2013. március 25., hétfő

Szülinapi előbuli

Idén a húsvét meg a vakáció teljesen megkavarja a következő heti szülinapokat. Így aztán kissé "előrehozott választásokat", akarom mondani bulizásokat fogunk tartani: mindenkié kissé korábban lesz ünnepelve. Babonásak nem vagyunk, tehát, ha idén csak így jön ki a lépés, hát így lesz.

Így aztán tegnap már ünnepeltünk is egyet, megtartottuk Kriszta első gyerekzsúrját, amiről a szépséges (majdnem) hétéves így nyilatkozott: életem legjobb szülinapja volt! Meghiszem azt, hiszen ennyi gyerek még sosem gyűlt össze őt ünnepelni, sosem forgott ennyire körülötte a világ. :) Persze, otthon is körülötte forog, de nem mindegy, hogy pajtások közt lehet, vagy a családtagokkal, ahol, ugye, Borókát leszámítva a legkisebb gyerek már lassan 14 éves. ...

Szóval, úgy döntöttünk, hogy idén bulit szervezünk a drágaságunknak. (Jobban mondva én döntöttem és szervezkedtem, mert István még indulás előtt is - amikor, mint mindig, rohantunk, mert késtünk el - morgott-forma, hogy minek ez a nagyzolás, de belátta, hogy gyerekszempontból egy ilyet nem lehet összehasonlítani semmivel.) Amúgyis megérdemelné, de annyira ügyes az iskolában is, hogy különösen ideje volt "meghálálni" iparkodását.

A helyszín egy játékterem volt (nem játszóház), ahol felnőttek játszhatnak különféle társas- meg minden más játékokat. Az tulajdonost ismertük, úgy kaptuk meg a termet, a gyerekük pedig osztálytársa Krisztának. Decemberben itt ünnepeltük a fiúcska születésnapját is, úgyhogy a terep már ismerős volt. Akkor mézeskalácsot sütöttem (én voltam az egyik "moderátor"), a gyerekek meg színes habbal díszítették, most viszont mást terveztem. Az egyik kislány megkérdezte még az elején, hogy most is fogunk sütit díszíteni?! :)

Amíg a meghívott óvónő kolléganőmmel a gyerekek valamit játszottak, mi még a termet rendeztük be, kipakoltuk az enni-innivalókat, majd berendeztem a "műtermeket". Egyik asztalnál egyszerű húsvéti kifestősöket lehetett színezni - és meglepetésemre nemcsak a kisebbek vettek részt -, a másiknál sok-sok kivágott tavaszi-húsvéti formából lehetett "tájképet" ragasztani, a harmadik asztalnál pedig gipszfigurákat lehetett festeni. Egy adott pillanatban azt hittem, nem lesznek elegek a megöntött figurák, de végül pont jól jött ki a lépés, és még megszorításokat sem kellett alkalmazni: mindenki annyit festett, amennyit szeretett volna.

Jócskán időztek minden asztalnál, közben megvolt az arcfestés meg a lufibogozás, ki-ki kedve szerint vett részt azon a tevékenységen, ami a legjobban tetszett neki, és mindeközben folyt a  buli, "kívánságmuzsikára". Olyan zeneszámokaz kértek a "kicsik", hogy életemben nem hallottam még róluk, de ők mind ismerték, és ropták rá a táncot kisebb nagyobb csapatokban.

A buli harmadik harmada a pizzaevéssel, a tortázással és az ajándékbontással telt. Sok mindent kapott Kriszta. Az osztálytársak összepótolták a pénzt, és az egyik anyuka megkérdezte, minek örülne Kriszta. Mondtam néhány dolgot, amit terveztünk venni neki, de végül megvették ők. Volt egy ajándékzacskó sisakkal, könyök-, csukló- és térdvédővel; volt egy kis doboz, amiből egy aprócska, de igazi fényképezőgép bújt elő - Kriszta hatalmas örömére; majd végül sorra került a nagy doboz is, amiből - még álmában sem gondolt volna arra, hogy pont ekkor kapja meg - a várva-várt görkorcsolya kandikált ki. Csak amúgy ugrándozott örömében a kis drága, és a jelen lévő szülők is örültek, hogy ennyire telitalálat volt az ajándék. :) Ezenkívül kapott még egy Gazdálkodj okosan társasjátékot. A volt ovistársbarátnőtől egy lovas puzzle-t, de annyira lovasat, hogy minden egyes darabkája (239 db) ló alakú. Már két este dolgoztunk rajta 3-an, de félig sem raktuk ki. Viszont ismét bebizonyosodott, hogy mindkét lány milyen ügyes és jó megfigyelőképességű. Kapott még sok-sok csokoládét, egy aranyos kutyus-kulcstartót, meg gyönyörű virágokat. Még én is kaptam egy szál tulipánt (kedvenc virágomat) az egyik fiúcskától!

A tortára vonatkozó kívánsága utolsó este módosult. Az addigi tavacskás-aranyhalacskás torta helyett egy elegáns huszárvágással sakktáblatortát kért. Örültem, mert így nem kellett szobrászkodni, mint a halacskánál. A torta belsejét illetően nem volt kívánsága, mint tavaly, azt mondta, oylan legyen, amilyennek én akarom. Nos, én most vicces kedvemben voltam, és - bár nem tudom bebizonyítani, mert nem készült fotó a megvágott tortáról -, szivárványtrtát készíettem neki. Volt kék, narancssárga, sárga, piros és zöld színű lapja, közöttük pedig fehér krém. a borítása pedig fehér és barna fondant. A szülők között volt két hivatásos gasztroszakmabéli (egy szakács meg egy pék-cukrász), de mindketten dicsérték. Szerintem is érdekes, vidámító látványt nyújtottak a szép színes tortaszeletek, a gyerekeknek is nagyon ízlett. Jócskán kértek repetát is. :) (A fotót pótolandó, péntekre hasonlót sütök hogy vigyem az óvodámba, ünnepelni.)

Szóval, azt hiszem, mindent leírtam. A hangulat jó volt, Krisztám élvezte, hogy a figyelem középpontjában van, és mi és mindenki megtettünk mindent, hogy jól érezze magát, és hogy felejthetetlen legyen számára ez a nap. Azt hiszem, sikerült is. :)











2013. március 19., kedd

Bolondéria

Nem tudom, ha van még valaki olyan, mint én. De szerintem egyedül vagyok ezzel a - nem is tudom, minek nevezzem - bolondériámmal.

Fiatal vagyok, és fiatalosnak, modernnek is tartom magam. Szeretek lépést tartani a világgal, mégha nem is a divat vagy ilyesmi szintjén nyilvánul ez meg. Szeretek újat tanulni, újdonságokat kipróbálni minden területen, szeretem a változatosságot, és utálom az egyhangúságot, a mókuskereket. Használom a mondern kor vívmányait; a konyhai küytüim használatban vannak, nemcsak a dobozokat nyomják belülről, mint más háziasszonyok kütyüi; szeretek olvasni, utazni, hogy bővüljenek az ismeretim, a látóköröm.

Mégis van egy olyan bolond mániám, hogy néhány új dolgot nagyon nehezen tudok elfogadni, és szinte fizikai fájdalmat érzek, ha át kell állni valami újra. De nem tudom, hogy mikor mitől függ ez a dolog, mert pl. a számítógépről a laptopra való átállás abszolút zökkenőmentesen ment, most viszont hallani sem akarok pl. táblagépről. Az, hogy mobilom lett, már a múlt ködébe vész, de abszolút természetes volt. Az is normális volt, ha ki kellett, hangsúlyozom kellett cserélnem valamelyik telefonomat ilyen vagy olyan okok miatt. De ha most valaki egy okostelefont akarna rámtukmálni, esküszöm képes lennék kihajítani a szemétbe. Sőt nem is kell okostelefonnak lennie, elég csak egy (számomra) új szerkentyű, mert attól is egyszerűen zsigerből idegenkedem. Épp az imént történt ez. István új telefont vett magának, és a régit szívesen nekem adná. Átraktam bele a sim-kártyámat, de olyan idegen minden, olyan más (pedig ismerem, mert én is használtam eddig néha), olyan - az enyémhez képest - logikátlanok benne a dolgok, hogy egyszerűen képtelen vagyok, hogy átvegyem. Ne röhögjetek, kérlek, de itt bőgök emiatt. Vissza is pakoltam a kártyát a sajátomba, és kész, nem kell. Ugyanakkor, tudom, ha holnap kapnék egy új fényképezőgépet - bár lehet, hogy azért megpityeregném a mostanit, ami annyi éven át szolgált nekem-engem - a legnagyobb örömmel fogadnám, és nem lenne semmi bajom vele.

Én már sokat gondolkodtam, hogy mi ez, miért van ez?! Mert mint a bevezetőben is írtam, úgy gondolom, nem vagyok egy begyöpösödött agyú vénasszony, képes vagyok az új dolgok megértésére, és általában élek is minden olyan újdonsággal, ami megkönnyíti a munkámat, az életemet, netán időt, energiát, pénzt spórolok vele. Hogy nem szeretem feladni azt, amit megszoktam, és főleg jól működik? Talán. De akkor mi van a számítógéppel meg a fotómasinával? Ezeket is megszoktam. A fényképezőgépemnek mai napig semmi baja, s bár mint modell már eléggé régi, hiszen már több, mint 5 éve vettük, és akkor sem a legutolsó kiadás volt, még mindig túl sok mindent tud, mint amennyire én kihasználom. Mégis nyugodtan megválnék tőle, és mennék tovább. De hogy ezzel a telefonhistóriával mi a bajom, nem tudom. Ismerem István telefonját, én is használtam néha. És valamikor a jelenlegi telefonomat is kissé "durcásan" fogadtam, bár akkor csupán azzal volt bajom, hogy "tégla", vagyis egy eléggé nagydarab SonyEricsson. De idővel megszoktam, könnyen megszoktam a kezelését, és pontosan azt tudta, amihez nekem szükségem volt rá: telefonálni, időpontjegyzéket vezetni benne, néha számolgatni vele, és ami számomra nagyon fontos volt, hogy interjúkat tudtam vételezni vele. Én nem cserélgettem a csengőhangokat, nekem nem kellett személyre szabott csengőhang, én nem játszottam rajta (az elmúlt hétvégén fedeztem fel, hogy tényleg vannak rajta játékok:P). Sms-t nagyon ritkán szoktam írni, unom, és fölösleges időpazarlásnak tartom; amíg megírom, százszor elmondom szóban, az ára ugyanannyi; fotózni nagyon ritkán fotóztam vele, de soha egyetlen képet sem töltöttem le róla; az utóbbi időben pedig nagyon néha, ha valamilyen fontos, sürgős emailt vártam, éppen leellenőriztem hogy megjött-e. Tehát ez nekem továbbra is tökéletesen megfelelő lenne, abszolút elégedett lennék. Az egyedüli dolog, ami indokolttá tenné a cseréjét, az az akkumulátora, hiszen már több, mint 4 éve használom, és most jutottunk oda, hogy csupán 1-2 napig tartja. De még ez sem zavar annyira, hogy feltétlenül ki akarjam cserélni.

Nos, leragadtam a telefonnál, mert ez az, ami aktuális, és ez váltotta ki belőlem ezeket az "indulatokat", de pl. amikor a gmail, illetve a blogger változtatott a kinézetén, akkor is szörnyen dühös voltam. (Mondjuk, úgy gondolom, hogy jogosan is, hiszen az új felületek nem lettek feltétlenül jobbak, sőt....) De amikor a FB-on az üzenőfalról megtörtént az áttérés az idővonalra, "meg sem hessintettem".

Szóval, segítsetek egy picit, kérlek ennek megfejtésében. Vagy menjek inkább pszichológushoz vele?

2013. március 17., vasárnap

Eddig...

... büszke és boldog voltam, hogy a telet átvészeltük mindenféle betegség nélkül. Azaz a lányok, mert én ősszel, Olaszországban is köhögtem, illetve február elején is lehúztam egy "gyönyörűszép" köhögős náthát. De mindegy, ha a lányok nem voltak betegek, azt jelenti, nem is voltunk azok. Én mit számítok...?

No, de múlt vasárnap virradóra Kriszta azzal állt az ágyam mellé, hogy szomjas. Majd sírósan hozzátette, hoyg nagyon fáj a feje. Persze, hogy lázas volt. Keddig volt lázas - nem kúszott túl magasra, csupán 38 fölé valamicskével - szerdán már teljesen jól volt. Semmilyen egyéb tünete nem volt, sem orrfolyás, sem tüsszögés, sem köhögés (néhány köhintés az ő "megszokott" köhögéséből), sem semmi egyéb. Láz, fejfájás. ennyi. Csütörtökön és pénteken már volt iskolában.

Ma jókedvvel indult és folytatódott a napunk, ugyanis Ani szülinapját mentünk megünnepelni. Meg is érkeztünk, minden rendben volt, de egy adott pillanatban feltűnt, hogy Boróka túlságosan ingerlékeny, nyafogós lett. 37,8 -at mértünk, de magasabbra is felkúszott, mire a gyógyszer hatni kezdett. Azért már ott rendbejött olyannyira, hogy kijelentette: még nem mehetünk haza, hiszen nem ettünk tortát! És mire hazaérkeztünk teljesen lement a láza.

Induláskor azonban újabb "finomság" ütötte fel a fejét: Kriszta arra panaszkodott, hogy fáj a füle. Az autóutat végigaludta, de ahogy megérkeztünk, és megébredt, iszonyúan fájtatta továbbra is a fülét. Hirtelen azt sem tudtam, mit csináljak vele, de eszembe jutott, hogy van fülcseppünk. Nos, abból tettem 1 cseppet, de nem tudom, milyen eredménnyel. Istvánnak azonban eszébe jutott, hogy valamikor vett fülgyertyát, és hogy vajon, van-e még belőle. Volt egy fél. Azt meggyújtottuk, és úgy tűnt, mérséklődött a fájdalma, mert utána könnyen elaludt. Persze, azért nurofennel is megfejeltem a dolgot, hátha nem lesz túl vészes az éjszaka.

Hát, nem tudom, nem kezdjük túl jól a hetet... Boróka egyértelmű, hogy nem megy oviba akkor sem, ha nem lesz lázas reggel, de hogy Krisztával mi lesz/mi legyen, még nem tudom. Remélem, elmúlik a fülfájása, és nem folytatódik. (Csak tudnám, mitől lehet! Sapkát hord, ma amúgysem volt meleg, tehát a fején volt, a lakásban vagy Aniéknál nem volt huzat, szóval, abszolút nem egyértelmű. Mint ahogy az sem, hogy Boró mitől lázasodott be... Remélem, könnyen átvészeljük...)

2013. március 10., vasárnap

Kávét, valaki?

Van nekem egy... rettenetes szokásom is, igaz, sőt mi több, nem is csak egy, de most nem erről van szó.

Hanem arról, hogy van nekem egy gyönyörű, szuperügyes kicsi-nagy lányom. És most nem szeretném felsorolni, hogy miben ügyeskedik-jeleskedik, mert se szeri-se száma az ilyesminek, most konkrétan egy vetületére szeretnék fókuszálni.

Ugye, nem meglepő, ha azt mondom: lányaim láthatnak hagyományos nőiszerep-példát a családban, ha pl. a konyhai ténykedésemre gondolok. (Persze, ezenkívül más is van, de láthatnak néha szüfrazsettes dolgokat is.:D:P) És talán az sem meglepő ilyen háttérrel, hogy ők is szívesen tevékenykednek a konyhában olyan feladatokkal, amik jelenleg nekik valók. Vagy sem.....

Mert az ok, hogy feltörik a tojásokat, hogy kavargatnak, hogy zöldséget hámoznak vagy alapanyagokat mérnek, de az, hogy Boróka kávét készít nekünk Á-tól Z-ig, gondolom, már eléggé meglepő. Mostanában azonnal oldódó kávékat szoktunk inni, mert a kávéfőző eltörött még tavaly, majd átálltunk a cikória- és gabonakávé fogyasztására, és csak néha kívántuk meg a rendes kávét. Most is ritkán iszom rendeset, bár gyakrabban, mint szeretném, és mint azt tavaly nyáron elképzeltem. De nincs vész. Így legalább érzem, hogy van hatása, mert amikor naponta kettőt-hármat is megittam, már csak a szokás ereje volt meg, ébren nem tartott...

No, de visszatérve lánykámra. Egyszer besegített, majd a felügyeletem alatt többször is vizet forralt, kávét (nescafét és cikóriát vegyesen)- cukrot adagolt, és fel is öntötte vízzel. Olyan jól tudja már az arányokat, hogy ő készíti a legfinomabb kávét. :) Ezen a hétvégén is mindkettőnket kiszolgált már. És micsoda élvezettel! Sőt, reggel már-már szinte erőszakosan sarkallt kávézásra bennünket. :) Olyan aranyos volt! És büszke magára.

(És még mielőtt mindenki aggódna, elmondom, hogy a legnagyobb szakértelemmel és óvatossággal végzi a műveleteket, s már többször megbizonyosodtam róla, hogy megbízhatok benne. Különben is a bizalom megsokszorozza valakinek az erejét, képességeit, és ezt ő is érzi.:))

Szóval, kávét valaki?

2013. március 9., szombat

Rajzok, rajzok, rajzok

Már régóta küszködöm a "problémával", de csak ma sikerült tudatosulnia bennem, hogy leírom, és hátha kapok valami jótanácsot is.

Régen, amikor Kriszta még kicsike volt, más blogokon olvastam, hogy a gyerekek, ahogy valahonnan hazaérkeznek, vagy akár csak úgy, esztelen rajzolásba kezdenek, és lerajzolják élményeiket, családtagjaikat, mindent. És irigyeltem őket, mert az én kislányom nem akart rajzolni. Próbáltam rávezetni, provokálni, de szegényes, amolyan "izzadságszagú" művek születtek. Majd azt mondtam: sebaj, rám hasonlít, nem tud rajzolni. S, akkor mi?

Most, utólag visszagondolva, tudom, jó nagy lökött voltam, hiszen a többi gyerek, akik rajzoltak, Krisztánál jóval nagyobbak voltak már, az én lányom meg túl kicsi ahhoz (3 év alatt), hogy bármit rajzban visszaadjon.
Hogy, hogy nem azonban egyszercsak elkezdett rajzolni. Mindenfélét és állandóan. Azóta már rajzpályázatot is nyert krisztám. Az első rajzok ma is féltve őrzött kincsek, el vannak téve a dobozába (dobozaikba - mert azóta természetesen, Boróka is betársult), és néha megnézegetem őket, hogy nosztalgiázhassak.

Azóta pedig naponta többkiló papírra rajzolnak - iskolában, óvodában és itthon egyaránt. Már letettem arról, hogy születési időponttal lássam el a rajzokat, és eltegyek minden egyes darabot annál is inkább, mert időszakosan különböző témák, figurák dívnak. Boróka pl. naponta kismillió lapot berajzol egy emberi figurával meg egy állattal. Az emberi figura mikor ő, mikor én vagy másik családtag, az állat meg mikor ló, mikor kutya. Ezt csakis ő tudja megmondani, hogy mikor mit látunk a képen, különben szinte teljesen egyformák. :) De ugyanígy voltak tündéres, állatos, egyéb mesefigurás periódusaink is.

És akkor itt van a probléma, amivel küszködöm: nem tudom, mit csináljak ezzel a sok rajzzal. Alapból olyan vagyok, hogy halmozom a bazárt, a sok csecsebecsét, és nagyon sajnálok kidobni valami olyasmit, ami a szívemhez nőtt. (Persze, aztán időnként bekeményítek, és kegyelem nélkül szortírozok, hajítok ki, ajándékozok stb....) A dobozokba általában kiválasztok 2-3 sikerültebb példányt, de a többit valahogy sajnálom kidobni. Persze, dobok is el belőlük, mert néha csak fecnikre, szakadt lapokra rajzolnak, de akkor is... most is rajzdömping van. Csak ránézek az összegyűjtött lapokra és nem tudom, mitévő legyek. Nálatok ez hogyan működik? Vannak rajzok? Mindent eltesztek? Netán mindent kidobtok? Vagy ugyanúgy, mint én, kiválasztotok néhány "reprezentatívabb" munkát? De mit csináltok a többivel? Ha adnátok néhány jó ötletet, hálás lennék értük. :)

Most nem találom a halacskás rajzaikat, de ez a nyeremény, amit a pályázaton nyertek (Igazából csak Kriszta nyerte, mert ő kapta a több szavazatot, de minvégig úgy tudták és tudják, hogy mindketten nyerték, hiszen Borónak is volt pályaműve, és csak 1 vagy 2 szavazattal maradt alul:)):

2013. március 8., péntek

Jól megaszonta!

Néhány régebbi mondását találtam meg egy bejegyzésvázlatban, és most közzéteszem. :)

Boróka:
1. - A ló nyerít, a tehén muhog.:)

2. Boróka leolvassa a mérőszalagról a számokat: egyven, ketven, hármán, negyven, ötven ....

3. - Kincsem, holnap felbombázzuk a lakást!
Boró ijedten: - Jó, de puskával?

És egy ma reggeli:
- Boróka, melyik óvó nénidet szereted jobban?
- Enikőt és Erikát egyformán szeretem jobban! :)

2013. március 6., szerda

Tavasz van. Tavasz van?

Gyönyörű tavasziasra váltott az idő, napról-napra szebben, ragyogóbban süt a nap, melegebb van, és egyre több ruhát vetünk le. Ha belegondolok, hogy egy hónappal ezelőtt Ivóban még térdig ért a hó, de itt is elég nagy volt, szinte el sem hiszem, hogy már két hete mind tavaszodik.

Lecseréltük a vastag sapkát, a mama által horgolt kissé lyukacsos fejfedőket használjuk, s bár reggel még a vékonyabb nagykabátba bújunk, délre le kell vetni alóla a kardigánt vagy a tréningfelsőt. A harisnyát még elbírjuk (mármint a lányok), de rá már sima farmer kerül, nem bélelt vastag nadrág. És kívánkozunk a szabadba. De nagyon!

Hétfőn azt a mesét olvastam a gyerekeknek az oviban, hogy "Keressük meg a tavaszt!". Olyan jó volt végigolvasni. Olyan kedvem támadt nekem is elindulni megkeresni a tavaszt! Biztos, hogy találnék is belőle valamit. Hóvirág már biztos van, mert már vettünk a "márciuska-piacon". Ma le is rajzoltuk a tavaszt, és bármilyen meglepő, a kis 3 évesek - a maguk egyszerű, kezdetleges módján - ügyesen visszaadták a jellemzőket. Aztán jácintot készítettünk, majd egész délután dekorációnak szánt tulipánokat vagdosgattam-ragasztottam. Szóval nálam nagyon jön a tavasz. :)

Kriszta kapott egy osztálytársától márciuskát, ahogy magyarul hívjuk a mărţişor-t. Ez egy kis kitűzőke (hogy mit mintáz - a fantázia szab neki határt), amit egy piros-fehér zsinór díszít. Nem tulajdonított nagy fontosságot neki a leányzó, mert fogalma sincs, mi az. Mi nem vettünk még nekik, mert ez a szokás "nem a miénk", bár anno, emlékszem, nekem fontos volt, hogy kitől, és végül hányat kapok. Azért annyit mégis kiérzett a dologból, és ki is oktatott: - Dehogy adtam neki puszit érte! Hogy azt higgyék a többiek, hogy szerelmes vagyok?

De visszatérve a tavaszhoz... Rég nem tavaszodott ilyen korán. Sokszor még márciusban is havazott. Sőt, áprilisban amúgyis normális dolog :P a havazás. Persze, még idén is kijuthat belőle, vagy ki tudja. Mindenesetre, most élvezzük a meleget, a napsütést, a hosszabbodó nappalokat, és ki tudja, hátha hamarosan elmegyünk meg is keresni azt a huncut tavaszt!

2013. március 5., kedd

Véletlen

Márpedig véletlenek nincsenek!

Mert néha megyek az úton, és mintha felismerni vélek valakit. Közeledve azonban látom, hogy nem ő az.... Mégis aznap vagy nemsokára összefutunk az illetővel - véletlenül.

Megismerek egy új szót vagy jelentést, és biztos, hogy órákon, napokon belül - véletlenül - fellelem egy olyan szövegkörnyezetben, ahol nem érteném, ha előzőleg nem ismertem volna meg.

Egy szövegben furcsállok egy szót. Mert nincs jól használva. És - véletlenül - másnap délelőtt, amikor javítok, ismét felfedezem az egyik szövegben, ugyanolyan rosszul használva - de így már nyilvánvaló, hogy az illető, aki írta, tévedésben van, nem tudja, hogyan kell helyesen leírni, használni...

Vásárolok valamilyen alapanyagot, hozzávalót (zöldség, húsféle, bármi). Még nem jutok oda, hogy elkészítsem, de az egyik kolléganőm - véletlenül - pont olyant vagy hasonlót főz, és teszi ki a receptet a blogjára. És ez már nem egyszer történt meg.

Eszembe jut egy téma, amiről írhatnék, de odázom, mert sosincs elég időm, hogy kigondoljam, kikerekítsem, de sebaj, mert más blogon - véletlenül, persze - felfedezem ugyanazokat vagy hasonló gondolatokat készen - vagy talán még jobban - megfogalmazva.

Eszembe jut valamilyen jó kreatív ötlet, amit itthon a lányokkal vagy az oviban elkészíthetnénk, másnap pedig a kicsim jön haza valami olyasmival, vagy napokon belül a kolléganőm készít - véletlenül - olyasmit a gyerekekkel.

És még sorolhatnám . és talán még fogom is, ahogy egy-egy ilyen jó "véletlenre" felfigyelek...

És sorolom...

Teszem oda a kenyeret sülni. Előzőleg spenótfőzeléket készítettem. Arra gondolok, milyen kenyér lenne belőle, ha spenótpürét tennék bele. Persze, nem tettem, de 1 órára rá - véletlenül - erre bukkantam: http://izeskalandok.blogspot.ro/2013/03/spenotos-kalacsok.html

Nem látom a szomszédékat kb. hetekig. Majd amikor ez tudatosul is bennem, rögtön találkozunk, ahogy elindulok itthonról. Ezekkel a szomszédékkal ez most kétszer egymás után megtörtént. Véletlenül, ugye?

És még sorolhatnám...

Addig is azonban biztos vagyok benne, hogy minden okkal és céllal történik; minden az előre meghatározott, a Valaki által jól kidolgozott forgatókönyv szerint történik. Vagyis véletlenek, márpedig nincsenek!