2017. augusztus 13., vasárnap

Cím nélkül

Idén már nem először szembesülök azzal, hogy az igazán fontos dolgok nem tárgyak, nem lehet megvásárolni, és nem könnyű megszerezni vagy megtartani őket. Illetve, hogy amiket pillanatnyilag fontosnak gondolunk, az égvilágon semmit sem jelentenek.
Aki egészséges, az talán magától értetődőnek tartja, aki él, annak is természetes, hogy így van. Pedig csak egy átkozott pillanat szükséges ahhoz, hogy mindez megváltozzék.
Családunkat sujtotta a csapás, és egy hét elteltével még cseppet sem lélegezhetünk fel, még nem tudunk semmi biztatót, pozitívat. Csak a remény, a hit és a szeretet az, amibe kapaszkodhatunk: a hit és a remény, hogy meggyógyul, mert nagyon szeretjük. Nagyon, és sokan. És sokan imádkozunk is érte. Muszáj visszatérnie, muszáj meggyógyulnia!!!

3 megjegyzés:

Szitya írta...

Kívánom, drága Edith, hogy minden hamar jóra forduljon!!!!
Szeretettel:
Szilvi

Névtelen írta...

Jobbulást, gyógyulást a Családtagnak!

sedith írta...

Köszönöm szépen a jókívánságokat. Úgy néz ki, a Jóisten meghallgatta imáinkat, és majdnem két hét után magához tért, illetve lassan-lassan kommunikálni is tudunk. Hosszú napok voltak, tele várakozással, reménnyel. És bízunk benne, hogy ezután is csak jó irányba halad az állapota.