2009. december 31., csütörtök

2009. december 28., hétfő

Dec. 24-e - Karácsony Melindáéknál

Úgy történt, hogy idén is Melindáéknál gyűltünk össze Karácsony szombatján. Ezúttal úgy mentünk, hogy ugyanott voltunk templomban is, így legalább először életemben meghallgattam a fiúk karácsonyi verseit élőben is. A lányok othhon maradtak a férfiakkal, mivel elaludtak az odaúton és fölösleges lett volna ébreszteni őket.

Az ünnepi prédikáció nagyon "langyos" volt, igazán lehetett volna jobbat is mondani a Szentestén, de a gyermekek műsora kárpótolta a hiányt. Korcsoportokra osztva, nagyon szép műsorral, versekkel készültek. Meglepetésemre, az "angyalka" Kriszta és Boróka nevét is felolvasta, amikor az ajándékokat osztogatta. Ekkor súgta Anyu, hogy Apu őket is feliratta.

A templomból hazafelé menet felkántáltuk Ilus mamát, Melinda anyósát: ők minden évben úgy szokták, hogy a 4 meny és az unokák ekkor köszöntik őt, most csatlakoztunk hozzájuk mi is Anyuval és Apuval. Ezután hazamentünk, ahol már vártak a felébredt csajok és őket már várták az újabb ajándékok és a feldíszített fa. No meg előtte, persze, a vacsora.

A fa ismét elkápráztatta őket és Boróka csak amúgy örvendett a "kuku"-nak, ami ezen a fán is bőven képviseltette magát. :) Az ajándékoknak is örvendtek. A konyha nagyon tetszett nekik, csak sajnos már azon az estén kezdődött, amitől előre féltünk: nehezen osztoztak rajta. No de mindegy, meg kell tanulniuk együttjátszani, kettőt nem is lett volna hol elhelyezzünk!

Az este további része beszélgetéssel, részemről pedig még szundikálással is telt. A gyerekek játszottak, örültek. Olyannyira, hogy majdnem hajnali egy volt, mire őket is sikerült ágyba dugni.

Ajándékok: Anyuéktól a konyha és Krisztának egy hálózsák;
Melindáéktól: mindkét csajnak teljes alsónemű-arzenál (bugyik, zoknik, harisnyák, majók) és a lovacskás puzzle.







Dec.24-e - Karácsony itthon

Reggel, amikor felkeltek a lányok, a fa és az ajándékok már készen várták őket. Becsuktuk az ajtót, hogy minél nagyobb legyen a meglepetés. Boróka vette észre a csillámló fényeket: tűűű, tűűű (tűz:)) - hajtogatta. Titta deje, tűűű, tűűű!:) Csillogtak a szemeik, amikor meglátták. Nem az ajándékok, most is a fa varázsolta el őket. A fán pedig a cukorkák (házi készítésű "szaloncukor"). Érdekes módon, Boró egyből felfedezte, hogy azok ehetőek, Kriszta eddig sosem evett cukorkát a fáról. No, de most pótolja ő is. :)
Nem vettünk nekik túl sok dolgot, nem árasztottuk el játékokkal, mégis rengeteg mindent kaptak úgy, mindenestől. Aniékat és Édesanyámékat kivéve mindenki nevében én vásároltam, hiszen én tudom, mi kell nekik, mekkorát kell venni, stb. Igaz, hogy így elmarad a meglepetés (nekem), de a lányoknak úgyis az! Engem nem zavar ez a megoldás; igaz, több utánajárnivalóm van, de így legalább nem kap 3 vastag nadrágot, amit nem tudunk kihasználni, és nem marad pl. sapka vagy harisnya nélkül egyik sem. Mindig úgy szoktam beosztani, hogy a pénz kb. felére ruhaneműt veszek, a többire pedig játékot/játékokat. Eddig bevált ez a módszer, és gondolom, meg is marad mindaddig, amíg valamilyen különleges akármire nem vágynak.

Így az idén az "otthoni angyalka" Krisztának nadrágot, sapkát és egy mágneses játékot hozott, Borónak pedig egy papucsot és egy zenélős-kerekes vízilovat. No meg a fát, természetesen!:)











Boró éppen vizet ivott és öntött magára, mielőtt felfedezte volna a fát. Ruhacserére már nem volt idő, így ilyen maszatosan marad meg az utókornak az idei karácsony!:)

Kriszta mágneses játéka igazi telitatlálat. Egyetlen másik játék sem varázsolta el annyira, mint az. Az a lényege, hogy van egy táblácska 4 női alakkal, akiket aztán évszakok - bár inkább kedve - szerint öltöztet különféle felszerelésekbe. Nagyon élvezi, hatalmas a kreativitása és csodálom, amikor a "ruhákat" akkora pontossággal helyezi el az alakon, hogy annak egyetlen fölösleges porcikája sem lóg ki alóla. Pedig nem könnyű ez! Boró is szívesen játszik vele, bár - természetesen - nála még nincs az a precizitás, mint nővérénél. de próbálkozik és tudja ő is, mit hová kell "ráadni" a babákra. A zenélős vízilovat Boró már kinőtte kissé, de tudtam, hogy mennyire szereti a zenélő kütyüket és mivel kerekei vannak, madzaggal húzhatja maga után. Valóban meg is teszi, nagyon élvezi, azt viszont nem is sejtettem, hoyg a zenélős víziló is lehet bepólyálandó, szeretgethető, hintáztatandó "baba".:D

2009. december 27., vasárnap

2009 Karácsonya



Lejárt az ünnep. Már lánykoromban is sokszor azon bosszankodtam, hogy ekkora várakozás, készülődés, izgalom után csak ennyi az ünnep?! Most is azt mondom: csomó munka, takarítás, sütés-főzés, fáradozás, éjszakázás: és pillanatok alatt vlget ér.
Mégis: kell az Ünnep. Kell, hogy kitakarítsuk és feldíszítsük lakásunkat és lelkünket kimondottan erre az alkalomra. Kell sütni-főzni, hogy kimondatlanul is kimutassuk szeretetünket családunk iránt; kell a bármily csekély ajándék, hogy a megajándékozott érezhesse különleges voltát, kell a megállás, a leállás, a pihenés, hogy igazán tudjunk figyelni egymásra, örülni egymásnak. És ilyenkor elnézzőbbnek is kell lennünk egymással szemben - ahogy a pap mondta a templomban: "legyen ez az a nap, amikor semmi sem baj: nem baj, ha a gyerek lehúzza a terítőt, ha szétmorzsolja a sütit, stb."

Mint írtam, vegyes érzelmekkel vártam az Ünnepet, aztán mégis jó lett. Igaz, volt benne negatívum is, de a jó úgyis elfedte a rosszat. És ez a lényeg: nem hagytam, hogy elrontsák az ünnepünket. A "menete" ugyanaz volt, mint tavaly, éppencsak István zenélései jöttek be pluszba.

2009. december 26., szombat

Karácsonyi történet

Milyen kicsi lett a domb, ahol annakidején naphosszat szánkóztunk! Biztos, hogy ez ugyanaz a dombocska? És ez biztos ugyanaz a lépcső, ahová kicsi koromban kiálltunk és a karácsonyi verseket szavaltuk? És hol vannak az “öregek”? Még csak most volt, hogy Édesapám, Édesanyám valahol a sor végén kullogtak, én meg arról ábrándoztam, hogy egyszer majd én is kiállok Úrvacsorát venni, de mindez még olyan távolinak tűnt. Most meg… Édesapám előtt csak négyen álltak, és messze nem én voltam az utolsó a sorban.

Talán nem mindenkinek mondanak sokat a fenti sorok, de én még mindig nem tudom felfogni ezt az egészet. Eltelt az idő, egyszerűen. Ott, ahol én ültem a templomi padban annakidején, most “idegen” gyermekek ülnek, és most már a saját gyerekem is közöttük van.

Nagyon jó volt otthon lenni. Nemcsak otthon a házban, hanem otthon a templomban is. Emlékezni, újraélni sok-sok régmúlt karácsonyt, amikből konkrét emlékek igaz, nem feltétlenül maradtak (bár akadnak azért), de az érzések, a hangulatok igen. És akkora melegséggel töltött el mindez! És jólesett látni a sok régi arcot! Igaz, némelyiküket igencsak ráncosabb kiadásban, de akkor is. És jólesett ott, azon falak között hallani az Igét. Volt karácsony, nagyon ritkán, de volt, amikor “nem jutottam el” templomba, és állíthatom, hogy az nem volt számomra karácsony.

A mostani az. Nem hull a hó sűrű pelyhekben, nem is fehér semmi, sőt, fekete mocskos kinn minden és esik az eső, de ennél szebb karácsonyom nem emlékszem, hogy lett volna. Mert talán most jutottam el oda, hogy felfogjam teljesen az üzenetét. És, bár a tárgyi ajándékok eddig sem voltak túl fontosak számomra, rájöttem, hogy azok az égvilágon semmit sem érnek, ha nem lehet együtt a család, ha nincs békesség, ha nincs egészség.

Másképp alakult az Ünnepre való készülődés, mint eddig bármikor. Vasárnapra virradólag Édesapámat mentő szállította kórházba. A baj a régi volt, de újult változatban. Nem tudtuk, mire számíthatunk. Olyan nevetségesnek éreztem a begyúrt mézeskalács-tésztát! Aztán mégiscsak megsütöttük a húgommal. És lassan, bár túl jó híreket nem kaptunk (és sajnos, nem is fogunk kapni), de megnyugodtunk. Csütörtökön hazaengedték, így együtt lehettünk az Ünnepen. Ennél nagyobb ajándékot nem is kaphattunk volna!

A gyerekek, természetesen, kaptak ajándékot, hiszen nekik egyelőre úgyis azok jelentik a Karácsonyt, de én tudom, hogyha belül nincs Ünnep (ünnep, a maga összes értelmezésével), hiábavaló minden külső “körítés”.

Hát ilyen volt az idei Karácsonyunk.

További békés ünneplést mindenkinek!

2009. december 23., szerda

2009. december 22., kedd

Mikulásözön - képekben

Néhány napig Mikulásdömpingben volt részünk, mármint a lányoknak. Személyesen, igaz, csak egyszer látták őt, hozzánk haza idén nem tudott elérkezni;), de talán jobb is volt. :) Sajnos, nem volt ovis ünnepély végül, ahol szintén a Mikulás osztogatta volna ki nekik a csomagokat, így remélhetőleg majd jövőben, amikor mindketten értelmesebbek lesznek, már lesz és jól is fogadják majd. Többre nincs időm, felteszem egyszerűen a képeket. Csak, hoyg fenn legyenek még az Ünnep előtt, különben elmaradnának!

A mi Mikulásunk - két részletben:








Aniék és Édesanyámék Mikulása:




A főtéren, amikor jött a Mikulás és bekapcsolták az ünnepi világítást. Gyönyörű volt minden. A csajok pedig a kapott nápolyszeletüknek örvendeznek:




Az ovis Mikulás ajándéka:



2009. december 16., szerda

Sok kicsi sokra megy, avagy hull, hull, azóta is hull

Tegnap megállás nélkül hullt a hó. És még most is vágja keményen! Nem kell féltenyérnyi hópelyhekre gondolni, sőt, tegnap annyira picik voltak a pihék, hogy alig lehetett havazásnak nevezni, mégis lassan-lassan elfedték a lábnyomokat. Mégis, amíg hazaérkeztünk Anyuéktól majdnem hóember lettem, a lányokról nem is beszélve. Krisztának behúztam a sapkát a szemébe, hogy ne zavarja annyira.:)

Szánkóztunk. Mármint a csajok ültek rajta és én húztam őket. Könnyen, gyorsan suhant a szánkó a fagyott aljzatnak köszönhetően. Emlékszem, tavaly, szintén ezen az útvonalon szánkóztunk és mire jöttünk volna visszafelé, már a kavicson húztam a szánkót, Borót az ölemben hoztam, Kriszta pedig nyafogott, mert fáradt volt. Krisztám nem is élvezte annyira a dolgot most sem. Ő inkább segített volna a húzásban, de olyan is volt, hogy félt rajta ülni, főleg ha valamilyen szintkülönbséghez érkeztünk (pl. két járdalap között). Boróka viszont fülig érő szájjal vigyorgott és miután megmutattam neki, hogy hasra is vághatja magát a szánkón, előszeretettel cserélgette a pózokat, amikor egyedül volt rajta. Amikor meglátta és mondtam, mi az, még "hánkó" volt, mire hazaérkeztünk és később is, már "kánkó"-nak hívta.

Ha minden igaz, ma is kimegyünk egy félórácskát. Csak ennyit mert a dolgom is rengeteg és a lányokat is féltem, nehogy bármilyen nyavalyába most visszaessenek. Fotó még nem készült, tegnap nem mertem magammal vinni a gépet is.

2009. december 15., kedd

Ha-ha-ha havazik!

Ha már úgyis ennyire elmaradt az a Mikulásos bejegyzés, már mindegy, hogy most írom meg vagy éppen a következő lesz. :P

Kb. 3-4 napja iszonyatosan fáj a jobb karom. Ilyen még nem volt. Az utóbbi időben sokszor volt, hogy itt fájt-ott fájt, de ennyire kitartó és nagy területen lévő fájdalmat még nem tapasztaltam. Pl. még fekve is nehéz megtartani a telefont, annyira nem bírom felemelni. Fáj válltól csuklóig, de tulajdonképpen nem tudom megmagyarázni, leírni miféle fájdalom ez. Csak fáj. Nagyon.

Tegnapelőtt aztán kínomban már nevettem magamon, hogy biztos az időváltozást érzem, mint az öregek, akik megjósolják fájó testrészeikből, ha esni fog. És akár nevetséges, akár nem, de miután ezt kigondoltam, állandóan csak lestem kifelé az ablakon: nem havazik-e? És csodák csodája, tegnap reggelre szállingózó hópihékre ébredtünk.:) Csak alig hulltak, a földön csak nagyon vékony permetként maradtak meg (bár szerencsére fagyott felületre hulltak, így nem lett loccs-poccs), dél körül viszont elállt és estére már csak a fagyott pocsolyákon volt egy-egy tenyérnyi hó, ami jelezte mégis, hogy havazott. Ma hajnalban is havazott, talán még most is hull, picivel vastagabb a csipke, de most sincs az az igazi hótakaró. Mindenesetre, már várom, hoyg a Lányok felkeljenek és ismét megrohanják az ablakokat. Tegnap Csiri-birin Boróka volt, hogy otthagyta a játékokat-gyakorlatokat és odament az ablakhoz kifelé bámulni. Hó, hó mondogatta és látszott, hogy el volt varázsolva.:) Kriszta már szánkózni akart és hóembert építeni, úgy, mint Teddy és Sally a mesében. Csak amikor kimentünk jött rá, ileltve értette meg, hogy miért nem lehet. :)

Az emberek többsége nem örül a hónak. István sem repesett, mert most már muszáj feltenni azokat a téli abroncsokat (=pénz), én mégis alig vártam már a fehér telet. És nem annyira magamért - bár az eső havat mindig nagyon várom - mint a lányokért, akik (sajnos) nem tudom, ha megtapasztalják-e még valaha mit jelent az igazi tél, minimum félméteres FEHÉR hóval, sok-sok szánkózással (nemcsak olyan szánkózásnak csúfolt, félig hóban-félig sárban megejtett szánkóvonszolással), kemény hideggel (ami sokkal jobb, mint a mostanában "divatos" latyakos telek), kipirult arcokkal, boldogsággal. Azért remélem, hogy mégis megadatik nekik!

Fotó innen:

2009. december 11., péntek

Gyümölcsök

Mindkét lányom szereti a gyümölcsöket, kivétel nélkül. Sőt - anyák álma - hogy a nyers zöldségeket is csak amúgy tüntetik el magukban, legyen szó akár a paradicsom- uborka-paprika trióról, amit általában nyersen szokás fogyasztani, akár répáról, káposztáról, karfiolról, cékláról, stb., amit általában valamilyen módon elkészítünk és csak utána fogyasztjuk. No, de vissza a gyümölcsökhoz, mert erről akarok írni.

Kriszta is nagyon szereti őket, de vannak periódusai, amikor kevesebbet fogyaszt belőlük, illetve, amikor megmakacsolja magát és egyszerűen vagy csakazértis nem kér semmit sem. Máskor meg gyúrja magába. Ezért békén hagyom, akkor eszik valamit, amikor kívánja, akarja.

Boróka viszont más. Ő elélne kimondottan gyümölcsökön, zöldségeken. (Na jó, azért a hús sem hiányozhat, csak amúgy ragyog a szeme, ha húst lát.:)) Ő is időszakosan eszi őket, de nem olyan értelemben, mint Kriszta: neki egyszer alma, egyszer banán, máskor meg "pememama" vagy "dann"-időszaka van. Most pl. éppen ez utóbbi dívik.:D Hogy mi is ez? Hát a mandarin. Az előtte lévő pedig a pomelo (Ha esetleg valaki nem tudná, mi az: hatalmas grépfrútszerű gyümölcs, általában több, mint 1 kg, a húsa színe a citromé, íze pedig valahol a narancs és grépfrút között van, de csak egy árnyalatnyi a kesernyéssége, mi nagyon szeretjük. 1 db-ból általában degeszre esszük magunkat négyen. Az ára pedig kb. annyi, mint a narancsnak is.)
Egy ideig Boró minden ilyen gyümölcsöt a pememama névvel illetett, most már a mandarinra ráragasztotta a dann nevet. De valóban, rengeteg mandarin elfogy nálunk. Jobbanmondva, nem is mandarint, hanem annak kisebb testvérét, a klementint vesszük, de én tényleg csak méretbeli különbséget fedeztem fel bennük, és a mandarin szó jobban rááll a nyelvünkre. Jaj, talán még annyi előnye, hogy szinte magtalanok a gyümölcsök, ezért élvezhetőbbek. Ki is jelentettem a nagyaszülőknek, ha hozni akarnak nekik valamit, akkor az inkább ez az apróság legyen, mert ez biztos, hogy nem porosodik majd hetekig a polcon, szekrényben. A Mikulás is megtudhatta ezt a dolgot valahonnan, mert egy 10 kilós ládát hagyott itt a csajoknak, persze, teli gyümölccsel. Boróka reggelente ezzel indít: 5-6 mandarin. Megmosom őket, megbontom a száras végüknél és beleteszem egy dobozba. Ő bebújik az ágyba, mesét néz és bontja, eszi. A héját a dobozba teszi. Kikéri magának: el nem fogadja, ha én tisztítom meg neki, csakis, ha ő dolgozik meg érte. Amit nem is bánok, ha úgy vesszük. Éppen ezért is örülök annak, hogy a mandarin az egyik kedvenc gyümölcs, mert a narancsot utálom pucolni, azt meg ők nem tudnák megejteni.

Ma reggel – hogy Krisztát ne ébresszük fel időnap előtt - szintén a fent leírt forgatókönyv volt érvényben:





2009. december 9., szerda

Elmentek ... (remélem, végleg)

Lejárt az éjszaka mindenféle incidens nélkül. Mire én lefeküdtem, Krisztának már nem volt láza, így valamivel nyugodtabban tértem nyugovóra. Már 5 óra volt, amikor Boró hívott és vizet kért. Utána rögtön visszaaludt. Ekkor megnéztem Kriszta halántékát is: nagyon forró volt. Megébredt magától, ő is vizet kért. Kapott még lázcsillapítót és köhögés elleni szirupot is. Visszafektettem. Majd jó félóra múlva, hallom, hogy jön hozzánk. Ismét szomjas volt, de adtam neki Stodalt és fújtam az orrába is, mert nehezebben vette a levegőt. Visszavittem az ágyába és még most is alszik.

Semmi kígyó, semmi krokodil nem volt, bár amikor vittem vissza, hajnalban, mondta, mintegy bátorításképpen magának, hogy nem fél, nincs mitől félnie!:)

(Ezt kb. egy órája írtam, csak akkor nem ment a net. Azóta felkelt, hőemelkedése van, de a hangulata jó, bevette a gyógyszereket, ivott teát és most még aprósütit is hajlandó enni. :) )

Azt még elfelejtettem írni, hogy a doktornő küldőpapírt írt. Amikor lejár a kezelés, komplett vizsgálatot csinálunk: vér-, vizelet-, széklet- és garatvizsgálatot. Tavaly nyáron volt utoljára ilyen. Lehet a sápadtságára is fény derül, mert bár amúgyis fehérbőrű ő, azért mégis sápadtkának láttam mostanában.

2009. december 8., kedd

Csúszómászók... szintén Mikulás helyett

Főként kígyók, de azért krokodilok, sőt, gyíkok is beköltöztek a házunkba. Legalábbis Kriszta szerint.
Tegnap éjjel 2 után iszonyatos ordítására, sikolyára menekültem a szobája felé. Valami kígyókról hablatyolt. Vigasztaltam, nyugtatgattam, hogy nincs itt semmi kígyó, csak rosszat álmodott. Lázat akartam mérni neki, mert forrónak éreztem, de ahogy felkeltem mellőle, hogy a lázmérő után menjek, ismét vérfagyazstóan sikoltott, hogy ott a kígyó és mutatott az asztal alá. Felvettem a leesett kockás terítőt, mutattam, mi az, de ekkor már valahol tovább "fedezett fel" egyet. Villanyt kapcsoltam. Megnyugodott. Pisilni mentünk, rendben volt, közben bementem megnézni Borót, ő meg utánam jött. A félhomályban szintén kiáltani kezdett. Hamar felkaptam és vittem a szobánkba. Villanyt kapcsoltam, lázat mértem - 40,1!!! volt - csillapítót adtam neki, vizet itattam vele és mindeközben nyugtatgattam. István is megébredt, ő is ölelgette. Rövid időkre elcsendesedett, úgy tűnt, hogy alszik, de csak azért, hogy pár perc múlva ismét riadtan keresse a kígyókat, krokodilokat. Felébredt aztán teljesen, kérdezgettem a nevét (megmondta), a karácsonyünnepi verséről érdeklődtem, de csak az első sorát akarta elmondani. Mondogatott, mesélgetett, de összefüggő volt, bármit mondott. Azt hiszem, nyilvánvaló, hogy nagyon megijedtem. Mondjuk, ez nem is kifejezés, teljesen rémült voltam, bizisten, amint mentem ide-oda a lakásban, hol egy szirupért, hol a lázmérőért, attól tartottam, hoyg tényleg rálépek egy csúszómászóra.
Már egy óra is eltelt és még mindig volt láza. Utána aztán lassan elkezdett lefele szállni a higanyszál. Mire álomba zuhant(unk) majdnem fél 5 volt. István fél 6-kor kelt, én is keltem vele, szendvicset készíteni, mert este nem voltam már képes rá. 6 óra 10 perckor feküdtem vissza, fél 9-kor ébresztett István, Kriszta csak 9 után ébredt. Volt hőemelkedése, de nem volt vészes. Napközben eszébe jutottak a kígyók és keresgélte őket. 4 után jött a doktornő: iszonyatosan gennyes a mandulája-torka. Miután elment, szintén felment 40-re a láza, és kezdődött a kígyózás. Az összes létező lámpát felkapcsoltuk, és még így is volt, hoyg kígyónak nézett valamit: pl. a porszívó végét, a földfeltörlőt, ileltve még ő tudja, hoyg miket látott ott, ahol semmi sem volt. Ahogy kezdett lemenni a láza, úgy élénkült fel és úgy múlott el a "fóbáiája". Végül már egyedül pisilt csupán annyi fénynél, amennyi beszűrődött a fürdőbe.
Azóta még felkúszott a láza, de már "csak" 38,6-ig. Most a saját ágyában alszik, nem berzenkedett a villanylekapcsolás ellen, de én azért félelemmel teli várom az éjszakát.

2009. december 7., hétfő

Mikulásos bejegyzés helyett

1. Kicsit korai volt az örömöm. Krisztának ma estére hőemelkedése lett. Semmi jelét nem láttam, egész nap normálisan viselkedett, evett, játszott, semmi furcsát nem észleltem, csak amikor lefektetni készültem, éreztem, hogy melegebb. Hűtőzuhanyt kapott rögtön, és visszaesett 37,5-re a hője. Bár nem bíztam a véletlenre az éjszakát és Nurofent is kapott. Valami mégsincs rendben. Muszáj a végére járnunk!

2. Szerdán lesz az ovis karácsonyi ünnepség. Az ELSŐ OVIS KARÁCSONYI ÜNNEPSÉG!!! (Jó lenne, ha rendben lenne és részt vehetne, elég fontos szerepe van!) Mivel jövő héten lejár az ovi a pedagógusok kötelező fizetés nélküli szabadsága miatt, muszáj volt beiktatni a karácsonyi szerepet erre a hétre. Tulajdonképpen kettős lesz a dolog, mert a Mikulás akkor hoz majd ajándékot nekik. Kíváncsi vagyok, hogyan fogadja majd a sok apróság! Borókám is jelen lesz, nem hagyhattuk ki őt sem a buliból! Szerepe, természetesen, nincs, de csomagot majd kap!;)

3. Igazi testvérek a lányaim. Együtt játszanak, amikor mindketten itthon vannak, egyaránt hallatszik irányukból sírás és nevetés, van nyafogás és visítás, de van jókedvű móka és szeretgetés is. Boróka ritkán megy bele az ölelkezésbe, puszilkodásba, de amikor rászánta magát, akkor mindent és mindenkit puszilgat. Kriszta sokkal inkább kimutatja érzelmeit, sokszor minden ok nélkül megpuszilná vagy megszorongatná testvérkéjét, de ilyenkor általában heves ellenállásba ütközik. Ilyenkor még sajnálom is kicsit, mert talán az életben is hasonlóan érik majd a pofoncsapások, amikor ő nyíltan közeledik valaki felé. Nagy gondban is vagyok ilyenkor, mert nem tudom, hogyan magyarázzam neki a Kicsi viselkedését.
De annak ellenére, hogy Boró sokszor "vadmalackodik", mégis ott lapul már benne is a testvérével való összetartozás: nincs olyan alkalom, hogy, ha kér valamit magának (alma, mandarin, bármi), ne kérne Kriszta részére is. Csak jön és mondja: ana/anu, amma, pememama (ez a pomelo, de a narancs, mandarin is ugyanaz neki:D), Titta! És addig el nem megy, amíg nem kettőt adok a kezébe.

4. Az elmúlt éjszaka rájöttem, hogy milyen jó dolgom van már. (Ugye, ugye, az a spanyolviasz!) Boróka panaszosan hívogatott valamikor hajnalban. Sírdogálása közé esedezést is szőtt: ana, dííííí... dííííí, baba... anaaaaa.... Felkeltem, vizet töltöttem, megitattam és ahogy elmúlt a szomjúsága, magától hasrafeküdt és aludt tovább reggelig. Csendesen (már amennyire tudtam, mert az az átkozott parketta már úgy recseg-ropog!) kijöttem és folytattam én is az alvást. Remélem, a csajszi radarjai nem működnek túl jól és nem érzékelik, amit leírok, de az a helyzet, hogy hatalmasat javult mostanában az alvása. Néha megébred éjjel és vizet kér, néha nem alszik vissza ennyire egyszerűen, hanem ki kell vennem megsimogatni, megnyugtatni, de sosem telik túl sok időbe. És mindeközben kibújt a két alsó, leghátsó rágófoga is. Az elsők, amiket tulajsdonképpen észre sem vettünk. :)

Disznóvágáson: