Fogak, beszéd, puzzle, kifestő és társaik

Az egyik nagy aktualitás az, hogy Boróka ismét csak egyszer ébresztett az éjjel. A másik pedig, aminek az első talán szerves folyománya, az, hogy KIBÚJT A BAL FELSŐ EGYES FOGACSKÁJA IS!!! Talán ez volt a ludas az elromlott éjszakákért. Talán... Az egyszeri keléssel ki lennék békülve, olyannyira rutinszerűen csinálom már a sötétben, hogy egy ennyi nem sokat zavarna az éjszaka ritmusában. lehet, hoyg belealudnék én is a szopiba és csak másfél óra után tenném vissza Borót a helyére, mint ahogyan ma éjszaka is volt, lehet, hoyg 20 perc alatt járna le minden. De jó lenne, ha legalább így lenne mindig! (Kata, igazad van azzal, hogy talán a sürgetéssel el lehet őket még jobban rontani. Mint ahogy a szobatisztasághoz is fel kell nőniük, meg kell érniük, talán ehhez is idő kell.)

Egy másik dolog, ami már egy ideje jelenségszinten beférkőzött hozzánk, az Kriszta beszédének a romlása. Illetve nem is hogy elromlott, hanem elcsúnyúlt, bár ez sem jó kifejezés. Valahogy olyan hányavetien, hadarva beszél, elnyelve a hangokat, szótagokat. De a példák talán jobb képet adnak. Azt mondja: Bóóóka, A(n)cika (valahogy olyan franciásan elnyelve az A végét), szeeet (szeret), Maaaacka (Malacka), stb. Annyira rosszul hangzik ez az egész, hogy a falra tudnék mászni tőle. Minden alkalommal kijavítom, mese nincs, mégis unos-untalan ugyanúgy mondja. Igaz, néha, amikor valamit nagyon szeretne és elhadarja nekem A(n)cika felszólítással, észhez tér, és elnyújtva, szótagolva, szépen kimondja: aaaa-nyúúúú-cííííí-kaaaa. Remélem, kinövi ezt is...

Kétéves szülinapjakor kapta meg élete első igazi puzzle-ját (jobbanmondva kettőt kapott), ami nagyon érdekes volt számára már első perctől. Élvezet volt tanúja lenni annak, ahogyan kezdte felfedezni. Először fogalma sem volt, mit kell azokkal a képes fadarabokkal kezdeni, de miután néhányszor együtt kiraktuk, már rájött, hoyg össze kell rakni. Eleinte csak illesztette volna őket össze, ahoyg érte, majd amikor megmutattam, hoyg melyik darabot hová tegye és a kép kezdett kialakulni, megvolt a nagy boldogság. Ettől kezdve már olyan gyorsan haladt át a különféle fázisokon, hogy egyszercsak azon kaptam, hogy emlékezetből kirakta mindkét puzzle-t. Ha elkallódott valamelyik darab, szorgosan kereste, és tudta, hogy éppen melyik hiányzik.
Amikor jöttünk haza a nyaralásból, Korondon szintén vettünk neki egy fapuzzle-t; akaratlanul is nehezítettük a dolgát. A dobozkában négy kirakós volt, a minta pedig csak kicsiben volt meg a doboz hátulján. Az ábrázolt állatokat sem látta addig, de nem is lehetett, hiszen dinók voltak a jószágok! No, ezzel a puzzle-lal nehezebb dolga van, amikor szétszedi az összeset és egy kupacban van minden darabka, akkor nehéz kiválogatni, hogy melyik képhez tartozik éppen. De már kapisgálja! Csak éppen elég hamar megunja. Félig kirak egyet és otthagyja. Ami, tekintve, hogy csak alig két és fél éves, talán nem is akkora nagy bűn.

A gyurma után elővettük a színes ceruzákat és a kifestős könyvet. Az eredmény: Össze-vissza firkák mindenfelé. DE! Ahol apró felületeket kellett befesteni, pl. szemeket, csillagokat, akkor olyan ügyesen ráált a keze! És bár nem sikerült a kereteken belül maradnia annak a fránya ceruzahegynek, azért látszott, hogy mégis nagyon koncentrál, hogy sikeres legyen. Következtetés: igazából csak ezután következik az az időszak, amikor az enyire finom mozgásokat is elsajátítja, tökéletesíti. Csak minél több színes ceruza és kifestőskönyv kerüljön a keze ügyébe. Azt hiszem, a Mikulás és az Angyal már szétnézhet ezügyben!

Még mindig Krisztáról írok. Múlt héten egyik este itt volt Zita és azt kérdezi tőlem, hyog Kriszta ilyen simán elalszik, hogy lefektetem az ágyába, oszt csókolom? Nem fél? mert Barni egy időben mindentől félt, és csak úgy aludt el, hogy ott volt valaki végig mellette, amíg elaludt. Nagyot néztem, és tagadólag válaszoltam. Erre meg másnap este Krisztát lefektettem, egy idő után pedig éktelen sírásban tört ki. Mi a baj? Félek!!! Mitől, kincsem? Borókától! Vagy: attól a kockától. Máskor: póktól. Vagy még fene tudja, miket mondott. Nagyon meglepődtem és kissé meg is ijedtem ettől. Nem tudom, ez életkori sajátosság, ilyentájban vannak ilyen fóbiák? Vagy csak Kriszta ilyen? De ha Barninál is volt, akkor mégsem egyedi a dolog! Mindenesetre, eddig annyit tettem, hogy bementem olyankor hozzá, biztosítottam arról, hogy szeretjük/szeretem őt és vigyázok rá. Senki nem tudja bántani, és amúgyis, sem Boróka, sem a kocka sem a pók nem bántja. Aludjon nyugodtan, Anyucika itt van a másik szobában, és vigyáz rá. De most aludjon, hunyja be a szemét, és ne hívjon többet, mert nincs miért. Este van, mindenki álmos, anyucika is lefekszik.
eddig még mindig sikerült így megnyugtatni. Remélem, mielőbb nagyobb méreteket öltene a dolog, már el is feledkezik róla. Vagy még csak ezután kezdődik a haddelhadd?