2011. október 31., hétfő

És le is járt... :)

Hát persze, hogy ugyanaz a vakáció, amelyikről az előző bejegyzés szólt. Tartalmas volt.
Nem voltunk semerre, nem ezért, de úgy érzem, sikerült egy kicsi változatosságot hoznia a hétköznapokba. A lányok imádták, hogy itthon lehetnek, hogy itthon lehetünk együtt, és jókat játszottunk, hancúroztunk. Többek között. Mert voltak napok, amikor csak magukban kellett "boldogulniuk", és ilyenkor csak a békebíró, a jó tündér vagy a doktor néni szerepe jutott rám.:P Egy napon, csütörtökön Anyunál voltak: akkor fordítottam fel a lakást a konyha kifestése miatt, délután-este pedig kifestettük Istvánnal. Pénteken itthon voltak, és megkapták a várva-várt .... mesenézést. Ugyanis hétközben nincs mesenézés, és érdekes módon - amire nagyon büszke is vagyok - elfogadják, betartják, nem kunyerálnak. Péntek délutántól vasárnap délelőttig bármikor nézhetnek, ha akarják. Igenám, de a múlt hétvége kimaradt, egy csúnya viselkedés miatt, aminek mindketten megitták a levét, hiába csak az egyik volt hibás. No, de legalább tudják, hogy nem viccelünk.:)

Rengeteget szerepjátékoznak...... - Kriszta, mondjuk te vagy ...., én pedig ...., jó? - Boróka, én leszek ...., és te akarsz .... lenni? - meg ehhez hasonló kérdések és kifejezések. Nagyon napirenden van a tündérkedés, a varázslás (ezt még én is szoktam játszani velük, pl. szeretném, ha felöltöznének, és akkor elkezdek mondani egy "varázsigét", és addig mormolok valamit, amíg az illető kisasszony megcsinálja. Amikor látom, hogy végzett, akkor kimondom a végszót: pricc-procc, merthát, ugye, BiBi Blocksberg is így varázsol, és nekem napirenden kell lenni!:D:D:D), és persze, mindenféle formában a lovazás. Hol a játéklovakkal játszanak, hol ők maguk a lovak, hol pedig a konyhai székeket fogják be ló gyanánt... Szóval, fantáziában főleg: nincs hiány.
Néha jól megvannak, máskor csak vinnyognak. A gond általában ott kezdődik, hogy ... "a koma visszaütött".:D Aztán én tegyek igazságot. Néha tudok, máskor nem. Mindenesetre, hatalmas fejlődés, hogy Boróka, ha hibás, most már gond nélkül bocsánatot kér, nem kell órákig kérlelni.
A kicsi kisasszony rájött, hogy ha ügyes és siet (legyen szó akár öltözésről-vetkőzésről, akár játékok elpakolásáról, bármiről), akkor kap valami jutalmat. Nekem meg muszáj ezt a módszert alkalmaznom, mert a fenyegetéssel, zsarolással nála nem lehet eredményt elérni. Olyan keservesen tud sírni, sajnáltatni magát, hogy végül nekem kellene bocsánatot kérni!:D Kriszta viszont, bármennyire is lelkiismeretes, a gyorsaság nem az erénye. Sem öltözésben, sem evésben, semmiben. Hamar talál magánnak valami más, érdekesebb elfoglaltságot (ebben rám üt), így aztán néha félóra is eltelik, ő viszont még nem húzta magára a négy ruhadarabot. Másik problémája, hogy néha süketet szokott játszani (na, ebben meg az apjára). Nem szándékos a dolog, most már tudom, mert István is azt csinálja: ha belemerül valamibe, akkor a külvilág nem létezik számára, kérdezhetek, mondhatok bármit. :D Kriszta viszont állandóan próbálkozik, és ha valamire azonnal reagál, akkor meg is dicsérem.

Minden ellenére nagyon várták már az ovit. Mindketten jókedvűen, könnyen keltek ma reggel, és a készülődés sem volt rossz. Idejében meg is érkeztünk az óvodába, és vidáman ment ki-ki a saját csoportjába. Én pedig (még) itthon, délután kezdem a hetet. Amíg indulok viszont, még jó lenne haladni legalább azzal, hogy szalonképesen hagyjam itthon a lakást!:)

Levélmóka:



2011. október 25., kedd

Eljött végre :)

Hogy ki? Azaz mi? Hát az őszi vakáció! A pihenés. Bár maradjunk inkább annyiban, hogy a kikapcsolódás, a másfajta munkák, és a másfelé rohanások időszaka. Azért mégis pihenés.

Úgy adódott, hogy szabadságot vehettem, ennek viszont az az ára, hogy majd a következő szünetben kell többet benn lennem. Nem baj. Ünnepek után szívesebben bemegyek hamarabb, most viszont rengeteg elmaradásommal napirendre kerülhetek. Főleg, hogy még a konyhát is ki szeretném festeni a hét második felében.

Tegnap összetett napunk volt. Reggel 9-kor már az orvosnál voltunk, de szerencsére jó hírekkel jöttünk haza: Boróka - bár nagyon köhög, és váladékos a köhögése, nem igényel egyéb kezelést a tünetinél annál is inkább, hogy másfél hete fejeztük be az antibiotikumos kúrát. Sőt, gyógynövényalapú szirupot kapott, úgyhogy, most már igazán bízom a teljes, végleges gyógyulásában.
Krisztával kapcsolatban is jókat mondott. Igaz, nem nyugtatott meg teljesen, de pillanatnyilag jó. Ő nem beteg jelenleg, csak azért vittem hozzá, mert még mindig úgy hallom néha, hogy sípol, zörög a mellkasa. A doktornő szerint az égvilágon semmi sem hallatszik, és nem hinné, hogy kezelés kellene rá. Azt mondta, két lehetséges oka van annak, amit hallok. Vagy asztma, ami nagydolog ugyan, de könnyen kideríthető lesz egy következő köhögéses megbetegedés alkalmával, hiszen akkor nagyon fog sípolni, vagy valamilyen allergiája van (por, bőr meg társai). Ebben az esetben, ha jobban kifárad, vagy esténként felléphetnek ilyen tünetek. Most már a végére járunk.

Aztán ügyintéztünk, majd vásároltunk. Az autóhoz visszafelé menet pedig észrevettük, hogy nagyon "érdekes" helyen parkoltam, ugyanis épp egy fogáaszat előtt álltam meg. Mondtam Krisztának, nem lehet ez véletlen, és bementünk. Mire felocsúdott a kisassszony, már a székben is ült, és zavartan mosolygott. Egy nagyon kedves doktor bácsit kaptunk el, aki megnézte a lógó fogacskát, megnézte a mögötte kibújt másik fogacskát (és megnézte, persze, az összes fogacskáját) és kiadta a "rendeletet": ki kell húzni.:) Kriszta nem félt, bár látszott rajta, hogy izgul: zavartan mosolygott végig. Tetszett amúgy neki ott a székben, és aranyos volt, amint válaszolgatott az orvosnak, mintha mindent értett volna: da, bine (igen, jó). Persze, én mindent fordítottam neki, úgyhogy igazából meg is értett mindent. No, lényeg a lényeg: spray és néhány perc várakozás után a fogacska "kirepült" a szájából, és mire szegénykém megijedett volna, a fogacska már kinn is volt, ő pedig folytatta a mosolygást. Meglepődött, amikor látta, hogy véres a köpete, de nem ijedett meg. Végül egész nap büszkén tátotta a száját, mutogatta a fogacska helyét mindenkinek.
Megnőtt a lányom. Már egy fogacskája is kicserélődött, körülötte pedig három másik fogacska mozog.

És .... hihetetlen mennyire egyszerű az élet, amikor könnyen mozoghatsz a városban: nem várakozol buszokra, nem vagy ráutalva másokra, oda mész, ahová szeretnél, és ha netán úgy adódik, hogy pillanatok alatt kell eljutni valahonnan egy másik helyre, még az sem lehetetlen.:) Annyira örülök!!!!!:)

2011. október 17., hétfő

Full, full, full...

Már nem újdonság, ezt írom egyre-másra: semmire sincs időm.

A lányokról kellene írni, mert bőven lenne mit, de most már odajutottam, hogy még gondolatban sem tudok megfogalmazni egy-egy bejegyzést, nemhogy le is írjam. Per pillanat anygaot kellene javítanom, anyagot kellene írnom (ez EK), illetve a munkatervemet kellenem megcsinálnom erre a hétre (ez ovi). Mindhárom egyformán sürgős, egyformán fontos, és fogalmam sincs, melyikkel kezdjem. Ezért "pihenek" most itt... De már megyek is...

2011. október 10., hétfő

Nálatok is van ilyen?

  Nem tudom, miért van ez, de néha előjön: többhónapnyi csend, rend, békesség, egyetértés - és még sorolhatnám a harmónia holdudvarába tartozó kifejezéseket - után bevág egy olyan időszak, amikor mindenért csattanok, pattanok, visszavágok, minden szavában élt, hátsó szándékot, piszkálódást vélek felfedezni, netán félreértem (szerinte kifordítom) mondandójának eredeti értelmét. Én valósnak érzem a meglátásaimat, de állítólag fantomokat látok. Most bizisten, nem tudom, hogy kinek van igaza, de mindenesetre, utálok minden ilyen időszakot, mert ilyenkor magammal sem vagyok kibékülve. És alig várom, hogy ez is lejárjon. 

2011. október 8., szombat

Végre esik!

Nem minta nem tetszett volna, hogy szinte október közepéig nyár volt - ami, amióta az eszemet tudom még sosem fordult elő - de már valahogy úgy kezdtem lenni, mint a karácsonnyal: ha nincs hó, nincs hangulat sem olyan, amilyen kell.
Ma valahogy kimondottan örülök ennek az esőnek. Bár tudom, hogy ezzel idénre elbúcsúzunk a nyártól, mégis kellett már, vártam. Tegnap még pólóban és háromnegyedes nadrágban flangáltam, ma viszont már nem lehet. De nem baj, ez a dolgok rendje.

És annak rendje és módja szerint az évszakváltozás a legjobb alkalom másfajta változtatásokra, változásokra is. Íme:






Az első két képet én készítettem, az utolsó négyet pedig tegnap, Beni. Szerintem gyönyörű fotókat készített ahhoz képest, hogy még sosem fényképezett.