2018. augusztus 6., hétfő

Montenegró 3. - Ada Bojana, Ulcinj - Velika Plaza

Bizonyára mindenki hallott már Montenegró 12 km hosszú, igazi beach-hangulatú homokos strandjáról! Nos, mi is, és mivel oylan közel voltunk hozzá (10-12 km), úgy döntöttünk, hoyg egy napon mindenképpen elmegyünk oda.

Nos, ez a nap szerdán volt, amikor az előző két nap "semmittevése" után már éreztük, hogy muszáj egy picit váltani, valami mást is csinálni. Csak délutánra terveztük az indulást, bízva abban, hogy egy kicsit alábbhagy a hőguta, de nem volt szerencsénk. Az autóban a klíma mellett még oké volt, de ahogy kiszálltunk... Nos, azért, amikor ide foglaltunk, tudtuk, hogy nem az Északi-sarkra készülünk... :)

Az eredeti elképzelés az volt, hogy mielőtt még a hosszú strandot útba ejtenénk, lemegyünk Ada Bojanára, az albán határ azonnali szomszédságában lévő kis ék alakú szigetecskére, ami kettészeli a Buna folyót, és ott is fürdünk egyet a strandon. Nos, el is mentünk, meg is csodáltuk a gyönyörű kilátást a hídról, a folyóra épült kis hajóvendéglőket, és néhány fotó után vissza is fordultunk. A szigetre csak úgy lehet bemenni, ha fizetsz. Autónként 6 eurót, vagy gyalogosan, személyenként 2-t. Őszintén? Nem akartunk fizetni csak azért, hogy egy partra mehessünk.





Helyette visszafordultunk, és letértünk az egyik útra, ami a főutcát összeköti a stranddal. Ugyanis millióegy ilyen kis bekötőút van, mindegyik végében reklámozzák, hogy milyen nevű strand/beach bar van azon a helyen, és hangzatosnál hangzatosabbak ezek a nevek: Copacabana, Tampico, Miami, Florida, Safari stb. Mi a Pearl Beach nevű strandra mentünk, mert ... egyszerű: oda vezényelt a gps. :P. Gondolom, nem volt sem jobb, sem rosszabb a többinél.

Iszonyatosan finom homokja volt a strandnak, ilyen finom homokot, azt hiszem, nem is találtunk a 2011-es mamaiai nyaralásunk óta! Napernyők és napozóágyak, beach bar, kukorica- és fánkárusok, volt itt minden, ami az igazi strandokon lenni szokott. Kicsit érdekes volt, hogy 30-50 méterre a parttól is nagyon sekély volt a víz, és csak ahol a limitet húzták meg, na, ott ért nekem kb. a nyakamig, de azért jóleső érzés volt "két lábbal állni a földön".



Kb. egy órácskányi fürdőzés után vettünk egy lazító homokpakolást ;) :P, a lányok még hancúroztak a sekélyesben, majd letusoltunk, és felkerekedtünk. Megálltunk a "turistasoron", ahol egymást érik a különféle vendéglők, bárok, boltok stb. Már arreflé menet is kinéztünk egy kirakatot, ami megfogta a szemünket, és mivel parkolóhely is volt az udvarukon, hát be is mentünk. Véletlen-e vagy sem, egy albán vendéglő volt, ahol az egyik pincért jól kifaggattam minden étellel kapcsolatban, amelyik iránt valamelyikünk érdeklődést mutatott, majd még elbeszélgettünk egy kicsit úgy mindenről. Kriszta meg is jegyezte végül, hogy már éppencsak a telefonszámát nem kértem el. :P

Az ételeket rendre kaptuk meg, gondolom, az elkészülési sorrendben. Mindenesetre, Boró csirkesültje tulajdonképpen egy fél sült csirkét jelentett, ami mellé pici rizs, krumplisaláta, saláta és paradicsom is járt, abszolút kár volt egy adag szalmakrumplit is rendelni melléje. Kriszta húsos gombócai voltak talán a legkevésbé látványosak, de mindenesetre, a 10-ből csak 6-at tudott megenni. Az én krumplis muszakám is óriási adag volt, egy kb. 20 cm hosszú ovális tálkában hozták, a mellé kért sültpaprika-saláta tökéletesen kiegészítette. István hala is isteni volt, tengeri sügért rendelt, és amellé is adtak krumplisalátát, friss salátakeveréket és friss zöldségeket.
Nos, mindezeket csak azért írtam le, hogy figyelmeztessek bárkit, ha Ulcinjban az albán étterembe megy, vigyázzon, mit rendel, mert óriási adagokat adnak. Az ára pedig több, mint elfogadható. Még nekünk, "csóró erdélyienek" is. :) A többiek úgy döntöttek, hogy a megevett étel, illetve a felpakolt maradék után az egészet elnyomtatják még egy finom fagyival. Nos, fagyi lett belőle, de finom, bizony, nem volt. Szóval, az albán étteremben ételt nagyon érdemes, fagyit viszont egyáltalán nem (egyenízű, aromával ízesített, színezett semmi).





Nagyon szerettem volna, ha Ulcinjban sétálunk egyet az óvárosban is, de sajnos, mindenki lebeszélt róla. Mármint hárman voltak 1 ellen, nem volt mit tenni, muszáj volt alkalmazkodni annál is inkább, mert István és Boró hajnalban keltek, hogy együtt horgásszanak a parton, illetve másnap hajnalban terveztük a felkelést, és hosszú fárasztó nap elé néztünk... De erről majd holnap... :)

Az ulcinji kiruccanás szintén megerősített abban, hogy miért választottunk jó helyen szállást (ezt még sokszor le fogom írni, azt hiszem, a mi szempontjaink szerint tökéletes volt a lokáció), hiszen itt pl. nagyon messze voltak a kiadó apartmanok, szállodák, kimondottan a parton nem is tudunk róla, hogy lett volna, vagy ha mégis, kevés van. Az út mentén itt nagyon sok volt az olajfaültetvény, és amit még soha életemben nem láttam, nagyon sok lime-ültetvényt is láttunk. Le akartam fotózni, de mire észbe kaptam, már nem volt mit. Szintén itt láttuk ezeket az érdekes hálókat, amelyeknek látványa valahogy azt sugallta, mintha egy távolkeleti szigeten lennénk. :)


Nincsenek megjegyzések: