Mint minden, ami jó, a mi nyaralásunk is már a vége felé közeledett. Túl hamar. Vasárnap, amikor megérkeztünk, úgy éreztem, hogy olyan rengeteg az idő következő péntekig, mégis, amikor már kedd is lejárt, mindinkább az hazautazás foglalkoztatott. Nem mintha vártam volna vagy egyáltalán akartam volna, de egyszerűen állandóan ottvolt a gondolataimban. Pedig a programjaink nagyrésze ezután következett, jobbanmondva, a nyaralásunk második fele volt a zsúfoltabb, eseménydúsabb, ha így mondhatom.
Az előző napok tapasztalatából kiderült: egész nap fúj a szél, tehát horgászni képtelenség (kedden nem is váltott István horgászjegyet), egyedüli időpont, amikor szélcsend van, az a reggel, jobbanmondva a hajnal. Ígyhát, megszületett a döntés, hogy muszáj beiktatni egy hajnali halászást. Abszolút partnere voltam Istvánnak ebben, mivel egy, hogy én is szeretek horgászni, a fogásnak meg úgy tudok örülni, mint egy kisgyerek, kettő pedig, nagyon szerettem volna látni a tavat napfelkeltekor. Tudtam, hogy a köröskörül húzódó hegyek miatt nem éppolyan a napfelkelte, mint pl. a tengeren, de nagyon kíváncsi voltam, milyen ilyenkor a táj. Nem csalódtam.... De csak szépen, lassan, sorjában.
Az éjszaka nem volt számomra alvásdús, egyrészt talán mert izgultam a másnaptól, másrészt pedig, mert Boróka is mintha érezte volna, hogy reggel, miután megébred, nem lesz része bennem, ezért inkább éjszaka töltötte fel az aksikat.:P Mégis, amikor 5-kor megcsendült (és abban a pillanatban el is némult) István telefonja, frissen és üdén pattantam ki az ágyból. Igaz, már amennyire lehetett pattanni úgy, hogy közben csend is maradjon. Utolsó pillanatban még előhúztam a szekrény mélyéről az egyik pulcsimat, gondolván, inkább ne kelljen és ottlegyen, mintsem fordítva... és milyen jól jártam....
A lehető legkisebb recsegés-ropogással lementünk, de Anyut mégis sikerült felverni a vízforraló zajával. Mindegy, még visszaaludt, mi pedig kávéval, kenyérrel, hal- és kukoricakonzervvel felszerelkezve elindultunk a tóra.
Ahogy kiléptünk a házból nagyon kellemes, langyos-hűvös levegő fogadott. Az út egyik kanyarulatában pedig, amikor megpillantottuk a tavat, lehorgadt a szánk széle: a víz felszínét szél fodrozta.:( Ez a mi szerencsénk. (De végül mégsem volt ez baj.) Amikor pedig a tóparton kiszálltunk az autóból, mintha jégverembe léptünk volna. Gyorsan levetköztem és a tartalékpulóvert is magamrakaptam, majd a plédet a hátamra terítve mentünk a horgászó helyünkhoz. De előtte, jobbanmondva, még mielőtt egyáltalán kiszálltunk, ezt a fekete gólyát sikerült lefényképeznem. Nagy-nagy örömömre nem repült el közeledtünkre, és így legalább azt is kipipálhatom, hogy láttam fekete gólyát.
Ezt még ablakon keresztül készítettem:
Nem félt, nem repült el még akkor sem, amikor óvatosan kinyitottam az ajtót és kidugtam a gépet:
Míg István elkezdte össze- és felszerelni a botokat, és szépen visszaballagtam az autóhoz a kávé után, mire visszaérkeztem, pedig, horgásztársunk is akadt. Pár méterrel tovább egy pasi telepedett le halászni. Ez csak azért érdekes, mert miközben nekünk állandóan csilingeltek a botok (a bot végére egy picike csengőt kell akasztani, hogy jelezze, ha a fenékre dobott „bombák”-at, elkapják a halak) a pasinak egyszer sem jelzett a fenekészője, és a dugóssal is csak kisujjnyi halacskákat fogott. Nem mintha a mi horgainkra nagyobb halak akadtak volna (bár én fogtam egy kb. tenyeres fűrészhalat)! És nem tudom, mit akasztott a másik a horogra, de nekünk, a puliszkával és kukoricaszemekkel megrakott "bombákkal" sikerült – ha jól emlékszem – 12 gyönyörű kárászt fogni.
Olyan is volt, hogy mire István partra húzta az egyik halat, már a másik bot is csilingelt egy szép példánnyal a végén! Nagyon szerettem volna legalább egyet én is kihúzni, de nem mertem, inkább Istvánra bíztam a dolgokat: ha visszaúszott volna, azt hiszem, még sírva is fakadtam volna. :P:-$
Horgászás közben volt időm nézelődni, fényképezni, gyönyörködni a tóban;
de olvastam is, Anyuval és Édesanyámmal beszéltem telefonon, szóval, hosszú volt az idő kb. 11-ig, mire aztán felszedelőzködtünk és hazamentünk.
Visszatérve a szélre... érdekes „felfedezéseket” tettünk. Persze, ezek valószínű, csak nekünk újdonságok, vagy lehet, hogy nem jól gondoljuk, magyarázzuk a dolgokat. Hajnalban, míg a levegő húvösebb volt a víznél, a szél észak-északkeleti irányból fújt, majd, napfelkelte után nem sokkal, rövid ideig szélcsend volt. Amikor pedig a levegő már felmelegedett, újra megindult a szél, de ezúttal ellentétes irányból, a tónak a déli, délnyugati csücske felől. Amúgy ez a tó, annyira hegyek által határolt, hogy még arra is gondoltunk, itt találkozik össze mindenféle légáramlat és kavarognak, mint egy hatamas katlanban, ezért történhetett meg az is, hogy a parttal párhuzamosan haladó labda irányát pillanatok alatt megváltoztatta egy másik áramlat.
A Google Earth-on ezt fedeztem fel, mármint hogy a helyeket, ahol megfordultunk, bejelölhetem (nekem ez is spanyolviasz, lehet nevetni):
A jelölések, természetsen, tőlem származnak. (Most megpróbálom úgy betenni, hogy ezek működjenek is, ne fotóként szerpeljen a kép, de addig jó lesz ez is!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése