2011. április 25., hétfő

Húsvét

Szombaton hazajöttek a lányok, de tény, hogy szívesen maradtak volna még Idecsen. Boróka olyannyira morcos volt, mikor megérkeztek, hogy ki sem akart szállni az autóból. Hiába, na, ha gyerek lennék, én is szívesebben laknék egy kis faluban, kertes, udvaros házban, ahol istálló és különféle ólak vannak, persze állatokkal, és nem csak akkor mehetnék ki a levegőre, amikor anyukám befejezte ilyen-olyan dolgát!:P Logikus, nem?
Kriszta hamar feltalálta magát és belerázódott az itthoni ritmusba, Boróka, a nagy fáradtságtól (előző napi nemalvás délben) viszont rengeteget sírt, nyafogott. Végre aztán elaludt és jót pihent.

Én továbbra is az átmentrajtamazúthenger állapotban voltam; csak ma estefelé, amikor felkeltem a négyórás délutáni pihenésből, éreztem, hogy kissé jobban vagyok. Különben ma reggel voltam a legrosszabbul. Éjszaka is fáztam, rázott a hideg, reggel meg 38 fokos lázam volt. Aztán elég hamar lábraálltam, reggelit készítettem elő, még templomba is elmentem, de annyira nem bírtam a meleget, a levegőtlenséget, az állandó légszomjat, ami per pillanat is nyomja a mellkasomat és a fáradtságot, hogy nem vártam meg az istentisztelet végét, a prédikáció után, de úrvacsora előtt már eljöttem. Csak én tudom, hogyan jöttem hazáig.
Sajnos, mára István is lerobbant, az este enyhén lázas volt, reggelre hordófejjel ébredt és egész nap olyan vlt, mint akit fejbevertek. Szegény most zenélni van. Jól "bedrogozta" magát, hogy valahogy bírja ki ezt az éjszakát.

Kriszta nagyonis számon tartotta az utóbbi napokban, hogy mikor milyen nap van, így a húsvétot sem felejthettük el.:D Reggelizés közben piros tojást koccantottak:


Délutáni alvás után együtt játszadoztak kvázi csendben, nyugalomban: építőkockáztak, színeztek. Végre eljutottam odáig, hogy a konyhát puccba vágjam.
Így telt a mai napunk. Semmi extra, sőt. Talán a holnapi jobb lesz.:)

2011. április 22., péntek

Vakáció 3.

Kortyolgatom a forró citromos-mézes teát és írom az egyik anyagomat az Erdélyi konyhának. Közben meg láncban érik egymást a köhögőrohamaim. A mellkasom szakad le, érzem, hogy tele van lerakódással, de a tea-méz-köptető-antibiotikum-együttes még nem eléggé erős a likvidálására. Úgyhogy: ugatok jó nagyokat és várom a megkönnyebbülést.

2011. április 21., csütörtök

Vakáció 2.

Tegnap már vakációztunk. Hármasban voltunk itthon, takarítottunk, mostunk, játszótereztünk, mamáztunk, majd ebédeltünk és aludtunk. Igen, így, többes szám első személyben, mert a gyorsabb elcsendesedés érdekében jobbnak láttam szétválasztani a két kisasszonyt, és hát ... én feküdtem közéjük. Aminek az lett a következménye, hogy jó 40 pec után eszméltem fel: jujj, a ruhákat ki kell teregetni!:) Teregetés után összepakoltam nekik, majd szinte egyszerre megjött Ani és István, ettek, készülődtünk és már indultunk is.

Régenben még megálltunk vásárolni Istvánnak, mert eléggé megkopott már a nyárias ruhatára, és ráfért egy alapos felújítás, majd Idecsre mentünk. Sokat ott nem időztünk, lepakoltunk, megnéztük a kertet, szedtem újhagymát, anyósomnak pedig kétféle palántát, Aninak kiadtam az öltöztetési és gyógyszerezési utasításokat (kicsit köhög mindkettő, keddig jó lenne, ha meggyógyulnának teljesen) és már indultunk is vissza, hogy még nyitva kapjuk az irodát, ahol a rezsit fizetjük. Fizettünk, beszedtem a ruhákat és "felszaladtunk" Anyuékhoz, felvinni a palántákat. Közben ott is megnéztük a kertet, benne pedig az epreinket és a spenótot: mindkettő szépen növekedik most, hogy a sok eső után jó meleget is kaptak!

Hazaérkezve már semmit sem csináltunk, hanem egész este lustálkodtunk és beszélgettünk. Ránkfért, jólesett. :) Most, István már elment, én pedig ismét indulok teregetni, majd veszem sorra a szekrényeket és elpakolom az összes téli ruhát, illetve behozom a nyáriakat, és elvégzem a felmérést: kinek mire lesz szüksége. Ha mindezzel végzek (és persze, közben intenzív mosás-teregetetés-hajtogatás) 3 óráig, jó is lenne, mert akkor meg indulunk vásárolni Anyuval és Istvánnal.

2011. április 19., kedd

Vakáció

Holnaptól igazi vakáció. A lányoknak és nekem is.
Minket behívtak tegnapra és mára, bár mindenképpen mentünk volna a kolléganőmmel, mert kis raktárunk kirámolása és újrarendezése már nagyon aktuálissá vált. Benn voltunk tegnap és ma is egész nap. Reggel 8-tól, délutánig. Ma fél 6-kor jöttünk el, de azzal a boldog tudattal, hogy mindenünk a helyén van, a dobozok, zsákok felcímkézve, és csodák-csodája, bármennyire is hihetetlen, mindenhez hozzá tudunk férni, be tudunk menni a kis keskeny "lyukba".

Sajnáltam a lányokat. Annyira várták a vakációt, de muszáj volt mégis oviba menniük. Azonban azt csináltam, hogy magammal vittem őket. Tegnap délelőtt eljátszottak kettesben a csoportunkban, akkora volt az egyetértés, hogy nem is lehetett tudni, hogy ott vannak, még a megbeszélést sem zavarták, majd lementek a másik csoportba a többi gyerek közé és ott játszadoztak délig. Ebédeltek, lefeküdtek - vittem nekik minden szükségest az ottalváshoz - pihenten ébredtek és kijelentették: jöjjünk még a Stefániába. (Ez a neve az óvodánknak.:))
Ma ugyanígy történt minden azzal a különbséggel, hogy végül nem aludtak el, és István hazahozta őket, miközben én maradtam Katival befejezni a takarítást.
Holnaptól pedig vakációzunk! Ők is, én is. Ők mennek Édesanyámékhoz-Aniékhoz pár napra, én meg a lakást veszem górcső alá. Ők is kikapcsolódnak, levegőt változtatnak, én is szeretnék pihenni egy kicsit. Hogy rámfér, az nem kétséges, de hogy sikerül is pihenni valamit, abban nem vagyok épp annyira biztos.

Megasztár koncert

Valahogy nem akaródzik az írás mostanában....

Kaptunk 3 meghívót a tegnapi Megasztár-koncertre. Egyet elajándékoztunk volna, de akiket megkérdeztünk, nem jöttek. Sebaj, ketten indultunk Istvánnal.
Útközben eszembe jutott, hogy hoppá, a meghívók nincsenek nálam. De hoppá, a táskámban vannak, amit benn hagytam (szebben mondva ottfelejtettem:( ) az óvodában. István már fordult volna vissza (joggal mérgesen), de rábírtam a továbbmenésre. Telefon a dadusnak. Éppen akkor érkezett haza. Bumm. Rally a városon keresztül a dadushoz. Kulcsok nálam, szerencsételenkedés a kapunál, az épületbejáratnál és a szekrénynél. Drága táskám, hát itt vagy! Meghívó nuku. Na megint bumm. Bezárni mindent (még jó, hogy tényleg bezártam mindent), és elmondani a dolgot Istvánnak.
Inkább a föld alá süllyedtem volna szégyenemben! Már félóra késésben voltunk. Hazafelé vettük az irányt. Otthon, a konyhában, a kávéscsészék tetején várt a boríték a két meghívóval.
De kinek volt már kedve a koncerthez?

(UI. Szégyellem, tényleg nagyon szégyellem magam, mert ilyesmi nem fordult elő velem eddig még soha, nem is tudom, hogy eshettem tegnap ennyire szét. Nem voltam fáradtabb, mint általában, sem semmi különleges rossz nem történt. Valahogy mégis "összejött" minden. És úgy döntöttem, leírom, hátha okulás lesz az elkövetkezendő időkre. )

2011. április 14., csütörtök

2011. április 7., csütörtök

Tavasz

Imádom a tavaszt. Mindent, ami vele kapcsolatos: a rügyezést, a fák virágzását, a kerti virágokat, a záporokat, a kesernyés füstillatot, amit a földeken maradt gaz felégetése áraszt, a madárcsicsergős reggeleket, az égboltot, szóval mindent, amit a kikelet hoz. Ha rangsort kellene állítanom az évszakok között, a tavasz lenne a legelső. Ezt szeretem a legjobban. Talán mert tavasszal születtem én is. Talán nem. Nem tudom.

Lánykoromban, ilyenkor, amikor az órát már elévitték, a nappalok jól megnyúltak, és már langyosak voltak az esték is, csak fogtam magam és elindultam. Szinte sosem volt konkrét úticélom. Csak mentem. És igyekeztem minél előbb "leszállni" a betonról. Ha másképp nem, egyszerűen úgy, hogy nem a járdán vagy az aszfalton mentem, hanem a sánc (árok) partján. Csak hogy puhát, füvet érezzek a lábam alatt.
Amikor a tanítóképzőben egyik tanárunk azt mondta, hogy vigyük majd ki a gyerekeket a természetbe, és figyeltessük meg velük a hangyákat, a bogarakat,a  fűszálakat, a madarakat, fákat, mindent, csodálkozva bámultam: jéééé, én ezt eddig is így csináltam, de nem tudatosan, ez csak úgy jött.

Most .... most is karnyújtásnyira van egy patak és meleltte a szép zöld fű, de sajnos, kerítés választja el tőlünk, pedig biztos vagyok benne, hogy gyönyörű csalánt és salátaboglárkát, esetleg sóskát tudnék szedni a partján. Ezenkívül, hogy "zöldet" érjen a lábam és "zöldeket" szedjek a tasakomba, jócskán le kell járni a lábamat. Ez az egy nagy bajom van azzal, hogy itt lakunk és nem közelebb a természethez. Egyedüli kárpótlásom, hogy felmegyünk Anyuékhoz, hátramegyünk a kertbe, ott kisurranunk a kapun, át a kis pallón, és bár csak vagy kétméternyi zöld marton tudunk sétálni, illetve zöldeket szedni, ha találunk, de mégis van. Igaz, hogy a következő lépéssel már a búzaföldben vagyunk, de legalább a háttérben ott az erdő: látjuk, érezzük az illatát.

És annak örülök, hogy amikor ide kimegyünk, mindkét lány - ki-ki a maga értelmi szintjén ugyan - de figyel, észrevesz, lát, gyönyörködik, és főleg kérdezősködik. És imádják, amikor pickázunk. :)

2011. április 6., szerda

2011. április 1., péntek

Krisztánk 5 éves!!!!

Isten éltessen sokáig, drága nagylányunk!!!!
Bármit is írnék, csak fölösleges szószaporítás lenne, mert úgysem tudnám leírni mindazt, amit érzünk irántad, amit jelentesz n:ekünk. Szeretünk. És ez a legfontosabb. :)
 Ma reggel: