Itthon, már egy hete

Itthon, már egy hete bolondulás van. No, a vasárnap mondjuk még nyugis volt, pihentük a pihenést, de hétfőtől aztán kezdődött.
Jött Anyu és falicsempét vásárolni mentünk. Üzletbe be, ki, majd a másikba, majd a harmadikba, aztán vissza, majd ismét vissza, útközben még beugrani más helyekre is, hátha... Huhh, mindezt harmincfokos melegben, 3 gyerekkel. Mert ahol volt szép csempe, ott nem volt nekünk elegendő a bordűrből, máshol volt szép bordűr, de nem volt tetsző csempe, no, de aztán mégiscsak sikerült úgy szorozni-köbözni, hogy jó legyen szemnek is, zsebnek is. Amikor kivittük Anyut, Apu alig hitte, hogy csak ezt csináltuk aznap. Vele nem lehetett volna, az biztos.

Kedden lejött Melinda is segíteni Anyunak fenn a háznál: a gázcsöveket festette. Anyu adott egypár hozzávalót, hogy másnapra ebédet készítsek, azzal úgy elúszott a délelőtt, hogy mire du. 3-kor eljöttek ebédelni csak épphogy kész lettem, de a lakás többi része még eléggé szaladóban volt. Restelltem is a dolgot, az igaz, de egyszerűen egy percet nem álltam, mégis alig végeztem.

Melinda másnapra is maradt, befejezte a csövek festését, majd délben valamikor Istvánnal hazament. István akkor elhozta Anyu kamrájából a polcot, amit csütörtökön és pénteken Benivel együtt lefestett. Közben a pince szellőzőnyílását is kitisztította, csövet tett oda, hogy többé ne tömítődjön, a kazánunk ellenőrzését is elintézte, illetve állandóan fel-felment a házhoz, Anyut vinni-hozni, a munkásoknak keze ügyében lenni, ha valamire szükségük van, mert ezen a héten jöttek a kőművesek is vakolni, úgyhogy a szabadsága alatti pihenésből többé semmi sem lett. Legalábbis az elmúlt héten nem, de a következő hét sem ígérkezik nyugisabbnak, az biztos. Eközben én itthon a szokásosat végeztem. Azt hittem, sosem érkezek a mosás-hajtogatás végére, a lakásban sosem lesz normális rend. Amikor a konyhám már kinézett valahogy, biztos neki kellett fogni ismét főzni, amikor meg a lakásban sikerült rendet vágni, már biztos este volt és az újbóli ágyvetéssel ismét felfordult minden. De a lányokat sem lehetett hanyagolni, játékra, sétára volt szükségük, és bár Dávidka ideig-óráig tudta őket szórakoztatni, az mégsem volt elég. Tegnap este meg jól kitaláltam a dolgokat. Krisztát Dávid hintáztatta lenn, a garázs mellett, Borót pedig Beni sétáltatta a babakocsival. Az volt a szándékom, hoyg azalatt az órácska alatt, amíg elidőznek kinn, megsütöm a vacsorához a palacsintát. A masszát viszont még össze sem kevertem, Dávid már hívott, hogy Kriszta többé nem akar hintázni, majd kb. 10 perc múlva Beni is Boró nyűgösségére hivatkozott. Megsült 5 palacsinta, amiből kettőt Kriszta vacsorázott meg, 3-at pedig Dávid vágott be kutyafuttában, mert éppen akkor érkeztek Anyuék, és vitték őt haza magukkal. A lányokkal már nem lehetett bírni. Én Borót fektettem le, a közben hazaérkező István pedig Krisztát vette kezelésbe. Végül megsültek a palacsinták, jól is laktunk mindannyian. István még sosem evett palacsintát ilyen jóízűen. Bármivel is töltöttem, neki 1-2 csúszott le kénytelen-kelletlen, most vagy ötöt is megevett. Hogy mivel töltöttem? Hát fagyival!

A tegnap nagyon későn ért véget számomra és a ma nagyon korán kezdődött, mert Istvánnak reggelit adtam fél 7-kor, amikor elindult zenélni. Már reggel jó meleg volt, ezért olyan mehetnékem támadt. Már kezdett elegem lenni a strapából és hajrából, mára lassítást parancsoltam. Gondoltam, meglepem a gyerekeket és kiruccanunk az állatkertbe. Pont jókor jött Sanyi az itthon maradt mikrofon után, mert így kivitt ő minket, nem kellett oda is taxizni. Kellemes hűvösség fogadott az erdő szélén és az állatkertben is szinte végig árnyékban sétálhattunk. Kriszta már szinte ismerősként mozgott a ketrecek között, mindinkább lenyűgözték az állatok. Például eddig főleg a nagymacskák érdekelték, most viszont a tengerimalacok és a majmok iránt mutatta a legnagyobb érdeklődést. - Nézzük meg a csúnya fenekű majmokat - hajtogatta. A kígyókat eddig sosem értékelte, most izgatottan nézegette mindegyiket és mondogatta, hogy ez Ká, ez sárga Ká, stb. A halacskák továbbra is a kedvencek közé számítanak, vagy 3x-4x is körbejárta az akváriumokat. Amikor már mentünk volna kifelé, ő ismét észrevette a túloldalon lévő halakat és nagy csatakiáltással indult újból és újból a felfedezésükre. Végül csak Beni ölében tudta elhagyni a terráriumot.
Boróka? Korához méltóan viselkedett. Bemenetkor még vígan ücsörgött a babakocsiban, majd egy kiadós szopi után jót aludt a friss levegőn. Éppen a halacskáknál ébredt fel, ezért azokat megmutattam neki. Kíváncsian szemlélte őket, simogatta is az üvegfalakat, de ha kikerültek látóköréből, már el is felejtette őket. Végülis tudom, hogy majd olyan másfél éves kora körül kezd érdekes lenni számára az állatkert, addig talán inkább csak nekünk az. Mármint már nekünk sem, ha ilyen gyakran járunk, de sétának legalábbis mindenképpen jó. Most is alig érzem a lábaimat.