2013. október 29., kedd

Az ősz pillanatai











 














A természet ereje

Nemrég olvastam egy cikket, amiben arról írtak, hogy egyetlen kempingezéssel töltött hét alatt a kísérletalanyok összhangba kerültek a természettel, alvási szokásaik (álmosodás, ébredés) igazodtak a nappalok és éjszakák váltakozásához: magyarán, ahogy esteledett, elálmosodtak és lefeküdtek, és a napfelkelte körül volt az ébredésük időpontja.

Nos, abszolút alá tudom támasztani a cikkben foglaltakat. Annyi módosítással, hogy nekem egy-két nap is a természetben bőven elegendő ahhoz, hogy kitisztuljak, kisimuljak, és a nappal együtt feküdjek vagy keljek. Az, hogy napközben kipihent vagyok, már nem is kérdés. Nem tör rám már délelőtt az álmosság, hogy el se tudjam képzelni, hogyan telik el a nap hátralevő része, nem akarok délben lefeküdni, este pedig nincs kedvem sokáig fennülni. Ahogy visszatérek a lakásunkba, és ezzel együtt természetesen, a mindennapos élethez, minden megváltozik: késői fekvés, korai kelés, kötelezettségek, határidők, mulasztások, időhiány - és nem kell tovább sorolnom.

Szóval, érzem és tudom, hogy az, amit ma az életünknek nevezünk, messze van attól, amit eredetileg szántak nekünk. Megfordítani, visszafordítani a dolgokat nem tudjuk, lehet nem is akarjuk teljesen. Annyit azonban tehetünk, hogy a lehető legtöbb időt töltjük a természetben sétálva, kerékpározva, vagy éppen munkálkodva, megcsodáljuk szépségeit, beszívjuk friss levegőjét, meghallgatjuk, mit mond minden rezzenése, egyszóval  feltöltekezünk erejével, energiáival. Így mindenképpen jobban bírjuk az egyéb hétköznapokat. :)

2013. október 23., szerda

Már megint dönteni kell

Az eszem egyik fele tudja, hogy nincs értelme. Fölösleges idő- és energiapocsékolás, és végső soron még pénzpocsékolás is. Azt is tudom, hogy nem akarom. Egyetlen porcikám sem kívánja, hogy alávessem magam a több évig tartó tortúrának.

Az eszem másik fele viszont azt is tudja, hogy aki benne van a rendszerben, annak haladnia kell. Az idő telik, jobb lehetőség abszolút nincs kilátásban, fejlődni muszáj. Magyarán, ha elkezdted a táncot, járod kifulladásig.

És eddig végülis rendben is van minden. Az bosszant, hogy egyszerűen elvárják az embertől, hogy olyasmikat tegyen, amit nem akar. Azaz olyasmit is, amit nem akar, és amiből túl sok haszna sincs. Nem konkrét személy várja el, csak úgy általában, a társadalom. Mert hát miért ne tennéd, hát muszáj!!! Meg aztán lehet még magad is bedőlsz ezeknek az elvárásoknak, és lehet arra gondolsz: ha nem teszem meg, azt hiszik félek, vagy nem vagyok képes rá. Leépítéskor kiraknak, ha nincs elég pontszámom, ehh, az idő úgyis telik, ne teljen fölöslegesen... És ott találod magad valami olyasmiben, amit igazából nem is akarsz, amihez nincs kedved, amit nem szeretnél, mert nem törsz ranglétrabeli babérokra, nem törsz semmilyen vezető funkció felé, nem kellenek plusz feladatok és megbizatások, és nem utolsó sorban, amiből nincs még hasznod sem. Mert 40-50 lej pluszban, az nem reális haszon, valljuk be. És nem tudod, mit tegyél: hogy hallgass a saját eszedre, a józanabbikra, a reálisabbikra, szembepisilve ezáltal a széllel, vagy tedd azt, amit elvárnak tőled, mert, ugyebár: muszáj.

*****************************************************************

És döntöttem. Nem csakazértis, de most szembepisilek a széllel. Egy év múlva azonban dönthetek másképp is. Addig még van idő gondolkodni.