2013. április 18., csütörtök

Van az úgy, ...

... hogy a hullámok átcsapnak a fejünk fölött.
... hogy a dolgaink kissé meghaladják az erőnket/időnket/energiánkat.
... hogy ingerlékenyebbek vagyunk a kelleténél.
... hogy egy ártatlan szó is lavinát képes elindítani.
... hogy egy ártatlan szóra is pattanunk, mintha bolha csípne.
... hogy valaki mindig hibás, vagy legalábbis kell a bűnbak.
... hogy nyersebben szólunk, mint illene, vagy egyáltalán szeretnénk.
... hogy más jön ki a szánkon, mint amit eredetileg mondani szándékoztunk.
... hogy jobb a nyelvünkre harapni, mintsem bármit kimondani.
... hogy jobb, ha nem látunk meg mindent, nem teszünk szóvá mindent.
... hogy eredményesebb bölcsen pisolyogni a bajszunk alatt.
... hogy megéri néhány napot lazsálni, mégha utána keményebben is kell ráhúznunk.
... hogy nem minden úgy sikerül, ahogy szeretnénk, elterveztük.
... hogy nem minden reményünk válik valóra, és muszáj lépni.
... hogy előre mégcsak nem is sejthető dolgok történnek.
... hogy ésatöbbi, ésatöbbi.

Aztán van az úgy, ...
... hogy mégis elül a vihar.
... hogy mégis képesek vagyunk megcsinálni.
... hogy visszatér a jókedvünk/életkedvünk.
... hogy már csak mosolygunk, nevetünk bizonyos dolgokon.
... hogy rájövünk, nem más a hibás, vagy egyáltalán senki sem hibás.
... hogy nem nagy dolog kedvesnek lenni, csak akarni kell.
... hogy mégiscsak az jön ki a szánkon, amit akarunk/gondolunk, csak talán magunknak sem valljuk be.
... hogy rájövünk: milyen jó, hogy hallgattunk, és csak pisolyogtunk a mindentudók bölcsességével.
... hogy hálát adunk azért a néhány lezserebb napért.
... hogy mindig minden jóra fordulhat, mégha először nem is úgy tűnik.
... hogy a régi remények helyébe újak lépnek...
... hogy rájössz: megállni, odafigyelni kell. Az élet rövid, addig kell kihasználni, amíg van, és a szeretteink mellett élhetjük.


2013. április 10., szerda

És úgy esett...

... hogy szerdán reggel az ágyba kaptam reggelit! :)

Méghogy nincs jó dolgom!
Igaz, még szombat reggelre ígérték be össznépileg, születésnapi ajándékként, aztán minden volt szombaton nekem csak ágybareggeli és semmittevés nem. (Ok-okozati összefüggések most már lényegtelenek.) Pedig jólesett volna, és bizisten fentem a fogam rá: hogy akkor kelek, amikor akarok, és egész nap azt teszek, amihez kedvem van, a család többi része pedig körülugrál egy kicsit. Nem jött össze, de majd jövőre, hátha. És hátha egyesek nem felejtenek el felköszönteni sem akkor... Úgyis tudjuk, a harmadik az Isten igaza...

Drága Krisztámat azóta is bántotta, hogy nem sikerült véghezvinni, amit elterveztek, és mind mondogatta, hogy márpedig mégiscsak meg kellene ejteni, én viszont csak jókatderültem magamban rajta. Ma reggel viszont úgy történt, hogy miután István elment, nem keltem rögtön fel, aminek az lett az eredménye, hogy visszaaludtam, de olyan mélyen, hogy nem tudom, mikor keltek fel és jöttek oda a lányok a szobánkhoz. A susputyolásukra ocsúdtam fel, bár nem értettem semmit belőle. Boróka odajött, megpuszilt, Kriszta csak annyit kiáltott be nekem, hogy fel ne keljek az ágyból! Ekkor Borónak, mint amikor valakinek hirtelen eszébe jut valami, felragyogott az arca, és már kérdezte is: kávét hozzak? Naná, hogy kértem. Néhány perc múlva a "szolga" már hozta is a gőzölgő kávét a királynénak, és jó szolgálatáért megengedték neki, hogy bebújjon a királyné mellé. :) Kriszta eközben szorgoskodott, tálcát szerzett, kenyeret vágott és kent, csészét töltött, majd ketten hozták be nekem a fenséges reggelit: mézes szendvicset egy csésze vízzel. :D Bizisten nagyon jólesett, pedig először nem is kívántam semmit, de azt nem tehettem meg, hogy ne egyem meg, amit oly nagy szeretettel és odaadással készítettek. Olyan büszkék voltak magukra mindketten, én meg rájuk, hogy csak na! Jól indult, és végül jó is volt a napom.

Szombat helyett ma volt az ajándéknapom. :)




2013. április 5., péntek

„Április, bolond is...”

„Április, bolond is...”

Nem tudom, hogy minden hónap szülöttéről elmondható-e, de az tény, hogy az áprilisi emberek épp olyanok, mint a hónap, amelyikben születtek. Energikusak, mint az a láthatatlan erő, ami a természetet zöldbe robbantja, jókedvűek, játékosak, mint az áprilisi szellő, derűsek, mint a tavaszi égbolt, és mosolygósak, mint az áprilisi napsugár. Persze, néha szeszélyesek is, mint ilyenkor az időjárás, és ha nekikeserednek, akkor a világ minden fájdalmát a magukénak érzik. De szerencsére – mint ahogy hétágra süt a nap az áprilisi hóvihar után is – ilyenkor töretlen optimizmusuk kerekedik felül, és elhessegeti a negatív gondolatokat.

A fenti sorokat magamról írtam. Sokan, ahogy közeleg a születésnapjuk, begubóznak, szinte depresszióba esnek, hiszen csak az lebeg előttük, hogy megint eltelt egy év, megint öregedtek egy évet, röpül az idő, lejár az élet!

Bevallom, nekem is volt egy ilyen „megöregedtem-érzésű” időszakom, amikor következett a kettesről a hármasra való váltás. Ahogy betöltöttem a 29-et, szinte bepánikoltam. Iszonyúan féltem a következő évi, hármassal kezdődő számtól. Aztán, amikor eljött az a nap, eltelt ugyanúgy, mint bármelyik másik nap, ugyanaz az ember maradtam továbbra is, aki voltam, ugyanazokkal az arcvonásokkal, ugyanazokkal a gondokkal, örömökkel és érzésekkel. Utólag rájöttem: jó volt az az egyévnyi ráhangolódás; szükséges volt ahhoz, hogy ne érjen felkészületlenül a dolog: volt egy egész évem arra, hogy betöltsem a harmincat...

Azóta nem törődöm az életkorommal. Persze, lehet mondani, hogy harmincannyi évesen senki sem törődik vele. De akár húszévesek, akár harmincasok, vagy negyven-ötvenesek vagyunk, mindannyian tudjuk, hogy fiatalabbak már úgysem leszünk. És az a jó, ha nem is akarjuk visszafordítani az időt. Inkább azon kell lennünk, hogy a hátralevő éveket úgy éljük, ahogy a leginkább szeretnénk, és minden egyes további napunkat úgy éljünk meg, mintha az lenne az utolsó ebben a dimenzióban.

Ahogy közeleg a születésnapom, mindig valamiféle bizsergést érzek magamban. Áprilisban amúgysem nehéz ilyesmit érezni, hiszen a természet megújulása a legtöbb embert feltölti energiával. Amit én érzek, az nem egy konkrét, kézzel fogható valami, sőt sokszor nem is tudom megfogalmazni mi is az, de ilyenkor érzem azt, hogy élek, hogy tenni akarok, erőm, terveim, ötleteim vannak, egyszóval (vagyis inkább néggyel): meg akarom váltani a világot. Persze, tisztában vagyok az erőmmel és a korlátaimmal, tisztában vagyok azzal is, hogy lehet nemsokára letörök, mint a bili füle, de olyan jó ilyenkor! Kicsit vidám vagyok, kicsit szomorú is, kicsit komoly, kicsit bolond is. Pont olyan, mint április!

(Az írás az Erdélyi Konyhatündér áprilisi számában is olvasható.)

2013. április 1., hétfő

7 éves lett!

Körmölhetnék ide millióegy közhelyet az idő múlásáról meg a gyerekek növekedéséről, és arról, hogy mennyire nem hiszem el mindezeket, de úgyis az van, hogy a 7 évvel ezelőtt világra jött kis csomagocskából egy hihetetlenül tündéri, okos és szép kisasszony lett. Aki rendkívül bájos, de szörnyen makrancos is tud lenni, ha akar, akinek vág az esze, mint a borotva, mégis néha annyira tud értetlenkedni egyszerű dolgokon, vagy aki talpraesetten elvégzi feladatait, máskor azonban órákon át ábrándozik, és nem halad a teendőivel. Aki annyira nagyos, sőt néha koravénnek tűnik egy-egy kijelentése, szava miatt, de mégis annyira kislány még, sőt néha szinte kisbaba, ahogy odabújik hozzám, és belém csimpaszkodik. Tiszta ellentmondás.
Az iskolában kitűnő eredményei vannak. S bár még mindig küszködünk néha az ábrándozás-kórral, nagyon sokat fejlődött már ezen a téren is. Még csak a beszédmenés-kórt kell a normális mederben tartani!:) Imád olvasni. A Mikulásra kapott meséskönyvet már "kivégezte"; kb. 3 mese volt az, amit mi olvastunk fel neki, a többit ő maga olvasta el, és utána lerajzolta a háziolvasmányos füzetébe. Volt olyan hétvége, hogy nem is csak egy mesét rajzolt le... Azóta több mesét is olvasott különböző könyvekben. És töretlen a lelkesedése.
A matematika már nem ennyire "szívügye"; elvégzi, de látom rajta, hogy nem ez az a közeg, amiben szívesen, otthonosan mozog. (Tudja fene, nem is bánom.:P) Ellenben románból szintén kitűnően halad. Ő, aki ősszel, iskolakezdéskor alig vartyogott néhány szót, és egy-két egyszerű kifejezést románul, szinte azt mondhatom, hogy megtanult románul. Sokan szidják az itteni romántanulási módszereket, hogy ilyenek, meg olyanok, hogy nem vezetnek célra, de én azt látom, hogy igenis eredményes. Amolyan mélyvízszerű volt, mert az első leckében már megtanultak ragozni egy igét, de konkrét élethelyzeteken alapulnak a leckék, igazodnak az évszakokhoz, jeles napokhoz, és szerintem érdekesen tanulnak: írás nincs, természetesen, csak szóban tanulnak, illetve rajzolnak, színeznek. De nincs az a "lecke", amit Kriszta elfelejtett volna. Ugyanúgy emlékszik mindenre, akár év elején, akár mostanában tanulták volna. És úgy ragozza már az igéket, mintha egész életében azt csinálta volna. Be is vallotta: "Anyukám, az osztályban mindenki azt mondja, hogy utálja a románt, de nem tudom, mit kell utálni rajta, annyira érdekes, amikor megtanulsz valami újat! Alig várom, hogy lemenjünk, és tudjak én is beszélgetni, játszani a gyerekekkel!" Azt hiszem, nem kell mondanom, mennyire büszke vagyok rá ezért a kijelentéséért, hiszen ebből látszik, hogy "egészséges" az értékítélete, hogy "egészségesen" neveltük. Különben is már régóta nyilvánvaló számomra, hoyg érzéke van a nyelvekhez, mert amikor az óvodában angolt tanultak, akkor is mindent tökéletes hangsúllyal és kiejtéssel mondott, a tanárnő is dicsérte, hogy ritke az ilyen gyerek. Remélem, kamatoztatni fogja a való életben is. :)
Énekelni továbbra is szeret, de nem tud. Egyszerűen, pocsék a hallása. Ami, nem mondom, hogy abszolút ínyére van a két zenészszülőnek:P, de elfogadjuk, hogy ez van, és nem várunk tőle többet, mint amit nyújtani tud, hiszen ő annál szebben rajzol. Mi ezt nem tudunk, és máris kvittek vagyunk. :)

Egyebet is írhatnék róla, természetesen, de most hirtelen nem is tudom, mivel folytathatnám. 7 éves lett! Nagylány lett. Megünnepeltük múlt vasárnap és tegnapelőtt is. Boldog volt. Szeretjük.