2012. július 27., péntek

Retro ... 2.

Kriszta évzárója: színdarab, angol, és búcsú az ovitól

A válogatós királyfi:





 Angol:
... ha-ha-ha

 Búcsú:

Mintha dédi gyúrta volna,
A 8-as szép kalácsforma.
Megennétek? Pórul jártok!
Kicsorbul a fogacskátok!


2012. július 26., csütörtök

Retro... 1.

Boróka évzárója képekben - és azért az övé, mert az övé hamarabb volt, mint a Krisztáé.:)







"Megmondtam, hogy nem kellesz,
Vőlegényem nem lehetsz?
A nagymamám megtiltotta nekem,
hogy játékból menyasszony legyek,
mert akkor igazi menyasszony nem lehetek!"


video



Jutalom-cukrászdászás :) 

2012. július 23., hétfő

SIKERÜÜÜÜÜLT!!!!!!!!!!

Igen, ismét sikerült. Azaz a múlt keddi vizsgám.:) Tavalyelőtt is ilyentájt közöltem a nagy hírt. Nálunk iylenkor, nyár közepén vannak a sorsdöntő (vagy nem éppen) vizsgák, csak hoyg egyesek ne tudjanak maradéktalanul örvendeni a nyárnak!:P

Nem tudok, és nem is akarok most sokat "papolni". A vizsgának annyi a lényege, hogy most már véglegesen óvónő vagyok. Vagyis a diplomám érvényessége elérte a fektetett nyolcast.:) Ezt a vizsgát általában a tanítás megkezdésétől számított 5 éven belül kell letenni (de 2 évnél hamarabb nem lehet), különben érvénytelenné válik a diploma. Nos, én nem most végeztem, de tanítani nem tanítottam, csak egy évet meg egy hónapot. Azt most nem számították, mert akkor tanítónőként dolgoztam, úgyhogy most, miután letanítottam két évet óvónőként, jelentkezhettem a vizsgára. Ezért volt a tavasz folyamán a két szakellenőrzésem is, amelyeknek az átlaga összeadódik az írásbeli eredményével, és majd az adja a végleges eredményt.
Most nem voltam olyan "szuper":P, mint 2 évvel ezelőtt, és az az igazság, hogy nem is izgatott nagyon a dolog. Azaz, szerettem volna sikeresen túllenni rajta, de időm, energiám egyszerűen nem volt, hoyg készüljek is. Talán kiábrándító, vagy talán éppen ez a jó pontom, hogy gyakorlatilag semmit sem tanultam: előző nap este néztem bele ebbe-abba, majd egyszercsak mérgesen lecsuktam a laptopot, és azt mondtam: most már úgysem fogok megokosodni. És idejében lefeküdtem. (Még jó, mert azon éjjel volt a vezetékhasadás a konyhában.) És másnap vizsgáztam. Nyugodt voltam, a "tudatlanok" nyugodtsága lett úrrá rajtam, mert bizony, ha tudatában lettem volna annak, hogy mi mindent kérhettek volna, illetve, hogy mennyi buktatója volt a tantárgyaknak, hát bizony, icipicit:P mégiscsak nyugtalankodtam volna.

7,55 - ennyit kaptam a maximális 10-esből, de nekem ez tökéletesen elég. Sőt, bőven sok a boldogságomhoz, hiszen 6-os volt a minimális, amit meg kellett írni. Majd ezt a 7,55-öt összeadják a tanítások átlagával (csak nem tudom, hogy melyik jegy hány százalékát teszi ki a végleges jegynek) és elosztják. Úgyhogy, én nagyon elégedett vagyok. :)
Tényleg nem akarok nagyképű lenni, de valahoyg most is bebizonyosodott számomra, hogy amikor én tanultam (hiszen szinte ugyanabból vizsgáztunk, amiből az érettségire is készültünk, az meg 13 éve volt nekem), akkor még rendesen tanítottak, és tanultunk. Mert sok minden megmaradt (bizony, verset azóta sem elemeztem, ha a tavalyelőtti vizsgát nem számítom), azaz kemény ismeretanyaggal rendelkeztünk. Persze, egyfelől hatalmas hülyeség, hogy óvónői képességeimet részben verselemzéssel mérjék le (Berzsenyi Dániel: A közelítő tél), de a tételek többi részének mégiscsak volt köze az óvodához: Andersen-mesehős jellemzése, egy kis magyar és nagyon pici román nyelvtan, majd pedagógiai és pszichológiai témájú értekezés különféle tematikával (interdiszciplinaritás és integrált nevelés elve; az óvodai tanulás), végül pedig egy kis ismeretfelmérés a jelenlegi tanügy ismeretéről. Nos, itt "elbuktam", mert azt a kifejezést, amit meg kellett magyarázni, és kifejteni, hát kérem szépen, még sosem hallottam. Így nem is írtam semmit, mitsem hülyeségeket írtam volna. Tehát végülis a maximális jegyem csak 8,50 lehetett volna így is, úgy is.:P

Nos, hát nem is papoltam én sokat. De ez van: ha egyszer beindulok, nehezen tudok leállni!:)

2012. július 22., vasárnap

Egy egyszerű nyári nap

Igazán szép napunk volt tegnap, leszámítva egy apró balesetet. Izgalmasan, kalandosan indult, hiszen hajnali 4-kor keltünk, és 5-kor már ott baktattunk a patakparti kukoricásban, bozótosban. Ki-ki hozta a formáját: Kriszta élvezte a "kalandot", Boróka pedig nyafogott mindenért - hogy vizes a fű, hogy fázik, hogy az arcába csapódnak a kukoricalevelek.:D István már égett a vágytól, hogy horgásszon, én meg égtem a vágytól, hogy egy-kettőre takaró alá bújjak. Tényleg hűvös volt a hajnal, és a lányokat is féltettem. És még azt is reméltem, hogy elalszanak egy kicsit. Takarót terítettünk a földre, kispárnákat tettünk a végébe, egy másikkal pedig jól betakaróztunk. Ez viszont annál jobb móka volt, mintsem elaludtak volna, úgyhogy kb. egy órát-másfelet ott elszórakozgattunk. Mire egy kicsit elcsendesedtek, és én is kezdtem volna elvegyülni az álommal, megjelent István, mert éhes volt..:)

Már javában sütött a nap, amikor kávét készíettem (cikória:)), fogtam magam, és elmentem Istvánhoz (kb. 50-60 méterrel tovább horgászott). A lányok nem vették észre távozásomat, bár tudtam, hogy másodpercek kérdése, és máris hallom az anyúúúúúúúúúú-zásukat. Meglepetten ültem le István mellé, mert még mindig vígan hancúroztak (jól hallatszott minden szavuk). Mi aztán kávéztunk, majd én is horgászni kezdtem. Szinte félórát voltam távol a lányoktól, ők meg jól játszottak azalatt. Néhány kifogott halacska után viszont gyanús lett a csend, ami felőlük jött. Mentem is vissza hozzájuk, és meglepődve láttam, hogy Kriszta fekszik, Boró pedig fölé hajol, és simogatja. Amikor észrevettek, Boró kitörő örömmel fogadott, Kriszta meg vörös szemekkel szemrehányóan fordult felém: azt hittem, itt hagytál minket!:D




Reggeli után felkerekedtünk mindhárman, és István "telephelyéhez" mentünk, horgászni. Szinte egy órát bírták a lányok a kvázi csendben ülést, meg a víz korbácsolását. Kriszta horgára pedig egy, a Boróéra meg két halacska akadt fel. Megvolt a boldogság meg a szomorúság is, mert Kriszta hiába volt kitartó és próbálkozott, a második halacska csak nem akart horogra akadni.:P

Koncentrálás:



Visszamentünk a takarókhoz, és elköltözünk onnan, mert ekkorra már telibe érte a nap a helyet, és irtózatosan sütött. Átcuccoltunk a patak közvetlen partjára, ahol bár kavicsos-köves volt a hely, de mindvégig lehetett árnyékot találni. A lányok levetkőztek, elkezdtek játszani a patakban. Gátat kezdtek építeni (amiből persze semmi sem lett), köveket dobáltak, spriccelődtek, futkároztak. Egy darabig jó hangulatban játszottak, de egy idő után mindketten már csak nyafogtak. Ekkor, valahogy nagy nehezen kitessékeltem őket a vízből, és még nagynehezebben sikerült úgyba, azaz takaróra "döntenem" őket. Mire megbeszéltük, hogy eszem ágában sincs elaltatni őket (:P:P:P), megnyugodtak, és jókedvűen láttak hozzá a pihenéshez.:D:D:D Boróka hasrafeküdt, magához ölelte a pólóját, majd egy kis kavicsot találta a fejénél, és kijelentette, hogy azzal pihen. Talán félperc sem tel el, amikor észrevettem, hogy az addig szorongatott kavics egyszercsak kigurul a kezéből. Ő pedig nem kap utána.:):):) A meleg ellenére tetőtől talpig betakartam, nehogy valamilyen darázs vagy egyéb bigyigány megcsípje, csupán az arcát hagytam szabadon, hoyg lélegezhessen. Kriszta ekkor még bírta magát, és hadakozott az alvás ellen. Viszont vele meg tudtam beszélni: nem mondanám, hogy aludjon, ha nem keltünk volna föl olyan korán, és ha nem tudnám, hogy később nagyon, sőt túl fáradt lesz. Megegyeztünk, hogy ha 10 percen belül nem alszik el, nem kell aludnia. Nos, tényleg kb. 10 perc alatt aludt el. (Bár így is úgy is elaludt volna, mert úgysem vallottam volna be, hogy máris lejárt a 10 perc.:P)



Amíg aludtak, én kávéztam és olvastam. Bizony. Olvastam, ami szenzációnak minősült, hiszen akár szégyen, akár nem, több hónapja nem járt könyv a kezemben. Azaz úgy, hogy olvassam. Aztán Kriszta korán ébredt, nem is aludt többet egy háromnegyed óránál. Boró viszont még ráhúzott kb. ugyanannyit. Én már kezdtem mérgelődni, hogy István felől semmit sem tudok, nem jön, telefonom nem volt, mert otthon felejtettem, de a lányokat nem mertem otthagyni alvás közben. Miután Kriszta felkelt, rábíztam Borót és elmentem Istvánhoz. Déli 1 óra volt, a hal pedig jött. Még nem akart indulni, én viszont nem tudtam, mit fogunk csinálni még kb. egy órát, amíg indulunk. Pedig végül nem is egyet töltöttünk ott, hanem több, mint hármat.

Visszaindultam, és még nem jutottam messze, amikor éreztem, hogy a lábam lecsúszik egy földormon, én pedig rögtön elvágódom. A nagy fűben nem láttam a szintkülönbséget, és csak egy hajszálon múlott, hoyg végül mégsem estem el. A lábamra viszont nem tudtam ráállni. Néhány másodpercig sziszegve tűrtem a fájdalmat, aztán hatalmas nyilallások közepette mégis elindultam. Közben felhívtam Istvánt is, hogy szóljak neki, mi történt, majd úgy, ahogy tudtam, visszabaktattam a lányokhoz. Ekkorra már Boró is felkelt, és aggódva ugrott föl, amikor meglátta, hogy sántítok meg jajgatok. Nagyon együttérzően hajolt fölém, és látszott, hoyg enyhítene a fájdalmamon, ha tudna. Krisztát kértem meg, hogy vizezzen meg egy blúzt, amivel aztán végig körbetekertem a bokám.

Kicsit félelemmel gondoltam az ott töltendő hátralevő időre, mert nagy ügyesen a lányoknak semmiféle játékot nem pakoltam, sem könyvet, semmit. De a kisasszonyok hatalmas kreativitásról tettek bizonyságot, és olyan jól etöltötték a háromszor annyi időt, mint amennyit gondoltam, hogy bámulat volt! És felváltva, majd közösen vizezték a blúzt, hogy a bokám köré tekerhessem. Szintén gátaztak, kagylóhéjakat gyűjtöttek a parton, kavicsokat dobáltak, és persze, spriccelődtek meg fogócskáztak a vízben. Végül Kriszta kitalálta, hogy horgászni fog. Botocskát szerzett, hosszú fűszálat kötött rá, majd száraz ágacskából dugót is bogoztunk rá. Persze, Borónak is kellett, neki is csináltunk. Remekül szórakoztak "horgászás" közben.



Aztán megjött Zoli, István pedig nemsokára összeszedelőzködött, és lassan hazaindultunk.

Azóta a lábam már elég jól van. Lassan, óvatosan, de azért tudok járni. Akkor fáj erősen, ha valamilyen hirtelen mozdulatot teszek, vagy ha elfeledkezem róla, és elfordítom. Azért remélem, rendbejön hamarosan.

Apuka zsákmánya:

2012. július 21., szombat

Kávétlanodás

Mi tagadás, én találtam ki ezt a szót, s mégha esetleg kissé erőltetettnek is tűnik, akkor is ez fejezi ki a legjobban a ... "folyamatot".

Az eredete, szintén István biorezonanciás állapotfelméréséhez nyúlik vissza. Azt mondta a doktornő, hogy a kávé pont az ellenkezőjét teszi, mint amit hisznek róla, azaz nagyon energiaromboló. És elmesélte, hogy ezt be is bizonyította valakinek: elég volt a kávéval töltött csészét az ember és a gép (a mérőkészülék) mellé tenni ahhoz, hogy az energiaszintje majdnem felére csökkenjen. Na, most azért nem kell minket épp hülyének nézni, mert ha nem akartuk volna, akkor nem "dőltünk" volna be a fenti kijelentésnek, de egyelőre el akarjuk hinni.:) Ennek értelmében pedig szombat óta nem iszunk kávét. Én sem, és István sem. Legalábbis kábébabból készült kávét nem, mert egyéb kávékra (cikória, gabona) zöld utat kaptunk. Sőt, állítólag ezek a kávéfajták kimondottan energizálnak, felfrissítenek. Most úgy talált, hogy épp cikóriakávét vettem, és gyümölcscukorral édesítve isszuk. Nagyon finom. Majd még cserélgetjük gabonakávéra is.

A lényeg viszont nem itt van, hanem azon, hogy hogyan teltek az első kávé nélküli napjaim. Ajaj, abba rossz belegondolni is! Szabályosan, mint egy drogos, aki nem kapta meg az adagját. Az még hagyján, hogy szinte állandóan fájt a fejem (és csillapítóval sem szűnt), de fáradt voltam, álmos voltam, nem kaptam a helyem, ehetnékem, ihatnékom volt, hol kedvetlen voltam, hol pörögtem - ahogy tatám mondaná - mint a fing a feredőben, végül meg, kedd délután és este olyan ólomnehézség ült be a lábaimba, hogy alig tudtam moccanni is. Mindenesetre, saját magamnak is szörnyen furcsa voltam. Szombaton még semmi bajom sem volt - persze, reggel sógorral együtt megittam egy kicsike kávét -, vasárnap viszont már cikóriával indítottunk. Délután kezdődött a fejfájás. Hétfőn volt a kedvetlen, illetve mindenbajomvan napom, kedden pedig következett a mélypont. Pont kedden, amikor vizsgáztam a véglegesítőre, és pont kedden, miután éjszaka vagy 3-4 veder vizet mertünk föl a konyhából egy elszakadt vezeték jóvoltából. A délelőtt - a vizsga alatt - mégcsak eltelt, de ahogy lejárt, és hazamentem, már éreztem az ólmot magamban. Vásárolni mentünk Istvánnal, hogy meg tudja javítani a vízvezetéket, de az üzletekben már csak vánszorogtam. Hazaérkezve fogtam magam, és lefeküdtem. Estig aludtam, majd rövid ébrenlét után - reggelig. Szerdán reggel pedig úgy ébredtem, mint akit kicseréltek. Nem fájt a fejem, tettrekésznek, fittnek éreztem magam, és .... és ez azóta is tart.

Úgyhogy, tudja fene, de talán igaz is lehet, hogy a kávé dezenergizál.

2012. július 19., csütörtök

Hiányoznak

Hát persze, hogy a lányaimról van szó!
Mostanában elég sokat vendégeskedtek Édesanyáméknál. Először akkor voltak, amikor én Dévára mentem, és csütörtök estétől (júl.5.) másik szerda estig élvezték a friss falusi levegőt. Most "csak" öt napja vannak ott, azaz vasárnap estétől. Ma megyünk utánuk...
A távollétük alatt három napot nem voltam itthon (kikapcsolódtam a Déva melletti Nagyágon:) az Erdélyi konyha csapatával), majd az EK-anyagokat gyúrtam nagytételben, majd parkettáztunk, illetve takarítottunk, majd vizsgáztam (tegnapelőtt, kedden), majd szintén EK-ztam, és egy kicsit pihentem. És olyan jó volt! De már nagyon hiányoznak. Üres a lakás, hiányzik a csicsergésük meg a veszekedésük, hiányzik Boró nyafogása és Kriszta bújós természete. Ma befejezem a munkám az augusztusi lapszámhoz, s bár a Kalendárium határideje is a nyakamon van (júl.25-e), most már semmi sem érdekel, és a lakással meg a lányokkal foglalkozom. Szegénykéimnek ez a nyár még nem volt igazi nyár. Annyit pancsoltak csak, amennyit Idecsen Ani vitte őket. Muszáj egy kicsit a kedvükre is tenni, strandolni menni! Mert nyaralni nem biztos, hogy eljutunk. Legalábbis, ahová szerettünk volna, biztos nem, mert nincs hely.

Szóval, lejártak az enyári kötelező körök, ami még hátravan, édeskevés, :), úgyhogy, most már kezdődhet a NYÁR!!!:)

2012. július 18., szerda

A gyermek tudja...

- Anyukám, milyen jó, hogy mi gazdagok vagyunk!
- Valóban azok vagyunk? Miből gondolod?
- Hát mert van pénzünk, van, mit együnk, és nem járunk szakadt ruhában.
- Na jó, de te is tudod, hogy nincs annyi pénzünk, hogy mindig mindent megvegyünk!
- Igaz, de azért a perselyben még mindig van pénz. És úgyis szinte mindenünk megvan!
- Ez így igaz, kincsem. De szerinted jó lenne, ha mindenünk meglenne, és nemcsak szinte mindenünk?
Gondolkodik egy kicsit, majd határozottan kijelenti:
- Nem, mert azok, akiknek megvan mindenük, azok lesznek a világ gonosz ura.

És ezt 6 évesen mondta.... (a számbeli egyeztetés hiányától pedig - az utolsó mondatban - el kell tekinteni.)

2012. július 12., csütörtök

Új korszak az életünkben

Bár konkrétan akkor nem írtam róla, de néhány hónapja itt-ott elejtettem szavakat, melyekből kiderül, hogy nem ehetek disznóhúst. Allergiás vagyok rá, és bár addig nem okozott semmiféle tünetet - azaz nem tudhattam, hogy bizonyos dolgok miatta történnek - amikor nem eszem, most teljesen másképp érzem magam. Nem puffadok állandóan, nem ég a gyomrom és a nyelőcsövem, és (bocsánat) nem hányok. Ezt onnan tudom, hogy volt egy háromhónapos disznómentes időszakom, minekutána a körülmények úgy hozták, hogy ismét ettem rendszeresen, és  minden ugyanolyan lett, ahogy előtte volt. Mostanra ismét normalizálódtak a dolgok, süthetek-főzhetek a saját konyhámban, és remélem, az eredmény sem fog elmaradni.

Talán egyeseknél összedőlne a világ, ha ez kiderülne róluk, mármint hogy a sertésről le kellene mondaniuk, nálam, nálunk viszont nem okozott gondot. Maga a hús kiváltása egyszerű volt, mert amúgysem voltunk nagy disznóhúsevők: annyit fogyasztottunk évente, amennyit a család disznót vágó részétől kaptunk. A "disznóságok" pótlása azonban nehezebb lesz. Mert én nagyon szeretem a szalonnát, a töpörtyűt, a májast vagy a házi kolbászt is. Persze lehet ezeket másféle húsból is készíteni, de kérdeztem, és azt mondták, ha évente egyszer-kétszer, amikor megkívánom, éppen disznóból eszem őket, nem lesz semmi bajom tőle. A család - vagyis István, mert a lányok még nem szólnak bele:) - is úgy van vele, hogy ha nekem nem szabad enni, inkább ő sem kéri; mint írtam, eddig sem szerette túlzottan, sőt, őt a "disznóságok" meg abszolút hidegen hagyják.:)

Fotó: INNEN.

Ezzel meg is volnánk, és még túl nagy változást, törést sem okozna az életünkben. Sőt, az sem, hogy a zöld teára és a gyapjú bármilyen formájára is allergiás vagyok. De .... volt egyszer egy tegnapi nap is ....

... Amikor Istvánról is kiderült egy-két "érdekes" dolog. Mégpedig az, hogy a cukorra allergiás. Meg a banánra és a szőlőre. És ez már "kissé" megváltoztatja az életünket. Fehér cukor, juharszirup, méz, fehér nádcukor, porcukor szóba sem jöhet ezután nála, ellenben a barna nádcukor nagyon kismértékben megengedett, illetve nem vált ki allergiás reakciót a gyümölcs-, a zöldség- és a nyírfacukor sem. A mesterséges édesítőszerek (pl. ciklamát, szorbitol, szacharin) is ki vannak zárva, de ezeket úgysem használnánk. A változatosság kedvéért férjecském a fekete teára is érzékeny, úgyhogy a zöld teámat már kidobtam, feketét pedig eddig sem, és ezután sem veszünk.:)

Fotó: INNEN.

Nem mondom, hogy most le lennénk törve az eredmények miatt, de az tény, hogy a cukor elhagyása jobban felforgatja majd az életünket, mint a disznóhúsé. Egyszerűen azért, mert meg kell tanulnunk meglenni nélküle, meg kell szoknunk azt, hogy másfajta termékekkel helyettesítsük. Igaz, eddig sem volt idegen számomra a mesterséges dolgok kerülése, illetve a teljes értékű tápanyagok használata, de mit szépíteni: amíg csak puszta "hobbiból" teszi ezt az ember, csupán azért, hogy egy kicsivel többet tegyen az egészségéért, mint a többiek, teljesen más dolog, mint amikor már nem szabad fogyasztani valamit. És nagyon komolyan kell vennünk a dolgot, mert István családjában van cukorbeteg személy, tehát ő is hajlamos lehet rá.
Igazából nekem okoz most fejtörést ez a dolog, mert mint írtam meg kell találnunk azt a terméket vagy termékeket, amelyekkel jól ki tudjuk váltani a cukrot. Persze, van alternatíva, tudom, de ki kell kísérleteznem, hogy mikor melyik a jobb számunkra, természetesen a "zsebet" is beleértve. Mert pl. a nyírfacukrot itt nagyon horror áron láttam egyszer: 62 lejért kilóját. Ami a fehér cukor kb. 5 lejes árához képest nem kis különbség! De azóta, remélem, itt is csökkent az ára, és elérhetőbb.

Szóval, az új konyhám (amiről majd lesz beszámoló, ha már mindent befejeztünk) nem várt újdonságokat is hozott magával, de nem baj, megoldjuk. Annak örülünk, hogy kiderült, és már mostantól tudunk tenni azért, hogy elkerüljünk későbbi nagyobb bajokat.

2012. július 10., kedd

Hajaj......, azaz Tábor a Bucsinon

Kész szégyen, hogy már másfél hónapja nem írtam semmit a blogra. Nem is magyarázkodom semmivel, úgyis tudjátok, hogy megvolt rá a jó okom. A konyhát még nem fejeztük be, bár a munkálatok nagyrésze már lejárt; de vannak még simítanivalók, nem beszélve a takarításról, rendrakásról. De az utóbbi hetekben annyit voltam távol itthonról, hogy egyszerűen képtelenség volt gyorsabban haladni. Most, igazából már vakáción vagyok, bár 17-én vizsgázom, úgyhogy még mindig nem vagyok teljesen felszabadult.
Pillanatnyilag a lányok Idecsen holnapig (múlt csütörtök óta), én meg teszek-veszek a lakásban.
Amiért leültem mégis a bloghoz az az, hogy feltegyek néhány fotót, ami a két héttel ezelőtti táborban készült. Abszolút premier volt ez a táborozás, mert én sem voltam még táborban kísérőként, azaz dolgozóként, de a lányaim sem táboroztak még eddig soha. Mint első alkalom, úgy gondolom, nagyon jól sikerült, bár nekem természetesen nem a pihenésről szólt. A lányok viszont pihentek, játszottak, túráztak, kutyáztak, ettek, szamócásztak, ésatöbbi ésatöbbi. A környezet, a táj mindenesetre gyönyörű volt, szívesen járnék oda rendszeresen is, ha nem lenne olyan nehezen megközelíthető.

Megérkezés, a játékok birtokba vétele

Családi fotó a hintán

Gyöngyfűzés

A Bogdán menedékház

Linómetszet-előkészületek

Kutyázás

Kislepkém

Játék az udvaron

Játék, utasítások az erdőben zajló játékokhoz

Erdei bújócska

Számkeresés

Megvaaaaan!!!

Számok összegyűjtve, száraz fa (a tábortűzhöz) begyűjtve

Szomorkás hangulatban (mert nem ő találta meg a számot)
Jókedv

Kürtőskalács-gyömöszölés

Sütésre várva ...

Kutyázás

Csak úgy...
Kürtős-bemutató
Sütés

... jó éjszakába nyúlóan 

Tábortűznél 1

Tábortűznél 2
Utolsó nap, túra előtt

Ugyanaz...

Lánycsapat a Bogdán-kő felé
Szamócászás
A "Kis-Bogdán-kő" meghódítása.:P
Sztori: A kicsikkel és állandóan elmaradózókkal visszafordultam az útról, de hallani sem akartak arról, hogy egyenesen visszamenjünk a táborba. Ekkor találtam ki, hogy szó sincs erről, mi a Kis-Bogdán-kőhőz megyünk, és az első utunkba kerülő kőrakást kineveztem Kis-Bogdán-kőnek. Boldogok voltak, és büszkén "mászták meg". Isten pedig, gondolom, megbocsátja nekem ezt a kis csalást!:)