Nagyon ideje lenne befejezni már a nyaralási beszámolót, hiszen annyi új dolog van, annyi mindent le kellene írnom a jelenből is! Remélem, ma szánhatok minderre is egy kis időt.
Múltheti péntekünk az "öreges" napunk volt. Azaz az "öregeket", Zsuzskának a szüleit, és még két másik középkorú párt vártunk, akik váltottak minket a nyaralóban. Marika nénit egyből felismertem, mármint tudtam, hogy ő Kingának az édesanyja, mert nagyon hasonlítanak termetre is, de a hangjuk is szinte egyforma, Zsuzska néni személyében pedig egy nagyon fiatalos, jókedélyű asszonyt ismertem meg, akit Kriszta is elsőként a szívébe zárt. No, de kicsit előreszaladtam, azért addig még történtek dolgok!
A délelőtt hamar elrepült, bár megint szomorúak voltunk az idő miatt. Nem esett, csak egy finom permetféle szállt az arcunkba és szerencsére ez is elég hamar eltűnt. Kiderült az idő és nyomban jobb kedvünk lett. A férfiak Szentegyházára mentek az öntödébe, ugyanis Istvánt hívta az egyik ügyfél, hogy valami probléma van. Amikor megtudta, hogy ott vagyunk tőlük pár km-re hajlandó volt utána jönni, csak, hogy megnézze a bibit és majd döntsenek a továbbiakról.
Ezalatt mi a gulyást főztük koprodukcióban, mert mindegyikünk csinált valamit: Én a szalonnát daraboltam, a hagymát pucoltam, aprítottam, Zsuzska a kolbászt karikázta, a hagymát dinsztelte, Dalma pedig a krumplit hámozta-darabolta. És hogy ne csak a mi érdemünk legyen minden, a tűz megfőzte! Jó nagy adag készült, hogy nekünk és az újonnan érkezőknek is elegendő legyen, mert az a szokás járja a háznál, hogy aki éppen ottvan, étellel várja az újakat. Nagyon jó szokás szerintem, így az érkezők érzik, hogy szívesen várják őket, és még finomat is esznek!
Amikor a lányok elaludtak - persze, csak a két nagy, Boróka aznap éppen kontrába aludt -, egyikünknek ott kellett lenni, hogy ha Zsófitól, aki az emeleten aludt, mocorgást hallunk, rögtön ott lehessünk. Én maradtam elöl és hogy ne teljen fölöslegesen az idő, no meg Boró is partner volt, takarítgattam. Sepertem, szőnyeget ráztam, felmostam a teraszt. Eközben Borót a Marika néniék bejáratához tettem le egy pokrócra, néhány játékszerrel együtt. Állandóan szem előtt volt, nem lehetett baja. Nem is lett, viszont történt valami más. Amint egyszer rápillantok, két nagy kerek szemmel és egy fülig érő szájjal, diadalittas tekintettel nézek szembe. Hanem a lényeg azon volt, hogy a kisasszony ÜLT!!!!! Egyedül, egyenes derékkal, mindenféle támaszték nélkül. Boróka 6 hónaposan és 20 naposan, július 25-én felült. Ez most jutott eszembe, hogy tavaly, ezen a napon éreztem először a mocorgását a pocakomban. Legalábbis akkor éreztem őt először úgy, hogy biztos voltam benne, hogy ő az.
Érdekes, akkor eszembe sem jutott lefotózni, valahogy annyira meglepődtem, hogy ez ki is ment a fejemből. Itthon is csak pár nap múlva készítettem róla az első képet.
A nap hátralevő része már gyorsan telt, volt eső is, napsütés is, hideg is, meleg is, volt játék a "nénikkel-bácsikkal", volt dinnyeevészet, volt világgámenés Krisztával a dombig, ahol törtük a diót és szédültünk (addig forogtunk erre-arra, míg elszédültünk), sarat kerülgettünk és madárkákat lestünk meg és volt este séta+pocsolyázás. Olyan aranyos volt Kriszta a kiscsizmáiban, mindig mondta, hogy éppen melyiket szeretné felvenni (moszt a kékeszet - most a kékeset, azaz a kéket), majd az útra érve, saját magát irányítgatta: az nagy pocsolya, oda nem szabad menni, a kicsi pocsolyába mehetek, ugrándozhatok... ne menj a sárba, piszkosz lesz a csizmád... a vízben lemossuk... Ugrándozott is a kisasszony, kitombolhatta magát, ott meg volt engedve neki. Addig mentünk, míg egyszercsak azt mondta, hoyg vegyem ölbe. No, akkor rögtön megfordítottam a babakocsit, amiben Boró békésen szundikált, Kriszta felpattant az elejére és már "száguldottunk" is vissza. Aznap este mindannyian elég idejében lefeküdtünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése