2017. május 21., vasárnap

Amikor az opera...

... mosdójában hallod a neved "Edith, csak nem te vagy az!" felkiáltással, azt sem tudod, kire gondolj. Az meg végképp nem jutna eszedbe, hogy volt iskolatársaddal futsz össze, aki egy évvel fölötted járt, és 19 éve nem láttad, amióta végzett. Pedig ilyen is van. És csodálatos dolog, meg érzés, meg minden. Nagyon örültem Simon (Veress) Blanka! :)

2017. május 12., péntek

Jól megaszonta!

- Anyuuuuu, de kell az a körző, mert holnap matekórán valami rizottót kell készítenünk vele!!! :D :D :D 

2017. május 1., hétfő

Zászpád-túra, 2017. május 1.

Régóta szerettem volna ide elmenni. Ez az a hegy, amit gyerekkorom óta csodálok, ami mindig úgy tűnt, hogy karnyújtásnyira van tőlem, amikor mamáékhoz mentem, és ahol eddig csupán egyszer voltam, de akkor is csak az aljában. Amikor pedig Fickóról írtam a szakdolgozatomat, és kutakodtam vele kapcsolatban, néhány aranyos legendára bukkantam, amit Palkó Attila örökített meg a Magyaróról szóló monográfiájában,  Némelyik szerint szászok laktak a hegyen, ott áll a szász király vára, innen eredeztetik a nevét is: Szászpad. Egy másik legenda szerint a hegyen óriások laktak, szintén várban, és onnan nézték az egyszerű falusi embereket, miként tartják állataikat és művelik a földet. Néha, amikor játkos kedvükben voltak, felemeltek a tenyerükbe egy-egy embert ökröstől-boronástól, és úgy nézték, figyelték őket. Az óriásoknak természetesen kincsük is volt, amit egy barlangban rejtettek el, és a barlang száját ott kell keresni, ahová a felkelő nap első sugarai esnek a hegyen. :) A monográfia szerint, bár mindenki tudta, hogy ezek csupán legendák, mesék, azért a múlt századnak még a hetvenes éveiben is sokan "nagy titokban" keresték a kincset. ...

Nos, mi megtaláltuk. Nem a barlangot, hiszen nem voltunk ott napfelkeltekor, és ha ott is lettünk volna, akkor napsugarat még nem láttunk volna a felhőzet miatt, de azért találtunk kincset: amint beérkeztünk az erdőbe, István néhány méterrel beljebb egy ötlejest talált a földön. :D

Utána pedig... sok-sok viccelődés, élcelődés, morgolódás, zúgolódás, tanakodás, nyelvlógatás, de töretlen felfelé haladás után kb. 2 óra múlva felérkeztünk a csúcsra. Nem az volt ott, amire számítottunk. Igazából egy kopár csúcsot reméltem, ahonnan aztán körös-körül messze el lehet látni, dehát most nem ez jutott. Mondjuk, egy csupán valamivel több, mint 1200 méteres hegycsúcstól nem kellett volna olyen sokat várni, de bevallom, nem is ez volt a lényeg. Inkább az, hogy együtt volt a család, együtt voltunk a húgomékkal, és néhány kellemesen fárasztó órát töltöttünk együtt jó levegőn, szép környezetben.

A visszaút szinte ugyanannyi időt vett fel, mert hát persze, hogy más irányban indultunk lefelé, és bár néhány vagány sziklameredeket is láttunk, azért az ereszkedő is nagyon meredek volt, és néha muszáj volt bevetni a nadrágféket is. :D Azt hiszem, én voltam az egyedüli, aki megúszta mindenféle esés nélkül, de én ezt a jó túracipőm számlájára írom... :) A szimatunk viszont nagyon jó volt, pontosan úgy/oda érkeztünk be az erdei útra, ahogy/ahová elképzeltük. Csaba járt már arra, de talán 12 évvel ezelőtt járt ott legutóbb, úgyhogy nem volt ő sem a legeslegmegbízhatóbb helyi vezető... :P

Ahonnan indultunk, ott volt egy ember, az erdészet őre. Kérdeztük, járnak-e a medvék, de megnyugtatott, hogy napközben nem valószínű, hogy találkozunk vagy eggyel is, hiszen minden este friss eledelt kapnak a medveetetőknél. És felmutatott a fölöttünk magasodó hegyre: ott, azoknál a bükkfáknál vannak az etetők. Nem estek az utunkba... és mackóval sem találkoztunk. És a barlangot sem találtuk meg, amire Csaba emlékezett, de az volt az igazság, hogy már eléggé hajtott hazafelé a lábunk... és a hasunk... :)

Az autókhoz visszaérkezve megpihentünk, falatoztunk egy keveset, majd hazaindultunk (a testvéremékhez), hogy otthon megsüssük az eredetileg a hegyen megsütni kívánt finom falatokat. Jóllakottan, fáradtan, piszkosan, de kisimulva, feltöltődve érkeztünk haza.

Én - bárcsak tehetném - már holnap indulnék valamerre egy másik túrára. A család többi része már nem ennyire lelkes.... :D :D :D

Az úticél még elvész a távolság és a borús égbolt homályában...


De már tt vagyunk alatta. Itt fenn még csak éppenhogy kezd tavaszodni. Mint látszik, a fák nem zöldültek ki, inkább barnás, őszies az összkép.


Itt még jócskán víg a társaság.


A csajok felszerelkeztek...


Mehetünk erre... vagy arra.... Látod azt ott?...


Én oda biztos nem megyek fel!


Pózolás a magasban. A csajok nem félnek. :P


És aztán ő is feljött. :D


Mint egy barlang, akkora volt... Akár hárman is elfértünk volna benne.



 Csúcsugrás. :D


Már nincs sok, gyertek!


Na, ez vajon az, aminek gondoltuk? Azaz medvekaromnyomok?


Kriszta már fenn a csúcson, ő volt az első.


Csúcsfotó 1.


Csúcsfotó 2.


Csúcsfotó 3.


Jaj, még mi vár ránk visszafelé...


Már megint felmásztunk egy meredek sziklára... Innen nem látszik, de jó sok métert lehetett volna zuhanni...


Fentről lenézem bandát... :D


Atlasz tartja a világot... :D


Gondolom, valamikor ezek voltak az óriások labdái. :)


Már kiérkezve az erdei útra:


Halad a kis csapat, de már elcsigázottabb...


A távolban szülőfalum "hegyei": a Nyerges-hegy és a Várhegy.


A völgy felé ereszkedve egyre zöldebb minden: a zöld ötven árnyalata. :)


És ráadásként... Édesanyáméknál még egy utolsó búcsú a kedvenc kecskéktől:



2017. április 30., vasárnap

Részletek (1)

2013.



2014.



2015.






2016.






2017.





Igazi vakáció

Nem(csak) azért, mert nem kellett munkába, illetve iskolába menni, hanem mert volt alkalmam néhány napig kizárólag a kert csendjét-zaját, porát-sarát, előnyét-hátrányát élvezni. Szerdától nem voltam itthon, csak István jött minden nap, mert ő viszont nem vakációzott, illetve mindig akadt valami apróság, amit még ki kellett hoznia...

Volt hideg, volt nyári meleg, szél, napsütés és eső, volt munka dögivel - veteményezés, kapálás, gyomlálás -, volt főzés, és volt - persze - fotózás is, meg számítógépen dolgozás, szóval minden volt... De volt csend, jó levegő, későig alvás, pihenés, derékfájás, és eső miatti aludni nem tudás. Két napig a nap nagy részében nem is volt, kihez szóljak, csak délután-este jött István és Anyu. Őszintén? Jólesett a csend... Keddtől arrafelé lesz aztán részem elég zajban. Kell a kikapcsolódás, kell a feltöltődés.

Holnap már a lányokkal is találkozunk, akik mamáéknál "tavaszolnak". Remélhetőleg az idő is kegyes lesz hozzánk, és sikerül egy gyönyörű napot tölteni együtt is...