Az én nagy kicsilányom

Boróka idén kezdte a 4. évet az óvodában. Igen, bizony. A 2. születésnapja az oviban érte 2010-ben. Akkor januártól kezdett járni, majd lejárt még két kerek év, idén pedig elkezdődött a negyedik. Eleinte még beszélni sem beszélt rendesen, de egy- két hónapnyi ovizás után látványosan beindult a beszélőkéje! Még pelenkát kapott az alváshoz akkor, és néhány hét után azt tapasztaltam, hogy a pelusok mind ott vannak használatlanul a zsákjában, azaz arról is hamar leszokott. Itthon még hosszú hónapokig (sőt, még tavaly is) csak a vállamon volt hajlandó elaludni napközben, az óvodában viszont első perctől magától aludt el a kiságyban.

Eleinte csak mondta az óvó néni: annyira huncut, úgy kicsikarja magának, amit akar, ha kell erővel is. Provokálja a nagyokat, néha be is húz egyet-egyet nekik, mert kitapasztalta, hogy nem ütnek vissza, mert ő kicsi. Majd a második évben is csak azt hallottam: Boróval nincs baj, ha békén hagyjuk. Ő megy a maga feje után, végzi a dolgát, azaz, amit ő szeretne, de esze ágában sincs bekapcsolódni a tevékenyésgekbe, neki mindig más a koncepciója, mint nekünk.:D (Nem rosszallóan vagy szemrehányóan mondták ezeket, dehogy, inkább ők is élvezték, hogy milyen agyafúrt a kisasszony.) Tavaly tavasszal még egy kis türelmet kértem az óvó néniktől azzal indokolva a dolgokat, hogy igazából csak ősztől kellene majd oviba járnia, és hátha akkor minden megváltozik. S bár féltem, hogy mégsem így lesz, azért nagyon reménykedtem, hogy nekem lesz igazam. És lőn. Mert tavaly óta bekapcsolódik mindenféle tevékenységbe, figyelmes, fegyelmezett (is tud lenni), sőt, ami nekem nagy élmény volt, hogy már a karácsonyi ünnepségen is kiállt és elmondta a ráeső részt.:) Mert addig vagy nem akart részt venni a szerepeken, vagy csak az én ölemben volt hajlandó ülni.:)
Tavaly már sokszor előfordult, hogy amikor utána mentem, az asztalnál ült és színezett vagy puzzle-ozott, és ez akkora változás volt részéről, hogy még az óvó nénik is felfigyeltek rá. Egyszerűen, látszott, hogy óvodaéretté vált.:)

Most is agyba-főbe kapom a dicséreteket róla: alapemberünk lett a csoportban; mindenben partner; irányítja, rászól a többiekre, ha nem azt csinálják, amit mondunk; ha játékgyűjtés van, végzi a dolgát, nem vesz példát azokról, akik nem szedik a játékokat; alapos, megfontolt, szépen színez, ügyesen oldja a korának megfelelő feladatlapokat, szóval, igazán büszke vagyok rá.

Én még hozzátehetném azt is, hogy ahogy belép az ajtón, a cipőjét rögtön leveti és teszi a helyére - illetve ránkszól, ha véletlenül nem tesszük el mi is a dolgainkat; minden lábbelije szép rendben sorakozik a fiókjában; gyorsan, szó nélkül átöltözik akár reggel, akár este legyen; reggel pillanatok alatt felébred, magához tér, és máris mosolyog, sokkal szófogadóbb, mint eddig, és nem utolsó sorban nagyon önálló lett az utóbbi időben. Az öltözködés még hagyján, hiszen az oviban első perctől nem engedte, hogy öltöztessék vagy etessék, de már annyira önálló, hogy egyedül elmegy a mamájához. Pedig 4-szer kell átmennie az úttesten! Igaz, hogy csak mellékutak, de akkor is járnak az autók, és én megbízom benne. Együtt már a nyár óta elengedtem őket, de amióta megkezdődött az iskola, volt alkalom, hogy Kriszta vagy nem mehetett, vagy nem volt kedve menni, így viszont elengedtem egyedül. Bevallom, első alkalommal meglestem, hogy mit művel, hogyan néz szét az utcáknál, de nagyon óvatos volt, alaposan szétnézett, és ha látta, hogy távolról közeledik valami, maradt a helyén, amíg el nem haladt előtte-mellette.

Szóval, az én kicsi lányom már nem is olyan kicsi. Ügyes, talpraesett, és egyre önállóbb. De ha bújós kedvében van, olyan icipici tud még lenni!