2017. augusztus 4., péntek

Napi apró: "az párkányrúl"

Évekkel ezelőtt kezdődött: a fenti szomszédnak mindig voltak virágai az ablakpárkányon, ami csodás látványt nyújtott lentről, ám annál bosszantóbb volt alsó szomszédként "megélni" a dolgot.
... amikor arra leszel figyelmes este 11-kor, hogy kinn csorog az eső, de kinézve rájössz, hogy csak a felső szomszéd öntözi a virágait...
--- amikor észvesztve rohansz becsukni a kinyitott ablakot, mert a fenti öntözőlé már rég eláztatta a szőnyegedet és a padlódat...
... amikor az ablakpucolás utáni napon látod, hogy kezdheted elölről az egészet, hiszen csupa folt, fröccsentett sár az ablakod alja kb. középig...
A férjnek szóltam egyszer. A kislányra vigyázó néninek többször is szóltam. A takarító fiúnak is néhányszor. Mígnem egyszer, egy vasárnap délelőtt végleg betelt a pohár, felmentem, és becsengettem. A férj nyitott ajtót, és bár feldúlt voltam, igyekeztem a lehető legnyugodtabban, tárgyilagosan megkérni, hogy valahogy oldják már meg a dolgot, tegyenek valami gátlót a párkányra, hosszabbítaák meg a párkányt, hoyg tovább dobja a vizet, vagy egyáltalán ne öntözzék agyon a virágokat. Már majdnem indultam, megbeszélve a dolgot a "zemberrel", amikor előjött a szomszédasszony a szobából, és nagy affektálva megkérdezte, hoyg mi is a problémám? Hogy nem szégyellem magam, hogy még én megyek hozzájuk? Hogy tán irigylem a virágait? Láttam, hogy vele nem lehet a férjével használatos stílusban beszélni, és - vasárnap délelőtt ide vagy oda - a vége egy nagy veszekedés lett. Kb. egymás fejéhez vágtunk minden olyasmit, amit az itt töltött évek alatt (egyszerre költöztünk a lakásokba :D ) láttunk, tapasztaltunk (én az ablakon kirázott abroszt meg a szintén ablakon kiloccsintott mosdótálnyi vizeket többek között, ő szinte csak azt kezdte és végezte, hogy ők sosem szóltak István zenélése miatt). A végére valahogy igyekeztünk békülni, és azóta már rég szent is a béke.

Hogy mi lett utána a virágokkal, az öntözéssel és a párkányommal-ablakommal? Ugyanaz. De már nem szóltam semmit. Igyekeztem nem tágra nyitni az ablakokat, csak bukóra, s gyakrabban megpucoltam. Azt mondtam, ha ez a jószomszédi viszony ára, ám legyen.

Idén - végre-valahára - nekünk is lett virágunk a párkányokra. Hogy-hogy nem, eddig sosem vettem észre, hoyg lecsorgott volna az alsó szomszédék párkányára. És hogy-hogy nem, de fentről sem csorog a víz, mint eddig.

Csak a konyhánál csepeg naphosszat, főleg most a kánikulában: a legfelső emeleten lakó szomszédék légkondijának a kondenzvize.

Nincsenek megjegyzések: