2010. december 28., kedd

Karácsony harmad'napja

A tegnapi nap ismét sétafikálós-látogatásos volt. Ezúttal megint mi vendégeskedtünk.

Negyed 1-kor valahogy sikerült felébreszteni Istvánt, és kb. fél 2-kor elindulni.
Mivel Melinda cégbuliba ment 5-kor, legelőször hozzájuk mentünk. Kávéztunk, beszélgettünk egyet, tőlük pedig Józsiékhoz mentünk, hogy Ákos keresztfiúnknak elvigyük az ajándékot. Náluk is maradtunk egy félórácskát, majd Idecs felé vettük az irányt. Lassan lehetett haladni, mert latyakos volt az út és tisztességesen havazott is.

Amikor megérkeztünk, Ani éppen altatni akarta a lányokat. Ahogy megláttak viszont, kiugrottak az ágyból, Kriszta pedig - aki előző nap hallani sem akart elmenetelről - felvetette azt a lehetőséget, miszerint az lenne a legjobb, ha nyárig haza sem mennénk. Igaz, végül alábbhagyott, tavaszig is jó lett volna, amikor meg indulni készültünk, a világ pénzéért sem maradt volna le. :D Még nem érkeztünk Régenbe és egyik jobbra, másik balra dőlve aludt. Idecsen sem maradtunk túl sokat, késeiebédeltünk egyet, köszöntöttük Édesapámat János napja alkalmából, kicsit beszélgettünk és már el is repült az idő.

Itthon Kriszta felébredt, Boró meg 9-ig húzta a csendest. Végül megébredt és majdnem éjfél volt, mire sikerült őket lefektetni. Én azalatt interneteztem egy kicsit, István pedig elaludt két perccel azután, hogy hazaérkeztünk.

Hát így telt az ünnepünk. Éppen jó volt. Voltunk látogatóban is, voltak vendégeink is, mulattunk is, de tudtunk pihenni is. És ráadásképpen a bál éjszakáján havazni kezdett, amikor onnan hazaindultunk, már kétujjnyis hó volt az utakon és sűrűn havazott. Tegnap meg egy pillanatra sem hagyta abba. Mára jó arasznyi a hóréteg és most is csak azért nem hull, mert túl hideg van hozzá. :)
 Bárcsak ilyen lenne az összes karácsonyunk!

2010. december 27., hétfő

Karácsony második napja

Mivel István majdnem 7-kor érkezett haza, természetes, hogy a délelőttöt átaludta. Még így sem pihente ki magát teljesen, hiszen 12-kor ébresztenem kellett, és a következő éjszakán sem aludt... De még nem szaladok túlságosan előre.

12-kor érkeztek Édesanyámék Aniékkal. Beszélgetés közben elkészítettük az ebédet, Ani megterített, a pasasok meg nézték a Meseautót, nagyokat kacagva közbe-közbe. Időnként én is bementem és jót nevettem egy-egy poénon, vicces jeleneten.:) Végre elkészült minden, lehetett tálalni, evett is mindenki annyit, amennyi jólesett. Savanyú zöldséglevest készítettem, a második pedig jerk pulyka, kétféle pulykatekercs és töltött fasírt volt párolt rizzsel, répával, brokkolival és kelbimbóval. Ebéd után már nem sokat maradtak, nekem meg hátravolt még a pakolás: a lányokat is magukkal vitték, így én is kikapcsolódhattam egy kicsit.... Szegény Kriszta... nem akart menni. Nagyon nehéz szívvel ment el, sokat ecseteltem neki, hogy az angyal Idecsre is vitt ajándékot és megígértem, hogy hamar megyünk utánuk. :P Boró vígan készülődött, kabát és sapka nélkül is indult volna.:) Alig akart elbúcsúzni, azt hitte, végül meggondoljuk magunkat és nem engedjük elmenni...

Miután Édesanyámék elmentek, hozzáláttam a konyha rendbetételéhez (a gép bepakolása, a megmaradt edények felmosogatása, rámolás, felmosás), de még félig sem jutottam, amikor megérkeztek Melindáék (sógornőmék). Csupán félórácskát maradtak, igyekeztek haza, hogy majd idejében elkészülhessenek és mehessenek bálba...

Végül, amíg én befejeztem a konyhát és letussoltam, István még pihent egy kicsit, majd hozzáláttunk a készülődéshez. Kicsit késésben voltunk már, ezért én otthon maradtam frizurát készíteni, körmöt festeni (jó idejében:P), amíg ő bement a városba a két fiúért, zenésztársaiért.

Beresztelkén a bálok általában "szereppel" szoktak kezdődni, és már fél 9 is elmúlt, mire megkezdődött. Nagyon szép műsort tekinthettünk meg: egy csapat tizenéves verses-énekes összeállítását, és az önálló, azaz önállóan betanult gyönyörű és színvonalas néptáncot. Hatalmas tapsot kaptak és meg is érdemelték. Ezután kezdődött a bál. Sokat táncoltam (Melindáékkal egy csapatban), és szerencsére Istvánnal is többet sikerült andalogni, mint általában ilyen alkalmakkor. Hatalmas buli volt, Istvánék kitettek magukért, az emberek tomboltak, én is jól éreztem magam, sokat nevettünk, viccelődtünk. Fél 5-kor ért véget a mulatság, majdnem 7 óra volt, mire hazaérkeztünk. Jóleső fáradtsággal dőltem be az ágyba, nem kellett külön ringatás.;)

Karácsony első napja

Idén nálunk szinte minden fordítva történt az eddigi szokásokhoz képest, és bizony, jónak bizonyult ez így. Mert, ugye, Szentestén itthon voltunk, csak mi, négyesben. Első napján pedig, a szokásos család-körbelátogatás helyett egy lezser napot tartottunk. Igaz, kiruccantunk egy kicsit, de ez mégsem az egésznapos mindenkihez-el-kell-jutni akció volt.

Reggel későn ébredtünk, mindketten pihenten keltünk. A lányok is "moccanás nélkül" aludták át az éjszakát. Úgy pizsamában nekifogtak játszani az új játékokkal, mi meg egymást felkelésre biztatgatva henyéltünk. Tíz óra után valahogy kikecmeregtünk, és reggelizés után összepakoltam a konyhát (mert ugye, előző este már nem mosogattam fel:P), készülődtünk és meglátogattuk Sanyiékat, elvittük Ádámka ajándékát. Túl sokat nem maradtunk, valamivel több, mint egy órát, ami bőven elég volt a gyerekeknek. Már mindegyiken jelentkezett a fáradtság. Hazaérve ebédeltünk, majd mindenki lefeküdt. 6-kor István zenélni ment, mi pedig egy csendes estét töltöttünk a lányokkal. Ők mesét néztek, jtszottak, én pedig közbe-közbe kiírtam DVD-re fényképeket, filmfelvételeket. Aztán, elég későn, lefektettem őket, én meg maradtam a gépnél, elmaradásokat pótolni.
Sanyiéknál nem fotóztam, de Dalma talán küld majd néhány képet.:)

2010. december 26., vasárnap

Exkluzív Szenteste

Nem mondom, hogy túlságosan pihent voltam, azt sem, hogy cseppet sem rohangáltam, és azt sem, hogy idejében befejeztem mindent, de egy adott pillanatban valami hatalmas nyugalom szállt meg és attól kezdve már semmi sem érdekelt. Azaz: azt mondtam, nem baj, ha még nincs felmosogatva, amiatt nem toljuk ki az ünneplést! Jó, hogy a ház rendben van (nagy hála érte Istvánnak), a hűtő, kamra tele van ételekkel jó 3-4 napra, a fa még éppen idejében elkészült, és a legeslegfontosabb, hogy hatalmas örömöt szereztünk vele a lányoknak. :) És a másik legeslegfontosabb: együtt voltunk csendben, békében, szeretetben.

Amióta Istvánt ismerem, tehát ez a 14. karácsony, amit együtt töltünk, ez volt az első év, hogy itthon, csak magunkban töltöttük a Szentestét. Persze, azóta kiegészültünk még két angyalkával is, így aztán teljes lehetett az örömünk.
Az eddigi években mindig Anyuéknál vagy Melindáéknál voltunk karácsony előestéjén, annak is megvolt a maga szépsége, varázsa, de tavaly elhatároztuk, hogy idéntől itthon maradunk a mi kis fészkünkben: ideje már elkezdeni a saját szokásaink, hagyományaink (pár év múlva talán már azok lesznek:)) kialakítását, és ideje már úgy ünnepelnünk, ahogy mi szeretnénk. Végülis az este nem éppen úgy alakult, ahogy mi szerettük volna, de attól még nagyon szép volt. Az történt ugyanis, hogy mindannyian el szerettünk volna menni templomba. István is. És ez nagy szó nála. De kiderült, hogy az eredeti 6 óra helyett az istentisztelet du. 4-től kezdődött, akkor meg a lányok még javában aludtak, mi meg a fát díszítettük. Idén leváltottam az eddigi díszeinket és úgymond "natúr" dolgokkal díszítettük: mézeskaláccsal, szárított gyümölcskarikákkal és színes szaloncukorral. Ez utóbbi üzleti volt, de ahhoz képest nagyon finomak voltak, és pótmegoldásként kerültek fel a fára: a házilag gyártott szaloncukrokat, amilyet tavaly is készítettem, nem volt időm becsomagolni. Sebaj, így is fogy, csomagolás nélkül!:)

Volt nagy öröm, amikor felkeltek. Jópofán történt a fa felfedezése. Nem kapcsoltuk be a fényeket, még az ajtót is becsuktuk. Felkeltek, én szép ruhába öltöztettem őket, majd amikor István hazajött (felvitte Anyuhoz a lányok ajándékait és elhozta a töltött káposztát) nekifogott végérvényesen összeszedni a lakást. Amikor majdnem kész volt, a szobájába küldte Krisztát, hogy bevigye oda az összes játékot, amit a lakás többi részében hagytak szanaszét. Én már lesben álltam a kamerával. Kriszta nekifogott vigyorogni, háttal indult a szobába. És valamiért végül visszatért, nem ment be. Boró meglátta a kamerát és rohant, hoyg ő is belenézzen. Kérdeztem, mit lát. Eleinte hallgatott, majd kiáltva: kajátooooooooon!!! Kriszta nem jött rá, hoyg mit akar mondani Boró, ezért odanyújtottam, hogy ő is belenézhessen. Először ő is csak Borókát látta, majd felfedezte a fát. Volt kacagás, visongás, örömködés!!! Elkezdték számbavenni a csak egyszerűen a fa alá rakott ajándékokat (a ruhafélék közül az alsóneműk, a pizsamák, a kesztyűk és Kriszta sapkája maradt itthon, ezeket ráterłettem a két játékdobozra, hogy ne vegyék észre azokat olyan hamar.).
Boró a fa látványával is alig tudott betelni, állandóan oda kellett nyúlnia, hogy ezt-azt megvizsgáljon.:)  Nagyon örültek mindennek (ők az a kategória, akik a ruhaféléknek is örülnek), bár persze, a játékok végül mégis "becsesebbek", ami természetes is. Kriszta meg is jegyezte: tudja ez az angyalka, hogy én mire vágytam! - pedig egy szóval sem említette, hogy ilyesmit szeretne. Kriszta egy hercegnőszettet kapott, amiben van egy baba, annak 5 ruhája és még millióegy apró-cseprő mütyürke. Borókának egy bébibabás szettet vettünk, cumisüveggel, csőrös pohárral és más apróságokkal. Neki inkább a kiegészítők miatt lett ez az ajándéka, mert baba eddig is volt jópár a lakásban. :) Ő is nagyon örült, egész este tette-vette.:)

Végül otthagytuk a lányokat új ajándékaik társaságában és még befejeztük, amit kellett. A mosogatás még hátravolt, de ha elkezdtem volna gépet bepakolni és a maradékot elmosogatni, akkor nagyon elcsúsztunk volna. Így 7 után felkerekedtünk és elmentünk Anyuékhoz. Már nem lett volna mikor elmenni  hozzájuk, és mégiscsak itt laknak egy kőhajításnyira tőlünk! Anyuéknál kezdődött újonnan a hangos megnyilvánulások sora a lányok részéről. Meglátták a fát, alatta az ajándékokat. Boró lecsapott egy édességes zacskóra, Kriszta egy dobozt vett kezelésbe. Közben megcsodálták a szép kötött szvettereket, a nadrágokat és a blúzokat is, majd Kriszta hozzálátott kirakni a puzzle-t, Boró meg bevágott egy Snickers-et. Félórácskányi beszélgetés után aztán szedelőzködni is kezdtünk.

Hazaérkezve, nekifogtunk hamar asztalt teríteni. A különleges napra való tekintettel a nappaliban terítettünk, a nagy asztalon. Hogy elférjünk rendesen. Kipakoltam a finomságokat (ha érdekel, miket készítettem, majd látogassatok el a másik blogomra:)), mécseseket, szárított gyümölcskarikákat szórtam az asztalra, ami elbűvölte a lányokat. Boró állandóan csak fújta el a gyertyákat, alig győztük gyújtogatni neki.:) Csendes vacsorázás után még ott ültünk az asztalnál egymást biztatgatva, hogy ideje lenne felállni és elpakolni... Aztán, elég későn, meg is tettük, de nem is volt miért sietni. Végül a lányok is szó nélkül átöltöztek - naná, hogy az új pizsamákba!:) - és lefeküdtek, mi pedig odabújtunk egyik-egyiknek a hátához, amíg elaludtak. Azaz elaludtunk. Egyszercsak István ébresztett, hogy ideje a saját ágyunkba feküdnünk. Éjfél már jóval elmúlt. És akkorát aludtunk, hogy fél kilenc volt majdnem, amikor kinyitottuk a szemünket.

Visszaolvasva, rájöttem, hogy ez a bejegyzés egyáltalán nem adja vissza a tegnap este hangulatát. Talán kicsit elfáradtam, nehézkesen tudok szemléltetni. De a bejegyzés címe nem véletlenül lett az, ami, mert tényleg, exkluzív volt számunkra. Nem kellett nagy hűhó (bár egy kicsi hó nem ártana odakint - sajnos már majdnem mind elolvadt:(), nem kellett buli, mi négyen tökéletesen elvoltunk, különleges alkalom volt anélkül, hogy bármi különlegeset tettünk volna.















2010. december 25., szombat

Boldog Karácsonyt!




Örömteli, békés, meghitt ünneplést kívánok minden eddigi és ezután betérő olvasómnak!:)

2010. december 20., hétfő

Néhány elmaradás 3. - Ovis karácsonyi ünnepségek

Kriszta

Krisztáék kezdték a sort, 15-én volt az ünnepség. A két óvó néni kitett magáért; szép, színvonalas betlehemest tanítottak be nekik és a gyerekek becsületére legyen, tisztességesen helytálltak. Szépen énekeltek, szavaltak, játszották szerepüket. Kriszta közbe-közbe hol nekem, hol Istvánnak integetett, nem zavartatta magát. A verseit azonban szépen, érthetően elszavalta. Végül angolul is énekeltek néhány karácsonyi dalt, ezeket az angoltanárnővel tanulták. Személy szerint meglepődtem, hogy milyen helyesen ejtik a szavakat, bár természetes, hoyg nem 100%-ban. Az ünnepség végén minden gyerek egy csillagalapra ragasztott égő mécsest ajándékozott a szüleinek, illetve ők megkapták az ajándékaikat az angyalkától. Eszemiszommal zárult az ünnepi alkalom.:)












2010. december 19., vasárnap

Néhány elmaradás 2. - Filip keresztelője










 Pingvintánc...

Néhány elmaradás 1. - Mikulásjárás, gazdagon

Gyönyörű időnk van. Hideg, de tele hóval!:) Szinte folyamatosan hull, ha meg is áll, csupán egy-két órára. És (nemcsak) ettől olyan jó és karácsonyi a hangulatom! Még javában takarítunk, hiába, zsúfolt volt a decemberem, egyszerűen képtelen voltam bármit is mozdítani a lakásban. Főzni is alig főztem. Én, a gasztroblogger.:P Szinte csak aludni jártam haza. Így aztán nem csoda, hogy a blogra írni is csak úgy, hirtelen ötlettől vezérelve írtam, amikor hagytam minden mást. De hogy ne vesszenek el a szép emlékek, fotó"riportok" következnek.



A községi Mikulás után Édesanyámék Mikulása jött leghamarabb. Az ajándékok az autóban várták őket, amikor beültünk, hogy a keresztelőből hazainduljunk. Itthon pedig Anyuék csomagjai várták őket, csizmákba szépen belepakolva. Ezeket fotók nem örökítették meg, de volt öröm, hiszen a zacskók tele voltak édességgel, gyümölccsel. Nálunk hagyomány (és most már részemről kitétel), hogy a Mikulás nem hoz mást, azaz játék nincs ilyenkor. De hogy mégse vegyünk mi is nekik még egy adag édességet, másnap tőlünk meséskönyvet, kifestőst és színes ceruzát kaptak. És egy-egy hajpántot.
6-án, azaz hétfőn járt az oviban is a Mikulás, onnan is jókora zacskókkal jöttek haza. Krisztáék kifestőt is kaptak. Az van a kezében az egyik képen.
Aniék Mikulása 6-án este járt, szintén sok finomságot hozva nekik.:)
Képek ömlesztve, bár kronológiai sorrendben!