2011. május 28., szombat

Stefánia Sportnapok

Második alkalommal szervezte meg a marosvásárhelyi Stefánia Napközi az óvodai sportnapokat múlt héten kedden és szerdán. Fárasztó volt pedagógusoknak, gyerekeknek és szülőknek egyaránt, de lealább egy jól sikerült, aranyos rendezvényt tudunk a hátunk mögött.
Kedden zajlott a versenyszámok nagyrésze, a 30 m-es szaladás, a helybőlugrás és a babzsákdobás, illetve a stafétajáték, ezzel párhuzamosan pedig a versenyen nem induló gyerekek számára szervezett szaladó-, bicikli- és görkorcsolyaverseny, szerdán pedig (egy jó nagy, dörgős-villámlós kiadós eső után, ami majdnem meghiúsította a rendezvény második napját) a fennmaradó versenyszám, a kosárra dobás, igazi kosárlabdával. Ezenkívül szintén szerdán zajlottak az óvónők-óvónők és a szülők-szülők közötti kosárlabdamérkőzések, megtörtént a díjkiosztó, és a jó nagy zabaparti zsíroskenyérrel és újhagymával.
Jó volt. Mi, szervezők, jó fáradtan kerültünk ki belőle (nem is tudom, hogyan élte túl az igazgatónő és a másik két főszervező kollégám), de jó volt. Kedves igazgatónőm szerint többé nem szervezünk semmit. És szerintem nem is fogunk. Egy következő rendezvényig. :D:D:D

Staféta


Kosárlabdadobás


Zsíroskenyér zöldhagymával


Kosárlabdameccs

Edith akcióban
...még mindig.

Jó műsor volt a szerencsétlenkedésünk:)

Szülők meccse


Evészet:)

2011. május 26., csütörtök

Jól megaszonták!

Kriszta:
1. Nem baj, ha nyullantottál tőlem!

2. Ez milyen fütyölés? Angol fütyölés?

3. - Anyukám, de azt tudtad, hogy régebb meghalt Mátyás király, és Benedek Elek és .... és a dinók is.
- Igen, és ki volt Benedek Elek? - kérdezem, sejtve, hogy az oviban tanulhattak róla.
- Hmmm....
- A legnagyobb magyar me.... - próbálok neki segíteni, mire rávágja:
- Melekapó!!! :)
Ismét kérdez:
- De Elek apó öreg volt? És szakálla is volt?
- Igen, kicsim.
Egy idő után elgondolkodva...:
- És Sándor és József nem voltak öregek?

4. - Anyukám, neked nincsenek akkora körmeid, mint Aninak! De tudod mit? Menj el te is a körmészetre!:D

5. - Látod, kicsim, régebb itt, a járda közepén volt egy fa.
- Igen, és aztán lefejszélték!:D

2011. május 22., vasárnap

Lucparti kiruccanás

A mai napot ismét a természetnek szántuk. Nem kell ki tudja mire gondolni, csak egyszerűen kimentünk a Luc partjára, és frisslevegőztünk: letelepedtünk, flekkent, miccset és zsiványpecsenyét sütöttünk, majd egy finom friss saláta kíséretében jó étvággyal elfogyasztottuk, István horgászott, legalábbis úgy tett, mintha horgászna:P, mi pedig lustálkodunk. A lányok dobálták a köveket a vízbe, próbáltunk aludni, de nem sikerült, aztán labdáztunk úgy, hogy miközben egymásnak adogattuk a labdát, először állatokat, majd neveket mondogattunk. Végül, du. 5 körül, mivel már eléggé fújt a szél és beborult, összepakoltunk és ha már úgyis a közelben jártunk, elmentünk Melindáékig. Feltöltöttem rebarbara-készletemet:D, kávéztunk, beszélgettünk egy kicsit, majd egyenesen hazajöttünk.
Érdekes módon, a hazaúton egyik csajszi sem aludt el, és a fáradtságuk  ellenére sem volt katasztrofális az este: jó hangulatban megfürödtek (a hajmosást szerencsére ma este István végezte:)), nyikkanás nélkül tűrték a törlési-fültisztogatási-körömvágási-krémezési (mert a fűszálak jól összekaszabolták szegénykéim lábait) procedúrákat, jóízűen belaktak a megrendelt rebarbaralevesből, instálás nélkül bebújtak a zsákjaikba, és minden hercehurca nélkül ment ki-ki a saját ágyába. Ilyen estét el tudnék fogadni minden nap!:)

A kiruccanáson nem készült fotó csak a lányok evéséről. De azok megérnek ám egy misét!:)









2011. május 21., szombat

Óvodai kirándulás - Kalanda-tető - nárciszmező

Lejárt tegnap az ovis kirándulás. Végül jött velem mindkét lány, és jól éreztük magunkat. Persze, én végigstresszeltem a napot; este, amikor lefeküdtem, még ébren is állandóan csak számoltam a gyerekeket.:D A kirándulás végén Kriszta is gondoskodott arról, hogy nehogy igen kevés izgalomban legyen részem, mert amikor Szovátán a Medve-tó körül sétáltunk, egyszercsak gondolt egyet, elengedte a nagyobb kislány kezét, akivel együtt menetelt, és se szó se beszéd, előrement. Mivel én állandóan csak számolgattam, egyszercsak eggyel kevesebbet számoltam. Hamar lefuttattam a "kompjúteremen", hogy melyik ruhát nem láttam, és akkor beugrott Kriszta rózsaszín nadrágja, virágos blúza. Boróka (a kislány, akivel kézen fogva ment) mondta, hogy előrement, ezért szaladni kezdtem utána, de kb. 100 m után sem láttam, és előbbre sem ismertem fel az alakját, ruháját. Visszamentem, mert az hasított belém, mi van, ha mégsem előre ment, hanem a hármas elágazásnál egy másik irányba tartott. Az egyik irány nem lett volna gond, az a nagy tó körül vezetett, ott meg kerítés védi a vizet. A másik irányban viszont még van két tó, ott viszont már nincs sem korlát, sem kerítés.... Kiáltani kezdtem, bár nem reméltem választ, tudván milyen huncut, ha játszhatnékja van, inkább lapul és nem válaszol. Felhívtam az igazgatónőt, aki finoman, de letorkollt, hogy mit esem pánikba, ne féljek, nem tűnhetett el. És akkor már mondta is, hoyg menjek, mert az egyik dadus vezeti vissza kézenfogva. Hogy miért ment előre? Saját bevallása szerint utol akarta érni a román csoportot, és azért ment gyorsabban, hogy mi is siessünk utána. Szóval, no komment. Veszélyérzet nulla. De azt hiszem, még természetes is.

Ezenkívül szép napunk volt. Az időjárás kegyes volt hozzánk, mert csupán néhány csepp eső esett, és az sem igazán zavarta meg a programunkat.
Első állomásunk Korondon volt, ahol egy nagy udvaron már vártak minket két hosszú asztallal, néhány jókora tömb megmunkálható agyaggal. Megnéztük a cserépégető kemencét, majd bevonultunk az udvarra, ahol nekiláttunk gyurmázni. Itt ért minket az a pár csepp eső, ami pár perc után el is múlt. Ajándékot is kaptunk: virág és tulipán formájú akármit (fogalmam sincs, mi az: egy kissé megdomborított virág formájúra kivágott és már megszilárdult agyag), amit a kedves házinéni minden igénylőnek kedve, tetszése, kérése szerint díszített. A mieinkbe egy-egy virágot vésett, majd egyikre ráírta Kriszta, a másikra Boróka nevét, és mindkettőre azt, hogy Korond 2011. Ezután Krisztával kivártuk sorunkat a korongozásnál, ahol a bácsi segítségével kicsi angyalom egy aranyos kis tálikót készített.

Korondtól már nem volt messze a nárciszmező, de még mielőtt megérkeztünk volna oda, eltátottuk a szánkat az út mentén tornyosuló fakupacok láttán: szenet égettek: voltak egészen frissen rakott halmok (hatalmasak, akkorák, mint egy-egy ház), voltak félig leégettek, voltak olyanok, ahol már csak alig füstölgött a szén, máshol pedig már szortírozták a szenet. Elcsudálkoztunk azon, hogy milyen feketék a bácsik, akik ott dolgoznak.
Ezután már rögtön a nagy fehérség vonta el a figyelmünket. Alig vártuk már, hogy leparkoljon a busz és leszállhassunk. Bevallom, én még sosem jártam nárciszréten, elképzelni sem tudtam, milyen lehet az amikor amerre csak nézel, tele van nárcisszal a rét. De minden várakozásomat fölülmúlta. Igazából akkor élvezhettem volna, ha csak mi, a család lettünk volna, de biztos vagyok benne, hogy a jövőben valamikor családostól is elmegyünk ide.

Falatozás és ivás után elindultunk "kincsvadászatra", azaz minden csapatnak meg kellett keresni a fákra akasztott kártyákon azt a számkombinációt, amit kiosztottak neki. A mienk a 2-4-es volt. Ezt háromszor kellett megtenni, csak ekkor derült ki, hogy ki a nyertes csapat. Utána minden csoportnak el kellett bújni, Éva néni meg jött megkeresni mindenkit. Akiket megtalált, vele tartottak tovább. Jót szórakoztunk közben; kitaláltuk, hogy a gyerekek ordítsanak ahogy a torkukon kifér: nem kellett búsulni őket, eleget tettek a felkérésnek, és látszott rajtuk a boldogság, hogy itt nincsenek korlátozva.
Mielőtt hazaindultunk, még ettünk egy kicsit, majd szedtünk pár szál virágot (10-15 szálat volt szabad szedni, de persze, mindig akadnak telhetetlenek) és felszedelőzködtünk, mert erősen beborult, dörgött és villámlott. Visszafelé jó hangulatban utaztunk: Éva néni (igazgatónő) ezúttal hozzánk ült be, és mikrofonban énekelve adta a hangot a mulatsághoz. krisztáék még ma is állandóan csak énekelték: szép az icipici női cipő..., szap az acapaca naja capa..., szup uz ucupucu nuju cupu... stb.

Minél jobban távolodtunk a nárciszmezőtől annál inkább felderült az ég. Parajdnál már hétágra sütött a nap, ezért eldőlt a további útiterv: Szováta. Mire megérkeztünk éppen lejárt a jókora zuhé, szemernyit sem kaptunk belőle, és a nap, ami állítólag az eső alatt is ugyanúgy sütött, gyorsan felszárította az aszfaltot, a sétányt. Körbejártuk a tavat, kriszta szerencsére a vége felé "csinálta meg a pontot". Utána már nem tudtam felszabadulni. Hiába voltunk 9-en felnőttek a 16 gyerekre, már egyre csak stresszeltem, nehogy valamelyiket szem elől tévesszem. Pedig tudom, hogy igazából csak azokkal kellett volna törődnöm, akik szülők nélkül voltak, én mégis az egész csapatot a felelősségemnek éreztem. Még volt egy "incidens", mert mindig akad a csapatban egy-két olyan ember, aki nem érti meg a szabályokat: főtt kukoricát vettek a gyerekeiknek, és persze, hogy így minden gyereknek kellett már.

Miután lefektettem a lányokat és (ne hüledezzen senki, de) egy pohár koktéllal a kezemben végignyúltam a melegvizes kádban, akkor ütött ki rajtam a feszültség, az idegesség. Akkor ijedtem meg, és akkor sírtam el magam. És megfogadtam, hogy többé sosem megyek kirándulni úgy, hogy a kolléganőm ne legyen velünk. Csak ő most sajnos nem jöhetett, mert módszertanos lévén, muszáj volt részt vennie a megyei szintű mesemondó- és népi gyermekjátékversenyen.

De ki tudja, talán ez is olyan, mint a szülés... mire eljön a következő, elfelejted milyen volt az előző...









2011. május 16., hétfő

:(

Boróka már megint beteg.
Nincs két hete, hogy mindketten átestek egy antibiotikum-kúrán, és Boróka ismét hörghuruttal küszködik. Csúnyán köhög és csúnyán folyik az orra. Mától ismét antibiotikumot kap, másikat. Remélem, péntekig helyrejön annyira, hogy magammal vihessem őt is az ovis kirándulásra.

2011. május 12., csütörtök

Hihetetlen!!!

Ezt le kell írnom, mert most döbbentem rá. Egetrengető!
A lányaim húsvét utáni kedd óta nem néztek itthon tévét!!!! Akkor szántszándékkal ültettem le őket mesét nézni, mert kapkodnom kellett magam, hogy az anyagaimat leadjam, és csendet akartam. De azóta, bármennyire is töröm a fejem, nem emlékszem, hogy tévét kapcsoltam volna nekik. Idecsen, Édesanyáméknál, tudom, hoyg nézték, de nincs is ezzel semmi baj. Én sem tiltottam el őket, csak egyszerűen nem kérték. Most is egyik az egyik szobában a Tappancs-lapot bújja, a másik a másik szobában egy másik kifestőst nyomorgat. Tán nem vagyok bolond, hogy most tévével/mesével zavarjam meg őket!
Nagyon örülök ennek. Mégiscsak van értelme a kitartásnak, következetességnek!:)

2011. május 11., szerda

Felemás

Minden szempontból felemásnak nevezhetem az utóbbi heteket.

Szép sorjában mindannyian lerobbantunk: a lányok még ünnep előtt kezdték, én épp ünnepkor voltam a legrosszabbul, István meg az ünnep utáni héten volt kinyúlva olyannyira, hogy a majdnem 15 év alatt, amióta ismerem, még ilyen betegen nem láttam. Nem is volt dolgozni 1 hétig.
A lányok is antibiotikumon voltak másfél hétig; egy hete voltunk kontrollon, és rendben volt minden, de mostanra Boró már megint elég erősen köhög.
Az én betegségem sem járt le rögtön az ünnep után; kb. 1 hétre rá, amikor a köhögés már szűnt, légzéskor zörgött a légcsövem. A lányok és István kontrollján engem is meghallgatott a doktornő és kissé megijesztett, mert némi asztmás felhangot érzett a zörgésen. Kezelésre fogott, hétfőn voltam tüdőgyógyásznál, röntgent és fúvópróbát csináltak, meghallgatott és szerencsére minden a legnagyobb rendben van. Az elkezdett kezelést be kell fejeznem, de mást nem írt fel.

Fáradt vagyok. Per pillanat és úgy összességében is véve. Ma különösen levert voltam. Reggel és a délelőtt első felében még semmi bajom nem volt, az oviban ma tartottuk az anyák napját egy játszódélelőttel, és ahogy véget ért, mintha fejbekólintottak volna. Csak járkáltam elé-hátra, míg a gyerekek játszottak; fél 12-kor ránéztem az órára, és kétségbeesetten arra gondoltam: édes istenem, hogy fog eltelni az idő 12-ig, amíg hozzák az ebédet?! Szeptember óta, amióta dolgozom, nem fordult elő, hogy ilyesmire gondoljak, inkább az a bajom, hogy igen gyorsan telik az idő, és nem jut mindenre, amit szeretnék. Aztán miután hazajöttem, pihenés és kikapcsolódás gyanánt olvastam egy órácskát. Nagyon jólesett. (Erről az olvasmányomról feltétlenül szeretnék írni.)
Ha minden igaz, és a Jóisten is megsegít, hogy ne jöjjön közbe semmi, akkor június 3 és 5-e között elutazom, és remélem, jót tesz egy kicsit a kizökkenés a mindennapokból, és sikerül kikapcsolódnom, feltöltődnöm.:)

Keveset ültem gép előtt a napokban, nem is érzek nagy késztetést a blogolásra, mégis állandóan írhatnékom lenne. Annyi minden kavarog bennem, ilyen-olyan élmények, gondolatok, hangulatok, minduntalan írnék. De legtöbbször úgy adódik, hogy éppen akkor nem engedhetem meg magamnak a leülök-luxust, vagy nem vagyok gépközelben (mert, ugye már csak gépre lehet írni:D) és ha elmúlik a pillanat és a hangulat, már nem tudom megírni.

De ... lesz még így sem, s úgy is jónak kell lennie.:)

2011. május 2., hétfő

Mindenféle

Kicsit kiszaladt az idő alólam az elmúlt héten.

Rövid hét, határidő 2 anyagnak az Erdélyi konyhához, betegség, Kriszta Szent György-napi szerepe, vásárlás a hétvégi teremdíszítéshez, szombati esküvői díszítés, mai szülinapozás, szóval, jól be volt táblázva a hetem.

Az ünnepnél maradtam el...
Húsvét másodnapja sokkal jobb volt, mint az első. Legalábbis jóval mozgalmasabb volt. Délelőtt tojást festettünk a lányokkal, majd fogadtuk azt a néhány locsolót, aki ilyenkor tiszteletét szokta tenni. Délután mi is felkerekedtünk, voltunk Sárpatakon Dalmánál, Idecsen Édesanyámnál, Aninál, majd Fickóra vettük az irányt. Voltam Anival megbeszélni az esküvői díszítést, szedtem egy jó adag vadfüvet (salátaboglárka, sóska, csalán, ibolya, kankalin, tyúkhúr stb.), miközben a lányok mást sem csináltak, mint futkároztak és futkároztak. Jó ötlet volt csereruhát, azaz kényelmes cipőt és nadrágot vinni nekik, hogy ne ünneplő ruhácskában rohangáljanak. Így nem kellett állandóan rájuk szólni sem, hogy így vigyázz, meg úgy vigyázz. Vacsora után (finom miccs és flekken) indultunk is hazafelé, de még útbaejtettük Melindát is Beresztelkén, nehogy a következő évben elhervadjon véletlenül!:) István ekkorra már nagyon rosszul érezte magát (fejfájás, láz, torokfájás), és a következő napokban is csak állandóan romlott az állapota. Végül csütörtökön, amikor a fél éjszakát átjajgatta, immár a fülfájása miatt, már nem bírta tovább és felkereste a háziorvosunkat. AB-s kezelést kapott egy hétre.

Kedden végig az anyagaimon dolgoztam, kivéve azt a kétórácskát, amikor Krisztával "beszaladtunk" a városba, és fehér inget, fehér harisnyát vettünk a másnapi táncelőadásához, miközben Boróka Anyuéknál vendégeskedett egy délutáni szundi erejéig.  Próbára már István vitte Krisztát, majd Borókával együtt jöttek haza mamától.

Szerdán már dolgozni kellett menni, délután pedig volt az előadás. A magyar óvodások gyönyörű, színvonalas táncbemutatóval készültek, és csodásan adták elő. Köszönet érte az óvónőknek, és köszönet érte a fiatal testvérpárnak, Zsófinak és Zsoltnak, akik több héten át felkészítették őket. Az eredményből ítélve: megérte. Kis botlábú-botfülű manócskák ugrabugráltak a színpadon, néptáncot utánozva (hiszen tényleg csak utánzata volt az igazi táncoknak), mégis látszott a jókedv és az odaadás, amivel csinálták, látszott az igyekvés, az összpontosítás és az izgalom, hogy el ne rontsák, és látszottak a kis sugárzó arcok és a ragyogó szemek a kísérő taps közben és után. Csodásak voltak. Kár, hogy nem tudtam filmezni! (Az okok nevetségesek, de ez van.) Olyan drága volt! Amint kijöttek a színpadra, lenézett a sorra, ahol ültünk, és Anyunak hangosan leszólt: tapsolj, te is, Mama!:) Sokan hallották.:D (Pedig Anyu tapsolt, csak ő nem látta.:))
És igazán meglepi volt a két dal, amit az Édesanyáknak énekeltek anyák napja alkalmából, és igazi meglepi volt a virágszál, amivel minden gyerek köszöntötte az édesanyját. Számukra pedig az a csomag nápolyszelet volt a meglepi, amivel az önkormányzat megajándékozta őket, csak úgy.:) Még Boróka is kapott.:P