2009. augusztus 31., hétfő

Puffogok, de ennyivel maradok

Péntek reggel, valamivel 8 után, járóbetegrendelő
Az ablak mögött fiatal, amúgy szimpatikus hölgy. Éppen telefonon beszél. Lassan 5 perce telefonon beszél. Ekkor, mint aki észbekap, kézzel-lábbal integet a kolléganőjének, hogy nézzen ki hozzánk. Az előttem lévővel hamar végeznek. Velem is: nincs orvos ma, jöjjön hétfőn. Majd utánamszól: de jöjjön 7-re, mert akkor adjuk a számokat!

Hétfő reggel, ugyanott
7 óra 2-3 perckor ottvagyok, és már kezdett nem tetszeni, amit látok: a sor vége a poliklinika bejáratánál van. De legnagyobb megdöbbenésemre, max. 3 percen belül ottvolt a szám a kezemben. Igenám, de jött a zuhany: a doktornő 10-től rendel. Miii??? Jöjjek ide 7-re, de csak 10-től van vizsgálat? És én most mit csináljak 3 órát? Hazamegyek - volt az első gondolatom, végül mégis másképp döntöttem. Gondoltam, ezalatt az idő alatt elmegyek más, magánrendelőkbe is érdeklődni, mennyi az ára egy fizetéses vizsgálatnak. Ahány helyen voltam, mindenütt egyforma árak: vizsgálat + UH = 100 lej. Nem tetszett, de mire is számítottam? Végül sétáltam a városban, újságot vettem, kávéztam, és mivel az időmből éppen kitelt és amúgyis szándékoztam ezt megtenni, benéztem az egyik szerkesztőségbe munkaügyben, ahol éppen nem mondták, hogy menjek a fenébe, de kb. ezt gondolhatták. Azért udvariasank voltak (gondolom) a régi idők emlékére való tekintettel és elkérték a címemet meg a telefonszámomat. Azért jólesett, hogy emlékeznek rám, mégha 7 év is telt el amióta ott jártam és finoman fogalmazva ... megasszonyosodtam is közben.

3/4 10-re értem vissza a polira. És ismét kellemesen csalódtam, mert a doktornő már ottvolt. Éppen bevett egy várakozót anélkül, hogy megkérdezte volna ő-e a soron következő. Ha én álltam volna azon a helyen, én lehettem volna a szerencsés, de nem... Hamarosan ismét nyílt az ajtó, és még mielőtt bárki is odament volna, a doktornő közölte: most el kell mennie az egyetemre, de egy óra múlva viszajön és akkor mindenkit megvizsgál. Azt hittem, nem hallok jól. És ugyanúgy, mint mindig, amikor váratlanul "pofont kapok", most sem tudtam megszólalni. Még mielőtt ténylegesen felocsúdtam volna, a doktornő már távozott, úgyhogy ottmaradtunk vagy 10-en, 12-en és ócsároltuk a rendszert, hőbörögtünk az embertelenség ellen, amit némely orvosok (bár nemcsak ők) megengednek maguknak és azt firtattuk, hoyg a doktornőnek vajon mennyi az egy óra. Végül kdierült: 90 perc.

Bizisten, amikor felhívtam Istvánt, és mondtam neki, a sírással küszködtem; még magam is alig hittem, hogy ez a valóságban történik és éppen velem; hogy létezik ekkora pofátlanság, a beteg ennyire semmibe vétele és főleg, hogy senki nem tesz, de nem is tehet semmit ellene. Végül, miután István szavaira (hát, csak várjál... amikor terhes voltál, előjegyzéssel is sokszor 3-4 órát vártál, és még jól meg is fizetted) kissé lehiggadtam, még örültem is, hogy hallgattam, mert tudtam, úgyis kiszolgáltatottjai vagyunk és még akár meg is bosszulhatja az esetleges kitörésemet. Persze, ez logikusan hülyeség, de a valóságban sajnos kivitelezhető. A szabadságok időszaka alatt különleges program szerint dolgoznak, 12-kor - papír szerint - lejár a rendelés. Attól tartottam, hogy ekkor ismét távozik anélkül, hogy mindenkit megvizsgálna. No, de erre az esetre már felkészültem, és a többieknek is kijelentettem, hogy addig innen el nem megyek, amíg meg nem vizsgálnak. Azért "bosszúból", nem bírtam ki megjegyzés nélkül. A doktornő állandóan valamiféle sürgető arckifejezéssel, magatartással és azzal a kérdéssel jött ki újabb betegért, hogy: kinek van még száma? Második-harmadik eset után már megelégeltem és beszóltam: mindenkinek, aki ittvan. Azt a megütközést látni kellett volna az arcán, de utána már normálisabban viselkedett és mindenkit a száma szerint hívott be.

Nem tudtam meg semmit tőle egyelőre. Holnap reggel (basszus, már ma reggel) vérvétel részben fizetett analízisekért, majd eredmények után, valamikor UH, ami, ugye 50 lej, mindenképpen. Jaj, és természetesen, a doktornő privát kabinetjében fogják ezt megejteni.

"2009. aug. 31. Kos: ezen a napon valahogy semmi sem megy, semmi sem akar sikerülni, de ne csüggedjen, holnap is van egy nap..." Amikor ennyit elolvastam az újságban a horoszkópomból már csak röhögni tudtam kínomban. Nem hiszek ilyesmiben, de most valahogy fején találták a szöget. Még jó, hogy alapjában tényleg optimista vagyok.

Megjött!!!!

Teljesen váratlanul ért, hogy éppen ma...
Múlthét végén még eszembe jutott, hogy vajon mikor, de mára teljesen kiment a fejemből...
Elég korán kezdődött a mai napom és elég rossz élményekben volt részem...
Hazaérkezve, egyből megláttam ...
Most pedig annyira illatozom, mint a júniusi rózsakert... :D:D:D



Megjött az a rózsaillatú parfüm, amit Ágnestől nyertem Bulgária-sorozata révén és most úgy érzem, hogy magam is részese vagyok a csodás nyaralásuknak. Nem elég, hogy amióta olvastam hogy hol nyaraltak, teljesen belegabalyodtam az ötletbe, hogy mi is ott kössünk ki, ez a nyeremény-ajándék méginkább mélyíti ezt az érzést. Csak tudnám, hogyan vegyem rá Istvánt is arra, hogy külföldre akarjon utazni.... de hátha sikerül mégis...

Ágnes, Hanna nagyon köszönöm Nektek! :)

2009. augusztus 30., vasárnap

Jól megaszonta!

Krisztám továbbra is állandóan megörvendeztet és megnevettet ilyen-olyan mondásaival, szavaival. Régen írtam már ilyeneket, úgyhogy most összegyűjtöttem néhányat.

1. - Kincsem, most hazamegyünk és ebből a sok finom zöldségből és a gombából készítünk valamit. Vajon mit?
- Hmmm, sütünk tortááááát! - vágja rá Kriszta felvillanyozva.

2. Kriszta főzött és megkínált a főztjével.
- Most it eszünk? - kérdezem.
- Tortafőzeléket - jött a gyors válasz.

3. Nem ehetjük meg a nyers kukoricát, mert béka lesz a hasadban tőle! - szólt az anyai intelem.
Pár óra múlva...
Elrontotta az orgonatok cipzárját:
- Jaj, ha Apuka meglátja, meg is fog enni Téged!
Mire ő megszeppenve...
- De akkor béka lesz a hasában!

4. Ma ebédnél... énekel, de igazából nem figyeltünk rá. Egyszercsak hallom:
- ... egy féktele mél, egy megfelelő hideg ember. :O

(Az autóban szoktunk hallgatni egy zeneszámot, amiben van ez a sor: van úgy, hogy kell egy féktelen éj, egy megfelelő idegennel.:D:D:D )


Dalmáéknál

Még azon a napon voltunk Sanyinál és Dalmánál, amikor Tomiékkal is találkoztunk. Istvánék próbáltak: felvételeket készítettek a reklám-DVD-jükhoz, és mi is csatlakoztunk hozzájuk. Persze, csak az utazásnál, mert munka közben nem zavartuk őket!

No, de volt elfoglaltság a lányoknak! Hiába, az udvar, az udvar. Csak ezért sajnálom, hogy tömbházban lakunk, hogy nem akkor mehetnek ki a lányok, amikor akarnak, nem akkor mehetek velük, amikor akarok. Nem lehet egy saját kis kinti játszósarkuk hintával, homokkal stb-vel. Sanyikáék szépen berendezett udvara-kertje tényleg nagyon jó hely egy kisgyerek számára, jövőre már Ádámkájuk is teljes gőzzel fogja, gondolom, birtokolni a területet.

Amikor ott voltunk, éppen nem volt otthon, mert Dalma előrelátóan (eléggé hangos zenélés-éneklés) a mamájához "menekítette". Estefelé aztán mindannyian utánamentünk és még volt egy kis játszás hármasban is.

A fotók azt hiszem, nem is igényelnek kommentárt, önmagukért beszélnek:

















2009. augusztus 29., szombat

Állatkertben, játszótéren

... bár a sorrend inkább fordított volt, de az úgyis lényegtelen...

Rögtön a nyaralásból való hazaérkezésünk után voltunk itt. Beni és Dávid még nem mentek haza, éppen ezért találtam ki ezt a programot, hogy nekik is örömet szerezzek és mégse töltsünk a fülledt lakásban egy gyönyörű nyári vasárnapot.

Anyuval megbeszéltem a dolgot és ő is benne volt, egyedül a négy gyerekkel nem is mertem volna nekivágni. Taxival mentünk és jöttünk is. Megpakoltam egy hátizsákot a kirándulásról maradt popcornnal, puffasztott búzával, vizet is csomagoltam, hogy ne a helyszínen kelljen megvegyük minimum dupla áron, fényképezőgépet és pénzt vettem magamhoz és már indultunk is.

Legelőször, természetes, hogy az "utunkat álló" nagyjátszóteret próbálták ki:









Majd átballagtunk az állatkertbe is, ahol a lurkók megcsodálhatták az állatokat (ki-ki ízlése szerint), Borónak pl. "mámmá" és "dedde", azaz az őzike és a szarvas volt a kedvence. Azonkívül szinte mindent lekutyázott. :) A lovat kivéve, na!;) Kriszta azokat szerette, amelyikeket etethette is, úgyhogy, talán a kecskék és szintén a szarvasok voltak számára is a legérdekesebbek. Túl sok újdonság tavalyhoz képest nem volt, talán annyi, hogy végre élőben is láthattam a tarajos sült. Eddig is volt, de mindig elbújt, most viszont bezárták az ajtót és nem tudott bebújni, állandóan csak kotorászta. Jaj, és a vízimadarak. Ez teljesen új, mert az utóbbi években nem voltak, de idénre újra benépesítették a tavat. Gólyákat sem láttunk eddig az állatkertben!








Még volt egy érdekesség, de ez inkább csak a nagyoknak volt az.:P A mindig méla, unatkozó oroszlánpárok egyike akcióba lépett: nem törődve a kíváncsiskodó tekintetekkel, "házaséletet éltek":D:D:D. Csak én bódogtalan, addig-addig fókuszoltam a drótkerítésen keresztül, hoyg mire kattintottam, már leszállt róla. Végül farkas-, azaz ososzlánszemet néztünk egymással és jobbnak láttam elhúzódni a kerítéstől és biztonságos távolból szemlélni őket.


Az Esküvő

Igen, így nagybetűvel, mert szerintem egy nagyon jólsikerült "rendezvény" lett. Annak ellenére, hogy mindannyian nagyon fáradtak lettünk, mire eljött a nagy nap, mégis jól éreztük magunkat, sikerült kiélvezni a buli minden egyes mozzanatát: a készülődést, a "hivatalos" pillanatokat, az ételeket, a zenét, a menyasszony-, vőlegény- és násznagyellopásokat, a különféle büntetéseket, meg úgy egyáltalán mindent. Rengeteget táncoltunk Istvánnal, de nemcsak mi tettük ezt, hanem szinte mindenki, aki képes volt lábraállni. Igaz, estére már alig tudtuk ezt megtenni... Kriszta velünk volt végig, nagyon élvezte a lufipukkasztást meg a tömeget, a gyerekekkel sokat szaladgált, velünk és egyedül ő is sokat táncolt, mígnem valamikor du. 5 körül odament Istvánhoz és azt mondta neki: most én is szeretnék aludni. És este 9-ig aludt az autóban. Borókától elváltunk a templomi esküvő után. Még ott volt az esketésen, majd a fényképezéskor, de utána Apu vitte magával Beresztelkére és ottvolt nélkülünk hétfő délutánig. Jobb volt így mindenkinek, másképp nem is lehetett volna megoldani. Akárhogyis, de násznagyként nekünk kötelezettségeink voltak, úgyhogy nem tudtunk, de főleg nem tudTAM volna bármikor hozzáugrani, vele foglalkozni. és ha engem látott volna, csakis én lettem volna jó. Így volt neki egy nyugodt napja és éjszakája, nekünk pedig szintén egy gyönyörű nap adatott meg.

A továbbiakban "beszéljenek" a képek:

"Nyisd ki, babám, az ajtót!" - megérkezett a vőlegény:

Előkerült - végre - a menyasszony (Először egy kislányt szoktak bemutatni, most Kriszta volt, majd egy "süldő"lányt, ezúttal Szidit, és csak harmadszorra bújik elő az igazi menyasszony.)

A virág feltűzése:

"Díszgárda" - szülők, násznagyok és persze, az ifjú pár:

Búcsúzik a menyasszony:


Indulás otthonról:


A polgári esküvő:

Virágözönben:

Az úton:


Utunkat állták:

Templomban:





"Összeeresztettük" őket:

Fotózkodás:





Megérkezés a teremhez, pezsgőzés:


Táncmegnyitás konfettiesőben:

Büntetés 1. - násznagyok az asztalon:

Büntetés 2. (Kérdésekre cipőfelemeléssel válaszoltak. Ha ugyanazt a cipőt emelték fel, érvényes volt a válasz.)



Vonatozás:


"Rántottasütés":


Tortaszeletelés:

Az élet habos oldalát is megkóstolták:


Buli:

Menyasszonyi tánc: