgy mennek a dolgok, ahogy Krisztával, nem is számítottam másképp. Úgyhogy pár napig szüneteltetjük a dolgot, aztán megpróbálkozunk ismét. Valahogy muszáj lesz megszoknia. Az a fránya (hogy ne használjak "szebb" szót) január 6-a olyan hamar itt van!

2009. november 18., szerda

Néhány sor, kutyafuttában

NINCS GYEREKEM!!!
Nem kell megijedni, nem lopták el őket (bár tény, hogy sokszor és sokan elkunyerálnák;)), se nem tűntettem el őket valamilyen varázslattal:D, hanem egyszerűen nincsenek itthon. MINDKETTEN OVIBAN VANNAK!!! Vagy esetleg ojiban.:) Negyed 11 múlt, kb. egy órája jöttem el onnan, de még nem hívtak! Izgatott vagyok, és bár rengeteg munkám lenne és most tudnám is végezni, mert nem tart fenn senki, muszáj volt kiírnom magamból, hogy csillapodjak kissé. Borókámat bevittem és pár percet játszott, mielőtt a reggelihez készülődtek volna. Aztán együtt pisikáltunk, kezet mostunk és leültettem az asztalhoz. Kriszta mellé. Tejet kaptak gabonapehellyel és Kicsikém olyan ügyesen ette, méghozzá nagykanállal, hogy csak amúgy melegedett a szívem tája! Néha leellenőrizte, hoyg ott vagyok-e a hátánál, de fordult vissza enni tovább. Aztán kiosontam az öltözőbe és vártam. Megpattintva hagytam az ajtót, hogy kukucskálhassak, és láttam, amint hátrafordul, de nem történt semmi. Lejárt a reggelizés, kijöttek kezet mosni, azalatt elbújtam, és még mindig semmi sem történt. Visszamentek mindannyian a termebe és még vagy 10 percig vártam, hogy lássam, mit csinál. Úgy elvegyült a gyerekek között, hogy egy idő után már nem láttam semerre, legalábbis a rés az ajtón nem engedte meg. Kihívatam az egyik óvónénit (ononéni:)) és elköszöntem. Ha baj van, hívnak. Eddig nem hívtak. Kb. fél 1-re, mire lejár az ebéd, megyek utána.

Aranytündérkém:



Délben fél egykor már bekopogtattam az oviterembe. Boróka, aki az ajtóhoz legközelebb eső széken ült, rámnézett és felderült arccal már repült felém: anaaaa! Aztán, amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen le is szállt az ölemből és visszasétált az asztalhoz, ügyesen leült a székére. Kriszta is hozzámszaladt és már messziről nyafogott: engem is vigyél hazaaaa! Míg én erőtlenül győzködtem Krisztát, hogy majd alvás után jöhet haza, Apukával, Boró már kezdte befészkelni magát az egyik éppen megvetett kiságyban - a terem túlsó végében. Az óvónő végül elhozta, de rögtön sírvafakadt a kisasszony: oda, oda - mutogatott a kiságyra. Alig tudtam elterelni a figyelmét. Végül mindkettőt át- és felöltöztettem és hazajöttünk.

Holnap is megyünk. De viszek pizsamát is, és ha akar, ottmaradhat. Természetesen, nem akarok elhamarkodottan következtetni, de bevallom, örülnék, ha ennyire szívesen menne és maradna, mint ahogyan ma is volt. (Egy pici sírás volt, de nem miattam, csak egy valakivel való összeütközés miatt.) Könnyebb lenne a lelkem.

2009. november 13., péntek

A sziki szőkeség(ek)

A bejegyzés címe eredetileg A két lány volt. Aztán, ahogy teltek a hetek, majd a hónapok, úgy forrott ki bennem ez a szójáték az ismert (?) „sziki szökevény” filmcímből ihletődve. Igen, már hónapok óta készülök írni róluk, és ha azt mondom, hogy a címnél tovább még mindig nem jutottam, talán hülyének néztek. Illetve még van néhány apróság, amit tudom, hogy leírok, de kb. ennyi. Úgy, ... valahogy érzem a bejegyzést, de nem tudom még, hogy konkrétan mit fog tartalmazni. Előrebocsátom, a két lányt, a Lányaimat készülök összehasonlítani benne, de nem azért, hogy valami hierarchiát állítsak fel közöttük, hogy valamelyiket az égig magasztaljam, a másikat meg letiporjam, hanem éppen azért, hogy bemutassam: ugyanabból az anyagból milyen más-más embereket tud teremteni Isten, méghozzá milyen csodálatos valakiket!

A mi családunkban mindenki szőke volt legalább kisgyerekkoráig, még Édesapám is, akinek most fekete a haja. Anyósom is szőke, fehérbőrű, Istvánnak hófehér haja volt kicsin, hiába fekete most, de apósom, sógornőm, keresztfiam már barna és én valahogy meg voltam győződve Kriszta születése előtt, hogy egy kis „fekete” mókuskám fog születni. Magam is meglepődtem, amikor szinte láthatatlan volt a haja a szőkeségtől. :) Aztán persze ez lett a természetes számunkra. Hogy Boróka is ugyanolyan szőke lett, már szinte hihetetlen volt. És most, ha megindulok velük az úton (na persze, ezt eddig írhattam volna, amíg sapka nélkül jártunk-keltünk), állandóan mosolygó, csodálkozó-csodáló emberekkel találkozom, akiket egyszerűen elvarázsol a szőkeségük. :) Azt mondják: nem lehet nem észrevenni; annyira különlegesek; ritka, akinek ilyen a haja; még a jó ismerősök is sokszor újra és újra rájukcsodálkoznak. A másik meg a göndörségük. Illetve nem is annyira göndörek, de a vége azért kunkori.

És kb. ez az, amiben a két lány maradéktalanul hasonlít egymásra. Illetve még abban is, hogy fejlődésük során abszolút fej-fej mellett haladtak, csupán néhány napos eltérések adódtak aközött, hogy melyik éppen mit csinált hamarabb vagy később.

Pár naposan megtartották fejüket, egyhónaposan már emelgették, ha hason voltak. Kriszta 3 és fél hónaposan, Boróka 3 hónapos és 3 hetesen fordult hasra, de míg Krisztának még további majdnem 3 hónapba telt, amíg hasról a hátára is megtanult átfordulni, Boróka nem sokkal a hasrafordulás után megtanulta. Boróka további motorikus fejlődése lineáris volt, Kriszta kihagyott, illetve felcserélt dolgokat. Boróka kúszott, majd mászott, ült, felült egyedül, térdelt, felállt és állt egyedül, Krisztánál viszont a kúszás kimaradt, de volt mászás, és hamarabb felállt, mint ahogy egyedül fel tudott volna ülni. De mindezeket mindketten a hatodik-hetedik hónapban tették. Kriszta 5 nappal a szülinapja előtt tette meg első soklépéses önálló útját, Boróka pedig szülinapja estéjén örvendeztetett meg ugyanezzel.

Tehát kb. ennyi közöttük a hasonlóság. Mind külső, mind egyéb tulajdonságaikban nagyon különböznek. Kriszta magas, nyúlánk testalkatú, Boró viszont az arányos, fogdmeg kategóriába tartozik. Krisztának az arca is hosszúkásabb, Boró viszont kis pufók, amitől dundinak néz ki. Amikor Kriszta ennyi idős volt, kb. 3-4 centivel volt magasabb, de más alkatú volt, ő mindig inkább soványnak néz/ett ki. Kriszta kétséget kizárva az István családjából örökölte a legtöbb látható jegyét, Boróka pedig az én felemre üt. Ha egészen pontos akarok lenni, és legalább igazságosan vannak elosztva a dolgok:): Kriszta tiszta Anyósom, Boróka pedig abszolút Édesanyám.

Beszéd: aki szinte a kezdetektől követi naplónkat, tudja, hogy Kriszta hihetetlenül korán kezdett szavakat mondani majd mondatokba foglalni őket, mondókákat, énekeket megtanulni. Boróka vele szemben még most is a szavak szintjén van, de olyan ütemben tanulja most már őket, hogy képtelenség megjegyezni őket. Már vannak kezdetleges mondatalkotási kísérletei is kb. így: baba kaka nem = baba nem kakál, vagy már nem kell; ott bemm = (gyere) oda be, meg hasonlók. Mondókát is sokat ismer, főleg azokat szereti, amiket lehet mutogatni. Nagyon szeret énekelni és mégha szöveget nem is mond, azért a hanghordozásából fel lehet ismerni, hogy melyik dalba vágott bele. Persze, van, hogy pár szó, sorrészlet érthető is abból, amit énekel, pl. Heppe tú ú – happy... to you. (A Magic Englishből csipegeti fel.) Ettől függetlenül mindent megért már régóta és addig csűri-csavarja a dolgokat, mond, mutogat, ráncigál, amíg meg is érteti velünk, hogy mit akar. :)

Folytatás következik...

2009. november 12., csütörtök

Esti tornaóra

Csak úgy érdekesek a fotók, ha azt is figyelmesen megnézitek, mi van a tévében. :)








2009. november 11., szerda

Hétfő, kedd, szerda, ...

Szerencsére, járok angolórára, ezért tudom, mikor van kedd és mikor van csütörtök. Azonkívül a napjaink összefolynak és nemcsak amiatt, hogy az utóbbi időben többet esett, mint nem. Bár az esővel mostanában nincs semmi gondom, valahogy nagy barátságban és egyetértésben volt a hangulatommal. Már említettem futólag, hogy nem egy álomnapok-kategóriába tartozó időszak múlt el, de úgy érzem, most már tényleg elmúlt. Részletekbe nem akarok belemenni, az a lényeg, hogy lejárt.

Ott tartottam, hogy eléggé egyhangúak a napjaink. Ami viszont nem azt jelenti, hogy unatkozunk. Hétfőnként Borókával Csiribirizünk, a kisasszony nagyon várja és emiatt én is nagyon várom. Legalább kimozdulunk egy kicsit a lakásból. Máskor, ha éppen nem csorog, akkor Anyuékhoz megyünk egy-két órára, legalább kávézom és pletyózom valakivel, míg Boró felkutatja a cukros és (kávé)tejszínporos dobozokat, illetve a Negro-s zacskót. Ezenkívül viszont: felkelés, Kriszta készítése oviba, esetleg Istvánnak reggeli, aztán, ha Boró még alszik, akkor néhány lopott perc a gép előtt, majd a csajszi öltöztetése, etetése. Lakás ráncbaszedése (ilyenkor néz mesét, esetleg), Boróval játszás, mosógépindítás és máris dél. Evés, fektetés. Főzés. Még egy kávé, naplózás. De csak akkor nyugodtan, ha nincs valami extramunka, amit el kell végeznem (pl.befőzés). Konyha rendbetétele, teregetés. Érkezik István és Kriszta. István ebédel, Kriszta jó esetben még nem veri fel Borót és Boró magától ébredhet. Uzsonna Borónak, de Kriszta is általában csemegézik valamit ilyenkor. István a gép elé vágódik vagy az orgona elé, netán a kettő között ingázik és gyakorol, tanul és újít és minden. A két lány most már legtöbbször jól elvan együtt, persze, azért néha még közbe kell lépni igazságot tenni, osztóbírát játszani, netán beszállni a játékba. Sok a szerepjáték: Kriszta osztja a szerepeket. Boró legtöbbször szívesen részt vesz mindenben, de néha a saját feje után megy. (Jól is teszi.)
Ebben a délutáni "csendben" szoktam én még ezt-azt elvégeznia konyhában, lakásban, esetleg sütök valamit, de legalábbis a vacsorát készítem vagy előkészítem. És mostanában szintén ilyenkor szoktam olvasni is. Aztán vacsora, mosakodás/fürdés, pizsamaosztás. Legújabb lefekvés előtti tevékenységek a bújócskázás vagy a tornászás. Mindkettőt kimondottan élvezik. Élvezzük. Még futó, mászó vagy térdenjáróversenyt is rendezünk. Nagyon jó ilyenkor a hangulat. A lányok megbékélve, lekileg kielégülve fekszenek le. Kriszta szinte perceken belül elalszik, ahogy elbúcsúzunk tőle, Borónak sem kell általában sok, de ő igényli az anyai vállat. Azért most már nem kell feltétlenül sétálgatni vele, van, hogy úgy is jó, ha félig ülve, félig fekve vagyok a kanapén/fotelen/forgósszéken és simogatom. Vagy sem. Énekelek - vagy sem.

Aztán, ha nincs túl késő és szabad a gép, még ideülök. Van, hogy pár percre, van hogy éjfél lesz belőle. És van, hogy ahogy bebújok az ágyba, netán már flörtölök is az álommal, már riaszt is a Kisebbik angyalom. Vagy nem.

És ezután ... felkelés, Kriszta készítése oviba, esetleg Istvánnak reggeli, aztán,... olvasd fentebb!


2009. november 9., hétfő

Tejautomata



Nagy volt a meglepődésem, amikor pénteken egy tejautomatával mentem szembe a városban. Nemrég hallottam először ilyesmiről, amikor néhány gasztroblogger megírta, hogy a közelükben (piacokon, üzletekben) friss házi tejet vásárolhatnak ... tejautomatából. Nem mintha nekem nem lenne hol venni, mert mi is friss házi tejet fogyasztunk, de azért kicsit sajnáltam magunkat, hoyg ide mindig minden oylan későn érkezik meg, egy körrel mindig le vagyunk maradva. Amikor Wise Ladynél olvastam róla, szóvá is tettem, hogy nem tudom, mikor modernizálódunk ennyire és tessék, azt hiszem, egy hét sem telt el a szóvátétel óta és máris felfedeztem egyet.

Igenám, de, mint kiderült, én vagyok az, aki nagyon le vagyok maradva az eseményekkel, mert már júliusban megjelent egy tejautomata az egyik városi piacon.
Amikor elújságoltam a férjemnek, csomó kérdése volt, honnan lehet tudni biztosan, hoyg igazi házitej, ki teszi oda, honnan lehet tudni, hogy valóban friss, mikor töltik fel, egyszóval, nagyon kételkedett benne. Végül a Népújságban találtam egy cikket, amiben sok kérdésünkre (mert, persze, mindezek az én fejemben is megfordultak, csak én nem vagyok ekkora hitetlentamás és sejtettem, hogy mindennek megvan a logikus és jó megoldása) választ kaptunk.

Mindenesetre, ezen automaták által a városiak is hozzájuthatnak igazi tejhez, elfogadható áron: 2,5 lej egy l tej (nekem is ennyiért hozza a néni). Hatalmas előrelépés szerintem mind a természetesség irányába, mind pedig a teheneket tartó gazdák életében, hiszen így méltóbb áron tudják értékesíteni a tejet. Az mégiscsak csúfság, hogy ha a csarnokba adják a tejet, 50-60 banit (31-37 ft.) kapnak literéért.

A baj csak annyi, hogy nem minden tehenesgazdának telik tejautomatára.

Hosszú éjszaka

Ez is a "még ilyen se volt"-kategóriába tartozik. Nem nagy ügy, persze, de számomra érdekes.

Tegnap Idecsen voltunk, Édesanyáméknál. Semmi különös alkalom, csak egyszerűen meglátogattuk őket, hiszen világításkor nem voltunk és Édesanyám is hét elején jött haza Bukarestből a kórházból. A kisasszonyok nagyon fáradtak lettek délután-estére, mert Kriszta egyáltalán nem aludt és Boró is csak egy félórácskát az odaúton.

Hazafelé jövet megálltunk még Régenben egy játszótérnél, hogy használjuk ki a novemberi 23,5 fokot: a csajok hintáztak, csúszdáztak, mászkáltak egyet. István Csabával terpeszkedett egy padon, míg Krisztát felügyelték, Anival ketten pedig Borót csúszdáztattuk. Aztán úgy fél 5 felé, amikor a nap sugarai már nem értek el hozzánk, felszedelőzködtünk és elindultunk (ki-ki a maga "hazája" felé).

Még nem volt fél 6 mire megérkeztünk, az út vége felé viszont Kriszta már erősen dülöngélt, alig tudta nyitva tartani a szemeit. Boró is nagyokat, ahoyg mi mondjuk: laposakat pislogott, úgyhogy eldöntöttük: mosdatás, átöltözés és lefekvés. Elsuhant a fejemben néha-néha, hogy mi lesz, ha valamikor hajnali 4 körül valamelyik úgy gondolja, hoyg éppen eleget aludt, de nem volt mit tenni. 8-ig ébren tartani őket teljes képtelenség és butaság lett volna. Aztán, amíg játékosan megtörtént az esti "rituálé", amíg elrágcsáltak egy-egy almát (éhesek nem voltak, mert dugig ették magukat Idecsen) és István is méltóztatott félrevonulni az orgonájától egy félórácskára, már lassan fél 7 lett. Kriszta az ágyában, Boró a vállamon aludt el max. 10 perc alatt. Miután letettem Borót, becsuktuk az ajtókat és István még orgonázott 9 utánig, én meg nyugodtan netezhettem majdnem fél 10-ig. Még akkor sem voltam álmos, persze, de utasítottam magam, hogy használjam ki az alvásidejüket, mert félő volt, hogy amikor én szeretnék aludni, akkor majd Boró nem hagyja.

Végül alaptalan volt a félelmem. Igaz, néhányszor felnyöszörgött és mámázott párszor, de kegyetlen módon nem mentem be hozzá, és néhány perc után már tovább aludt. Hanem negyed hétkor határozottabb hangot hallottam: mámá, kaka!, mámá, tö!. Az első, gondolom, mindenkinek tiszta, mit jelent: bilizhetnéke volt, bár csak pisilt, a második utasítás pedig azt jelentette, hogy húst kér, azaz éhes volt. Valóban húst adtam neki, megevett két kisebb darab maradék rántott húst, vizet ivott rá, majd betakargatva és a vállamra véve, kb. 10 perc alatt visszaaludt. Igenám, de miután letettem, nem telt el két perc és már forgolódott, dumálgatott, berregett. Amennyire tudtam, csendben kijöttem és visszabújtam István mellé. Egyszercsak hallom, hogy semmit sem hallok a szobájuk felől! Végül Krisztát István kihozta csendben (alig tudtuk felébreszteni így, több, mint 12 óra alvás után is:)), elkészülődtek, elmentek, Boróka pedig még mindig édesdeden alszik. Aminek nagyon örülök is, mert féltem, hogy hogyan bírja ki ma a Csirbirit, ha olyan korán felkelt. Lassan ébresztenem kell, ha idejében el akarok készülődni!:)

2009. november 7., szombat

Találkozás Alízzal

Tegnap ismét személyessé vált egy internetes ismeretségem: Alízzal, a fakanálforgató tollforgatóval hozott össze a sors. És ha már a főzés által találkoztunk, akkor a másik naplómban írtam részletesen a találkozásunkról és körülményeiről.

Alíz, örülök, hogy megismerhettelek és úgy érzem, nem ez volt az utolsó találkozásunk.:)

2009. november 4., szerda

Még egy díj

Ismét útrakelt egy díjazóhullám a naplók világában. Engem Ági tüntetett ki vele. :) Nagyon köszönöm Ági, és ne haragudj, hogy csak most tettem fel!:)



A díjat továbbadom mindazoknak, akik a listáimon szerepelnek. Neveket most semmiképpen sem emelnék ki, mert mindannyiótok naplóját szeretem és mindig szívesen megyek olvasni hozzátok. Hogy mostanában nem olyan sűrűn, mint régebb, az igaz, de ez sajnos, nem mindig rajtam múlik. :P:D

Csak úgy...

Csak írok valamit, hogy írjak. Nagyon langyos napjaink vannak, mármint a hangulatukat tekintve. Mert kinn tombol a november. Reggelente fagy van általában, aztán napközben felváltva kis napsütés, erős szél, eső vagy valami akármi, ami hull. De még nem hó. Mindenesetre, eléggé benntart a lakásban. Bár jól felöltözünk és azért megyünk ki!

Kriszta itthon van, mert vakáció van. Hétfőn még volt oviban, mert a napköziben igazából nincs szünet, de tegnap már nem vittük. Most minden gyerek egyhelyen van, kevesen vannak a kiscsoportból, jobb neki, ha itthon van velünk.:) Borókával játszanak, rengeteg csintalanságban cimborák már. Boró mindenben utánozza Krisztát, igazi testvérként: jóban-rosszban együtt vannak.

Hogy az utóbbi hetek sok egyedülléte (István többet volt kiszálláson, mint itthon) vagy mi okozta, nem tudom, de úgy kb. egy hete nagyon morgós-harapós kedvemben voltam, Istvánnal elég sokszor összeszólalkoztunk, ezért aztán a kedvem sem járt éppen a magaslatokon. A lányokkal is türelmetlenebb voltam, mint általában és a hangom is többször működött magasfrekvencián, mint máskor.

Na, ez egy ilyen időszak volt. Voltak ennél jobbak is. De néha még rosszabbak is. Az vigasztal, hogy a rossz után egyszercsak eljön a jó. És jól tudom, hogy rajtunk múlik, hogy hogyan érezzük magunkat, de amikor semmihez sincs kedved, akkor olyan nehéz tenni ellene!