2011. január 31., hétfő

Nem tetszik ez így nekem

Nem, nem Krisztáról és a himlőjéről van szó, azt már szinte el is felejtettük hál'istennek: csupán néhány pötty a testén jelzi, hogy szegénykém miben szenvedett az utóbbi héten.

Ez a naplóírás vagy modernebbül mondva: blogolás nem teszik nekem. Máskor volt témám: történt valami, láttam valamit, elhangzott egy szó, ami beindította a fogaskerekeket és egy többé-kevésbé jó vagy rossz írás kerekedett belőle. Mert leültem és megírtam. Most viszont... téma van, azaz lenne, mert történni most is történik valami mindig, látok is ezt-azt, és szavak is folyamatosan elhangzanak, de mire leírhatnám, már teljesen aktualitásukat, érvényüket, netán érdekességüket vesztik, illetve jön újabb és újabb valami, ami szintén említésre méltó lenne.

És szépen, így oda jutottam, mint a dalban, amit a volt tanítónénim talát ki anno az egyik farsangi ünnepségre: ha egyiket javítom - ti. a jegyet - a másik haragszik, így hát a legjobb lesz, ha nem tanulok semmit. Azaz, ha erről sem írhatok, arról sem, akkor inkább nem írok semmiről. És ez nem tetszik nekem. Biztos most ez is csak egy "olyan" időszak, amilyen még sokszor volt, amikor egyszerűen le kellett rendeznem magamban bizonyos dolgokat, amit aztán követett mégis az ihlet, csak az a baj, hogy minden egyes ilyen időszak egy pindurnyit "elvesz belőlem". Mert mindig azzal jár, hogy valamiről le kell mondanom. Ha apróság is, de meg kell válnom tőle. Mint pl. először a naponkénti, majd a kétnaponkénti posztolástól, és stb.

Idő szempontjából most ismét rosszul állok, bár szerencse mégis, hogy ezen a héten - a szünidő miatt - csak pénteken kell mennem dolgozni. De továbbra is csomó határidő sürget. Amúgy, a lelkem a helyén van, és jó időszakot élek, élünk. Istvánnal is ritkábbak az összeszólalkozások, viták, mint úgy általában, és reggel is szívesen felkelek reggelit előkészíteni, néha meg szendvicset pakolni neki. :) Lehet összefüggésben van a pszichowellnessezésemmel, ami, mint neve is mutatja lelki jólétet jelent. Aki esetleg nem tudná, mi az, annak elmondom, hogy a táplálkozással függ össze, azaz szétválasztásos étrend szerint eszem/eszünk. Bővebbet megtudhat róla ITT és ITT.

Szóval, ezzel a "rövid" bevezetővel csak azt akartam mondani, hogy ha nem is jövök napokig, ne izguljatok, azért itt vagyok, és csak az alkalmas pillanatot várom (mindenféle szempontból) mondanivalóm közlésére.

2011. január 28., péntek

Javulás

Kriszta állapota napról-napra jobb. Tegnap már nem is jelentek meg új pöttyök. És a kis drágám nagyon ügyesen viselkedett: alig vakarózott, pedig lett volna mit vakargatnia! Nagyon sok hólyag lett a fején, a haja alatt-között, az arcát többé-kevésbé megkímélték a kiütések, bár mindkét szemhéjára - sőt, a szemhéj élére, mint egy-egy árpa - kijött egy-egy rusnyaság. Majd a hasa és a háta szintén közepesen lett tele, illetve a karjain lett pár pötty és a lábain is, de ott sem túl sok. Persze, a fenekét és a nuniját sem kímélték, de én úgy gondolom, hogy lehetett volna sokkal rosszabb is.
Tegnap csak egyszer kérte, hogy bekenjem egyetlen pöttyét, azonkívül váltig állította, hogy nem viszket. És az éjjel sem ébresztett, mint azelőtti éjszaka, hogy kenjem be.
Viszketegség ellen egy szirupot is vettem neki (Peritol), minden lefekvés előtt (tehát délben és este is) adok neki belőle, és azért csak lefekvés előtt, mert van egy pici álmosító hatása is. De valószínű, hogy jót tesz neki, ezért is lehet, hogy nem viszket annyira. Remélem, tényleg ennyi volt, és innen már csak "kifelé áll a szekerünk rúdja".

Boróka továbbra is pöttymentes, bár az orrocskája folyik és jó zsémbes is, de ezt egyelőre nem tudom, mire vélni. Láza, hőemelkedése eddig neki sem volt.

2011. január 24., hétfő

:(

Úgy néz ki, Kriszta himlős. Van rajta néhány pötty, egyet a füle mögött el is kapart. Ha jól láttam, már kezdtek kis hólyagocskák is megjelenni a pöttyök tetején. Reggelre kiderül. De biztos, hogy az, mert szombaton este hőemelkedése volt, ma reggel pedig mondta az egyik anyuka, hogy a kislánya himlős. És állítólag nem ő az első.
Oviba, mindenesetre, egy ideig nem mennek. Boró sem, mert szerintem egy-két nap kérdése és rajta is kiüt. Pedig holnap bászínház lett volna!
Mindegy, csak jöjjenek hamar helyre!

A hős

Van egy pasi az életemben. Egy olyan férfi, akit tiszta szívemből szeretek, akivel - megfogadtam - jóban-rosszban együtt vagyok és leszek. Akit már több, mint 14 éve ismerek, akivel majdnem 14 éve (hamarosan lesz az évforduló) "együtt vagyok", és aki már 8 és fél éve eszi házastársként az idege... pardon, a főztömet. :)

Nos, ez a pasi, az én Istvánom, az ismeretségünk óta eltelt évek folyamán irtó sokat változott. Mind fizikailag, (ajaj!), mind pedig más szempontokból. Van egy-két "negativizálódása" is azóta, de a pozitív változásokhoz képest azok apróságok és kár is megemlíteni. Bizonyos dolgokban pedig megmaradt olyannak, amilyen akkor vagy mindig is volt. Mert pl. akkor sem volt a szavak mestere, most sem az. Akkor sem bizonygatta lépten-nyomon szerelmét-szeretetét, most sem teszi. Igaz, ezt néha fájlalom is, mert, ugye, nőből vagyok, és tudjuk, hogy a nők szeretnek hallani is ilyesmit, nemcsak tudni vagy érezni, de ismerem őt, és tudom, érzem, hogy szeret. Talán jobb is így... ha most elkezdene nekem állandóan szerelmet vallani, még a végén gyanús lenne!;)

Az évek során jól egymáshoz csiszolódtunk, jól kiegészítjük egymás hiányosságait. Mert természetes, hogy senki sem lehet tökéletes. És nincsenek is ilyen ambícióink: ismerjük egymás hibáit és elfogadjuk őket. Az én szemszögemből pedig, mint írtam, Istvánom sokat változott. Nem úgy értem ezt, hogy valamely rossz szokása pozitívvá vált, hanem egyszerűen ilyen-olyan szokásai módosultak. Mert pl. az, hogy naponta háromszor igényelte és - bevallom - elvárta a meleg ételt, nem mondható rossz szokásnak, mégis, mostanara változott annyit, hogy megelégszik a napi egy főttétellel is, bár, persze, az sem baj, ha többször van. Csak ezt most nem várja el. Vagy a "lassan érő" beállítottsága miatt, nála mindennek el kell hogy jöjjön az ideje. Mert ő nem pelenkázott első perctől, nem fürdetett attól kezdve, hogy gyereke született, nem volt szokása (bár végülis sokszor megtette, amikor már látta, hogy nem bírom) felkelni éjszaka a lányokhoz, most mégis mindenben legalább olyan profi, mint én. Sőt, volt egy időszak, hogy Kriszta haját csak ő tudta mosni, mert nekem ordított, vagy Boróka pl. csak akkor nyafog, ha velem van, ha ha pedig vele, semmi baja sincs.


Nos, ilyen előzmények után, számomra már az égvilágon semmi meglepő nem volt abban, hogy amikor felmerült az én ivói kiruccanásom gondolata, István minden további nélkül vállalta az itthonmaradást a lányokkal. Nem kellett sem Anyósom (anyu), sem Édesanyám, sem pedig Ani segítsége, ők nagyon jól elvoltak hármasban. Végül annyiban kértük mégis Anyu segítségét, amivel tulajdonképpen nem is nekik, hanem nekem segített, hogy szombaton és vasárnap nála ebédeltek. Így, bár hagytam hátra mindenféle kaját nekik, mégiscsak egyszerűbb dolgom volt: az indulás előtti hajnalon negyed 4-kor már lefekhettem ahelyett, hogy egész éjjel főztem volna.:D
Azonkívül csodálatosan boldogultak. Semmi nyafogás, veszekedés (állítólag), csak sok játék, mesenézés, közös evések, hancúrozások. Igaz, még egy nagy halom mosatlan edény is, de kit érdekel, mikor nem is nekem kell mosogatni, hanem elvégzi "Rebi" helyettem?!

És, ami mindebből a legcsodálatosabb volt számomra, és a rosszulesés leghalványabb érzése sem merült fel bennem miatta, hogy tegnap délután, miután haza is jöttem, a lányok az apjukhoz fordultak, ha akartak valamit, illetve akkor is az apu felé "csúszott el" a szájuk, amikor nem ő, hanem én voltam mellettük. Megnyugodtam és nagyon büszke vagyok: István is "lehet anyjuk" helyettem, és tökéletesen helyt tud állni ebben a kettős szerepben is.

Különben meg, a II. Erdélyi Konyha Csapatépítő Találkozó volt az oka a hétvégi elutazásomnak, amit a Zeteváralja melletti Ivóban tartottunk. A beszámolót majd elolvashatjátok a másik blogomon, amikor majd megírtam. :)




2011. január 19., szerda

Nincs különösebb okom rá, de...

 ... nagyon jól vagyok. :) Tele energiával, tettvággyal, tervekkel, sőt álmokkal. Ez nem azt jelenti, hogy nem szoktam sosem kikészülni, nem is kell hozzá csak vagy 20 gyerek az oviban és + kettő itthon, délután. :D De úgy veszem az ilyen eseteket, mint a jónak a "melléktermékeit", amik szükségesek ahhoz, hogy az igazán jót értékeljem: a csendet, a nevetést, azt, amikor valami elkészül, vagy időben elkészül, a lányaim ugrásszerű testi  fejlődését vagy azt, amikor egyik napról a másikra megtanulnak valami olyasmit, ami lezár egy másik korszakot, vagy hogy a többnapos köd után kisüt a nap, vagy hogy több, mint félévnyi nem-találkozás után ismét összejön az Erdélyi konyha csapata. :) De sokáig folytathatnám, a sor szinte abbahagyhatatlan.

Érdekes módon, az időjárás nem befolyásolja a hangulatomat, ami nagyon jó, különben napok óta nem lehetne hozzám szólni: köd van éjjel-nappal. Tegnap viszont, éppen amíg gyalog mentem valahová a városban, kisütött a nap és abszolút ráadásként összefutottam egy volt osztálytársammal (B.Orsi), aki a kislányával sétált. El is kísértek egy jó darabon és jót beszélgettünk.

Ma megszépültem: fodrásznál jártam. Jó nagyot váltottam, az eddigi klasszikus frizuráimhoz képest, most teljesen "bolond" stílust vettem fel. És a hajam színe is megváltozott, bár azt már októberben megváltoztattam, de akkor mégsem volt ennyire sötét. Én nagyon szeretem a színét és a fazonját is, István se mondja, hogy rossz lenne (sőt, látom én rajta, hogy tetszik, csak ő nem éppen e szavak mestere), a hazafelé útön pedig az ismerősök, akikkel találkoztam, mind felkapták a fejüket.

Szóval, most úgy érzem, hogy magam vagyok. Hogy ismét megtaláltam magamat, aki ugyan nem volt elvesztődve, de (a kilók mellett:P) még rárakódott némi ez-az, ami gúzsba kötötte, nem engedte szárnyalni. S ha még a kilóktól is megszabadulnék....... jaj, fogjatok le, mert még tényleg elszállnék pehelysúlyommal!:)


I 

Ilyen volt:

2011. január 16., vasárnap

Összefoglaló

Gondoltam, megemberelem magam és most fennülök egy kicsit. Pedig Boró valamikor hajnali 6 előtt ébresztett ma, már vissza nem aludt, én meg csak kínlódtam mellette. És lehet holnap reggel is ilyenkor ébreszt...

Szóval, lejártak az ünnepek, lejárt a sok szülinap is. Igaz, egyet későbbre is tartalékoltak!:) 5-én elkezdődtek a "dolgos hétköznapok", az volt az első óvodai nap. Én délután kezdtem és ezen a héten is végig délutános voltam. Egyfelől - bár nem igazán szeretem a délutánt - most örültem ennek, mert legalább kicsit lightosabban indult az évem, nem egyből a nagy délelőtti strapával.

6-án este Maris mamámat megműtötték: levágták 8 lábujját. Egyszer megfagytak, majd feketedni kezdtek. Muszáj volt elejét venni a továbbterjedésnek, reméljük, megússza ennyivel. Azóta már jól van, az orvosok szerint szépen gyógyul a seb.

A lányok visszatértek az oviba. Boróka hisztisebb, mint valaha, képes magából kikelve ordítani, csapkodni mindent, ami keze ügyébe kerül, visítani, ütni, karmolni bárkit, csak úgy legyen minden, ahogy ő szeretné. Máskor meg csupamosoly, kis bőrödalábújó angyalka. Vág az esze, mint a borotva. Tegnap rágcsálta a pászkát, s egyszercsak felmutatja a kezében lévő darabot és azt mondja: ni, kajácsonfa! És tényleg, oylan volt, mint egy formával kivágott karácsonyfa.
Kriszta az oviban teszi mostanában az eszét: reggelente félórát is búcsúzkodna, ha hagynám. Még egy puszi, még egy integetés, még egy pusziküldés, még egy ölelés, majd kezdünk mindent elölről. Ismét "kijött" rajta a nemszeretemanagycsoportban-szindróma. Nem tudom, mitől van ez, azt hittem, már rég letudtuk a külön csoportokba való beosztást. Egyelőre még csak figyelek, tanakodom, gondolkodom, gyártom az elméleteket, magyarázatokat, majd - remélem - írok bővebben is róla.

10-én elkezdtem pszichowellnessezni. Feltett szándékom, hogy most már végérvényesen megszabadulok még néhány fölösleges kilómtól. Nagyon szeretnék ismét csinos lenni, talán az önbizalmam is nagyobb lenne így. Mert hogy a bőrömben mindenképpen jobban érezném magam, az biztos!

2011. január 15., szombat

Nem tudom

Nem tudom, mit csináljak, hogy mindenre jusson időm, és mindkét blogot is tudjam írni. Mert nagyon fontos, hogy a recepteket is rendszeresen feltegyem a blogra, hiszen néhány hónap múlva nem biztos, hogy egy fotóról el tudom dönteni, hogy mit tettem abba az ételbe, amit ábrázol, annál is inkább, hogy sokszor csak hirtelen ötletből születnek kaják. Így is legalább 40-50 étel fotója várakozik publikálásra.

A velünk történt eseményekről is hűen szeretnék írni, de hol vagyok ebben is a napirendtől?! Karácsonyi ünnepségek, újév utáni események, stb.

A lányok viselt dolgait is meg kellene említeni, hiszen anélkül már amúgyis sok minden az enyészeté.

Néha meg az érzéseimet, benyomásaimat, gondolataimat, félelmeimet is le szeretném írni, de ha nem tudom akkor rögtön, már semmi értelme, hiszen egy-egy érzés sokszor csak néhány pillanatig tart. Ha később akarnám leírni, már nem biztos, hogy vissza tudok idézni mindent, amit akkor éreztem, vagy már teljesen más dolgok is hozzáadódtak, és így már nem annyira hiteles.

Jó, tudtam, tudom, hoyg nem lehet mindent megörökíteni, nem is írnék le mindent, mégha időm is lenne rá, de így, túl sok minden kimarad. Ti hogy csináljátok? Adjatok valami ötletet!

2011. január 10., hétfő

Boróka születésnapja - egyelőre képekben

Időrendi sorrendben...

Az óvodában:







Itthon a nagycsaláddal:










Sanyiékkal:





ISTEN ÉLTESSEN SOKÁIG, KICSI DRÁGÁNK!!!:)

2011. január 4., kedd

Program

2 torta (1 hercegnő és egy nyuszika - fondantos mindkettő),
egy bazinagy hústekercs,
egy tonna krumplisaláta
elkészítése +
takarítás vár ma rám.

Fűzzek még hozzá valamit? :) De már alig várom, hogy alkossak!!!:)

2011. január 2., vasárnap

A „csonka hét”

A karácsony és újév közötti hetet mifelénk csonka hétnek hívják. Hogy miért? Egyszerű. Mert az ünnep plusz a hétvége általában úgy szokta kihozni a napokat, hogy újévig csak pár nap, azaz egy megcsonkított hét marad. Nos, idén nem éppen így alakultak a napok, mert az ünnep pont hétvégére esett, de a rákövetkező hetet már reflexből is „csonka hétnek” hívtuk.

Igazából nyugis hét volt, bár korántsem unatkoztunk.

Kedden Istvánnak be kellett menni dolgozni; volt valami munka, amit sürgősen be kellett fejezniük. Mi, itthon csak lustálkodtunk, játszottunk az új játékokkal, majd dél körül felkerekedtünk és elszánkóztunk Anyuékhoz. Anyunak megfestettem a haját és indultunk is haza. Itthon már várt István; a délután további része is lustálkodással, szundikálással telt.

Szerdán nekem volt ügyintézős napom, be kellett mennem a városba is. Egyúttal vásároltam is néhány apróságot. István itthon volt a lányokkal és közben Balázskával próbált egy-két órát. A délután az előzőhöz hasonlított azzal a különbséggel, hogy én egy nagyot aludtam, miközben István a laptopjára „menekítette” minden adatát a számítógépről.

A csütörtök az én napom volt, akkor én játszottam menekülősdit: az összes fotót, kisfilmet, amit a családról, ételekről készítettem, átírtam dvd-re, hogy meglegyenek. A számítógépünket ugyanis eladtuk és helyette mindketten kaptunk egy-egy új játékszert: egy-egy laptopot. Történt ugyanis, hogy már kezdtünk szinte állandóan azon vitatkozni, hogy most ki üljön a géphez, kinek sürgősebb, fontosabb a munkája, és bár sikerült úgy kiegyezni, hogy mindkettőnknek jó legyen, jobbnak láttuk elkerülni a további vitatkozásokat.
Vajon, melyik kié? Kíváncsi vagyok, kitaláljátok, melyik az enyém? :)

Csütörtök este pedig tartottunk egy igazi „görbe”, nosztalgiázós estét. Vastagon felöltöztünk, a lányokat szánkóra ültettük és meg sem álltunk Zsoltékig. (Már előző napra hívtak, de akkorra már nem fért bele a programunkba.) Odaérkezve, Noémi és Zsolti „kezelésbe” vették a csajokat, játszottak velük az emeleten, mesét néztek, illetve fogalmam sincs mi mást csináltak, de mi nyugiban voltunk. István és Zsolt billiárdoztak, amíg Marika forralt bort készített és előkereste a kártyákat. Ezután pedig ugyanúgy zajlott minden, mint jópár évvel ezelőtt, amikor mi még csak ketten voltunk, illetve Kriszta még egészen picike volt, amikor csak átléptünk egymáshoz, töltöttünk valamit, és már ráztuk is a kártyákat: beszélgettünk, viccelődtünk, nagyokat nevettünk és néha nagyokat csaltunk. :)
Ilyen volt ez az este is. Hazafelé menet mondtuk is Istvánnal, hogy bizony, nem bánnánk, ha gyakrabban lennének ilyen estéink, de sajnos, az a kb. 2 km, amennyire elköltöztek innen, kicsit messzébb van, mint a bejáratunkkal szemben lévő ajtó!:(

A péntek délelőtt szintén turbó adatmentéssel és -átvitellel telt; mire végre elindultunk Fickóra, hogy elvigyük Tündiéknek a számítógépet – mert ők vették meg tőlünk – már majdnem 12 óra volt. Szánkóval jöttek elénk; Kriszta már alig várta, hogy felülhessen, Boró meg hisztizett, hogy az nem a mi szánkónk, másra nem ül fel, így aztán szépen kigyalogolt a hegyre. Persze, tisztességes nyafogás közepette. A havas táj, a nagy hó, az ismerős kanyarulatok sok szép emléket idéztek fel bennem: nagy szánkós borulásokat, nevetéseket...

A teljes család végigpuszilása, a kis Filip megdögönyözése, illetve Boróka levetkőztetése után kimentem Artúrhoz és Krisztához, akik Édesanyám felügyelete alatt már a hegyoldalban próbáltak szánkózni nagyon kevés sikerrel, mert a nagy hideg és hó ellenére, a föld nem volt megfagyva, a szánkó minduntalan megakadt-elsüllyedt egy-egy hangyabolyban. Végül megelégeltem a kínlódást és bementünk az útra: no, itt aztán lehetett suhanni, mint a szél, sőt, borulni is lehetett volna, ha kissé bizonytalanabbul vezettem volna. De úgy látszik, a reflexek még mindig jól működnek, s ha autót még nem is vezetek, de szánkóirányításban egészen jó vagyok. :D Kétszer siklottunk le; többször is mentünk volna, ha nem lett volna olyan keserves a visszafelé út: kifelé a hegyre.:)

Mire hazaérkeztünk, már kész volt az ebéd: finom savanykás csorba, húsgombóccal, krumplipüré, pirosra sült csirkecomb és bécsi szelet. Végül pezsgőztünk egyet - ha már amúgyis szilveszter napja volt - ki-ki a neki való pezsgővel (István gyerekpezsgőt ivott:D), majd sötétedés előtt hazaindultunk.

Helló, újév!

Itt vagyok, ragyogok!:) (Még akkor is, ha a blogspot újfent idegesít: nem tetszik neki az Opera böngészőm. No, még azért sem fogok a kedvéért másikra átszokni. Csináljanak meg mindent úgy, hogy bárki használhassa rendesen, a böngészőtől függetlenül.)

Kicsit később jöttem, mint terveztem vagy csak gondoltam volna, de így alakult.:) A magyarázat a következő bejegyzésemben lesz, ami már majdnem készen is van, hála a netnek, ami egész délelőtt nem ment, így hát nekiültem és megírtam word-ben.:)

Most pedig következzék egy kis összegzés a tavalyról:

Fotó INNEN.

A meglévő összes bejegyzésből, azaz 534-ből, 2010-ben kereken 165 darab született, majdnem 30-cal kevesebb, mint az azelőtti esztendőben. Ami, természetesen tükrözi azt, hogy már nem volt olyan egyszerű év, mint az addigiak.

Dec. 31-ével bezárólag a blogomnak kereken 60 rendszeres olvasója van, akiknek tiszta szívemből örülök, és akik - remélem - a továbbiakban is velünk tartanak.

Szintén dec. 31-én a blognak - attól a pillanattól, hogy számláló került rá (valamikor 2009-ben) összesen 27700 körüli látogatója volt. Ez a szám a tényleges látogatók száma, mert csupán napi egy klikkelést számol.

A blogger statisztikája szerint (amit 2010 májusától üzemeltet), a blogomat legtöbben Magyarorszégról keresik fel, eddig 6808 oldalmegjelenítés érkezett innen, majd szorosan követi Románia 6196 oldalmegjelenítéssel. A harmadik az AEÁ, 247 oldalmegjelenítéssel.

Eddig sosem néztem meg, és bevallom, ez a statisztika kissé meglepett (persze, jó értelemben:)), de az a helyzet, hogy - szintén május óta - a négy lányos Szilvi blogjáról érkezett hozzám a legtöbb látogató, szám szerint 650. A második legfőbb forgalomforrás Hajni blogja, a harmadik pedig Kata blogja, akinek rendszeres bejegyzéseit nagyon hiányolom.

A legnépszerűbb bejegyzés - érdekes és szintén nagyon meglepő módon - egy olyan poszt, ami nem is illik ebbe a blogba: egy receptet tartalmaz, a házi ételízesítő receptjét. Csak fogtam, és kimásoltam a másik naplómból. És mégis itt a népszerűbb, ott senkit sem érdekel. A második legnépszerűbb bejegyzés Borókáról szól, jobban mondva a nevéről, illetve arról, hogyan lett kisebbik lányunk neve Boróka.

Nos, kb. ennyi, amit össze tudtam szedni a naplómról, és ami számokban visszaadható.

Az elkötelezettség, a lelkesedés, a szeretet és az öröm, amivel e sorokat írom, viszont nem adható vissza semmivel, talán csak azzal, hogy amikor időm engedi, hűen beszámolok napjainkról. Úgy legyen. (Nem újévi fogadalom ez, olyasmit nem szoktam.)

Ezúton kívánok mindenkinek egy olyan évet 2011-re, amilyet csak szeretne, de mindenesetre szeretném, ha egészségből, örömből, szeretetből, nevetésből mindenkinek a legeslegtöbb jutna!!!!!:)
Boldog új évet mindenkinek!!!!:)