2017. január 11., szerda

Tél

Egyszerű a cím, és mivel éppen január van, hát abszolút banális is. Amiért mégis érdemlegesnek tartom az említésre az az, hogy ez az utóbbi évek legigazibb tele. Sőt, megmondom őszintén, hogy 2001 óta, amikor Svájcból hazaérkezve szinte térdig érő hóba ugrottam le a vonatról a segesvári állomáson, nem is emlékszem, hogy lett volna ilyen gyönyörű tél. Merthogy tél volt, de nem ez a fajta. Most olyan - és ha netán egyből fordulna egyet az időjárás, és egyből megenyhülne, úgy, ahogy az utóbbi években is szokott, még akkor sem bánkódnék, és nem rónám fel neki - mint a "mesékben", hogy egyekeket idézzek. Én viszont csak azt mondom, hogy olyan, mint amilyennek lennie kell. Olyan, mint az én gyerekkoromban. Amikor ha január volt, akkor biztos, hogy hó és fagy volt. Nem pedig locs-pocs és dörgéssel-villámlással párosult eső. Amikor január volt, mindenki végezte a dolgát úgy, ahogy az eleve el volt rendelve: tata ugyanúgy hajnalban kelt, felöltözött jó vastagon, kapcát húzva a csizmába, és még "mejrevalót" (mellény) is véve magára; ellátta az állatokat, majd 10 óra táján "bévetődött" a házba. Addigra már készen volt a reggeli: az asztal közepén gőzölgött a puliszka, és a serpenyőben a kályha szélén ott volt a kolbászos rántotta vagy a sült kolbász-májas, amit finom, egészséges - és nálunk csakis rózsaszín - káposztalével ettünk. Merthogy nálunk holmi ilyen-olyan, valamivel megkent kenyerek meg tea nem játszottak reggelire, azzal sem a kaszát húzni, sem a kapát csapkodni, vagy télen a ganés lapátot emelgetni nem lehetett. Nálunk tömény kaja kellett, hogy legyen. Mama addigra összeszedte a házat, reggelit készített, odatette az ebédet. Megetette a tyúkokat, összeszedte a tojásokat, elkészítette a malacok/disznók ételét. A fiatalok - édesapám, édesanyám - persze, végezték a dolgukat: munkába mentek, intézték az intézni valót ilyenkor is. És amikor tatám bejött a reggeli menet után a házba, hát összedörzsölte kezeit, elmondta, hogy kutyahideg van, lehúzta a csizmáját, esetleg meg is melegítette a lábát a fás kályha leengedett lerajtójánál, de soha eszébe sem jutott szidni a telet, vagy melegebbért könyörögni. Mi, gyerekek, ha iskolaidő volt, iskolába mentünk, ha vakáció volt, otthon maradtunk, de az élet ment tovább akkor is, amikor 2-3 hónapon keresztül nem volt -10 foknál melegebb soha. És kimentünk játszani, és hiába nem éreztük már sem az arcunkat sem a végtagjainkat, mi sosem fáztunk, sosem akartunk bemenni a házba, úgyis mindig cirkusszal kellett betessékelniük. A telek déli óráit tatám olvasással töltötte: rengeteget olvasott, olyan könyveket is, hogy fogalmam sincs, honnan szerezte akkoriban azokat. Egyszerű ember létére nagyon értelmes és olvasott volt, illetve jártas a világ dolgaiban. Nekem - merthogy akkoriban még csak én voltam, húgom később született - rengeteget mesélt, verseket mondott. Olyasmikat is mesélt, amikről megfogadtatta velem, hogy soha senkinek nem mondom el, csak azért mondja el, hogy én tudjam, és ne higgyek az iskolában tanított-tanult mindenféle hazugságoknak.
Aztán koradélután kezdődött az "esti" menet az állatokkal, hiszen sötétedésig be kellett fejezni etetést-itatást-takarítást is az istállóban és környékén. Este aztán megint összeültünk, énekelgettünk, kornyikáltatták a hegedűmet is rendszeresen, majd időben lefeküdtünk. Talán furcsa, hoyg én mamáékat említem, de az a helyzet, hogy bár 7 éves koromtól mi már máshol laktunk, én továbbra is legtöbbször náluk aludtam, sőt, tizenéves koromban is szerettem a két öreggel tölteni az estéket. Nagyon jókat nevettünk, mulattunk tata történetein, nagyon sokra még most is emlékszem, és elmeséltem lányaimnak is.

Szóval így. És most már szinte egy hónapja - vagy talán már van is annyi?  - hogy kimondottan hideg, fagyos az idő, és hóáldásban is volt részünk jócskán. Jó ez az "extrém" hőmérséklet, mert döglenek a bacilusok, és a kertben a föld majd jó porhanyó lesz, miután kiolvad, és remélhetőleg a férgek sora is kissé megritkul a fagy következtében. És jó a hótakaró, mert elegendő vizet biztosít a talajnak a tavasz első heteiben. És én úgy örülök, mert látom, hogy a lányok szeretik ezt az időt, nem nyűgölnek, hogy miért kell annyi göncöt magukra venniük, és amikor bejönnek a játszásból, és látom rózsásra pirosodott arcaikat, "lemerevedett" tagjaikat - de persze, ők sem fáznak soha :D - hát boldog vagyok, hogy ők is megtapasztalhatják ezt az élményt.

A képek tavaly január elején készültek, egy korcsolyázásunk alkalmával:







2017. január 3., kedd

Karácsony 2016

Mint már írtam, Kriszta megtudta. Épp időben ahhoz, hogy mire eljönnek az ünnepek, már az egész dolog leülepedjen benne, a kérdéseit megválaszoljam, és ő ettől az új tudástól eltekintve is ugyanúgy tudja várni, mint azelőtt. Voltak dolgok, amiket együtt vettünk meg, mert fel kellett próbálnia, illetve azt akartam, hogy ő válassza ki, ami a legjobban tetszik, de voltak, természetesen, meglepik is. De nem szaladok még ennyire előre...

Ősz közepén még rettenettel gondoltam az ünnepre, ha csak rágondoltam, már eltöltött a félsz, mert tudtam, hogy utolsó pillanatig dolgozni fogunk (23-án is dolgozni voltam), és nem tudtam, hogyan fogok tudni elkészülni mindennel. De aztán - mint ahogy mindig lenni szokott - a Jóisten mindent elrendelt, és úgy oldódott meg minden, ahogy kellett...

Bár utolsó pillanatig dolgoztunk, de kaptunk 5 egymás utáni szabadnapot a "nemzeti ünnep" alkalmával. Éppen jó volt nagytakarítani. :) Ami utána maradt, már beiktatható volt egy-egy szombaton vagy délutánon. Utolsó héten pedig a kolléganőmmel adtunk egymásnak egy-egy egész szabadnapot: egyikünk egésznapozott, a másik meg otthon végezte a dolgát. Szuperjó volt ez így, én aznap megsütöttem szinte minden süteményt. És nem utolsó sorban meg kell említenem, sőt, nagyon ki kell emelnem az én drága férjem segítségét, aki a nagytakarításkor is, illetve az ünnep előtti napokban, sőt karácsony szombatján is rengeteget segített nekem. És bár igaz, hogy a végére fáradt lettem, de mégsem az a zombi, amivé ilyenkor általában válni szoktak a családanyák, feleségek.

Annyi lett a változás az előző évekhez képest, hogy most már a lányokkal közösen díszítettem fel a fát. Az angyal elhozta, letette a garázsba díszekkel együtt ;) , mi pedig feldíszítettük. :) Nagyon jó volt, bár a lányok között néha ki-ki ütközött az ellentétes óhaj-sóhaj, úgyhogy néha közbe kellett avatkoznom békebíróként, de azért egy elég szép fát sikerült összehoznunk,úgy gondolom.Egyedüli bánatom az volt, hogy nem tudom, hova tehettem el a szép horgolt angyalkákat. Már elég sok van, összegyűltek az évek során, folyamatosan vettem, illetve kaptam ajándékba néhányat, de nem találtam meg a dobozt... Azokkal lett volna teljes a fa díszítése.

Azért még volt egy forgatókönyv erre az alkalomra: együtt földíszítettük a fát, majd a lányokat anyuékhoz (anyósék) vittük, hiszen ott már járt az angyal, és hagyott számukra valamit. Ők ottmaradtak, én hazajöttem, és azalatt nálunk is járt az angyal. Ezután visszamentünk, együtt vacsoráztunk anyuékkal (az én hozzájárulásom némi előétel volt), majd hazaérkezés után megvolt az itthoni nagy öröm is. :) Bakancs, nadrág, társasjátékok, könyvek sokasága, olvasólámpa, gyurma, és nem utolsó sorban távirányítós autó is volt a fa alatt, no meg, mivel mi is jók voltunk, az angyalka a felnőtteket sem felejtette ki a sorból. :) Későestig zajlott a játszás, az ajándékok birtokba vétele. :)

Másnap reggel gyönyörű fehér karácsonyra ébredtünk, teljesülvén ezáltal Kriszta legnagyobb vágya. Az utolsó napokban folyamatosan szomorúan tekintett ki reggelente: ma sem havazott, nem lesz fehér karácsonyunk. :( kijelentéssel. Mondtam neki, ne szomorkodjon, inkább imádkozzon, hátha meghallgatásra talál. És lőn.

Idén is Édesanyáméknál, azaz a szülőfalumban mentünk templomba, ott mondtak verset a lányok, és mi ott vettünk Úrvacsorát. Mint az utóbbi néhány évben mindig. Nagyon szeretem ezeket a karácsonyi istentiszteleteket a kis gyülekezetben, családias, meghitt minden. Rövid rokonlátogatás után édesanyáméknál ebédeltünk,majd sógornőmékhez vettük az irányt, és "megszaporodván" (anyut és aput hazahozván) hazajöttünk. A délután pihenéssel, és talán filmnézéssel telt.

Karácsony másodnapján mi láttuk vendégül a családot, édesanyámékat, húgomékat és anyósomékat. Az ételeim nagyrésze már kész volt, csak némi húst készítettem frissen, és krumpliköretet. Már este volt, mire magunkra maradtunk, hamar összekaptam a konyhát, és pihentünk tovább.

Másnap Sanyikáék jöttek hozzánk, idén ők voltak a "sorosak", a gyerekek jót hancúroztak-vadultak-játszottak, mi beszélgettünk, majd este ismét filmet néztünk. Jó sok filmet megnéztünk az ünnepek alatt,sőt,egyedül is megnéztem néhányat,amikor IStvánnak más dolga volt,vagy nem volt kedve. Úgyhogy mondhatom, volt időm, alkalmam kipihenni magam. Mégis... esténként néha olyan fáradt voltam... :P :D

Szerdán moziba mentem a lányokkal, beváltottuk az angyalka mozijegy-kuponját. Meglepi volt számukra, nem tudták, mit fogunk megnézni, de a már régen áhított Sing! (Énekelj!)-t néztük meg. Igaz, hogy román szinkronnal, de most ez volt, be kellett érni ennyivel. Remélhetőleg, idővel elhozzák majd magyarul is, és akkor úgy is megnézzük. Meg van ígérve nekik.

Ésnos,kb. ennyi volt. Utána néhány napig ki sem dugtam az orromat a lakásból. A lányoklementek játszani is, hiszen gyönyörűszép napsütéses, ám annál hidegebb napok voltak, de nekik ez nem volt akadály. Voltak barátnők is játszani, Boró is volt másnál, így aztán az év utolsó napjai is eseménydúsan teltek.
Remélem, mindenkinek legalább annyira szép és tartalmas ünnepe volt, mint nekünk. :)