2013. január 29., kedd

Alkottunk, de keményen :)

Mi tagadás, az utóbbi időben nem igazán kreatívkodtunk-festettünk itthon: a lányok kiélték ilyetén hajlamaikat az iskolában-óvodában, nekem meg bőven elég volt az ovis tevékenységem. Na jó, rajzolni állandóan rajzolnak a lányok, egy gyors adventi koszorút is "eszkabáltam", meg néhány képeslapot is gyártottam saját kezűleg a kollégáknak, illetve illatosítóból is házilag készítettet ajándékoztam, de az a fajta munka, ami régebb szokott lenni, amikor mindannyian többet voltunk itthon, rég nem volt. Ez van, na.

Most azonban "kötelező" apropója lett. Kriszta be szeretett volna nevezni egy országos versenyre, amire farsanggal kapcsolatos bármit kellett festeni/rajzolni/készíteni. És hétvégén a tanfolyamom miatt (szombat-vasárnap) nem tudtuk megcsinálni, tegnap az idő egyszerűen kifolyt alólunk, nem fért bele a rajz is, ma viszont feltétlenül sort kerítettünk rá. Kriszta a "Boszorkányok éjszakája" nevet adta a rajznak, és szerintem egy gyönyörűen kitalált és kivitelezett munka lett a végeredmény. Az a fáradhatatlan lendület, amivel végigcsinálta! Először megrajzolta, majd kifestette. Nagyon szerettem, mert voltak részek, amikről azt állította, hogy nem túl sikeresek, de nem tört le. Állandóan azon volt, hogy kijavítsa, hoyg itt is, ott is húz még egy vonalat-kettőt. Igaz, tegnap lejátszottunk egy-két kemény meccset annak apropóján, hogy "de mi lesz, ha nem én nyerek" vagy "úgysem én nyerek", de úgy látszik, megvolt az eredménye, éppen a mai hozzáállásában tükröződve. Miután befejezte, kezdődhetett a további önfeledt alkotás.

Közben Boróka is hazaérkezett, és egyből belevágott ő is. Legelőször a akváriumalapot festette meg (lap kékre festve, holnap majd akvárium lesz belőle), majd tetszés szerint alkotott, végül engem kért meg, hogy rajzoljak valamit neki, és ő kifestette. Így festettünk aztán búcsúajándékot is az egyik óvó néninek, a kedvencek közül a legkedvencebbiknek, "az én Ibolyámnak" vagy "Ibolyavirágnak" (Boró általi becenevei), aki első perctől, azaz kétéves korától a szárnyai alatt melengette kicsi drágámat, és ezen a héten pénteken lesz utoljára óvó nénije: februártól már a saját fiókája érkezéséhez fogja készíteni a fészket. (Zárójel bezárva.:))
Az alkotás végére már annyira belemelegedtek a kisasszonyok, hogy túl kevés, kicsi volt már számukra az ecset. A kéz sokkal érdekesebb volt.... :)






Boró értékelte Kriszta munkáját: az a kerek barna folt, Boró piros pontja. :))
A fotózás után Borót is utolérte a kéz-láz... :)

A kész művekről is felteszem majd a fotókat...

2013. január 28., hétfő

Évről évre - Boróka

Felfedeztem egy bejegyzésemet, amit Boró 2. születésnapján írtam, és amelyben voltak amolyan "évről-évre" fotók. És rájöttem, hoyg ez most is érdekes, sőt, most érdekes igazán, hiszen már 6 születésnapi fotó gyűlt össze. Az első, persze, a születése napján készült...

2008. január 5.
 2009. január 5. 
 2010. január 5. 
 2011. január 5. 
 2012. január 5. 
 2013. január 5. 

2013. január 27., vasárnap

Játékból...

Játékból mondjuk azt, Kriszta, hogy játékból én vagyok a....
Boró, játékból legyen úgy, hogy játékból én megyek ide vagy oda...
Játékból játsszuk azt, hogy te vagy a... és játékból mondjuk, hogy én jövök hozzád...

... és még sorolhatnám holnap reggelig. :) Ilyen és ezekhez hasonló mondatok százával hangzanak el naponta nálunk, amikor a két lány együtt játszik. Valamelyik mindig kitalál valamit, és már mondja is a másiknak, hogy jöjjön, és játékból.... és játsszák azt, hogy játékból, és stb.

A vakációban figyeltem fel rájuk, amikor mindhárman többet voltunk itthon, és volt alkalmam a háttérből, csenben, beavatkozás nélkül figyelni őket. Nagyon örülök ezeknek a mondatoknak, mégha egy idő után már eléggé unalmas is hallgatni a minden mondatban legalább kétszer előforduló "játékból" szót. De nagyon örülök több okból is, mert azt jelenti, hogy a lányaim tudnak játszani. Együtt és külön-külön is, mert az sem volt ritka, hogy monológ keretén belül is hangzottak ilyen mondatok. Avagy csupán képzelt párbeszédekben, amiket valamelyik játékszerülkkel folytattak.
Örülök, mert a "nagykönyv" szerint működnek ebből a szempontból, és ez, hogy azt mondjam... megnyugtató.
Örülök, mert a szerepjátékok korát élik, nagyon intenzíven, nagyon élethűen, és nagy-nagy hittel, meggyőződéssel.
Örülök, mert csodálatosan ötvözik a valós elemeket a mindennapi életből a mesékből hallott/látott/olvasott elemekkel, fantáziájuk szüleményeivel.
Örülök, mert ilyenkor látom, hogy fantáziájuk és kreativitásuk határtalan.
Örülök, mert látom, hogy milyen fontos nekik a játék, mennyire szükségük van rá, és mennyire ki tudnak bontakozni benne és általa.
És örülök, hogy általuk én is átélhetem - nem csak játékból - ezeket a pillanatokat, és én is tanulok tőlük - játékból - játszani.





2013. január 20., vasárnap

Szikra

Ami kell ahhoz, hogy írhassak. Ami jelenleg nincs. Nemcsak a blogbejegyzésekhez, hanem a kötelező írásokhoz sincs. És szinte e kötelező tevékenységekhez sem. Majd lesz, nem izgulok...

2013. január 9., szerda

Apróság, de mekkora!

Vasárnap néztek a lányok az M2-n egy filmet, a Nyereg-klubot. Úgy maradt a tévé, vagyis ezen a csatornán, és másnap délelőtt, amikor bekapcsolták több mese, gyerekfilm között egy bibliai történetes mesefilm is ment. Tegnap nem néztek tévét ilyenkor, ma viszont direkt kérték az M2-t. A bibliás film ismét ment, és éppen Jézus megfeszítése, feltámadása, illetve mennybementele volt a témája. Miközben nézték, felém is záporoztak a kérdések, és azt hiszem, sikerült kielégítő válaszokat adnom az ő szintjükön, legalábbis arra, amire pillanatnyilag kíváncsiak. Kriszta végkövetkeztetése pedig ez volt:
- Anyukám, én most már hiszem, hogy van Jézus, és van Isten.

(Én csak annyit válaszoltam erre, hogy kicsim, ez nagyon jó, mert aki hisz Jézusban és Istenben, annak minden egyszerűbb, könnyebben viseli a nehézségeket. - Azt hiszem, egyelőre ennyi bőven elég.)


2013. január 8., kedd

Karácsony 2012













A pihenés jegyében telt az idei ünnepünk. Voltunk Idecsen Édesanyáméknál, itt Anyuéknál, illetve hozzánk is jöttek vendégek, mégis a pihenés, lustálkodás át-meg-átfűzte az ünnepet.

A szenteste nagyon sete-sutára sikeredett, amit nagyon sajnálok, és főleg azt, hogy az ünneprontó én voltam. Mire eljött a délután, és már elkészültem az ételekkel, olyan rosszullét kapott el, hogy nemegyszer interjúvoltam meg a vécékagylót. Majd következett egy jobb órácska, amikoris megjött az angyal, elhozta a fát és az ajándékokat, de utána újult erővel tört rám a rosszullét, mindent megspékelve hidegrázással, fázással. Képtelen voltam bármit is csinálni utána. A lányoknak még tálaltam némi vacsorát, azt is félrefordított fejjel, hogy ne érezzem az illatát, de utána "elvágták a filmet". Csak arra emlékszem, hogy fejem búbjáig betakarózva is reszkettem, mint a nyárfalevél. Érdekes módon azonban 37-nél nem ment feljebb a "lázam". Arra ocsúdtam egyszer, hogy István és a lányok kuncogva-szörnyülködve futkosnak össze-vissza, a hangfoszlányokból ítélve nagyon késő volt már, és ki-ki rohangált dolgára: a lányok pizsamába bújni, István meg ágyat vetni nekik. Mint másnap megtudtam, 11 óra elmúlt, mire lefeküdtek, de nagyon jól érezték magukat, társasoztak játszottak az újonnan kapott játékaikkal.

Reggel elég jó állapotban ébredtem, bár ajánlatos volt kerülnöm a lehajolást, mert olyankor émelyegtem. No, de mire mindenki magához tért, én is eléggé rendbejöttem, így már nyugodtan készülődhettünk Idecsre. 12-től volt az istentisztelet, amire el szerettünk volna jutni, mert a lányok verset mondtak, én meg úrvacsorát vettem, s 5 perc késéssel meg is érkeztünk... De még nem késtünk el, szerencsére. Utána Édesanyáméknál ebédeltünk, István jól telepakolta "legalább két napja éhező" pocakját, "kifosztottuk" a karácsonyfa alját itt is, majd délután hazaindultunk. István lepihent, mert éjszaka zenélés várt rá, én pedig még elvégeztem néhány apró simítást, amit az előző napi rosszullétem, illetve az aznapi elutazásunk miatt nem tudtam befejezni, de max. félóra alatt végeztem. Leültünk a lányokkal és megnéztünk egy karácsonyi mesefilmet, a Karácsonyi csodákat, majd miután István elment, teljesen "szétrombolva" az ünnep hangulatát, megnéztük a Winnetou-s Ezüst-tó kincsét. A lányok nagyon élvezték, bár igazából Krisztának volt mindvégig élénk az érdeklődése. Boróka beleásított néhányszor, de becsületére váljon, azért csendben végignézte. Ezután a lányok lefeküdtek, én pedig bebújtam az ágyba a laptoppal az ölemben és végignéztem vagy 3 filmet. Elképzelhető, hány óra lehetett, mire lefeküdtem, de volt időm. És másnap is pihenni. :) Későig aludtam én is, Istvánt nem sokkal dél előtt ébresztettem fel. A lányok immár nem igényelnek minket reggelente, nagyon jól elvannak magukban. Ebédre Anyuékhoz mentünk, egy szép délutánt töltöttünk el velük és Melindáékkal, majd mi igyekeztünk haza, mert vacsorára Édesanyámékat és Aniékat vártuk. A szentestére elkészült pulykát végül csak ekkor kezdtük és ettük meg, az almás dinsztelt káposzta mellé, amit szintén szentestére készítettem volt, még fűszeres sült krumplit is tálaltam, illetve végre elkészült a franciasaláta is, vagy ahogy mi hívjuk, a salade de boeuf. Ani segített összerámolni a konyhát, úgyhogy mire elmentek, már rend volt a lakásban is, így aztán másnap is lustálkodhattunk kedvünkre.

Az ünnep harmadik napja is filmnézéssel telt, alig voltunk kikelve az ágyból. A lányokra, persze, ez nem vonatkozott, ők hozták szokásos formájukat játékkal, viháncolással, veszekedésekkel stb. Enni nem is ettünk rendesen, csak falatoztunk ezt-azt a maradékokból, illetve vacsorára a maradékok maradékából pedig finom calzonét sütöttem. Persze, azt is úgy, hogy 5-10 percre kiugrottam az ágyból, hogy a tésztát összeüssem, vagy hoyg a tölteléket elkészítsem, ileltve bepakoljam őket a sütőbe, de direkt azért készült "csukott" pizza, hogy ne kelljen asztalhoz ülni, hanem az ágyban is megehessük nyugodtan. Nevettünk is eleget ezen a napon lustaságunkon. :) A lányok azért asztalhoz ültek, és becsületükre legyen mondva: mindketten bevágták a teljes adagot, amely akkora volt, mint az enyém meg az Istváné. A péntek sem volt kevésbé lustálkodós, csupán annyi változatosság volt benne, hogy elmentünk vásárolni néhány dolgot, ami kellett a szilveszterhez.

Így telt el idén (vagyis már tavaly) a karácsonyunk, nyugodtan, csendesen, békességben.



2013. január 7., hétfő

A szülinap képekben