Szeptember 14-e

Ismét szép vasárnapban volt részünk.
Délelőtt itt volt Ani, beszélgettünk, megnéztük a szalagavatójának a felvételeit, jót nevettünk a tanárutánzásokon, amit a diákok mutattak be. Aztán felébredt István és mesét nézve, beszélgetve, falatozva, játszadozva, szőlőt csipegetve, birkózva lustálkodtunk egy kicsit. Majd mondtam, hogy menjünk valahová. Bár ezúttal ötletem nem volt, hogy hová. István oldotta meg a keleti kérdést a: menjünk mogyorót szedni!-ötletével. Aztán, amikor lelkesen helyeseltem és felvázoltam elképzelésemet a dologról (egyikünk viszi Borót, másikunk Krisztát, természetesen, mindkettőt magunkra kötve, meg így meg úgy) István visszakozni kezdett, hogy hát... így túl sokat kell gyalogolni. (Mintha autóval jött volna a világra!) No, de mintsem ne menjünk sehová, annyi engedményt tettem, hogy autóval kivonulunk a Cinege aljáig, onnan meg szépen felsétálunk (ami gyerekkel a hátadon-hasadon nem is éppen sima séta).

István mégis "csavart" egyet a dolgokon és már nem is a Cinegére mentünk, hanem gyerekkora régi mogyorólelő színhelyére, a beresztelki Dobronyba. Félórán belül már indultunk is. Kriszta végig aludt az autóban, így már nem is volt fáradt, mire Melindáékhoz érkeztünk. (Melindát jól megvicceltem, mert felhívott útközben és addig húztam a beszélgetést, míg a kapu elé érkeztünk és felszólítottam a kapunyitásra. Volt nevetés, mert nem tudta, hogy jövünk!)
Amíg főtt a kávé, én még feltankoltam a kertből némi zöldséggel, majd Beni és Dávid csatlakozásával kimentünk a Dobrony nevű erdőrészbe. (Zoli halászni volt, Melindának nem volt kedve jönni, inkább finom vacsorával várt minket haza.) Az elején eléggé keservesen ment a haladás az erdőben, jobbanmondva irtásban, nagy volt az aljnövényzet, rengeteg volt a száraz, korhadt ág, a babakocsit (mert nagy naivan azzal indultam befelé), bármennyire is jó terepjáró, végül lehagytuk és Borót ölben vittük Benivel felváltva. Kriszta, István és Dávid már eltűntek valamerre együtt. Aztán valahogy kievickéltünk az erdő szélére, ahol szép füves helyen haladhattunk, megtaláltuk a levált csapatot is és együtt mentünk tovább. Mogyoró híján galagonyát szedtem, a gyerekek makkot gyűjtöttek, Kriszta pedig csak futkározott és futkározott, mint a ketrecéből szabadult állat. Apropó állat. Egy kutyus csatlakozott hozzánk, ideig-óráig még játszótársa is volt így Krisztának.

Beljebb haladva a két erdő közötti kis völgyben, találtunk mogyorót is, de még vadbirs bokrot is találtunk. Persze, gyümölccsel rajta, aminek a megkóstolását ki nem lehetett volna hagyni! Volt aztán pfujjogás és köpködés, hiába figyelmeztettem a lurkókat.
Jól éreztük magunkat, szedegettük a mogyorót, Kriszta tépkedte a fűszálakat, botot talált magának, bújkált a bokrok között, Dávid a fákról érdeklődött, hogy melyik miféle (tölgyek, bükkök és hársak voltak), Beni pedig leült a fűbe egy idő után és Boróra vigyázott. A kis mókus végig ébren volt, pedig délben ébredt, mielőtt elindultunk, ő is tanulmányozta a fűszálakat, leveleket. És főleg csendben volt.

Melinda éppen jókor telefonált, hogy lassan készülődjünk és induljunk, már nagyon hűvösödött, a fák közé már a nap sem sütött, úgyhogy amúgyis a visszatérést fontolgattuk. Útközben végighaladtunk Lacinak a facsemete-ültetvényén, Megbámultuk cölöpökre épített kis nyaralókunyhóját, egy kicsit beszélgettünk is vele, mert éppen otttartózkodott, aztán folytattuk utunkat az autó felé. Kriszta állandóan lemaradozott, hiába hívtam, hiába nem látott már engem, ő nyugodtan szedte a virágot Melindának. Közben én is ugyanazt tettem, összegyűjtöttem egy kis csokorravalót a nyárvégi mezei virágokból, sőt kökényt és csipkebogyót is gyűjtöttem egy-egy marékkal. Jó lesz teának télire! Beni elment az erdőben hagyott babakocsiért, bepakoltunk és már mentünk is haza. Melinda sült krumplival, kolbásszal várt, nem kellett senkit sem kérlelni, hogy egyék!

Bár már sötét volt, mire elindultunk, még csak 8 óra volt, fél 9 után már haza is érkeztünk, 9-kor a lányok már aludtak (jobbanmondva folytatták az alvást) és félt 10-kor csodák csodájára én is ágyban voltam. Igaz, hiába reménykedtem egy hosszú, kiadós alvásban, Boróka érdemtelennek tartott rá. (11 után jó 25 percet nyafizott, fél 3-kor és fél 6-kor szopi volt, majd fél 8-kor Kriszta puszijára ébredtem.)
No, mindegy, kialszom magam, ha majd "kirepültek a családi fészekből".