2008. december 31., szerda

Adjon Isten...


... egy szebb, jobb 2009-et mindenkinek! Bár igaz, azzal is megelégszünk, ha nem lesz rosszabb, mint az idei év volt...
BOLDOG ÚJESZTENDŐT!!!

2008. december 28., vasárnap

December 24-e II.


Mire Melinda és a fiúk hazajöttek a templomból, az „angyalkának” sikerült oda is egy fát pottyantania, sőt még ajándékokat is pakolt a fa alá.



Dávid képes volt hazáig szaladni, hogy elsőnek érkezzen meg és meglesse, hozott-e valamit az angyal?! De gonoszak voltunk és nem engedtük őt a szobába amíg nem jött meg mindenki, úgysem jött volna rá, hogy mi illeti meg őt.

Végre aztán megjöttek Anyuék is, indulhatott az ajándékosztogatás. Kriszta, amint meglátta a karácsonyfát, hatalmas örömében azt sem tudta, hogy ugrándozzon, énekeljen vagy táncoljon! Végül ez lett belőle:







Kész csatatérré változott a nappali, ruhák játék hátán, édességek ruhák hátán halmozódtak, megvolt az öröme mindenkinek. A két nagyfiú számítógépet kapott szülők, nagyszülők és keresztszülők (mi) közös ajándékaként, a lányok pedig rengeteg ruhafélét és édességet, illetve játékot. Kriszta piros gálaruhát, harisnyát és zoknit kapott Anyuéktól, illetve egy főzőkészletet, de azt csak ma kapta meg, Melindáéktól pedig kabátot és két vastag sapkát. Boróka csomagjában Anyuéktól szintén csini ruha volt és melléje egy színben passzoló blúz, a Melindáékéban pedig egy fűzérösszerakós-mackós-kutyafülefarkás:p játék, sapka-kesztyű-sál együttes, jó sok zokni és harisnyák. Mindezek mellett pedig Anyuéktól mindegyik unoka kapott édességcsomagot, plusz még hozzájött a nőszövetségtől kapott kis ajándék is. Jaj, és még a Kinder csokicukorkák, amiket a ruhák közé szórtunk, hogy legyen, amit gyűjtögetni!:)










Éppen, hogy végeztünk, máris készültünk fogadni a kántásokat: Beni és jópár osztálytársa a lelkészházaspár kíséretében kántálni jártak. Jött vagy húsz gyerek, énekeltek és versikét mondtak, majd némi sütemény és üdítő elfogyasztása, no meg egy kis beszélgetés után, továbbmentek.

Csak ezután tudtunk asztalhoz ülni, nem is kell mondanom, hogy mennyire éhes volt már mindenki. Szépen megterítettünk és jóízűen elfogyasztottuk az ételek nagyrészét. Ott volt az én hideg töltött kacsám és a majonézes-krumplis zöldségsalátám, Anyu töltött káposztát hozott, Melinda pedig a friss füstölt kolbászt és oldalast készítette el.



Desszertre már nem nagyon maradt hely, csupán némi pomelo szorított helyet még egyesek hasában. Végül egy jó kávéval nyomtattuk el az egészet, ami ránk is fért, mert mire elaludtunk, ki is ment a hatása.

Miután Anyuék elmentek, én lefektettem Borókát, de már nagyon késő volt, majdnem éjfél. Úgy elaludt, mint akit kilőttek, mégis kb. egy óra múlva, természetesen, a nagyobbak hancúrjának is köszönhetően, felébredt. Kriszta volt a fővezér, őt sem lehetett lelőni. Majdnem hajnali fél 3 volt, mire mindenki ágyba került. (No, azt mondtuk, csak egyszer van karácsony egy évben!) Melindáékkal még kicsit összepakoltunk és beszélgettünk, majd mi is nyugovóra tértünk. Talán nem csoda, hogy Melindát kivéve, aki hatkor!!! kelt és rendet csinált a házban, mosogatott, meg minden, mindegyikünk 10 körül ébredt. Csak vagy 20 perccel előztem meg én is a lányokat-úrfikat!

2008. december 27., szombat

December 24-e


Persze, hogy elmaradt a függönyvasalás. De legalább minden étellel elkészültem és feldíszítettük a fát, majd becsomagoltam az ajándékokat. Hajnali 3 volt, mire ágyba kerültem, de azzal a boldog tudattal és izgalommal feküdtem le, hogy már csak egyet alusznak a lányok és máris megcsodálhatják a fát, birtokba vehetik ajándékaikat.
Így készített elő nekik mindent az „angyalka”.

(Mondom, az üres ablakot nem kell nézni, csak az angyaljárás után vetemedtem vasalásra.)

Nem hinném, hogy Krisztának maradt volna élő emléke tavaly karácsonyról, ezért sejtettem, hogy neki is hatalmas élmény lesz, amikor megpillantja a fát. Így is volt: kissé hitetlenkedve nézte, de azért csillogott a szeme és tátva maradt a szája. Boróka csak nézett komolyan, nem tudta, miféle szemfényvesztés zajlik most a szeme előtt, így inkább nem dőlt be már az első pillanatban. Azért szorgalmasan odaigyekezett és, ahogy kikerültek a fa alól az ajándékok, pillanatok alatt megkaparintott két gömböt és már koccantotta is össze őket. Utólag is meg-megkörnyékezte a fát, de igazából nem bántotta. (Azért mi előrelátóak voltunk és elbarikádoztuk előle, hogy minél kisebb legyen a kísértés!)




Az ajándékok, úgy érezzük, telitalálatok voltak. Kriszta megkapta az újszülöttszettet, aminek rettenetesen örült, azóta is sokszor beleteszi a babát a kocsijába és ölbeveszi, mintegy védelmezve Boróka elől. A következő pillanatban viszont már nyújtja is neki, hogy játszhasson. A legújabb játékuk, hogy Borónak megfogja az egyik kezét, Boróka a másikkal a babakocsiba kapaszkodik és sétálnak. És nagyokat huppannak. :) És még nagyobbakat nevetnek ezen. Le is fényképeztem őket!
Aztán meg állandóan teszi-veszi az azóta Katinak elnevezett babát: ringatja, szoptatja, cumisüvegből itatja!!! (ez lényeges, hogy itatja, mert amikor megkérdeztem tőle, hogy eteted üvegből?, rögtön rávágta, hogy nem, itom, azaz itatom, csk „elcsúszott” a szája), pelenkázza, babusgatja, kocsikáztatja, megvizsgálja, lázat mér, szóval játszik vele. A másik ajándék, amit úgymond Boró kapott, egy lipinkaszerűség, de direkt csináltuk úgy, hogy majd mindketten használhassák. Első perctől megszerették, sőt, talán a babaszettnél is nagyobb valamivel a sikere.







Tegnap Boróka már megtanult felmászni rá és leszállni róla, amitől nekem, természetesen, égnek áll a hajam, hiszen attól tartok, hogy bármelyik pillanatban megcsúszhat és leesik. De ő hihetetlenül büszkén és „magabiztosan” imbolyog a szerkentyűre térdelve. (Azt hiszem, ennek szerves folyománya az, hogy ma megtanult Krisztának a kisszékére is felmászni, ami méginkább infarktusokozó számomra, mert ide-oda beakad a lába és erről igazit is eshet. Még nem adódott különösebb baleset, pedig egész este azzal játszott, csupán egyszer szállt le úgy, hogy egyből hasravágódott róla.:p) Azt élvezi legjobban, amikor Kriszta úgy meghimbálja, hogy a feneke felemelkedik az ülésről, és hiába mondom nekik, hogy ebből baj lesz, falra hányt borsó, természetesen.

Karácsonyunk szombatja ezután eléggé prózaian telt, ugyanis véglegesre takarítottuk a lakást (amiért hatalmas köszönet illeti Istvánt, mert egész nap, mindenben segített nekem, és meg is kaptam az „ígéretet”, miszerint az idén többé ne várjak tőle semmi segítséget.:p Ehhez képest ma már alighogy felkelt, máris porszívóval indult harcba...) kivasaltam a függönyöket, a karácsonyi terítőket, gyerekeket fürdettünk és altattunk, mi is fürödtünk, az ételeket tálaltam szépen tányérokra és díszítettem ki, és mindezek tetejébe még majdnem egy órát vártam az érkező friss kenyérre is az üzletben. Szűkösen, de elkészültem (volna) fél 6-ra, a terveket viszont Kriszta húzta át, aki túl későn aludt el; mire készülődni kellett volna még nem kelt fel, felébreszteni pedig nem akartam, így nem mentünk el a templomba. Pedig nagyon vártam már és nagyon szerettem volna ottlenni. Borókát István vitte volna magával Beresztelkére, én és Kriszta pedig Apuékkal mentünk volna, istentisztelet után. No, de végül nem így lett, mi már egyenesen Melindáékhoz mentünk.
De erről majd a következő bejegyzés szól...

„Ha elmúlik karácsony...”






... lecsendesedik minden, indul a mosógép és visszatérnek a hétköznapok.
... mosolyog a lelkem, de rögtön valami szomorúság is helyért fészkelődik, hiszen oly hihetetlen, hogy ennyi készülődés, várakozás, takarítás, vásárlás, sütés-főzés, éjszakázás után ilyen hamar lejár minden.
... még mindig látom a két csillogó szempárt, amint megpillantja a karácsonyfát...
... hiszem azt, hogy ezentúl jobbak, türelmesebbek, megértőbbek leszünk egymással, és ha lehet ilyet mondani, még jobban fogjuk szeretni egymást.

Szép, békés karácsonyban volt részünk. Részletesen írok is róla, csak először ágyba dugom a lányokat...



2008. december 23., kedd

Mint mindig


Most is, mint minden évben, eléggé „rohanós” az ünnepre való készülődés. Javában sütök-főzök, kb. félórája fejeztem be a süteményeket és épp, hogy összedobtam annyira a konyhát, hogy majd reggel, amikor belépek, ne essek hanyatt. Még szerencse, hogy „Rebi” mosogat helyettem.:p
Tegnap megvásároltunk mindent, azaz szinte mindent, mert volt két dolog, amit a lányok jelenlétében nem vehettünk meg: a karácsonyfát és még egy ajándékot. De reggel ezt is elintézi István! Holnap este már fel akarjuk díszíteni a fát, hogy szerdán reggel már arra ébredjenek, hogy járt az angyal. Így van némi idő kiélvezni a játékokat, míg este aztán ismét ajándékdömping lesz.
Holnap főzök. Ma már bepácoltam a kacsát és a bárányt is, a többi húsféle és a padlizsán pedig olvad. Remélem, nem megy rá az egész napom, mert még vasalnom is kell.

Szóval, készülődünk, készülődünk, a lányok jól vannak, édesek, aranyosak (kivéve, amikor hisztiznek), együttműködőek, olyannyira, hogy ma este Kriszta kenegette tojással a mákos és diós patkókat, amiket sütöttem!:o Hogy Boró mennyire közreműködő, az majd kiderül az éjszaka!;)

Nem tudom, hogyan jutok el minden kedves naplóstársunkhoz, igyekszem, de azért itt is KÍVÁNOK MINDENKINEK ÁLDOTT KARÁCSONYT ÉS BÉKÉS ÚJESZTENDŐT!!!





2008. december 20., szombat

Jól megaszonta!


1. Én: - Jaj, istenem, istenem...
Kriszta: Jaaaaj, isztened, isztened...

2. - Mit csinálsz, Kriszta?
- Hááát, én nyomozok. (Az ujjával nyomogatott egy szelet friss kenyeret.)

3. Továbbra is evés... Előveszem a mézes üveget...
- Kriszta, mi ez?
- Mézeszkenyél!

4. – Mit szeretnél reggelizni, Kriszta?
- Lekválkenyelet!

Mókázós okoskám:


Mivel mostanában picit többségben vannak a Krisztáról szóló történetek, képek, most Borókáról is mutatok fotót. A kisasszony máris nagyon jól tudja, mit kell leghamarabb szemügyre venni egy pasinál... A pénztárcáját! :d:d:d
Méghozzá ekkora szakértelemmel:



2008. december 19., péntek

Mégis jön a karácsony!


Kezdődött azzal, hogy hétfőn este vásárolni voltunk és a mézeskalácsba forralt borhoz való fűszerkeveréket vettem. Benne volt minden, ami nekem kellett, sőt még pluszban is volt, de itt nem mézeskalácshoz, hanem forralt borhoz árulják. Aztán azzal fűszereztem kedden az almalevest és összetörve azt tettem a szobába egy tálkába. Teljesen karácsonyi illat van a lakásban tőle.
Továbbra is hallgattuk/hallgatjuk a Zeneovi téli-karácsonyi dalait, miközben mi is hangosan énekeljük.
A nagytakarításnak a végén járok. Még van tennivaló, nem mondom, de már látom a végét, valóban! És még van néhány nap! Elképzelésem szerint kedden végzek mindennel, így szerdán már csak a fadíszítés, a kajatálalás, készülődés, pihenés és természetesen, az angyalkavárás, ajándékbontás marad hátra. Egészen estig, amikor Anyuékkal és Melindáékkal közösen ünnepeljük a Szentestét. Úgy tűnik, hogy idén Melindáéknál leszünk, bár még nem biztos.
Tegnap megsütöttem a mézeskalácsot. Azaz megsütöttük, hiszen Kriszta sokat segített nekem. Legfőképpen hátramozdítani, de az akarat a fontos, na! Azért már elég ügyesen szaggatta ki a kis figurákat, csak több ereje kellett volna, hogy legyen, mert nem tudta egészen átvágni a tésztát. Ma pedig méltó társam volt a díszítésnél is. Gyönyörűen dolgozott a hevenyészett zacskó-habzsákkal, szépen ki is díszítette a pogácsákat, de ahogy végzett, rögtön lenyalta mindegyikről a habot, nehogy kárba vesszen bármennyi is. :)








Tavalyi mézeskalácssütés:





2008. december 14., vasárnap

Karácsony közeleg


Idén valahogy még nincs karácsonyi hangulatom. Pedig készültem/készülök. Készültem egy adventi naptárféleséggel, amit azonban nem fejeztem be. Mert nem volt kinek. Vagy 3 napig kínoztuk a dolgot, de Kriszta még túl kicsinek bizonyult hozzá. Nem értette, nem fogta fel még azt sem, hogy minden nap valami apróság, általában édesség bújik ki a zsákocskából. Jövőre talán...
Aztán a szokásos adventi koszorú (vagy csak dísz) nem készült el. Gyújtottunk gyertyát néha, de az csak nekem volt szép. Meg Borókának, aki megbabonázva szokta nézni a lángot és persze megfogni is szeretné. Ha minden igaz, holnap hozza Ani a megrendelt ikebana-díszt, remélem, sikerül annak egy kis ünnepi hangulatot csempésznie hozzánk is.
No, de azt mondtam, készülök ... tehát az adventi naptár alapjaként szolgáló anyaggal bevont kartonfenyőfát felragasztottam a kisfürdő ajtajára és ráaggattam a színespapírgirlandot, amit Krisztával közösen készítettünk. Ez jól néz ki ott a bejáratnál, csak eléggé kevés.
A Zeneovit gyakran hallgatjuk, sőt Kriszta is szinte állandóan énekel valamilyen dalocskát, ami eszébe jut. Közösen is énekelünk, de valahogy ...
Hó nincs, sár van. Ez sem a legkarácsonyibb hangulatteremtő.
Ablakdíszeket még nem csináltam. Nem is tudom, ha fogok-e egyáltalán. Időm nem hiszem, hogy lesz rá. És nem tudom, hogy a festékek nem száradtak-e ki. Újakat most úgysem tudnék venni.
Emellett sokszor harapós kedvemben vagyok, ilyen meg olyan okok miatt, amit viszont a fáradtság, kialvatlanság jócskán tetéz. Szégyellem, de olyan hamar elvesztem a türelmemet, sokszor ráripakodok még Boróra is. Aztán meg haragszom magamra, lelkiismeretfurdallásom van miatta és nem tudom, hogyan változtassak a dolgokon.

De mindegy, elég a negatívumokból, tulajdonképpen nem is ilyesmiről akartam írni, hanem a tegnapi esténkről. Annak is egy jó félórájáról csak.
Kriszta későn kelt fel, mégis nemsokára nyafogós lett, semmi sem volt jó neki. Igaz, tegnap nem voltunk kinn, gondoltam, szüksége van egy kis plusz mozgásra. Már késő volt, 9 is elmúlt, Borót megszoptattam és lefektettem. (Az már más lapra tartozik, hogy nem aludt el, elég sok idejébe telt Istvánnak, míg elaltatta.) Krisztát és magamat viszont felöltöztettem és elindultunk „villanyt” nézni. Sokan már bekapcsolták a karácsonyi villogókat, Kriszta szerette bámulni őket. De az igazi csodálkozása csak azután kezdődött, amikor meglátta a főtéri kivilágítást! Piros-fehér-kékben úszott a tér, a túlsó végében pedig fehér-kék-színesben a karácsonyfa villogott. Elmentünk oda, „beszédbe elegyedtünk” a fény-hóemberrel, megsimogattuk és kíváncsian nézegettük, hogy milyen villogó díszek vannak a fán: csillagokat, fenyőfákat, gyertyákat, harangokat meg már nem is tudom miket láttunk rajta. Nagyon tetszett Krisztának! És nekem is. Valami mintha megérintett akkor.
Hazafelé menet még tettünk egy vargabetűt a játszótér felé. Olyan jó volt ott lenni az üres terecskén, szinte sötét volt, csak egy távoli kis fény szűrődött oda egy oszlopról, és egy nagyot hintáztunk a lányommal. Igen, én is hintáztam, teljesen jólesett a lengedezés, Kriszta meg csak nevetett, nevetett. No, a hazaúton már nem annyira, hiába csak vagy 100 méterre lakunk onnan! De az ágtörés azért ismét felvillanyozta, ő is aktívan segített aranyesőágakat szakítani, amiket aztán beletettünk egy vázába.
Hazaérkezve, élénken mesélte Istvánnak, hogy miket láttunk, mit csináltunk. Ezzel helyre volt pofozva az este. Igaz, hogy nagyon késő volt már, de legalább a zsémbelő kislányom helyett egy vidám, csacsogó madárka ment az ágyba aludni.

Tegnapi hintapalintázás a forgós székben:






2008. december 12., péntek

Játszótér


Ne csodálkozzon senki, hogy decemberben írok játszótérről, de egyszerűen, most aktuális.
Tegnap nagyot játszótereztünk. Nagyon jól, vastagon felöltözve, december fejében csúszdákat meg hintákat rohamoztunk meg. Csak annál az egyszerű oknál fogva, hogy VAN JÁTSZÓTERÜNK!!! Nem is egy, hanem vagy tíz lett a községben. Kisebbek, nagyobbak, ahogy a hely engedte.

A történet a választásokig nyúlik vissza, amikor a fiatal polgármesterjelölt két játszótér kivitelezését ígérte év végéig, ezek közül az egyiket a tőlünk pár méterre lévő hatalmas térre. Aztán a jelöltet megválasztották, az idő telt, múlt, a játszóterek viszont nem „épültek”. Nem akartam máris ócsárolni az elöljárót, mint mások, mert sejtettem, hogy komoly oka van annak, hogy még mindig nincsenek játszóterek. Aztán egy újságcikkből kiderült: gondok vannak a telkek körül és amíg nem tisztázódnak, nem lehet játszóteret bezendezni rajtuk. De ugyanabban a cikkben szó volt arról is, hogy mintegy részmegoldásként, a falu különböző pontjain több kisebb játszóteret telepítenek. Sajnos, annak csak most jött el az ideje, de megvannak, és ez a lényeg!!! A közelünkben van egy kisebb, picit távolabb, de még mindig nem messze, van egy nagyobb is. Ezt a kettőt látogattuk meg tegnap. Ugye, december van, hó nincs, ellenben van sár, úgyhogy el lehet képzelni, hogy még hogyan néznek ki, sőt, a nagyobbik annyira teli volt szeméttel is, hogy már-már rossz volt nézni, de ezeket most hadd tekintsem apróságoknak. Végre, amikor az idő is megengedi, van ahová menni! Van, ahol a gyerekek lefoglalják magukat, mi pedig, ha a manók megengedik, leülhetünk egy padra és úgy beszélgetünk. És nem a járdákon rójuk a (kilo)métereket állandóan attól rettegve, hogy egyszercsak leszalad a kicsi az úttestre.

Szóval, most nagyon örülök ennek a haladásnak és remélem, hogy lesz részünk ennél is többen. Én mindenesetre továbbra is bízom Szabiban és abban, hogy valóban váltást jelent a megválasztása. Mert tennivalók dögivel vannak, úgy tudom, hogy már tervek is születtek jócskán, úgyhogy a kivitelezésük következik.

És kipróbáltunk minden játékszert....





Míg Boróka csak bámult...

... és integetett.

Aztán a másik játszótérre is átmentünk és úgy körbe-körbe csúszdáztunk...




És Boró is csúszdázott...


És még repültünk is...  (Boró is, csak akkor nem fotóztam.)


Hazafelé jövet pedig megcsodáltuk a főtéren felállított hatalmas karácsonyfát is: