2011. február 24., csütörtök

Netezhetnék :)

(A fotót a neten találtam)

Itthon vagyok már, és legszívesebben leülnék ide a gép elé és "nyugodtan" blogolnék, pótolnék, kikapcsolódnék stb. De a lakás még szalad egy kicsit, vár a porszívózás és portörlés, vacsorára elő kell készítenem valamit és jó lenne a beszáradt ruhákat is összehajtogatni. Hogy majd ne akkor kelljen, amikor hazajönnek mindannyian.
Megyek is...

2011. február 23., szerda

A "mi" farsangunk - képekben, címszavakban

Bohóctánc

Viccmondás vége: "... nem mOndOd!"

"Látkép"

A két óvodás óvó néni

Szintén. Az egyik súg a másiknak, mert a másik nem tudta megtanulni a versét könyv nélkül.:D

Lekváretető verseny

Fánkevő verseny

Rajzverseny

Pufipakoló verseny
És mindez csak töredéke mindennek: a jókedvnek, mókának, versenyeknek, hangos nevetésnek, jó hangulatnak. Kár volt annyira izgulni miatta. Tényleg jól sikerült, az eddigi visszajelzések meg csodásak. Azt mondták a szülők, fogalmuk sem volt, miben lesz részük. Két óra tömény kikapcsolódás volt mindenkinek.:) Végül még izgulni is elfelejtettem, olyan jól éreztem magam.:)

2011. február 21., hétfő

Nagyon izgulok

Bár igazából nem látszik rajtam, és még a gyomromban sem érzem. De így volt ez anno a suliban is, vagy vizsgák előtt: ha nem tanultam (ami nem jelentette azt, hogy nem tudok semmit, de mégis: nem készültem eléggé), teljesen nyugodt voltam. Nem érhetett meglepetés, nem érhetett csalódás. Persze, néha rámtört holmi félelem, hogy jaj, mi lesz ha...? De a kérdés megfogalmazásáig sem jutottam el tulajdonképpen. Mindig úgy voltam vele: majd megoldom. Majd. Amikor ott az ideje. Addig kár idegeskedni rajta!

No, most is úgy vagyok. Kitaláltunk a kolléganőmmel valami jópofát a farsangra, hogy ne megszokott, sablonos legyen a menete, amit óvónők, gyerekek, szülők egyaránt unnak, hanem dinamikus, mulatságos legyen, de ebben elég nagy színészeknek kell majd lennünk. És még nem tudom, hogy elég jó színészek leszünk-e. Illetve leszek-e. Mert csak úgy lesz igazán szép és érdekes, ha jól megjátsszuk a kis párbeszédeket, amiket a gyerekek bemutatkzó versikéi közé iktatunk.. A poént nem lövöm le, főleg, hogy nem tudhatom: valamelyik "anyukám" nem olvassa-e titokban a blogot, de úgy gondolom, hogy jó kis "forgatókönyvet" sikerült összeírni.

Amúgy, mint tegnap is írtam, szülős bulira készülünk, a szülők is beöltöznek majd. És aminek nagyon, de nagyon örülök, az az, hogy a gyerekek elejtett mondataiból, illetve a szülőkkel folytatott rövid párbeszédekből az derül ki, hogy ők is lelkesen készülődnek. Ennél jobban már csak annak örülök, hogy úgy néz ki, az apukák is aktív résztvevői lesznek a jelmezbálnak. Lesz ott Szörnyella, Török basa, Hook kapitány és még sok más jelmez, ami a szülők kreativitását dicséri. Mert szinte kitétel volt az, hogy nem kölcsönzött, drága jelmezben jelennek meg, hanem valami egyszerű, kézzel fabrikált, házilag összedobott maskarában. Ha meg nem akarnak beöltözni, akkor egy szemüveg, egy szép maszk is bőven megteszi. Természetesen, ez a gyerekekre is érvényes volt, bár kétlem, hogy mindenki betartaná majd. De ez már nem annyira lényeges.

Még lesz egy érdekes momentuma a műsornak: a szülőknek szervezett versenyek/játékok. Minden szülőnek részt kell venni legalább egy "számban", a jutalmat pedig a gyereke kapja.

Szóval, nagy az izgalom most minálunk (Kriszta mesemondó versenye is rátesz erre egy lapáttal). Még csak azt kell kitalálnom, hogyan és mibe öltözzek fel a szerepemhez!:)

2011. február 20., vasárnap

Éldegélünk

Bizony, éldegélünk, jól vagyunk, holnaptól már Boróka is megy oviba.

Kriszta kedden mesemondó versenyen vesz részt, A csudaállatok című mesét fogja elmondani.

Szintén kedden lesz a farsangi mulatság a mi csoportunkban, lázasan készülődünk és drukkolunk, hogy jól sikerüljön. Kati (a kolléganőm) válogatta ki a gyerekek jelmezhez illő versét, én pedig az egészet forgatókönyvbe foglaltam. Hogy mi minek öltözünk be, egyelőre titok és meglepetés mindenki számára, mindenesetre, jócskán izgulunk, mert abszolút jól kell "szerepelnünk" ahhoz, hogy sikeres legyen.

Március elsején lesz a Krisztáék csoportjában a farsangi bál, egyelőre még azon vagyunk, hogy a Kriszta által kitalált jelmezt hogyan valósítsuk meg a legjobban, legszebben, legkényelmesebben (számára). Mindenesetre, feladta a leckét a kisasszony, mert nem akármit talált ki. Egyszer, mintegy véletlenül elejtette a szót, majd mindinkább beleélte magát a dologba. Egyelőre legyen ez is meglepetés.

Boróka kijelentette, hogy oroszlán szeretne lenni. Anitól ma hoztunk is egy kreppapírból készített oroszlánfarkat, most már csak valami narancssárgás kezeslábast kell szereznem neki, a "sörénye" úgyis eleve adott. :) Az ő csoportjában valószínű csak "belső" farsang lesz tekintettel az eddigi és ezutáni sok bárányhimlős gyerekre.

Tegnap Beresztelkén ünnepeltük Zoli sógorom 42. születésnapját, ma pedig Idecsen "ültük meg" Édesapám 55. születésnapját.
Képeket is hozok majd...

2011. február 13., vasárnap

Most és akkor

Most nyugodtan fekszünk egymás mellett, összeölelkezve - akkor feszengve ültünk egymástól fél méterre, és kezeinket is alig mertük összeérinteni.
Most békével a szívemben várom haza - akkor majd kiugrott szegény "dobogószervem", amikor belépett az ajtón.
Most én hajlok oda, hogy megcsókoljam - akkor az ő félszeg puszijától is szinte menekültem.
Most, esténként holtfáradtak vagyunk - akkoriban "volt időnk" éjszakákat átábrándozni.
Most alszik mellettem - akkor képes volt órákon át bámulni a sötétben.
Most négyesben vagyunk "egészek"  - akkor ketten is elegek voltunk hozzá.
Most .... akkor ....
Most .... akkor ....

Most főzhetek itthon - akkor, bezzeg, nem adta a vendéglőnél alább.
Most szeretjük egymást - már akkor szerettük egymást.
14 éve. Azóta. Most.

Gyógyulás

Igazából erről kellett volna írnom hamarabb, de az a másik annyira friss és intenzív élmény volt, hogy muszáj volt azt megírni.

Amikor Kriszta gyógyulófélben volt, Ágnes ezt írta nekem hozzászólásban: "Nem akarok vészmadár lenni de eszembe jut, hogy Eszter egy hét különbséggel kapta el a pöttyöket és sajnos erősebben, mint testvére."
Sajnos, bármennyire is nem az ő vészmadárkodásának a hibája, de ugyanez történt nálunk is. Szörnyű heten vagyunk túl, szörnyű nappalaink és még szörnyűbb éjszakáink voltak. Szegény Boróka olyan pöttyös lett, hogy a rostán ejsze nem volt annyi lik, mint amennyi pötty volt rajta! És egyből hólygosak lettek a kiütések, körülöttük meg néhány mm-es körzetben egy rózsaszín udvar keletkezett, így csupa pír volt az egész teste, ahogy mifelénk mondják: tiszta egy pecsenye. Szegénykém. Tele volt az arca, a feje, a hasa, a háta, a lábai hátsó része, de még a kis kézfejét sem kímélték, minden ujja között lett legalább egy hólyagocska. És a fő-fő baj még mindig nem ez volt, nem ez okozta neki a fájdalmat. Mert, bizony, fájdalmai voltak. Nem viszketegség, bár az is, de ezt a részét hihetetlenül fegyelmezetten viselte végig: nem vakarózott, bár sokszor kínjában megfeszítette magát és morgott egy nagyot, kiadta a feszültéségét. Hanem a végbélnyílása körül és a szeméremajkak belső felén min. 20 pöttye lett szegénynek és az iszonyatosan fájt neki. Éjjel-nappal csak mondta: fáj, anukám, súj (szúr) anukám. Belázasodott az első napokban, 39-ig ment fel a láza, bár aztán nem is igazán engedte, hogy mérjem, csak éreztem, hogy forró. Nem akart/nem tudott enni rendesen, és egy éjszaka, amikor szintén adtam neki lázcsillapítót és Peritolt, mire a szobába értünk, már sugárban jött ki belőle. Szerencsére, megúsztuk mindketten egy komplett pizsamacserével és egy szőnyegmosással a dolgot.
Három éjszakán át nem aludtunk, én sem, ő sem. Ahogy én lefeküdtem volna, ő megébredt az első mélyalvásából és kezdhettük a sétafikát a mi ágyunk és az övé között. Sehol sem tudott pihenni, csak forgolódott és siránkozott szegény. Napközben eléggé türelmes volt, Édesanyámnak szót fogadott, nem volt baj vele, de az éjszakáktól nagyon féltem. Csütörtök éjjel aztán aludtunk is. Azóta már rohamosan javul, bár tegnap még volt néhány hólyagos pöttye. Mára viszont már lelohadtak a hólyagok és kezdenek száradni. Az arcán még jól látszanak a sebek, és máshol is vannak nagy sebhelyek, de már van, ami teljesen elhalványodott, elmúlt. Hál'istennek mostanra már ugyanaz a kis rosszcsont, aki mindigis szokott lenni. Már a tegnap az volt!:P (Megsúgom, ma szó nélkül lefeküdtek. Úgy látszik, tényleg akarnak mesét nézni, mert tegnap óta nem volt szabad nekik:P:))

2011. február 12., szombat

Nem tudtam elaltatni őket. Legalább másfél órán át szeretgettem, puszilgattam, simogattam, takargattam őket, és persze, közben rájuk szóltam, megszidtam, megfenyegettem őket, időnként István ment be hozzájuk, végül még a vessző is előkerült, de mindhiába minden. Sőt, Borót egyszer átvittem a másik szobába is, de akkor még rosszabb volt, kétfelé kellett szaladgálni.

A gyomrom tiszta egy gombóc volt már az idegességtől, a könnyeim csak épphogy ki nem törtek (végül nem is  bírtam ki sírás nélkül), a testem egy merő görcs. Végül kiszedtem őket az ágyból és azt mondtam, csináljanak, amit akarnak, állhatnak a fejük tetejére is. Akkor mindketten ordítani kezdtek: de én aludni akaroooook.:-DDDDDDDDDD

Éreztem, hogy muszáj "szellőznöm" egy kicsit, fogtam a szemetet és elvittem. Amikor beléptem, éppen azt kérdezték Istvántól, mikor jövök vissza "a világból"?:D:D:D És még némi viháncolás után végül elaludtak.

Iszonyatosan éreztem magam egész délután, István vigasztalt. Az az igazság, hogy abszolút kudarcként éltem meg, mert ilyet főleg csak velem csinálnak. A mamákkal pl. soha nem csúfságolnak így, IStvánnal sem igazán. De akkor velem miért? Mit csinálok rosszul? A fejemre nőttek? Vagy mi?

Egy-egy ilyen alkalommal, amikor az őrületbe kergetnek, mindig eszembe jut: hol volt az én eszem, amikor arra gondoltam valaha, hogy egy harmadik is kellene?!

2011. február 6., vasárnap

Megjelentek

Mármint a pöttyök Borókán is. Még csak alig van néhány és nagyon aprók, de már szinte az összes hólyagos is. Eddig még semmi jele annak, hogy nehezen viselné, de lehet, hogy ezután jön a vakarózás.
Szegénykémre ezenkívül is rájár a rúd, mert elvágta a bal középsőujját is. Nagyon sajnálom, de az is igaz, hogy "úgy kellett neki", mert egyszerűen nem akart sosem szót fogadni. Azt hitte, hogy csak viccelek, és minden tiltás ellenére ment a maga feje után. Így volt ma is, amikor narancsot akart kettévágni magának, miközben én porszívóztam. Megígérte, hoyg soha többé nem jár a késsel. Szerintem addig, amíg újra narancsot akar majd enni, és éppen nem győzi kivárni, amíg kiszolgálom.:D

2011. február 5., szombat

Alig hiszem el :)

Ma este ledöbbentett Kriszta. Ültem a széken, levetettem a blúzomat. Odajött a hátamhoz és vékony kis ujjaival masszírozni kezdett. Senki sem mondta neki, senki sem kérte tőle.
Eleinte csak csipkedett finoman, majd egyre jobban nekigyűrkőzött. Tátva maradt a szám. Mondom neki, várjon, hasrafekszem. És szabályosan: megmasszírozta a hátamat. Különféle fogásokkal (hol a kis ökleivel gyömöszölt, hol az ujjaival bökögetett, hol simított körkörösen), úgy csinálta, mintha tanultavolna valahol. Provokáltam is néha: most másképp csináld. Kíváncsi voltam, mit talál még ki. Mindenesetre, szó nélkül hagyott. És mennyire élvezte ő is. Kérdezgette, jólesik? Én meg hümmögtem neki, ami méginkább megmozgatta fantáziáját. Boró is ott sertepertélt körülöttünk, néha ő is bevágott egyet az oldalamba, majd kérte, hoyg neki is ugyanúgy csináljon Kriszta. Két mozdulatsor után viszont már sürgős tennivalója akadt.:D Legvégül Kriszta került sorra: sovány kis hátát két tenyerem majdnem befedte, és pár percnyi finom masszázs után már a csiklandozás miatt nevetett gurgulázva. :)

Pöttyöske:

Mamájával beszélgetve, apukája rajzolgatása közben:

Jól megaszonták!

Kriszta:
1. Anyukám, megmondom mi szokta felébreszteni az embereket: a kakas, a csengő, az óra, a kutya és még mi is? Jaj, igen, a medve és a harang.
(No commet, biztos így van!)

2. Anyuci, aztán délben nehogy megfeledkezz a hazajövésről! (mintha éjjel-nappal az óvodában ülnék!:D)

3. Mai, legfrissebb. Kriszta megébred, kijön a konyhába és rámförmed:
- Minek valók ezek itt?
- Mik kincsem?
- Minek valók itt ezek a vendégek?!
(Még szerencse, hogy jó haverok voltak és egy jó nagyot röhögtek a dolgon.:D)



Boróka:

1. Az autóval utaztunk egyszer, Istvánnal beszélgettünk, a lányok hátul "kókadoztak". Aról "értekeztem" Istvánnak, hogy amióta boróka óvodába jár, milyen sokat tanult, fejlődött, és persze, megtanult-tudott olyasmikat is, amikkel még ráért volna.
Én: - látod, azért az oviban hogy kinyílik a csipájuk?!
Mire Boró felpattan:
- Kinek, nekem? Nekem nincs is csipám!

2. Nem tajájom a semügevem!!!!

És még sok-sok jópofa mondás, csak hirtelen ennyi jutott eszembe.:)