Nem tudom, ki hogyan van vele, de velem általában az történik ilyenkor, ami most is történt: annyira maradtam volna még, a sok esemény, élmény ellenére is olyan befejezetlennek éreztem a kirándulásunkat, valahogy nem jött, hogy elhiggyem, ennyi volt és ... ilyen volt. És fokozódott az érzés, amikor ragyogó napsütésre ébredtünk.
Mégis, aznap reggel, már nem fértem a bőrömben, alig győztem kivárni, hogy a lányok és a többiek felkeljenek, hogy szoptathassak, etethessek, öltöztethessek, majd pakolhassunk és indulhassunk. Fura dolog. A reggel a szokásosan indult, de utána rögtön felfordult minden, a csomagok a szoba közepébe kerültek mi meg térültünk-fordultunk, tettem ki a teraszra Istvánnak a kész pakkokat. Ez a kb. másfélóra kitűnő alkalom volt Krisztának, hogy barátságot kössön a bácsikkal is, akiktől előző nap jócskán félt, most viszont még a "mumus" Gyula bácsival is szinte puszipajtás lett. Béla bácsi segítségével nagyokat ugrott a magasba, ugyanakkor szakszerűen ugráltatták Zsuzska nénit és Marika nénit is.
Amikor pakolni kezdtünk, jobbanmondva már előtte, amikor reggeliztünk, Borókát Zsuzska néni elkunyerálta és a többiekkel közösen pesztrálgatták, babusgatták. A kisasszony nagyon jól elvolt, élvezte a sok hucupálást, fenékriszálást, magasbalendítést. Hálás is volt, mert hatalmas mosolyokkal, nevetésekkel jutalmazta az akciókat, a "szórakoztató személyzet" pedig nem győzött csodálkozni és csodálni, hogy milyen jókedvű, derűs csajszi a lányom. Mire indultunk volna, jócskán elfáradt, így a szopi, majd a szinte egyórás döcögős út csakis ráadás volt a jó alváshoz.
Az idő - örömünkre - elromlott, mire Udvarhelyre érkeztünk, már szemerkélt, majd Korondon jól esett is. Aztán egészen hazáig ugyanilyen esőből ki, esőbe be-utunk volt. Két minimegállót azért tartottunk. Udvarhelyen muszáj volt útbaejteni a már jól ismert Frieske Pan-t, ahol feltankoltunk finomabbnál finomabb sütikkel, és megcsodáltuk a cukor- és marcipánszobrász mesterműveit. Aztán Korondon is megálltunk egy kicsit, Anyunak káposztagyalut kerestem és vásároltam, Krisztának pedig egy puzzle-szettet vettem ajándékba.
Útközben úgy döntöttünk, hogy otthon csak annyira állunk meg, míg István megírja dvd-re a kiándulási fotókat, hogy odaadhassuk Sanyikáéknak is, és elfogadjuk a főttkukorica-evésre való meghívást Anyuéktól. Kimentünk Sárpatakra, Sanyikáéktól mézet vettünk, addig a nagyszülők unokázhattak egy kicsit, majd Dávidkával bővülve estére érkeztünk haza. A kipakolás után már csak annyi idő volt, hogy vacsorázzunk és lefektessük a bandát.
Ezek a tájképek már a hazaúton készültek a Vargyas völgyében, a természetvédelmi zónában:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése