2008. szeptember 30., kedd

Grimaszalbum

Boró az étteremben:








2008. szeptember 29., hétfő

Vármező


Életemben először voltam kínai gyorsétteremben néhány héttel ezelőtt. Ott nyomtak a tálcámra egy lapot, amit leginkább a Pesti Esthez hasonlítanék. Ettünk - Krisztával voltam -, a lapot a táskámba dugtam és eljöttünk. Pár napra rá került a lapocska a kezembe és már reflexből a kuka felé indultam vele, amikor arra gondoltam, nézzek bele, mégis miket tartalmaz. Kb azt, amire számítottam: éttermek, bárok, nightclubok reklámjai, címei, telefonszámai, hasznos telefonszámok, ilyen-olyan üzletek fellelhetősége, nyitvatartása, miegymás, imitt-amott egy-egy oldalon pedig rendezvényekről adtak hírt. Gyorsan lapoztam, számomra érdektelen dolgok voltak, és a nagy lapozgatás közepette Vármező nevét pillantottam meg. Mégpedig - csodálkozásomra - olyan eseménnyel kapcsolatban, ami országos szinten egyedülálló: hőlégballon-parádé. Időpont: szeptember 26-28. Döntöttem: megyünk. Csak éppen István ne zenéljen (bár valamelyik anpra úgyis összehoztuk volna), az eső ne csorogjon vagy éppenséggel vénasszonyok ne potyogjanak az égből. István is benne volt, bár őt abszolút nem a léggömbök érdekelték. Na, vajon mi?

Tegnap, bár foga volt a levegőnek, de gyönyörűen sütött a nap, ennél szebbet-jobbat nem is kívánhattunk volna erre a napra. Nem indultunk korán, mire elkészültünk, dél volt, de jobb is volt így, mert legalább jobban felmelegedett a levegő. Kiérkezve, csalódottan vettük tudomásul, hogy sehol egy léggömb se, csupán vagy két ejtőernyőt láttunk, azt is a földön. Mivel a lányok aludtak, úgy döntöttünk, hogy egyenesen horgászni megyünk, majd később visszanézünk ide is.

A tó mellett Marikával, Noémivel, majd István, amint kiemelte az egyik halat (nem én fotóztam ezt, a hal valahogy lemaradt róla, én a kamerával foglalatoskodtam ekkor.)



Rengetegen voltak a tónál, sokan horgásztak, sokan csak bámészkodtak. Halat mindenesetre, kevesen fogtak. Legalábbis ekkor. Később aztán csak amúgy röpködtek a pisztángocskák kia  partra!:) Istvánnak is nagyon nehezen indult a dolog, jó 10-15 perc után fogta az első példányt. Aztán eléggé beindult, mert még hat szép társával bővítette kosarának tartalmát. Időközben a lányok felkeltek, Marikáékkal-Zsoltékkal találkoztunk, beszélgettünk, végül pedig - mivel Krisztával már nehezen lehetett bírni, állandóan a tó szélén mászkált volna - elmentünk sétálni hármasban. Sokan bandukoltak egy bizonyos irányba, nem tudtam, milyen látnivaló lehet arra, de gondoltam, felfedezzük. Nagyon jól tettem, mert gyönyörű halastavas "vidékre" érkeztünk. Itt volt a pisztráng-nevelde (remélem, nem írok ezzel a kifejezéssel nagy hülyeséget, de fogalmam sincs, hogy hogy hívják), egyik tóban csupán kis, 7-10 centis halacskák voltak, a másikban viszont jó félkaromnyi és még nagyobb példányok hemzsegtek. Nem tudom, hány tó volt, de elég sok. Gyönyörű volt a hely, szép pázsit volt a tavak között, gyümölcsfák, szomorúfűzek, jó magas fenyők (amelyek alatt tobozokat gyűjtöttünk a kiskosárba), némely tóban nádas is, szóval szép volt. Mire visszaérkeztünk a halászós tóhoz, Boró ismét elaludt, István pedig éppen holtszezonhoz ért. Nem is fogott többé egyet sem.



Aztán Aniék is megjöttek, Krisztával ők is elmentek sétálni a tavakhoz, mi pedig Istvánnal beültünk az étterembe.

A zsúfoltság ellenére sikerült valahogy két helyet találnunk, majd addig-addig vártuk az ételt, hogy átülhettünk mindannyian egy négyszemélyes asztalhoz. Szerencsére, a végeredmény megérte a várakozást, de mindenesetre, meggondoljuk, hogy még egyszer itt eszünk-e vagy sem. A kiszolgálás szörnyűséges volt. Bár csupán 5 asztala volt a pincérnőnek, jó tíz perccel később hozta a menüt, ráérősen vette fel a rendelést is, nem beszélve arról, hogy már majd' éhen haltunk, mire (nem túlzok!!!) másfél óra múlva kihozta a rendelt ételt. Amikor meg rákérdeztem, hogy mi a helyzet, még neki állt fennebb, hogy hát nem látom, mennyien vannak?! (De láttam, tényleg rengetegen voltak, és persze, nem csak ez a terem volt, hanem másik kettő, plusz a hatalmas teraszok, csak éppenséggel mások, akik utánunk ültek le, már szinte jóllaktak.) Mindegy, végül jót ettünk, a kisasszonyok is csak amúgy falták a finom hal-falatokat, de pofátlan módon semmi borravalót nem hagytunk. Hogy "mondja" a mondás? Amilyen a mosdó... Nos, amilyen volt a kiszolgálás, olyan volt a fizetség is. Mármint bizony jól megfizettük mi azt a négy halacskát, annak az árával szinte négy kilót is horgászhatott volna még István!

A ritka pillanatok egyike, amikor Kriszta szépen ült István ölében. Szerencsére, az asztalcserekor egy gyerekszéket is kaptunk, arról nem mászhatott le, így 
viszonylag nyugton volt. A szája azért járt!;):p

A nagy pusztítás: :-$:-$

Boró is elemében volt:

Hazafelé menet megálltunk a parádés téren is, ugyanis jópár hatalmas hőlégballon díszelgett már akkorra ott! Voltak a magasban, voltak a földön is. Megtudtuk, hogy repülni is lehet velük, de persze, fizetség ellenében. Nem volt drága, ahhoz viszont túl sok volt, hogy ne sajnáljam rá az összeget, és amúgyis késő volt már, sötétedett, nekünk pedig még Sárpatakot is útba kellett ejteni. Úgyhogy, kihagytuk a repülést, de Ani és Csaba maradt és ki is próbálták. Csak annyit mondott később Ani, hogy érdekes élmény volt, nem bánta meg, hogy felült rá. Jövőben talán mi is beiktatjuk, mert már hagyománnyá vált, idén harmadik alkalommal szervezték meg a rendezvényt.



Hazaérkezés és a lányok lefektetése után nekem jutott a "megtisztelő feladat", hogy a halakat megtisztítsam, fagyasztóba dugjam. Itt még pikkelyestől-belestől parádéztak a kagylóban. 

2008. szeptember 28., vasárnap

Egy tartalmas nap - szept. 27-e


Ma kissé káoszos, de a lányok szempontjából egy nagyon tartalmas napban volt részünk. Remélem, ők is így gondolják! ;):) István 10 körül ment el az esküvőre, addig főleg lakásösszeszedéssel, reggelizéssel, kávézással telt el az idő. Utána meg nem tudom, hogy hogyan, csak eltelt. Boró elaludt, Krisztával pedig "elszaladtunk" a templomkertbe makkot és színes leveleket szedni. Közben rajztömböt, rajzfüzetet, kifestős lapot és magamnak egy (hoppá, erről még nem volt szó;):P) másik füzetet vettem.
Kriszta a templomkertben sárga levelekkel a kezében:


Itt a "túra" termése, plusz a tegnap a városban Anyuval szedett gesztenyék.

Professzor néni festeget:

Az alkotás lázában:

Anna és Peti mindenben nagyon jó tanácsadó, ezúttal az összegyűjtött őszi szépségek feldolgozását, felhasználását illetően is. Bár hiába mondtam, találjunk ki mi is valamit, muszáj volt virágot és nyuszit ragasztani a levelekből! gesztenyéből, makkból még nem készült semmi, mert nem találtam itthon semmi olyan drótot, amivel dolgozhattunk volna. Majd összehozzuk jövő héten egy nap!

Ahogy Krisztát ágyba küldtem délben, Boró már felébredt és kikívánkozott a kiságyból. Gondoltam, ő se maradjon ki az "őszi táj"-ból:

Természetesen, az első dolog a kóstolás lenne. Pedig olyan szépen érti a nem-et, sőt, a fejét is forgatja jobbra-balra ezt bebizonyítandó. És mától már teljesen helyénvalóan használta az 
univerzális jelet!

Amíg a gyümölcsét reszeltem, addig egy kis husival ismerkedett:


Kriszta sokat aludt, amikor elkészítettem a káposztafőzeléket már 5 elmúlt, ő pedig már több, mint 3 órája aludt. Finoman felébresztettem, majd ettünk. Borónak is elkészült a káposztás laskája, aminek úgy cuppogtatott, amikor megkóstolta, hogy öröm volt látni, hallani.:) A kisebbik kisasszony nem volt hajlandó elaludni többé napközben, amikor meg már
6 óra volt, hiába lett nagyon álmos, már én nem engedtem elaludni. 7-ig valahogy húztuk 
az időt, de akkor már semmi sem volt jó, csak ölben akart lenni, semmit nem tudtam mellette
csinálni. Felöltöztünk mindannyian és kimentünk sétálni. Tettünk néhány kört, beszélgettünk 
néhány ismerőssel, majd amikor már majdnem 8 volt, bejöttünk. Boró nagyon kókadozott
a babakocsiban, de mire fenn levetkőztettem, kiugrott az álom a szeméből. Még nyugodtan 
játszani kezdett a szobájában, megsimogatta a porszívót, míg azzal dolgoztam, Kriszta pedig
festett, ragasztott, vagy ő tudja mit csinált, de mindenesetre, a konyhából alig lehetett kiszedni. 
Már nem is tudom, honnan jött az ötlet, de egyszercsak elkezdtem fogócskázni Boróval. Ő mászott előttem, én meg utána: hamm-hamm-hamm. Majd fordítva, jajgatva szaladtam el előle, ő meg mászott utánam szélesen vigyorogva. Azt hittem, véletlen volt, de nem: értette már a játékot. Kikönyörögtem Krisztát a színesceruzái mellől és hármasban fogócskáztunk tovább. 
Olyan gyorsak voltak a lányok, hogy egyetlenegy homályos képet tudtam csak elkapni, amint 
felém tartanak, a többieken vagy csak testrészek vagy már senki sem volt.

Itt egymással cicáztak, Kriszta éppen elkapta a hugicáját:

Porszívózás előtt (újra) összeszedtem az aprójátékokat, de Boró ezzel mit sem törődve, ismét kiborította őket, jelezvén, hogy esze ágában sincs még aludni.

A játéknak végül Kriszta vetett véget, frizurázhatnékja támadt. Először a saját haját fésülte, majd az enyémet, de végül Borónak sem kegyelmezett:


Pár percre rá megszoptattam Borót, és a kisasszony pillanatokon belül elaludt. Nem is 
csodálkoztam. 

2008. szeptember 27., szombat

Ica néni


Azt hiszem, a naplóban nem tettem egyáltalán említést arról, hogy május 4-étől július 24-ig, majd rövid megszakítás után augusztus első felében is diétáztam. Tavaly bevált nálam a 90 napos, most is ugyanaszerint étkeztem. Na, persze, még ki-kihágtam néha! Az eredmény nem az, amit álmodtam volna, de összességében véve azt mondhatom, hogy elégedett vagyok. Csak vagy 5-6 kilótól szabadultam meg, de szerencsére, azóta sem ugrottak még vissza, pedig most már igazán össze-vissza étkezem! Pillanatnyilag kb. annyi a súlyom, azok a ruhák jönnek rám, mint Kriszta születése után. Tehát még lenne, amitől megszabadulni. De valamiért most nem úgy repültek a kilók, mint tavaly; lehet azért, mert a szoptatás miatt inkább csak a szétválasztásra figyeltem, mintsem a mennyiségre, tehát jóllakásig ettem, de lehet maga a szoptatás is gátolta a fogyást. Pedig reméltem, hogy én is azon szerencsések közé tartozom, akinek a szopi csak amúgy hajtja majd le a kilókat. Nem így lett.

Természetesen, tudom, hoyg jobb eredményeket ér(het)tem volna el, ha a diétát megfelelő mennyiségű tornával is kiegészítettem volna, de sajnos a napok rövidsége és a két leányzóm együttalvásának hiánya miatt (illetve még sok más okot is találhatnék) a testedzés csupán néhány alkalomra korlátozódott. (Ez a "néhány" különben amolyan jóindulatúan félrevezető kifejezés, pontosabb lenne, ha azt mondanám, talán kétszer vagy háromszor.) Pedig Zita nagyon sok és sokféle gyakorlatot másolt fel nekem CD-kre! De nem ezen múlott.

No, de van azért még egy jó oldala annak, hogy fogyni akartam és tornagyakorlatokat szereztem be. Kriszta állandóan érdeklődve figyelte amint tornáztam és persze megfelelőképpen pisolygott is hozzá. Aztán elkezdett ő is mókázni és nagyon élvezte.

A napokban kissé visszavettem a mesenézéséből. Ha rajta múlna, naphosszat menne a Lúdas Matyi, a Vuk, Az oroszlánkirály, stb. Pedig egy idő után már nem is nézi, de ha kikapcsolom, balhé van. És mégis, sikerült, hogy tegnapig nem is nézett ezen a héten mesét. Olvastunk, mondókáztunk, hol közösen, hol egyedül nézegette a könyveket, kifestőzött, gyurmázott, játszott a játékaival. Kérte néha a mesét, de sikerült gyorsan elterelnem róla a figyelmét vagy valamilyen indokkal lebeszélni róla. Amikor viszont azzal állt elém, hogy "Tegyünk Ica nénit" (Bíró Ica), amellett, hogy tátva maradt a szám, még érvet sem találtam ellene. Igaz, nem is kellett, és jól is tettem: Kriszta ügyesen tornászott a bemutatott gyakorlatokra, jó kis fáradtságot szerezve magának és nem kis derültséget okozva nekem. Szerencsére idejében észbekaptam és előkaptam a masinát is.










Boró még csak mereven bámulta, hogy mit művel az a valaki a képernyőn:

2008. szeptember 25., csütörtök

Jól megaszonta!


Kriszta az utóbbi napokban csak amúgy sziporkázott. Köpte az aranyakat, ahogy csak bírta.:)

1. Berohan a konyhába, ijedt-vészjósló kifejezés az arcán:
- Anyucika, a(n)cika, Bolóka művészkedik!!! :o:d:d:d
(Egy mosdótálba összeszedett ilyen-olyan bazárok között túrkált a leányzó. Amúgy én szoktam kérdezni tőlük: no, mit művészkedsz itt? )

2. Hozzám jön, a markában szorít valamit...
- Anyucika, mi van a kezemben?
- Nem tudom, mi van ott?
- A kicsi vesszőnek a holmija. (Az erdőről hozott ágacska megszáradt és leszedte a kérgét. :))

3. Tanítom énekelni. Először hallja az éneket: Kihajtom a libám a rétre...
Ő is énekli: Kihajtom a libámat a létlála (azaz a létrára :)).

4. Felkaptam ma reggel a vállamra, mint egy zsákot és paskoltam a fenekét. Közben mondtam, jaj de nehéz vagy, mint egy zsák só! Mire ő:
- Jaj, anyucikám, te nem bírsz magaddal! :)

5. Anyucika, én megettem kicsi Bolókának a kenyelét! Bekaptam! Kámpec!:):P


Ő meg alig bír meglenni móka nélkül. :)

2008. szeptember 23., kedd

Fogak, beszéd, puzzle, kifestő és társaik







Az egyik nagy aktualitás az, hogy Boróka ismét csak egyszer ébresztett az éjjel. A másik pedig, aminek az első talán szerves folyománya, az, hogy KIBÚJT A BAL FELSŐ EGYES FOGACSKÁJA IS!!! Talán ez volt a ludas az elromlott éjszakákért. Talán... Az egyszeri keléssel ki lennék békülve, olyannyira rutinszerűen csinálom már a sötétben, hogy egy ennyi nem sokat zavarna az éjszaka ritmusában. lehet, hoyg belealudnék én is a szopiba és csak másfél óra után tenném vissza Borót a helyére, mint ahogyan ma éjszaka is volt, lehet, hoyg 20 perc alatt járna le minden. De jó lenne, ha legalább így lenne mindig! (Kata, igazad van azzal, hogy talán a sürgetéssel el lehet őket még jobban rontani. Mint ahogy a szobatisztasághoz is fel kell nőniük, meg kell érniük, talán ehhez is idő kell.)

Egy másik dolog, ami már egy ideje jelenségszinten beférkőzött hozzánk, az Kriszta beszédének a romlása. Illetve nem is hogy elromlott, hanem elcsúnyúlt, bár ez sem jó kifejezés. Valahogy olyan hányavetien, hadarva beszél, elnyelve a hangokat, szótagokat. De a példák talán jobb képet adnak. Azt mondja: Bóóóka, A(n)cika (valahogy olyan franciásan elnyelve az A végét), szeeet (szeret), Maaaacka (Malacka), stb. Annyira rosszul hangzik ez az egész, hogy a falra tudnék mászni tőle. Minden alkalommal kijavítom, mese nincs, mégis unos-untalan ugyanúgy mondja. Igaz, néha, amikor valamit nagyon szeretne és elhadarja nekem A(n)cika felszólítással, észhez tér, és elnyújtva, szótagolva, szépen kimondja: aaaa-nyúúúú-cííííí-kaaaa. Remélem, kinövi ezt is...

Kétéves szülinapjakor kapta meg élete első igazi puzzle-ját (jobbanmondva kettőt kapott), ami nagyon érdekes volt számára már első perctől. Élvezet volt tanúja lenni annak, ahogyan kezdte felfedezni. Először fogalma sem volt, mit kell azokkal a képes fadarabokkal kezdeni, de miután néhányszor együtt kiraktuk, már rájött, hoyg össze kell rakni. Eleinte csak illesztette volna őket össze, ahoyg érte, majd amikor megmutattam, hoyg melyik darabot hová tegye és a kép kezdett kialakulni, megvolt a nagy boldogság. Ettől kezdve már olyan gyorsan haladt át a különféle fázisokon, hogy egyszercsak azon kaptam, hogy emlékezetből kirakta mindkét puzzle-t. Ha elkallódott valamelyik darab, szorgosan kereste, és tudta, hogy éppen melyik hiányzik.
Amikor jöttünk haza a nyaralásból, Korondon szintén vettünk neki egy fapuzzle-t; akaratlanul is nehezítettük a dolgát. A dobozkában négy kirakós volt, a minta pedig csak kicsiben volt meg a doboz hátulján. Az ábrázolt állatokat sem látta addig, de nem is lehetett, hiszen dinók voltak a jószágok! No, ezzel a puzzle-lal nehezebb dolga van, amikor szétszedi az összeset és egy kupacban van minden darabka, akkor nehéz kiválogatni, hogy melyik képhez tartozik éppen. De már kapisgálja! Csak éppen elég hamar megunja. Félig kirak egyet és otthagyja. Ami, tekintve, hogy csak alig két és fél éves, talán nem is akkora nagy bűn.

A gyurma után elővettük a színes ceruzákat és a kifestős könyvet. Az eredmény: Össze-vissza firkák mindenfelé. DE! Ahol apró felületeket kellett befesteni, pl. szemeket, csillagokat, akkor olyan ügyesen ráált a keze! És bár nem sikerült a kereteken belül maradnia annak a fránya ceruzahegynek, azért látszott, hogy mégis nagyon koncentrál, hogy sikeres legyen. Következtetés: igazából csak ezután következik az az időszak, amikor az enyire finom mozgásokat is elsajátítja, tökéletesíti. Csak minél több színes ceruza és kifestőskönyv kerüljön a keze ügyébe. Azt hiszem, a Mikulás és az Angyal már szétnézhet ezügyben!

Még mindig Krisztáról írok. Múlt héten egyik este itt volt Zita és azt kérdezi tőlem, hyog Kriszta ilyen simán elalszik, hogy lefektetem az ágyába, oszt csókolom? Nem fél? mert Barni egy időben mindentől félt, és csak úgy aludt el, hogy ott volt valaki végig mellette, amíg elaludt. Nagyot néztem, és tagadólag válaszoltam. Erre meg másnap este Krisztát lefektettem, egy idő után pedig éktelen sírásban tört ki. Mi a baj? Félek!!! Mitől, kincsem? Borókától! Vagy: attól a kockától. Máskor: póktól. Vagy még fene tudja, miket mondott. Nagyon meglepődtem és kissé meg is ijedtem ettől. Nem tudom, ez életkori sajátosság, ilyentájban vannak ilyen fóbiák? Vagy csak Kriszta ilyen? De ha Barninál is volt, akkor mégsem egyedi a dolog! Mindenesetre, eddig annyit tettem, hogy bementem olyankor hozzá, biztosítottam arról, hogy szeretjük/szeretem őt és vigyázok rá. Senki nem tudja bántani, és amúgyis, sem Boróka, sem a kocka sem a pók nem bántja. Aludjon nyugodtan, Anyucika itt van a másik szobában, és vigyáz rá. De most aludjon, hunyja be a szemét, és ne hívjon többet, mert nincs miért. Este van, mindenki álmos, anyucika is lefekszik.
eddig még mindig sikerült így megnyugtatni. Remélem, mielőbb nagyobb méreteket öltene a dolog, már el is feledkezik róla. Vagy még csak ezután kezdődik a haddelhadd?

Már megint mogyoró


:):):):):):):)
Szombaton korántsem végeztem a ruhákkal, így a vasárnap, tudtam, ugyanazzal fog eltelni, hogy selejtezek, pakolok, mosok, terítek. Ammikor viszont István "meglebegtette" a szemem előtt egy kiruccanás lehetőségét, már el is felejtettem a ruhákat.:p:-$ Az idő nagyon borús, szomorkás, de még hideg is volt, úgyhogy megtorpantam, mi legyen a lányokkal. Végül döntöttünk: hát felöltöztetjük jól és kész. Megyünk. Zoli is benne volt, végül pedig Melinda benne volt abban, hogy Boróka otthonmarad vele. Őt azért mégiscsak féltettem, és most már a hegyekbe mentünk, nem holmi faluszéli erdőbe! Krisztát viszont nem szerettem volna megfosztani a szabad mozgás, futkározás lehetőségétől, a jó, hegyi levegőtől, a kellemes elfáradástól. Borókának pelust, ruhákat, ennivalót pakoltam (tejpépet és tápszert, gyümölcs volt helyben is), Krisztát is harisnyába, vastag nadrágba bújtattam (a vastag felsők csak a helyszínen kerültek rá, amikor már kiszálltunk a kocsiból), a lábára kis gumicsizma került, majd mi is összekapkodtuk magunkat és negyed 12-kor már útban voltunk Melindáék felé. Utolsó pillanatban dobtam be egy zacskóba a kenyeret és a hűtőből a tábla szalonnát meg néhány kést, mert arra gondoltam, mi lesz, ha mégsem csupán kétórányi lesz a mogyorózásunk?! És milyen jól gondoltam!;):p A férfiak mellett éhen lehetett volna halni, Zolinak útközben jutott eszébe, hogy tehettünk volna szalonnát az útra, és megsütöttük volna. Szerencsére, a kertből szedettem vele néhány paprikát, így saláta is volt a jó hagyományos falusi eledel mellé.:)

Déda-Bisztrára érkezve, fekanyarodtunk a Bisztra-patak völgyébe, ami egyeseknek akár ismerős is lehet Wass Albert néhány regényéből, majd elhagytuk a falut, végül pedig az aszfaltos utat is és már nem is volt ott rajtunk kívül csak a gyönyörű, ősz eleji természet. A levegő annyira friss, oxigéndús volt, hogy szinte érezni lehetett. A fák kezdtek köntöst cserélni, zöld lombjuk imitt-amott már "őszült", a patak csobogása pedig ki tudja milyen titkokat árult volna el nekünk, ha értettünk volna a hangján? A gumicsizmák is kedvüket lelték abban a kevés sárban, ami az erdei úton fogadta őket!

Szép volt minden és jóillatú, sőt, a Nap is kisütött és még mogyorót is találtunk.:) Nem túl sokat, annyiért nem is érte volna meg olyan messzire autókázni, de maga a kirándulás, a táj és az élmény mindent megért. Mert ha otthon maradtunk volna, akkor Kriszta nem ehetett volna kései-szedret, nem kiálthatott volna akkorát, ahogy a torkán kifért, nem hallotta volna a visszhangot, nem szedtünk volna mogyorót, nem sétáltunk, mászkáltunk volna egy nagyot, nem laktunk volna jól szalonnával és paprikával, illetve nem nevettünk volna akkorákat Dávidon, aki már az első félórában kiütötte magát a ringből beleesve a patakba, és főleg Zolin, aki az evés kecsegtető hírére;);p:d olyan buzgón ugrott át a patakon egyik szikláról a másikra, hogy pontosan a kettő közötti középtávolságot sikerült megcéloznia. Szerencséjére, talpra esett csak, mint a macska.:d:d:d

Kriszta és Dávid végül bekerültek az autóba aludni-száradni, de a kisasszony túlságosan az élmények hatása alatt lehett, mert csak fél 5 után, a hazafelé-úton aludt el. De akkor aztán nagyon. Végigaludta az autóutat majd a Melindáéknál töltött még majdnem másfél órát. Akkor tért magához, amikor István beleültette az autósülésébe.

Borókának, illetve Mleindának már nem volt ennyire jó a napja, kicsi lányomnak nagyon hiányozhatott a megszokott környezet a benne lévő őskövülettel (azaz velem:p) mert nagyon próbára tette Melinda emlékezőtehetségét, mármint, hogy milyen baja is lehet egy síró-nyávogó babának?! Kapott reszelt almát tejpéppel, kapott tiszta pelust, volt ringatás, összebújás, tápszer, de semmi sem enyhítette igazán kis drágámnak a bánatát. Végül mégiscsak sikerült megvigasztalni egy udvari sétával és némi barmfi megbámulásával. Elaludt. És addig aludt is, amíg a telefon fel nem riasztotta. Én hívtam Melindát, hogy lássuk, minden rendben?!:p:-$ Hát rendben volt, csak éppen a tervezett ebéd-vacsora nem készült el időben, úgy ahogyan ő szerette volna. Mindenesetre, ha tudtam volna, hogy ennyire bonyodalmas lesz az együttlétük, a hegyekben pedig annyira kellemes időjárásban lesz részünk, akkor inkább magunkkal vittem volna és a kendővel magamra kötöttem volna, de nem tudhattam előre.

Viszont jelenthetett valamit ez a kimaradásom a kisaszonynak, mert este 9 utántól hajnali fél 4-ig aludt, biztosítva nekem is egy icipicivel hosszabb alvást. Ha pedig nem ébredtem volna meg (sajnos a vacsorára evett párizsi akkora hányingert csinált, hogy fel kellett kelnem), akkor lett volna számomra igazi háváj. No, de az már kissé túlzás lett volna, hogy én is 9 utántól hajnali fél négyig egyhuzamban aludjak! :p:p:p