2009. február 27., péntek

Könyvkukacoknak - második és harmadik könyv






Egyszerre két könyvet hozott tegnap a postás: A rút kiskacsa címűt, amit Nagy Gréta és Marcell küldött Miskolcról, illetve a Füles téli kuckója című keménylapos könyvet .............. Marcelltől, aki ugyancsak miskolci. (Sajnos, a nevét nem tudom kiolvasni; Anita, gondolom a te ismerőseid közül való, nem bánnám, ha segítenél.)

Mindkét családnak nagyon szépen köszönjük ismeretlenül is!!!

2009. február 24., kedd

Copfik, csatok és ... más Kriszta-dolgok


Kriszta nem szereti, ha babrálok a haján. Ne kössek copfot, ne tegyek csatot, gumit, semmit. A keresztszüleitől karácsonyra kapott hajasbaba-felsőtest, ami mellett egy csomó fésű, csit-csat, gumi meg a fene tudja még mi volt, az erkélyen várja, hogy jobb napokat érjen és Krisztát érdekelje a frizurázkodás.

Néha megengedte, hogy kössek copfot, de csak ideig-óráig tűrte meg, mindig lebontotta. Pedig muszáj felkötnöm most már a haját, mert nagyon nem szeretem ilyen loboncosan. Mármint, amikor festegetés vagy akár tévénézés közben állandóan a haját kell igazítania, kisimítania a szeméből. De még ha megtenné ő magának! A bretonját (azt hiszem, máshol fru-fru-nak hívják, de ez a szó nagyon furcsa nekem) rendszeresen vágom, de vannak oylan szálak, tincsek, amik valamivel hosszabbak, és amíg nem nőnek le teljesen, muszáj feltűzni valahogy, hogy ne a szemében legyenek állandóan.

Végül nagyon „durva” eszközökhoz folyamodtam: előszöris megfenyegettem, hogy lenyírom a haját. Ha nem engedi, hogy néha feltűzzem, akkor nincs szüksége hajra és inkább vágjuk le. – valahogy így mondtam neki, de nagyon hőbörgött az ötlettől. :D Ezután pedig az ölembe vettem szépen és a neten – néhány blogban és a fórumon – megmutattam neki néhány kislányt, akiknek copfjaik, csatjaik voltak. Dicsértem őket, hogy milyen szépek, meg stb. Végül kvázi mozdulatlanul és minden zokszó nélkül tűrte, hogy frizurát készítsek neki. Anyunak, Aninak, Istvánnak boldogan újságolta, hogy ő most milyen gyönyörű, mert Anyuci szép copfikat csinált neki:
 




Nem kapcsolódik egyáltalán ide, de mivel most történt, megemlítem. Nem tudom, mennyire lesz folytatása, de most ez van. ÉRDEKLŐDIK A BETŰK IRÁNT. Egyedül az A betűt ismerte eddig, mert azt megtanulta Lúdas Matyi nézése közben. Mostanában viszont, miközben A három kismalacos kifestőt festegette, többször elidőzött a lap címénél. Megmutatta mindig az A betűt és folyamatosan kérdezősködött a többi felől: így most már felismeri és megnevezi a „kör-kör betűt”, ami az o, ó; a „kígyóbetűt”, azaz az s-t,; a Kriszta-betűt, vagyis a k-t; A Cecília-betűt, mármint a c-t, a Ló-betűt, az l-et és a „pókláb-betűt”, az m-et. (Ezt ő maga nevezte el így, eszembe nem jutott volna, hogy a nagy nyomtatott M-et a pók lábához hasonlítsam, de valóban hasonlít rá.)
Erőltetni, természetesen, nem erőltetem, sőt, nem is vagyok biztos benne, hogy jó dolog, ha már tudja őket, de ha érdeklődik, nem fogom elutasítani a kérését.

2009. február 22., vasárnap

Elmaradások 3. - Tél


Múlt héten tél volt nálunk. Nem olyan igazi, mint az én gyerekkoromban, mondjuk, de tél volt és nagyon örültem neki. Igen, én örültem, mert a lányok végre megismerhették a havat (Kriszta eddig is látott havat, de túl sok fogalma mégsem volt róla.), hancúrozhattak benne kedvükre és főleg beüzemeltük a szánkót, ami tavaly óta csak porosodott a pincében. Tavaly, amikor volt egy pindurka hó, még nem volt szánkónk, mire meglett, már nem volt több hó. No, de most már nem fájhat a szívünk, hogy hó és szánkózás nélkül múlt el a tél.

A tél így nézett ki: éjszaka, vagy néha nappal is, havazott kb. 5 centit mindig, aztán délre már majdnem elolvadt, de szerencsére csak az utakon, járdákon. Ahol nem volt nagy forgalom, az utakon is megmaradt. Estére ismét lehűlt a levegő, aztán éjszaka újra havazás, míg másnap délelőtt szintén gyönyörű hótakaró, délre pedig olvadt latyak. De ez nem szegte kedvünket.:D Harmadik anpon már rájöttem, hyog ki kell használni a reggeli hideget és oylankor kell szánkózni menni, ezért reggeli után már kintibe öltöztünk. 1-1,5 óra után kellemesen fáradtan és tiszta havasan érkeztünk haza, mert bizony olyan helyekre mentünk, ahol jócskán volt hó, a lányok meg ki is használták a lehetőségeket. A korábbi kimenés még nagyon jó volt valamire: arra, hogy ne hóttfáradtan érkezzünk haza és ne legyen hiszti vetkőzés közben. Így nyugodtan lehetett ebédelni és utána lefeküdni.

Mindig elfelejtem leírni.... Néhány hete Krisztát csellel fektetem le délben. Szinte sosem megy szívesen az ágyba, alvásról meg hallani sem akar. Pedig nagyon jól tudja, és mindig el is mondja, hogy aki nem alszik, fáradt és zsémbes lesz, sírni, nyafogni fog, stb. No, én ilyenkor mondom neki, hogy gyere az ágyba, nem kell aludni, csak pihenni egy kicsit. Azóta kikéri magának, ő nappal nem alszik, hanem pihen. És nem is szabad megkérdezni, hogy jól aludt-e, mert rendreutasít.:D Amikor kinn sötét van, megkérdezi: most alszunk vagy pihenünk? De már ő maga is tudja, hogy mikor mi következik. :)

A fényképek a templomkertben készültek. Szerdán, amikor jöttünk haza Anyuéktól még bementünk ide és meg is örökítettem a hancúrozást. Pénteken már a másik templom kertjében voltunk, ott több gyerek gyűlt össze, és a hó is sokkal nagyobb volt. Kész hóemberekként mentünk haza mindhárman, csak ez nincs megörökítve.
Jaj, és azt áthidalandó, hogy az utakon, de még a széleken sem volt hó, úgy mentünk, hogy Borót a babakocsiba tettem, a csomagtartójába beállítottam a szánkót, Kriszta pedig vagy jött mellettünk, vagy ő is felpattant a kocsi elejére. Muszáj volt így menni, mert egyszer megjártam, hogy majdnem két gyereket kellett cipelnem és egy szánkót húznom.








Elmaradások 2. - Édesapám születésnapja


Múlt vasárnap ünnepeltük Édesapámnak az 53.  születésnapját. Összegyűlt a család és egy jó ebéd kíséretében beszélgettünk, nevetgéltünk. Nagy "szenzáció" volt a torta: Ani rendelte és rányomatta Édesapám kedvenc focicsapatának a címerét. Ekkora örömöt talán semmi mással nem szerezhetett volna.:) Aztán a gyerekeknek is nagy élmény volt, mert belekóstolhattak kiskanál vagy villa nélkül. :) 
Szép napunk volt.

Kicsik-nagyok:

Boró Tündivel, Jóskával és Szidivel:

Édesapám és Édesanyám:

Tortaevés:





2009. február 20., péntek

Elmaradások 1. - Napjaink


Ezeket a sorokat már néhány órával ezelőtt kezdtem írni, de nem tudtam befejezmi. Azért beteszem így, módosítatlanul.

„Tényleg, főleg az időhiány miatt írok ilyen ritkán! Azért néha a hangulatom sem olyan, hogy írjak. De az idő sokkal nagyobb úr... (Most is lenne mit dolgoznom, halomban állnak a ruhák, amikkel kinn voltunk, felmosni is kellene, meg még sorolhatnám, de ha nem ülök le most, amikor mindketten alszanak, akkor lőttek egy kis anyakikapcsolódásnak!)

Mert ahogy reggel kb. fél 9 körül felkelnek a lányok (sokszor én is velük egyszerre vagy pár perccel előttük ébredek a tökéletesen pihentető éjszakák miatt), rögtön öltöztetem őket és reggelizünk. Kooperációtól és a reggeli mivoltától függően ez olyan 45-60 perc. Utána, ugye, ha legjobb esetben a kisasszonyok mindennel elégedettek, közösen vagy külön-külön lefoglalják magukat és én hozzáláthatok összeszedni a lakást. Ágyvetésekkel, porszívózással, felmosással, portörléssel és a lányok hatékony segítségével lassan már itt is van dél. Szerencésebb esetben még csak kb. 11 fél 12 van ilyenkor és nekifoghatunk öltözni kintre. Amíg Krisztával megvívjuk a féligfelöltözés harcait, addig Boróka biztos, hogy már kirámolta a DVD-s fiókot, mert elfelejtettem becsukni a nappali ajtaját, vagy a mouse-ot csapta oda legalább háromszor, mert, bár eleinte betettem az ajtót, de amikor Krisztának még kihoztam valamit a szárítóról, mégsem csuktam vissza, vagy netán a konyhában kukázik őhajléktalansága, és még sorolhatnám. Mondjuk azt, hogy Kriszta készen van, már csak csizma, sapka sál és kabát kell rá, de ez az ajtóban történik majd meg, úgyhogy kezdhetek én is öltözni. Miközben magamra rángatok egy nadrágot és egy pulcsit jó esetben már látom lelki szemeim előtt, hogy mit adok Boróra és gyorsan előszedem a cuccokat. Ha kooperatív a kisasszony 10 perc alatt mehetünk is az ajtóhoz a sapka-kabát-kesztyű-sál-együttesért. Eddig Kriszta már biztos felvette a csizmáit, úgyhogy azzal legalább nem bajlódom, de amíg a többi rákerül, addig Boró már biztos, hogy fülig érő szájjal ... ordít és elvégezte helyettem a földfeltörlést.

Mindezek után megkönynebbülés, hogy elindulunk. Ettől kezdve minden rendben, lecsillapodnak a kedélyek, élvezzük a friss levegőt és az utóbbi napokban a kellemes hideget, havat. Minde szép és jó lenne, ha nem kellene hazajönni. Általában gond nélkül hazaterelem Krisztát is, ilyenkor a lépcsőház ajtajában kap észbe, hogy hazajöttünk. Becsalogatom, még mindig gond nélkül, de amint belépünk az ajtón kezdődik újból a hacacáré. Szerencsés esetben már mindketten eléggé éhesek és fáradtak, hogy nemsokára lepihenjenek, de ezt azért még meg kell előznie egy kis sírásnak, nyafogásnak. Azt sem tudom, kit vetkőztessek, kinek a csizmáját vegyem le hamarabb. Melegítem az ételt vagy gyorsan befejezem a már elkezdettet, illetve ha ezek nincsenek, virslit főzök vagy kenyeret kenek. Ilyenkor ebédelnek a mi ételünkből és alvás előtt megkapják az uzsonnát.
Míg Borót etetem, Kriszta vagy eszik egyedül vagy nem. Boró eszik, iszik, majd egy kis móka után ágyba megy. Mostanában legtöbbször szó nélkül tűri az ágybatevést. Ritkán sírdogál pár másodpercet, de aztán elhallgat és max 10-15 percen belül alszik. Ezalatt megetetem Krisztát és őt is lefektetem a nappaliban, hogy ne zavarjuk az éppen elalvó Borót. Néha mesét mondok neki, néha énekelek, néha csak mellébújok, ahogy szíve kívánja, de nem szoktam sokat maradni, mert munkához kell látnom. Ilyenkor a konyha még fut, ott teszek rendet, odateszem az ebédet, bepakolom a mosogatnivalót (ha van). Eközben Kriszta nem biztoos, hoyg el is alszik, de szinte mindig csendben van. Lehet, hogy még egy órát is ébren van, de aztán elalszik.

Eddigre már majdnem mindennel végzek és ilyenkor leülök egy második kávéra a géphez. Ha marad munkám, csak 10-15 percet, ha nincs, akkor amíg felkelnek a lányok. De tekintve, hoyg Kriszta sokszor fél 3 felé alszik el, Boró meg fél 4 körül már kel, ez sem olyan rengeteg idő.

Miután felkelnek, ismét ebéd, ezúttal már Istvánnal együtt, majd ki-ki megy dolgára. Ha jól pihentek, a lányok egész délután-este jól vannak, játszanak, mesét néznek, olvasnak, építőznek, festenek, rajzolnak, babáznak, és sorolhatnám. Néha megrohamozzák István és birkóznak egyet. Máskor vele játszanak. Én ilyenkor végzek oylan munkákat, amiket ha csak én vagyok velük nem tudok, vagy nem jut időm rá: beszedem, elrakom a beszáradt ruhákat, vacsorát főzök, miegymás. Vacsora után mosakodás vagy fürdés, Borónak szopi (bár ez van, hogy megelőzi a vacsorát, ha szükséges, azaz, ha esetleg túl zsémbes már a kisasszony, megszoptatom evés előtt) és lefekvés. Ha Kriszta felkelt 4-kor, de legkésőbb fél 5-kor, akkor jó esély van rá, hogy 10-kor ő is elalszik, ha nem, hát később. Boróka általában fél 9 után fekszik, vele előtte játszunk egy nagyot, persze, szinte mindig Kriszta is bekapcsolódik, ez általában egy olyan családi hancúr. Ha véletlenül ez kimarad vagy rövidebb, akkor Boróka elégedetlenül fekszik le és sírva alszik el, úgyhogy próbálom sosem kihagyni vagy lerövidíteni.

Az éjszakáink mostanában eléggé rosszak ismét, útban a 8. metszőfog még mindig, miközben szörnyen duzzadtak a rágófogak helyei is. Jobb felől fenn már napok alatt áttör, remélem. De az is meglehet, hogy nem. Éjszaka újból egyszer sem, egyszer, kétszer, de akár háromszor is szopizhat; hiába, képtelen vagyok csak sétálni vele a lakásban, mert attól félek, hogy elalszom állva és angyobb lehet a baj. Sírni abszolút nem hagyom most, mert tudom, hyog nem jókedvében teszi szegénykém. Szopival hamar megynugszik és már alszunk is tovább mindketten. Lehet, hogy csak félórát, de még így is jobb, mint semmit.

Szóval, így zajlanak napjaink, vagy ha nem így, akkor lehet, hogy teljesen más sorrendben, de ugyanezekkel a mozzanatokkal. Máskor meg, ha elmegyünk itthonról valahová, akkor teljesen másképp. Kiderül ez is hogyan! :)"

Alvó angyalkák:



2009. február 16., hétfő

Az első könyv - könyvkukacoknak


Megérkezett az első könyv a továbbküldős könyves játéknak köszönhetően!!! Feladója TATÁR VIKTÓRIA, akinek ismeretlenül is nagyon köszönjük a gyönyörű keménylapos könyvet, ami Zelk Zoltán Mikulás című versét tartalmazza, nagyon szép, téli tájas, Mikulásos, állatkás illusztrációkkal. Ha netán valaki ismeri a lányt, naplójuk van a neten, kérem jelezze, hogy „személyesen” is megköszönhessük neki.

Kriszta éppen bontogatja a küldeményt...








2009. február 10., kedd

Folytatás...


Már nem is tudom, hogy pontosan mivel szerettem volna folytatni, de azért összeszedek néhány gondolatot!

Múlt szombaton Boróka megkapta az oltását annak ellenére, hogy aznap reggel kissé folyt az orra. Végülis nem is folyt, csa kicsit nedves lett a töve, a doktornő megvizsgálta és úgy gondolta, hogy nyugodtan beadhatja neki. Végül nem úsztuk meg túl simán a dolgot, mert vasárnap reggelre belázasodott a drága, vasárnap estére is volt hőemelkedése, de utána már nem. Viszont az orra jobban folyt utána és néha köhécselt is, de ezek is elmúltak már. Szegénykém, annyira utálta az orrszívót mindvégig! Játszani szeret vele, mutatja, hogy mire való, de ha a porszívó végéhez van csatlakoztatva, akkor vége a világnak! Próbáltam minél ritkábban szívni, de amikor kellett, akkor kellett. Vasárnap meg felfedeztem az áttört rágófogat, úgyhogy a tünetek egy része biztos amiatt jelentkezett. Azóta is voltak nyűgös napjaink, rossz éjszakáink, nagyon valószínű, hogy további fogacskák kínozzák. A 8. metszőfog alul még nincs kibújva, úgyhogy az is lehet, de lehet egy következő rágófog is.
Az éjszakák “finomvegyesek” voltak az elmúlt héten. Volt részünk több, mint másfél orás egyhuzamban való ordításban, amikor az égvilágon semmi sem volt jó, volt részünk sima ébredésekben gyros visszaalvásokkal és volt részünk néhány átaludt éjszakában is. Van, hogy csak 6-7-kor sír először, de olyan is volt, hogy már éjfél előtt riasztott. Legtöbbször meg is szoptatom ilyenkor, de azért igyekszem, hogy mégse legyen túl gyakori, hogy most már ne zavarjam meg az igény szerint beállt tejmennyiséget. Azért meglehet, hogy egy éjszaka kétszer is mellre kerül!

Múlthét elején Kriszta is panaszkodott, hogy fáj a nuni. Mindig pisi után. Rögtön vizeletfertőzésre gondoltam, és küldőpapírt kértem a laborba. Egyúttal vérvételt is írt fel a doktornő, sőt, egyúttal már Borónak is adott papírt, de neki csak az ujjából kellett volna vért venni. Végül nem lett semmi belőle, mert ahová mentünk, nem tudták megcsinálni, egy másik helyen rengetegen voltak és akkor már egyedül voltam a két lánnyal, úgyhogy egyelőre elmaradt. Végülis nem is bánom, de azért jó lett volna, hogy legyen némi fogalmunk az általános állapotáról, úgysem volt még iylen kivizsgálása. De majd legközelebb.
Krisztának levették a vért, nagyszerűen viselkedett, bár a végére már elkezdte mozgatni a kezét és sírt is, de nem csodálkozom, hiszen egy felnőttnek sem kis dolog az ilyesmi. Végül sikerült elterelnem a figyelmét róla és rávenni, hogy meséljen Mamának a kutyájáról. :)

Közben István Boróval már elment a munkahelyére, később mi is odamentünk Krisztával, majd én a két lánynal gyalog, azaz busszal hazamentünk. No, azt hittem belegebedek a kalandba. Borót ölben cipelni, miközben Krisztát kézenfogva vezetni, terelgetni, nem volt semmi. Szerencsére Kriszta nagyon szépen viselkedett, eléggé szótfogadott, a buszon meg hamar helyet adtak át nekünk, így simán ment minden, de a karjaimat alig éreztem, mire hazaérkeztünk. Még vagy 3 órát utána is alig tudtam felemelni a karjaimat. Másnap meg akkora izomláz költözött beléjük, hogy azt hittem, leszakadnak.
Útközben István munkahelye felé bementünk Krisztával egy óvodába, ahová be szerettük volna iratni, előtte pedig meg szerettem volna nézni. No, de nem lehet, először a városiakat kell felvenniük és csak ha marad hely, akkor vehetnek fel máshonnan gyerekeket. Kicsit szomorú vagyok, mert az itteni óvodáról nem hallottam túl sok jót, (mármint inkább az óvónőkről), és ezek szerint kénytelen leszek mégis ide iratni, de az óvodaigazgató, aki elmondta nekem a dolgokat, annyira antipatikus volt, hogy lehet nem is baj, ha nem oda fog járni. Persze, nem ő tanítaná, de akkor is. Véleményem szerint inkább a katonaságnál lenne a helye, mint egy óvoda élén! Mindegy, majd eldől, hogyan lesz, mindenesetre, csak egy-két óvoda jöhet még szóba, mert jó lenne, ha nemcsak Istvánnak esne útjába, hogy vinni és hozni tudja majd a kisasszonyt, hanem a tömegközlekedés útjában is lenne, hogy én is nyugodtan vihessem, ha István nem lesz itthon.

Palacsintaevés:



Pont, pont, vesszőcske...


.... nagy a hasa ...


A laboreredmények megvoltak már aznap. Mivel a vizeletnél minden negatív volt, nem beszéltem rögtön a doktornővel, csak pár perccel ezelőtt hívtam fel. A véreredmények is majdnem tökéletesek; ahol eltérések is vannak, vagy nagyon kicsik, vagy nem jelentenek semmit. Úgyhogy megnyugodtam, egészséges a lányom. Még hátravan a székletvizsgálat, azt a mintát azt hiszem, holnap fogjuk bevinni, de remélem, abból sem derül ki semmi rossz, nyugtalanító.

2009. február 9., hétfő

Tiszta április!


Lenne is meg nem is, miről írni. Égbekiáltó dolgok nem történnek velünk, de azért élünk!

Előszöris az angolok örökös témájáról, az időjárásról írnék. Nem véletlen a cím, főleg erre vonatkozik. Hiába volt az elmúlt héten február első hete, amikor minimum 5-10 centis hónak kellene lennie, és minimum 2-3 foknak mínuszban, errefelé április volt. A maga mindenével. Egyik nap esett, másik nap csak borús volt és fújt a szél, harmadikon sütött a nap, de hideg volt, aztán vagy két napig kész tavaszba jutottunk: 17-18 fok volt és gyönyörű napsütés. Szombaton is így volt, még a lányoknak is levetettük a nagykabátot, és egy óvatlan pillanatomban Apu sapka nélkül vitte ki Borókát, de az az igazság, hogy annyira meleg volt, hogy nem is lehetett baj belőle. Aztán tegnap egy furcsa borús napra virradtunk, fülledt volt a levegő, fújt valami meleg szél, estére pedig csorgott az eső. Ma is ilyen esős-borús a nap, bár estig még ki tudja hányszor változik? Szóval, az időjárás meghatározta a napjainkat, mert amikor szép idő volt, voltunk kinn, amikor meg nem, akkor nem. Szombaton délután Sárpatakon élveztük a napsütést. Meglehet, hogy ez volt az utolsó sárpataki kiruccanásunk, bár még kijuthatunk a megmaradt három hét alatt! Krisztának meg kell szoknia, Boróka viszont már úgy fogja megtanulni, hogy Mamáék itt laknak majd a közelben. Nem lesz többé Sárpatak, csak ha majd Sanyikáékat meglátogatjuk néha. Nem fog hiányozni, de tudja fene, valahogy mégis elérzékenyültem a gondolatra. Hiszen majdnem tizenhárom éve már fontos helyszíne az életemnek; egyik legszebb élményem, emlékem az életemből ide kötődik: itt ismertem meg Istvánt.

Anyunál nagy a felfordulás, pakolászik állandóan, szállítják a tárgyakat, megrakott dobozokat az új lakásba. Március 1-éig elköltöznek. Csütörtökön itt voltunk pakolászni, és örülök, hogy sikerült betartanom az ígéretemet, miszerint elrendezem én az összes könyvet a polcokon. Természetesen, a lányok segítsége nélkül ez nem ment volna :p, ezért ők is tevékenyen részt vettek a dologban!:) Aznap ott ebédeltünk; itthon főztem az ételt és odavittem, felavattuk az új asztalt. Boróka ott is aludt; abszolút normális időben aludt el (igaz, ölben) és kialudta a két és fél óráját, úgyhogy megnyugodtam, szereti a helyet. Jól is teszi, mert ezentúl gyakran megfordul majd Mamáéknál! :) Visszatérve még egy kicsit Sárpatakhoz... Olyan aranyos volt Boró, mindenfelé kószált a lakásban és fedezgette fel. Eddig nem volt alkalma, mert igyekeztünk, hogy mindig szem előtt legyen. Most viszont szabad volt vagy négy helyiségben is mászkálnia és ő ki is használta. Sőt, az udvart is bebarangolhatta, a lépcsőket is felfedezhette. Olyan édes volt, amint a kis totyogó lábaival a járdán egyensúlyozott vagy rácsodálkozott egy-egy bokorra, fára. Megszemléltük a bárányokat is, akiktől Kriszta így búcsúzott el: Sziasztok, bárányok (ezt a juhokra értette)! Menjetek oda be a szobátokba és adjatok a kisbárányoknak szopizni!




Boró először találkozott több lépcsőfokkal egyhelyen: eleinte fel akart csak egyszerűen lépni, aztán amikor rájött, hogy nem tudja olyan magasra emelni a lábát, szépen négykézlábra ereszkedett és mászott egy fokot. De a következőknél is állva próbált továbbmenni. Az utolsó kettőnél már rájött, hogy nincs is értelme próbálkozni, majd az 5 centis küszöböt is négykézláb mászta át.

Itthon befejeztük a rendezgetést, a lányok szobája így már csak a lányoké, kikerültek onnan az én ruháim, és így nyugodtan elférnek az ő cuccaik. Az új szekrényekbe átpakoltam az ebédlőkészleteimet, már az „új”, amit István Anyutól kapott örökségbe is a helyén van, csak a saját ruháim között kellene még rendezgetni és sajnos válogatni egy kicsit. Erre még nem került sor, de meglesz. Nem is hiszem el, hogy most már az összes „rongyunknak” van helye és nem egymás hegyén-hátán vannak a szekrényekben, ami meg nem fért pedig, a bazárszobában. Istvánnak is kiürült a szekrénye, hiszen vagy 4 rend öltönyének már amúgysem venné hasznát (kinőtte vagy már amúgyis régimódiak), sőt a mindennapi cuccaiból is van, ami csak kiadós fogyókúra után menne fel rá. De szerencsére nem kell neki fogyókúráznia, így legalább van egy kis formája. Igen, nekem is van, de nálam elkélne a fogyózás is!:p

Kriszta birtokba vette a „nővő ágy”-át, és nagyon szívesen alszik benne. A játékokat elnyelte a két hatalmas fiók és érdekes módon az egyik fiókot alig nyitogatjuk, abban a pillanatnyilag megunt játékok vannak. De aztán hű, milyen újak lesznek 1-2 hét múlva!
Most ismét (vagy továbbra is?) a könyvek vannak előtérben, Kriszta olvasgatja őket, festeget, Boró pedig forgatja a kis keménylapos könyvecskéit. Továbbra is a cica és a szamár hangját tudja utánozni, de nem mutat rájuk, hogy melyik másik. Ő mindenre rámutat és minden állatkának örvend.

Borónál valami beszédcsírák mutatkoznak. Azaz szócsírák. Ez már nem véletlen, mert ha valamit odaad valakinek, akkor következetesen valami „te/tye” kíséretében adja oda, ami Borónyelven nem más, mint a tessék! Istvánt is elkezdte valami „bu/pu”-félével illetni, ami Boróul, természetesen, az apu fordítása. Ha felül a piros lipinkára és hintázni kezd, rögtön „énekli” a hinta-palintát. Nos, persze, hogy nem szavakkal, de a jellegzetes hanghordozásából mi már tudjuk, mikor énekel és az intonáció, az összetévesztheteten. Nincs dallam, mégis fel lehet ismerni, hogy ez a hinta, palinta. Hihetetlen. Az elmúlt héten a Pont, pont vesszőcskét is fejlesztette. Mármint a mutogatását. Kb. háromszor-négyszer az arcára (általában a szája körül) bök, jelezvén, hogy ezek a pontok és a vesszőcskék, majd végigsimít a fején, hiszen készen van a fejecske. A hosszú nyaka kifejezést nem engedem át neki, mert imádnivaló, amikor csilingelve kacag, miközben én a nyakát birizgálom-csiklandozom, de a nagy a hasánál már elégedetten simogatja a pocakot. A dögönyözés-puszi a végén meg mindenképpen jár, legyen az török basa vagy kis Boróka, aki végül elkészül.:)

Jelekkel is kommunikál már. Megtanulta a kis tenyereit forgatni, amikor valami nincs. Valószínű, sokaknak ismerős ez a mozdulat. Boró gyakran használja, akár elmegy valaki, akár ledobja az ételt a földre, akár játszunk és eldugunk valamit. Ha elment valaki, sokszor úgy adja elő, hogy előszőr integet és/vagy puszit küld, majd csak utána mutatja, hogy nincs.

Krisztára, sajnos, panaszkodnom is kell, ugyanis annyira rosszul eszik, hogy nem is tudom, ha volt még ilyen időszakunk. Bár az igazat megvallva, nem csak rajta múlik, hogy eszik vagy sem. Kicsit bővebben...
Ugye, az ősszel agresszivitásra panaszkodtam, majd ismét használni kellett a cumisüvegét, illetve ahogy megkaparinthatta Boró cumiját, máris a szájába gyúrta. De amióta nincs cumisüvege, cumija egyikek sem, nem is hiányzik. De talált újabb módot a „tiltakozásra”: a nemevést. Nagyon bekeményítettem és két napig, ha nem ette meg adott időben az ételét, nem kapott semmit a következő étkezésig. Semmi más étel, semmi nasi. És mit tett? Hát nem evett. Sőt, még a vacsoránál is csak immel-ámmal evett. Aztán felfedeztem valamit: odatartottam a kanalat és szépen tátotta a száját. Ismét, és ismét. Amíg szépen elfogyott a tányérból az egész étel. Következő napon megint félórát könyörögtem, hogy egyék, kívántattam vele az ételt, megdicsértem, megszidtam, megfenyegettem (hogy nem fog mást enni), az eredmény mégis max 2-3 lecsúszott falat. Előző napi tapasztalatot igénybe véve, megetettem és láss csodát, ismét elfogyott az étel. Szóval, az én nagy lányom, aki könyörtelenül kikéri magának, hogy ő a NAGY KLISZTA, mégis kicsike, és tudat alatt a húgával azonosítja magát. Mert ez nem lehet más. Szóban sosem mondja, mégcsak célzást sem tesz rá, hogy megetessem, vagy jólesne neki, ha így tennék, de úgy látszik, a tudatalattija dolgozik és aszerint, ha Borókát megetetem, akkor vele is megtehetem ugyanazt! Ismét egy mérföldkő, egy próbatétel, amit meg kell oldanunk, amin túl kell jutnunk, méghozzá úgy, hogy mindenkinek jó legyen. Szerencsére most már tudom, hogy minden ilyesmi csak időszakos, a hossza pedig attól függ, hogy milyen hamar ismerem fel, veszek tudomást róla, fogalmazom meg magamnak, illetve milyen hamar találom meg rá a megoldást.

Még folytatom ...

2009. február 2., hétfő

Boró és a Nagykönyv






                                                             Boró és a csirkeszárny

Az az igazság, hogy drága Kisebbikem fütyül a természet törvényeire, a Nagykönyvben írtakra. Eddig úgy tűnt, mintha olvasta volna, de most bebizonyította, hogy mégsem. Tegnapelőtt észrevettem, hogy bal oldalon lenn, kibújt egy fogacska, ezzel 7-re szaporítva a kis gyöngyszemeket.

Aztán, ugyancsak szombaton volt a doktornő és vizsgálat után úgy döntött, hogy megkaphatja az egyéves oltását. Torok, tüdő, füle rendben, csupán az orra nedvedzett egy kicsit. Tegnap reggelre 38,8, délre hőemelkedés, este szintén. Mellette orrfolyás és orrfolyás és megint orrfolyás. Emellett pedig kevés (max. 1 óra) alvás, rosszkedv, nyafogás, sírás és hasonló ínyencségek. Tegnap délután éppen tisztábatenni készültem, és ahogy hanyattfektettem, éktelen ordításba kezdett. Ekkor pillanthattam be a szájába. Bal oldalon a szájpadlásán egy nagy fehér pont. Afta. Huhh, hogyhogy, mikor, hogyan? A doktornő nem látta? Vagy tegnap nem volt ott? Na, most mit tegyek? És mit tegyek rá? Beugrott: rózsaméz. Kézmosás, csepp az ujjamra, be a szájába: az „afta” jól megszúr. Hát nem a foga volt? A 7 metsző után az első kisörlőnek bújt ki két csücske. Szegénykém, hogy szenvedhetett tőle! Némi Chamomilla és fogzselé után kb. 10 perc alatt elaludt a kicsikém, egyedül a kiságyában. Elég sokat aludt, az utolsó 20-25 percet pedig már az ölemben. Éjszaka pedig hmm. 4-ig egy mukk sem volt, 4-től fél 7-ig viszont vagy a mellemen lógott vagy ordított. Vagy 20 percet töltött ezalatt csendben a kiságyában. No, de akkor úgy elaludt, hogy déli fél 12-kor!!! (igen, nem tévedésből írtam) kelt fel, szerencsére láztalanul, jókedvűen. Evett is, amit tegnapról nem mondhatok el (tegnap össz-vissz egy banánt, majd este, némi birsbefőttet volt hajlandó leengedni), úgyhogy, nagyon remélem, a nehezén túl vagyunk. Majd eldől.