2012. december 19., szerda

Rrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr

Azzal várt haza. Bejöttem, és ő mondta: r,r,r,r,r,r... Csak úgy, egyik napról a másikra, mindenféle bevezető nélkül. Bróka. Így mondja a nevét. Ha odateszi az o-t is, már nem pördül meg az r.:D De gyakorolja töretlenül. Néha sikerül, néha nem. J-vel még kényelmesebb minden. Aztán egyszercsak észbekap, és próbálkozik. Annyira Borósra sikeredett ez a "húzása" is! Mindennek kivárja az idejét!:) Mindjárt betölti az 5 évet, attól kezdve pedig logopédusra tartozott volna az orvoslása, ha nem mondta volna ki. Mondjuk, tavaszig kapott haladékot tőlem, azt mondtam, ha addig sem sikerül, akkor keresünk fel szakembert. De nem kellett. Kevesebb, mint 3 héttel a szülinapja előtt kimondta, megpörgette. :) Büszke vagyok rá. Ezért is, és nemcsak.
Annyi minden lenne... mindkettőről.....


2012. december 3., hétfő

Csak, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba

Ezév folyamán, sorjában, hárman voltunk biorezonanciás állapotfelmérésen: legelőször én, majd István, végül pedig Kriszta. Legvégül azonban most elvittem Borókát is. Disznóhússal, cukorral és tejjel vigyázunk már egy-egy ideje, gondoltam, legalább tiszta vizet öntünk a pohárba, és akkor mind a négyünk igényeit figyelembe véve főzök ezentúl. De hál'istennek szerencsések vagyunk, mert Borókám nagyon, de nagyon egészséges. Van allergiája, ami meg is fog maradni, de nem fog különösebb gondot okozni: a disznóhús meg a gomba. Mert sertést már eleve keveset ettünk, de miattam már amúgyis kiiktattuk 95%-ban, a gombát pedig egyik lányka sem szereti, nem is erőltettem soha az evését, szóval, csak ennyi baja legyen egész életében! Örülök, hogy nem cukor, tej vagy neadjisten glutén jött ki, mert ez utóbbival "meg lettünk volna lőve".:P
Kicsi bonyodalom az óvodában adódik, mert ma reggel, amikor szóltam, hogy ezentúl disznóhús nélküli ételeket rendeljenek neki, húzták az orrukat, mintha legalábbis nekik kellett volna főzni rá (pedig nem, mert egy étterem szállítja az ételt), de azért remélem, nem merik nem úgy kérni. Külön megkértem az óvónőt is, hogy figyeljen, mit kap, mert ha megtudom, hogy nem tartják be, nagyon csúnyán fogok csinálni!!! Azóta, igaz, beszéltem a vendéglő tulajával is, mert szerencsére ismerem, és mondta, hogy ez nekik abszolút nem gond, csak az ovitól szóljanak mindig, amikor ott van a lányom.

Krisztával múlt héten voltam kontrollon, és bár sok mindenben javulást mutat, azért van, ami még nem jött helyre "magától", vagyis attól, hogy laktózmentes tejet és tejtermékeket eszik. Pl. a köhögése. Igen, július óta még mindig folyamatosan köhög. Hol enyhébben, hol intenzívebben, de köhög. És a modern medicína eszközeit meg készítményeit köszönöm már szépen, de semmi sem hozott gyógyulást. A biorezonanciás doktornő eddig szándékosan nem adott neki kezelést az ottani gépezettel, mert először látni szerette volna, hogy önmagától mennyire tud harcolni a szervezete a bacival (ami különben egy egyszerű stafilococcus aureus, amit legtöbb esetben kezelni sem kell), és mire jut, ha kiiktatjuk az allergént. Mint írtam, sok minden javult, de nem minden. Ennek következtében szombaton lezajlott az első biorezonanciás kezelése is Krisztának. Egyelőre 3 ilyen kezelést írt fel, és a doktornő szerint ne aggódjak, mert most már végérvényesen helyrejön a köhögésből. Különben még azt is mondta, hogy ha akarom, vigyem másik orvoshoz is, de az lesz, hogy asztmásnak diagnosztizálják (ami nem jelenti azt, hogy asztmás, de úgy fogják kezelni), és gyúrni fogják bele a különféle hörgőtágítókat meg egyéb "finomságokat", és úgysem lesz eredménye. Azt már nem mondtam el neki, hogy sajnos, ezen a fázison már túl vagyunk, mert már tavaly is kapott ilyesmit 3 hónapon át, eredménytelenül. Szóval, tudom, hogy nem a levegőbe beszél...

2012. november 30., péntek

Ciao, Italia!

Már el is felejtettem, hogy Olaszországban voltam két héttel ezelőtt. Mintha legalább 100 éve lett volna. Olyan tömény minden nap, annyira megvan minden napnak a maga tennivalója, megoldani valója, hogy nincs idő sem előre, de sem vissza gondolni. Pedig néha olyan jó ez...

Két héttel ezelőtt (már és még) Olaszországban voltam. 14-én repültünk Kolozsvárról Forliba, onnan pedig busszal vittek célállomásunkra, Reggio Emiliába.
Az olaszországi kiruccanás egy novembertől márciusig tartó tanfolyam kezdőmomentuma volt, ahol két napon keresztül előadásokat hallgattunk, illetve ottani óvodákat látogattunk. Volt nagyon klassz része a programnak, de volt nagyon unalmas is. Az igazság az, hogy az előadásokon sok újdonságot nem tudtak mondani. Az óvodákban amit láttunk, az egyszerűen fogalmazva: MÁS, mint nálunk. Tehát: nem jobb és nem rosszabb, csak más. Nálunk más emberek laknak, más mentalitással, más gyökerekkel és hagyományokkal, és megkockáztatom azt is, hogy más életcélokkal. Vannak dolgok, amiket nyugodtan megtanulhatnánk tőlük, és átvehetnénk, de pl. azt nem tudnám elképzelni, hogy a gyerekekkel ne mondjunk érdekes mondókákat, ne játsszunk közös énekes játékokat, és ne mondjunk, ne olvassunk nekik meséket. Szóval röviden ennyi. Jó volt látni, hogy másképp is lehet, és jó volt hazatérni a mi megszokott, otthonos kis "vackunkba".

Az ottlétünk többi részéről sem tudok sokat mondani. Két nap teljes rohanás volt, a harmadik azonban szabad volt, azt tehettünk, amit akartunk, a negyediken (és végül az ötödiken...) pedig hazautaztunk. Szabad napunkon néhányan elmentünk Bolognába fél napra. Jó kis kirándulás volt: tömény, de jó. Várost is néztünk, kikapcsolódtunk is, vásároltunk is, és még ebédre is hazaérkeztünk.:) Délután meg Reggióban sétáltunk, illetve vásárolgattunk.
Két helyen szállásoltak el, első éjszaka egyik hotelben, egy négycsillagos, szuperklassz szállodában, ahol Katival megkaptuk "az elnöki lakosztályt" - legalábbis mi így hívtuk.:) A többi éjszakát egy másik négycsillagosban töltöttük, de ott már nem voltunk olyan szerencsések, "csak" egy normál szobát kaptunk. Ez a hotel amúgysem érte fel az előzőt semmiben. Szerintem nem is érdemelte ki a 4 csillagot sem berendezésileg-állapotilag, sem kiszolgálásilag-személyzetileg. Mindegy, azért nem volt semmi gond, csak már volt összehasonlítási alapunk...

A hazautazás külön fejezetet érdemelne. Sajnos olyan kalandosra sikerült, hogy felülírta az addigi napokat, ámbár így biztos, hogy igazán emlékezetes utazás lesz. Vasárnap déli 12-kor már a reptéren voltunk, a gépnek 14:30-kor kellett volna felszállni. Aztán kiírták, hogy 15:50-kor indul, majd, hogy 20:00 órakor. Az infarktus kerülgette mind a nyolcvanunkat a hír hallatán, meg persze, a többi embert, akik a géppel utaztak. Kínunkban sétáltunk a környéken, beszélgettünk, végül már activity-t játszottunk általunk összeállított kártyákkal. Hogy ne legyen annyira egyszerű minden, néhányan közülünk lerobbantak (belázasodtak, hánytak, hasuk ment, vagy csak egyszerűen már nem bírták a stresszt, a bizonytalanságot, és kitört rajtuk a pánik, sőt, bárányhimlősünk is akadt:( ). Mire a képernyőn megjelent, hogy 20:30. Ekkor már tudtuk, hogy amit oda kiírnak, egyáltalán nem mérvadó. És így is volt, mert rövid időre rá 21:15-re változott az időpont. Közben az itthoniaktól megtudtuk, hogy Kolozsvárt már három napja elkerülik a gépek, sem le, sem felszállni nem tudnak a nagy köd miatt, és az összes járat Vásárhelyre van irányítva. Öröm az ürömben: jaj, de jó, legalább hazaérkezünk, és nem kell még buszozni is két órát Kolozsvárról!!! Igenám, de szintén az otthoniaktól jött a hír: kezd leszállni a köd, és Vásárhelyről még nem indult el a gép. Bár a barcelonai mégis felszállt. Akkor mi a fene van, hozzánk miért nem indul már??? A honlapjukon egyszer kiírták már, hogy elindult, aztán kiderült: vaklárma volt. :O Tényleg, ekkorra - kb. este 9 óra - már azok is ki voltak szinte készülve, akik amúgy jól bírták, és inkább tartották a lelket a többiekben (köztük én is). Egyszercsak hív István, hogy elindult a gép. Kiírták a honlapra. Nem tudtuk, valóban igaz, vagy ismét csak hitegetnek. Aztán jött a megerősítés: felhívták a repteret, és tényleg úton van. Majd jött a hír, hogy hamarosan leszáll, látják online (itthoniak). És tényleg, 10-15 percre rá sikeresen landolt a gép. Mi is megtapsoltuk, és örültünk, hogy VÉGRE hazamehetünk. Közben természetesen, az időpont 23:25-re változott, és mire beszálltunk, tényleg volt is vagy 23:45 olaszországi idő szerint. Felszálltunk, és kezdődhetett az újabb aggódás: hol szállunk le? Bár utólag kiderült: a személyzet már eleve tudta, hogy sem Kolozsvár, sem Vásárhely nem jöhet szóba, hanem egyenesen Temesvárra "hajtanak". Mi is sejtettük, de azért még mindig bíztunk abban, hogy először mégis megpróbálkoznak a másik két helyen is. De tényleg felesleges lett volna tölteni az időt, mert effektív nem volt esély. Másnap, fényes nappal is kb. 5 m-re lehetett látni Vásárhelyen, és mindenkinek a biztonsága sokkal fontosabb ilyen esetekben.
Azt mondták, Temesváron buszok várnak, és elvisznek Kolozsvárra, a gép célállomására. Majd miután megérkeztünk, mi vártunk kb. 3 órát, mire megjött a 6 busz, és végre elindultunk. Annyi kárpótlást kaptunk, hogy minket - mivel két egész buszt csak mi töltöttünk meg - egyenesen Vásárhelyre szállítottak. Vasárnap reggel fél 7-től kb. félórácskára hunytam le a szemem hétfő hajnalban a buszon, de sokkal rosszabb volt úgy, csak kínlódtam: nemhogy aludni, de még pihenni sem tudtam. Aztán, végre-valahára, délben kb. 1 órakor befutott a buszunk a Sportcsarnok parkolójába, és tapssal köszöntük meg a "pilótának", hogy szerencsésen hazahozott. Istvánnal egyszerre futottunk be, és amikor bebújtam az autóba a lányokhoz, azt mondták mindketten, hogy "többet nem engedünk el egyedül repülni". Azt sem tudtam, sírjak vagy nevessek: boldog voltam, hogy itthon voltam. Délután aludtam egy kicsit, a következő éjszakát átaludtam. Másnap délelőtt mentem Kati helyett, mert ő nagyon rosszul volt már, mire hazaérkeztünk, délután ismét aludtam néhány órát, majd miután a második éjszaka is lejárt kezdtem azt érezni, hogy no, mintha aludtam volna valamicskét. Azóta kihevertem, de valóban, a következőkben azt hiszem, tényleg meggondolom, hogy novemberben szálljak-e repülőre, vagy sem. (Mégha tudom, a vihar sem lenne kellemesebb. Mert most a levegőben legalább simán zajlott minden.)





2012. november 11., vasárnap

Márton-napi mondókák, gyermekjátékok

Ez most valahogy adja magát. Itt van ez a Márton-nap, aminek amúgy Erdélyben nincs túl nagy hagyománya, de ha már úgyis sok szép libás vers, ének létezik, miért ne "tartanánk" az ünnepet, legalábbis az óvodában?! És itt van, ugye, ez a lejárt szovátai tanfolyam, ahol jócskán kibővült a jeles napokhoz kapcsolódó játékrepertoárom, de olyannyira, hogy min.2-3 évre "le vagyok fedve". S bár Ani elvitte a jegyzetfüzetemet, hogy átírja a versikéket, amiket lejegyeztünk (még most, frissiben szeretné mindegyiknek a menetét is leírni, hogy ne felejtse el - én is szeretném ugyanezt, de végképp nincs rá időm), néhány még eszemben van, és gondoltam hamarjában lejegyzem őket.

1. Száz liba egy sorba.
Mennek a tarlóra/nagy tóra.
Elöl meg a gúnár,
Jaj, de begyesen jár:
Száz liba egy sorba.

2. Süss fel, nap,
Fényes nap,
Kertek alatt a ludaim
Megfagynak.

3. Nyolcan vannak a mi ludaink.
Három fekete, három tarka van benne,
Gúnár, gúnár, gúnár az eleje,
Arra kérem kegyelmedet,
Terelgesse meg ezeket.
Terelgesse meg ezeket.

4. Három kislány kiment a libalegelőre.
Meglátott egy repülőt fönn a magas égbe'.
Nézz oda, micsoda! Talán égi taliga,
Hogy az isten csudájába került az oda.
 (S bár ez népi gyűjtés, nekem az utolsó sor éppenséggel nem tetszik, úgyhogy oda valami más szót kell kitalálnom, és úgy tanítani a gyerekeknek.)

Szováta, 2012. november 6-9.

Azt hiszem, mostanában nem is leszek bővebb szavú, hiszen nagyon összesűrűsödtek a dolgaim így novemberre. Az elmúlt hetekben az Erdélyi konyha adventi és karácsonyi különszámán dolgoztam, az elmúlt 4 napot Szovátán töltöttem egy tanfolyamon, ma az itthoni elmaradásaimat pótoltam, a következő három napon a decemberi lapszám munkálatai várnak, illetve munkahely+ készülődés, szerdától pedig egy újabb továbbképzőn veszek részt (azaz egy továbbképzőnek a kezdete, mert különben márciusig fog tartani), amelynek keretében szerdán Olaszországba repülök.

Azért nem szeretném, ha ez a szovátai tanfolyam nyom nélkül maradna, hiszen mély és jócskán maradandó nyomot hagyott bennem. Mert nem másról szólt, mint a népi gyermekjátékok tanításáról. Bevallom, fogalmam sem volt, mi lesz ott, számomra eddig a népi gyermekjátékok amolyan "szép, szép, de én inkább kihagyom"-terület volt, szóval eddig sosem tudtam elkapni a lényegüket. Játszottunk néhányat, persze, a gyerekekkel, de mert nem igazán tudtam átélni őket, és beleélni magam a játszásukba, tanításukba, nem is volt meg a sikerélmény. És bevallom azt is, hogy úgy indultam ide Szovátára, hogy na, majd írhatok, míg leszakad a kezem, és mit érek vele?! Mert a tanfolyamok általában ilyenek.

Erre meg mi volt Szovátán? Intenzív, azaz szabályosan reggeltől (késő)estig tartó játék, ének meg tánc, és persze, nem utolsó sorban sok-sok móka és nevetés. Tálas Ági, az előadónk, reggeltől estig gyúrta belénk az információkat, de úgy, hogy az nem volt fárasztó (bár neki igen:P), sőt még kétszer ennyit is kibírtunk volna. Személyisége magával ragadó volt, látszott, hogy nem szereti, hanem imádja, amit csinál, hogy szívvel-lélekkel beleéli magát, és ez minket is ugyanerre késztetett. Végigvettük az év jeles napjait, és Ági megtanította szinte az össze hozzájuk kapcsolódó mondókát és gyermekjátékot, illetve esetenként népdalt. Szinte mindegyik játékot el is játszottuk, és bizony, a sok óvónő meg tanítónő 4 napra visszavedlett kisgyerekké, és felszabadultan, önfeledten énekelt, ugrándozott, táncikált.
A tanfolyamot nagyon jól megszervezték, és a programokat is jól állították össze. Volt délelőtti, délutáni és esti program. 9-től 1-ig tanulás volt egy vagy két apró szünettel, aztán volt 1 óra ebédszünet, majd kétórás pihentető kézműves foglalkozás következett. 4-től 7-ig ismét tanulás volt, majd vacsora, 8-tól pedig kezdődött a táncház.
A kézműves foglalkozások is érdekesek voltak, szinte minden alkalommal olyasmit készítettünk, amit eddig nem volt alkalmam kipróbálni: első nap csuhétárgyakat készítettünk, a második napon szalmadíszeket és mézeskalácsot, a harmadikon pedig farsangi álarcot nemezeltünk. Klassz volt mindegyik, s bár edényalátét készítésére már nem jutott időm első napon, mert késve érkeztünk (ti. Ani is részt vett a tanfolyamon) az olaszországi úttal kapcsolatos megbeszélés miatt, azért csuhécsokrom mégis lett, szalmadíszt is sikerült hajtogatnom, no meg egy "gyönyörű" ördögmaszkot gyúrtam magamnak gyapjúból.

Ki sem tudom szavakban fejezni, hogy mennyire jó volt, milyen sokat tanultunk - méghozzá olyasmit, aminek a mindennapokban hatalmas hasznát fogom venni -, hogy milyen jól éreztem magam, és mennyire feltöltődtem. Pihenésről - mondjuk - nem beszélhetek, mert miután lejárt a napi program, én még a különszám anyagaival, illetve utolsó simításaival is bíbelődtem hol későeste-éjféltájban, hol hajnalban, de azért jóval többet sikerült itt aludnom, mint amennyit itthon tettem az utóbbi időben.

Tegnap délután-este (végülis már sötét volt) érkeztünk haza, és az első dolog, miután bejöttünk a lakásba a lányokkal az volt, hogy elkezdtünk velük énekelni és játszani, "versenyezve" Anival, hoyg kinek jutnak eszébe jobban a dallamok, szövegek és a játékleírások. El is játszottunk a lányokkal mindent, amit ilyen kis létszámban el lehet játszani, és már alig várom az óvodai hétköznapokat, hogy a csoportban is elkezdhessem ugyanezt a tevékenységet. Jövőre, ha lesz hasonló tanfolyam (és már van is terv rá, akkor pedig a tánctanítás lenne a főtéma), én biztos ott leszek.










2012. október 31., szerda

Volt egyszer egy...

... osztálykirándulás.

Bizony, megvolt az első osztálykirándulás Krisztának az osztályával. Verőfényes, gyönyörű, szabályosan forró őszi napon, ahol nagyon jól érezte magát iskolás gyerek, szülő és kistestvér egyaránt. Birtokba vettünk egy erdőszéli tág domboldalt, ahol aztán lehetett sétálni, biciklizni, főzni, vagy éppen semmit csinálni. Sokan voltunk, és mivel sok kéz hamar kész, az egyik szakács mesterségű apukának már nem is volt más dolga, mint a hozzávalókat beleadagolni a nagy üstbe, és felvigyázni a tüzet, hogy minden megfőjön. Addig pedig ki-ki azt csinált, amit akart. Először az osztály elvonult egy kisebb gyalogos sétára a völgy másik oldalára, majd miután visszajöttek, biciklire pattantak (már akinek volt), és elindultak befele az erdőbe. Aki akart, a felnőttek közül is csatlakozhatott akár kerékpáron, akár gyalog. Igazából már "szabad" volt a program. Aki nem akart, az maradt a "placc"-on, vagy a gulyás elkészültét felvigyázta a szakács mellett.:)

Mi két-, illetve háromfelé oszlottunk, mert István maradt a tűz mellett, ezért hármasban indultam el a lányokkal, majd Kriszta előrehaladt néhány társával, és végül úgy döntött, hogy visszatér a törzshelyre az egyik apukával. Boróval, a tanító néni férjével és néhány anyukával meg csemetéjével megálltunk, amikor kiérkeztünk az erdőből. Végül hármasban maradtunk kicsi lányommal és az egyik volt ovis tanítványommal, és jól felszerelkeztünk galagonyával meg csipkebogyóval.

Mire visszaérkeztünk, már mindenki ott volt, és a gulyás is elkészült. Jóllaktunk, a gyerekek még futkároztak egy jót, illetve ki-ki megtalálta a számára legkedvesebb elfoglaltságot, és miután össze is pakoltunk mindent, kb. du. 6 felé hazaindultunk. Mert forróság ide vagy oda a déli órákban, délután, amikor a nap már bújócskázni kezdett velünk az erdő fái között, már eléggé hűvös is lett.  Hosszú konvojban indultunk el, hiszen összesen lehettünk vagy nyolcvanan is a kiránduláson! Minket azonban a hűvösség nem tántoríthatott el attól, hogy megálljunk, és még egy jó adag kökényt is szedjünk, ami azóta már szinte meg is aszalódott, és télen kitűnő alapanyaga lesz a finom gyógyteáknak.

A képeket ki-ki társítsa a megfelelő eseményhez, sajnos nincs most időm feliratozni őket.:)


















2012. október 27., szombat

Az én nagy kicsilányom

Boróka idén kezdte a 4. évet az óvodában. Igen, bizony. A 2. születésnapja az oviban érte 2010-ben. Akkor januártól kezdett járni, majd lejárt még két kerek év, idén pedig elkezdődött a negyedik. Eleinte még beszélni sem beszélt rendesen, de egy- két hónapnyi ovizás után látványosan beindult a beszélőkéje! Még pelenkát kapott az alváshoz akkor, és néhány hét után azt tapasztaltam, hogy a pelusok mind ott vannak használatlanul a zsákjában, azaz arról is hamar leszokott. Itthon még hosszú hónapokig (sőt, még tavaly is) csak a vállamon volt hajlandó elaludni napközben, az óvodában viszont első perctől magától aludt el a kiságyban.

Eleinte csak mondta az óvó néni: annyira huncut, úgy kicsikarja magának, amit akar, ha kell erővel is. Provokálja a nagyokat, néha be is húz egyet-egyet nekik, mert kitapasztalta, hogy nem ütnek vissza, mert ő kicsi. Majd a második évben is csak azt hallottam: Boróval nincs baj, ha békén hagyjuk. Ő megy a maga feje után, végzi a dolgát, azaz, amit ő szeretne, de esze ágában sincs bekapcsolódni a tevékenyésgekbe, neki mindig más a koncepciója, mint nekünk.:D (Nem rosszallóan vagy szemrehányóan mondták ezeket, dehogy, inkább ők is élvezték, hogy milyen agyafúrt a kisasszony.) Tavaly tavasszal még egy kis türelmet kértem az óvó néniktől azzal indokolva a dolgokat, hogy igazából csak ősztől kellene majd oviba járnia, és hátha akkor minden megváltozik. S bár féltem, hogy mégsem így lesz, azért nagyon reménykedtem, hogy nekem lesz igazam. És lőn. Mert tavaly óta bekapcsolódik mindenféle tevékenységbe, figyelmes, fegyelmezett (is tud lenni), sőt, ami nekem nagy élmény volt, hogy már a karácsonyi ünnepségen is kiállt és elmondta a ráeső részt.:) Mert addig vagy nem akart részt venni a szerepeken, vagy csak az én ölemben volt hajlandó ülni.:)
Tavaly már sokszor előfordult, hogy amikor utána mentem, az asztalnál ült és színezett vagy puzzle-ozott, és ez akkora változás volt részéről, hogy még az óvó nénik is felfigyeltek rá. Egyszerűen, látszott, hogy óvodaéretté vált.:)

Most is agyba-főbe kapom a dicséreteket róla: alapemberünk lett a csoportban; mindenben partner; irányítja, rászól a többiekre, ha nem azt csinálják, amit mondunk; ha játékgyűjtés van, végzi a dolgát, nem vesz példát azokról, akik nem szedik a játékokat; alapos, megfontolt, szépen színez, ügyesen oldja a korának megfelelő feladatlapokat, szóval, igazán büszke vagyok rá.

Én még hozzátehetném azt is, hogy ahogy belép az ajtón, a cipőjét rögtön leveti és teszi a helyére - illetve ránkszól, ha véletlenül nem tesszük el mi is a dolgainkat; minden lábbelije szép rendben sorakozik a fiókjában; gyorsan, szó nélkül átöltözik akár reggel, akár este legyen; reggel pillanatok alatt felébred, magához tér, és máris mosolyog, sokkal szófogadóbb, mint eddig, és nem utolsó sorban nagyon önálló lett az utóbbi időben. Az öltözködés még hagyján, hiszen az oviban első perctől nem engedte, hogy öltöztessék vagy etessék, de már annyira önálló, hogy egyedül elmegy a mamájához. Pedig 4-szer kell átmennie az úttesten! Igaz, hogy csak mellékutak, de akkor is járnak az autók, és én megbízom benne. Együtt már a nyár óta elengedtem őket, de amióta megkezdődött az iskola, volt alkalom, hogy Kriszta vagy nem mehetett, vagy nem volt kedve menni, így viszont elengedtem egyedül. Bevallom, első alkalommal meglestem, hogy mit művel, hogyan néz szét az utcáknál, de nagyon óvatos volt, alaposan szétnézett, és ha látta, hogy távolról közeledik valami, maradt a helyén, amíg el nem haladt előtte-mellette.

Szóval, az én kicsi lányom már nem is olyan kicsi. Ügyes, talpraesett, és egyre önállóbb. De ha bújós kedvében van, olyan icipici tud még lenni!





2012. október 25., csütörtök

Az első...

Kriszta ma megkapta az első kitűnőjét (jelesét vagy nagyon jó-ját) az ellenőrzőkönyvbe. Az utóbbi három nap "szörnyű" volt a kis elsősöm számára, mert most, a hatodik héten, három egymás utáni napon volt az első felmérő a három fontos tantárgyból: matematikából, anyanyelvből és román nyelvből. De, minden szerénységem ellenére azt kell mondanom, hogy a kisasszony remekül vette az akadályt. Még nem tudjuk mindegyiknek az eredményét, hiszen pl. a románt ma írta, de a matematika az kitűnő lett. 100%-os pontaránnyal. A külalakra kapott egy kis mínuszkát, s ha őszinte akarok lenni, akkor tényleg azt mondhatom, hogy az utolsó feladatnál színezhetett volna pontosabban és szebben, mint ahogyan tette, de igazából szerintem azzal sincs gond. Kíváncsi vagyok az anyanyelvi meg a román tesztre. Ez utóbbi is, amilyen nyögvenyelősen indult, olyan jól belejött a kisasszony. Tegnap már románul utasítgatott engem, hogy menjek oda hozzá, és amikor nem reagáltam rögtön, "rámrivallt", hogy répédé!!!, azaz gyorsan!!!:D:D:D

Az imént pedig a kicsi drágám feladatlapot állított össze Borókának. Csak láttam, hogy rajzolgat, illetve megkérdezte, hogy szerintem milyen állatokat rajzolt a lapra, de nem esett le, hogy mire készül. Majd hívta Borókát, és hallottam az utasítást: Boróka, itt vannak az állatok, itt pedig, hogy melyik mit eszik. Kösd össze vonalakkal az állatot az eledelével!:)

2012. október 21., vasárnap

Versenyfutás az idővel

Ismét nemírós időszakom van, de hiába is szeretnék írni, mert csak azt tudnám mondani, hogy megint alig érem utol magam. Mindenféle tevékenységem van, mindennel elmaradok, nem tudom a határidőket tartani, és ihaj, micsoda két hét következik holnaptól...

2012. október 14., vasárnap

Előtte és utána

Mármint a kulcsos eset előtt és után.

Csütörtökön este Timár Böskével, a Csillagszemű Gyermektáncegyüttes művészeti igazgatójával és kolléganőjével, Májer Orsolyával ismerkedtünk meg egy csodálatos, kétórás népi gyermekjáték- és tánctanulási tanfolyamon. S bár a kétórás idő nagyon rövidnek, amolyan gyorstalpalónak tűnhet, mégis nagyon hosszú és nagyon tartalmas volt. Dunántúli népi gyermekjátékokat, népdalokat, lassú meg friss csárdás-lépéseket tanultunk meg annyira egyik pillanatról a másikra, hogy már-már szinte hihetetlen volt ez a gyorsaság. Azt is felfedeztük, hogy ugyanannak a dallamnak van dunántúli és marosmenti szövege is, illetve azt, hogy az itteni dallam valamivel cifrázottabb is. A jelenlévő kb. 50 óvónő (mert nekik, nekünk szervezte a mi óvodánk) annyira jól érezte magát, és annyira kikapcsolódott, mint már azt hiszem, régóta nem. Játszottunk, daloltunk, táncoltunk, és sokat-sokat nevettünk, mosolyogtunk. Mindenkinek jót tett. Az este a tanfolyam után is jól telt, mert mi, a közvetlen kolléganők egy étterembe mentünk vacsorázni (végül ezért aludtak a lányok anyósoméknál - szerencsére), és kellemes további kétórácskát töltöttünk el.
Kvázi középen, fehér blúzban, én vagyok

Itt is ... Badacsonyi szőlőhegyen...

A két táncművésszel
Másnap, pénteken pedig szintén a két művésznő vezetésével zajlott a Stefánia Napközi szüreti bálja, ahol ezúttal a gyermekekkel és szülőkkel együtt táncoltunk, játszottunk és énekeltünk. Hogy mindenkinek legyen ereje, és bírja az iramot, finom kalácsot majszolgattunk, és a helyszínen frissen préselt szőlőmustot ittunk. A hangulat szintén nagyon jó volt, még a legkisebbek is feloldódtak és ropták a táncot.:)
A képek eléggé elmosódottak a mozgás és a nem egészen megfelelő fényviszonyok következtében, de annál jobb, mert úgysem kértem engedélyt a publikálásukra, a hangulatról viszont nagyszerű képet tudnak festeni.

Bemelegítés ...

Szerelik a szőlőprést ...

Már felkészültünk a mulatságra

... Valakinek kötényében meg is törülközzél...:) 

Bújj, bújj zöld ág...

Csárdás ...
Már nem halunk szomjan...

... naná, hogy nem!:):):)