Hosszú éjszaka

Ez is a "még ilyen se volt"-kategóriába tartozik. Nem nagy ügy, persze, de számomra érdekes.

Tegnap Idecsen voltunk, Édesanyáméknál. Semmi különös alkalom, csak egyszerűen meglátogattuk őket, hiszen világításkor nem voltunk és Édesanyám is hét elején jött haza Bukarestből a kórházból. A kisasszonyok nagyon fáradtak lettek délután-estére, mert Kriszta egyáltalán nem aludt és Boró is csak egy félórácskát az odaúton.

Hazafelé jövet megálltunk még Régenben egy játszótérnél, hogy használjuk ki a novemberi 23,5 fokot: a csajok hintáztak, csúszdáztak, mászkáltak egyet. István Csabával terpeszkedett egy padon, míg Krisztát felügyelték, Anival ketten pedig Borót csúszdáztattuk. Aztán úgy fél 5 felé, amikor a nap sugarai már nem értek el hozzánk, felszedelőzködtünk és elindultunk (ki-ki a maga "hazája" felé).

Még nem volt fél 6 mire megérkeztünk, az út vége felé viszont Kriszta már erősen dülöngélt, alig tudta nyitva tartani a szemeit. Boró is nagyokat, ahoyg mi mondjuk: laposakat pislogott, úgyhogy eldöntöttük: mosdatás, átöltözés és lefekvés. Elsuhant a fejemben néha-néha, hogy mi lesz, ha valamikor hajnali 4 körül valamelyik úgy gondolja, hoyg éppen eleget aludt, de nem volt mit tenni. 8-ig ébren tartani őket teljes képtelenség és butaság lett volna. Aztán, amíg játékosan megtörtént az esti "rituálé", amíg elrágcsáltak egy-egy almát (éhesek nem voltak, mert dugig ették magukat Idecsen) és István is méltóztatott félrevonulni az orgonájától egy félórácskára, már lassan fél 7 lett. Kriszta az ágyában, Boró a vállamon aludt el max. 10 perc alatt. Miután letettem Borót, becsuktuk az ajtókat és István még orgonázott 9 utánig, én meg nyugodtan netezhettem majdnem fél 10-ig. Még akkor sem voltam álmos, persze, de utasítottam magam, hogy használjam ki az alvásidejüket, mert félő volt, hogy amikor én szeretnék aludni, akkor majd Boró nem hagyja.

Végül alaptalan volt a félelmem. Igaz, néhányszor felnyöszörgött és mámázott párszor, de kegyetlen módon nem mentem be hozzá, és néhány perc után már tovább aludt. Hanem negyed hétkor határozottabb hangot hallottam: mámá, kaka!, mámá, tö!. Az első, gondolom, mindenkinek tiszta, mit jelent: bilizhetnéke volt, bár csak pisilt, a második utasítás pedig azt jelentette, hogy húst kér, azaz éhes volt. Valóban húst adtam neki, megevett két kisebb darab maradék rántott húst, vizet ivott rá, majd betakargatva és a vállamra véve, kb. 10 perc alatt visszaaludt. Igenám, de miután letettem, nem telt el két perc és már forgolódott, dumálgatott, berregett. Amennyire tudtam, csendben kijöttem és visszabújtam István mellé. Egyszercsak hallom, hogy semmit sem hallok a szobájuk felől! Végül Krisztát István kihozta csendben (alig tudtuk felébreszteni így, több, mint 12 óra alvás után is:)), elkészülődtek, elmentek, Boróka pedig még mindig édesdeden alszik. Aminek nagyon örülök is, mert féltem, hogy hogyan bírja ki ma a Csirbirit, ha olyan korán felkelt. Lassan ébresztenem kell, ha idejében el akarok készülődni!:)