2016. december 15., csütörtök

Büszke anyuka jelenti

Ügyes lányaim vannak, na. :) Nem önteltségből mondom, csak egyszerű ténymegállaptás. Nem győzöm hangsúlyozni nekik, hogy én akkor is ugyanúgy szeretném őket, ha az utolsó tanulók lennének az osztályban, de abszolút nincs ellenemre, ha az elsők között vannak. ;) :P És bármennyire is utáltam annakidején, amikor Édesanyám dicsekedett valamilyen eredményemmel, most ugyanazt teszem én is: dicsekszem, és büszke vagyok. De úgy látszik,van is,mire. A "kicsi" is - aki, ugye, ma-holnap már 9 éves lesz - igyekszik nővérkéje után, nem adja alább nála.

Legutóbb a  Fürkész helyesírási versenyen jeleskedtek mindketten. Ez a körzeti szakasz volt, és átjutottak mindketten a megyeire. Boró, 85,5 ponttal a 100-ból (egy osztálytársával együtt, akinek 86,5 pontja lett) A 20. továbbjutó lett a 2. osztályosok között, Kriszta pedig a 136,5 pontjával a 150-ből a 16. továbbjutó lett.  (Tavalyelőtt, harmadikban ugyanezzel a)pontszámmal az 5. volt a körzetben, illetve később, a megyei szakaszon 3. helyezett lett, azaz az első kieső. :P )

Mindkettőre büszke vagyok, és részben azért is, mert egy olyan világban, amelyben az átlagemberektől kezdve tanítókon át a magyartanárokig nagyon sokan helytelenül írnak, vagy csak töredékében bírják az anyanyelv helyesírását (persze, tökéletesen még a nyelvészek sem bírják - ezt bizonyítják sokszor egymásnak homlokegyenest ellentmondó válaszaik bizonyos kérdésekre), ők valahogy zsigerből is helyesen írnak. Nem tudnak mindent, természetesen, hiszen csak most tanulják "a nyelvet", de úgy gondolom, hogy kell egy bizonyos fokú jó hallás, logika, rátermettség, érzék, és talán még egy kis genetika is ahhoz, hogy el tudják dönteni, hogy akkor most bagoly (és nem bagoj), muszáj (és még véletlenül sem muszály), hír - de hirdet, sár - de sarat, és nem utolsó sorban, hogy számukra nyilvánvaló, hogy betűrendbe helyezéskor az áfonya szó megelőzi az almát.

Csak így tovább,kicsi ügyeseim! :)


2016. december 4., vasárnap

Decemberi kaland

Kérdeztem tőle: - Féltél, amikor megcsúszott az autó?
Derűs válasza pedig így szólt: - Nem féltem, inkább örültem, mert ez is egy kaland.

Tegnap akartunk kimenni a kertbe, de végül csak István ment. Amit mesélt a kinti hóról azonban nagyon meghozta a lányok kedvét a szánkózáshoz. Ma délelőtt pedig reggeliztünk valamit, betoltam a húst a sütőbe 120 fokra, főztem két kávét, fölvettünk mamánál egy tál frissen sült diós darázsfészket, és már indultunk is Illyébe. Az én autómmal mentünk (jobbak a gumik rajta :D ), tehát én vezettem. Mondta István, hogy korcsolyapálya az út, de azt mondtam magamban, éppen ideje lesz kipróbálni ezt a fajta vezetést is. Az aszfalton nem volt semmi baj, tiszta, száraz volt, de a letérőnél a második métertől már tényleg kizárólag jeges hó volt az úton. A nap vakítóan sütött, a visszapillantóból lehetett igazán látni a korcsolyapálya voltát. A csinádi letérőig sem volt semmi baj. Az első kicsi dombocskánál még szépen kiértünk, haladtam tovább 20-30-assal. Mondja István, tudod mekkora hegy van az erdő bejáratánál? Én meg csodálkoztam magamban: hol van ott hegy? Majd visszafelé, de az most lejtő. És bizony, az erdő bejáratánál, magasan emelkedett az út, ezt nyáron észre sem vesszük! A gyakorlottabb sofőr tanácsára óvatosan gyorsítottam, egyszer-kétszer meglibbent ugyan az autó hátsója, de gond nélkül kiértünk az emelkedő tetejére. Csak azért imádkoztam, nehogy szemből is jöjjön valami. Akkor - szépen fogalmazva - cumi lett volna. :P

Előző napi tapasztalatából kiindulva ismét mondja István: kíváncsi vagyok, hogyan tudunk kimenni a "nagy hegyen", tegnap alig sikerült nekem is. Ismét gondolom, félrebeszél, hiszen van ugyan emelkedő rögtön mielőtt beérnénk a faluba, de nehogymár... És de. Bizony. Nem tudtunk kimenni. Kicsit félve vágtam neki a dombocskának, nagyobb sunggal kellett volna, így aztán kb. a közepénél elakadtam. Picinként engedtem visszafelé, és újból próbálkoztam, de folyton megszaladt a kerék. Tolattam néhány métert úgy, hogy a külső kerék érje a friss havat, és láss csodát, elkezdtünk ismét haladni. Igen ám, de egy adott ponton igen belementem a szélső hóba, és ismét elakadtunk. Persze, még vagy 10-15 méternyi kellett volna, hogy kiérjünk az egyenesbe. Nos, ekkor azt mondtam, hát átadom a volánt, nekem már nincs ötletem. És sajnos Istvánnak is az összes ötlete dugába dőlt ezután. Végül tolatva beereszkedett teljesen az aljba, eredeti célja az volt, hogy nekivág ő, de lebeszéltem róla. Lehet sikerült volna, de lehet nem, és sok időt eltöltöttünk volna ismét, illetve akkor már a bosszankodás is felütötte volna a fejét. Így viszont ott, ahol jó széles volt az út, otthagytuk az autót az út szélén, mi meg szépen kigyalogoltunk a dombon, és elmentünk a kertbe. Derűsen, jókedvűen, a lányok nagyokat esve - nem is csoda, hogy az autó csúszott, hiszen ahogy Boró rátette a lábát az útra, egy nagyot huppant, majd utána többször is. :) A kertben kihancúroztuk magunkat ("lapáton" és neylonzsákon szánkózva), Istvánnal körbejártuk a kertet ugyanúgy, mint tavasszal és nyáron is szoktuk, megnéztünk minden fát és minden bokrot, megittuk a kávét (a sütit már útközben felfaltuk szinte mind :P ), majd bezártunk mindent, és visszaindultunk az autóhoz. Minden további különösebb kaland nélkül, szerencsésen hazaérkeztünk.

És biztos ott a kérdés, hogy oké, de én féltem-e? Nem. Amikor volánnál vagy, nincs időd félni. Én jobban félek, amikor az anyósülésen vagyok. Amitől mondjuk féltem, az volt, nehogy annyira kontrollálhatatlanná váljon az irányítása az autónak, hogy becsússzon a sáncba, mert onnan kiemelni már nem lett volna elég az "emberi lóerő" ;) :P, illetve hogy ne jöjjön addig másik autó egyik irányból sem. És Istennek hála, egyik sem következett be. De amúgy nem féltem, próbálkoztam mindenféle módon a megoldással, mégha kevés vagy túl kevés sikerrel is. Néztem Istvánra, hogy jó, de most mit kell tenni, ő viszont mosolygott: te vagy a sofőr, te oldd meg. Persze, viccből mondta, hiszen ő sem tudott konkrét receptet, mint ahogy végül nem is sikerült neki sem kijutnia.

Természetesen, ahogy az lenni szokott, miután megérkeztünk a kertbe, 10-15 perc sem telt el, és láttuk a hóekét fölfelé menni. Nos, ha azelőtt jött volna, biztos följutottunk volna, hiszen a kicsi friss hóban egyik kerékkel simán gurulhattunk volna, a nagy hóban viszont nem lehetett. No, dehát azért élünk, hogy kalandokban, "meleg helyzetekben" is legyen részünk! Mert ha nem, mire is emlékeznénk, mit is mesélnénk még évekkel később is?!

2016. november 23., szerda

Jól megaszonta

Boró:
1. Én nemsokára profi lókötő leszek. (Azaz profi módon tud már zablát, kantárt kötni a játéklovakra. :D)
2. Amikor Félixre mentünk, már nem emlékszem, miről volt szó, Boró magyarázott valamit, és egyszercsak bevágta azt a szót, hogy: repülékeny. Mindannyian tátott szájjal bámultunk rá, hogy miket ki nem agyal, mire azt mondja: hát na, csak a robbanékony mintájára. :)


Kriszta:
1. Anyu, ez nem rossz, de olyan heves gombaillata van! (mármint a szarvasgombának... :) )

2016. október 26., szerda

Megtudta...

... hogy nincs. :(
Megsirattuk mindketten. De a drágámnak az volt az első gondolata, hogy: de akkor nekünk az akkora kiadás!!! :O És nagyosan viselkedett utána is. Biztos vagyok benne, hogy tőle senki sem fog megtudni semmit. Legalábbis nem időnap előtt. :)

Aztán, remélem, egy nap felnő annyira, hogy újra hinni tudjon mesében, angyalban és minden csodában!!!

2016. szeptember 23., péntek

Nagyvárad, Félixfürdő 2016 (1.)

Idén úgy jött ki a lépés, hogy csak egy icipici, egérfarkincányi nyaralásra futotta. Az időnkből főleg, ám külföldi vagy "szuperebb" nyaralást az anyagiak sem engedtek. De most az idő volt a fő-fő tényező, és akárhogyan is csűrtük-csavartuk a dolgokat, csupán 4 napot tudtunk megengedni magunknak. István szombaton délelőtt még kalapálta a kertben a terasz tetőzetét, éjszaka Hévízen zenélt, reggel hazajött, pakoltunk, és indultunk. Csütörtökön reggel pedig nekem már munkába kellett állni, nem volt apelláta. De az a négy nap is olyan szuper volt, annyira teljes és intenzív, hogy ennél jobban nem is sikerülhetett volna az egész.

Hogy ne töltsünk túl sokat az utazással egy viszonylag közeli helyszínt választottunk, és tekintve, hogy augusztus vége volt, vagyis bármelyik pillanatban elromolhatott volna az idő, szintén úgy választottunk, hogy legyen kinti és benti lehetőség is a fürdőzésre. Ezért esett a választásunk Félixfürdőre. Persze, egy kis plusz úttal már akár Gyulára vagy Szoboszlóra, esetleg Püspökladányra is elmehettünk volna, de no, lokálpatrióróták vagyunk, és ezúttal inkább a hazai turizmust támogattuk. :P (Persze, ennyi pénzből, ebben az időszakban már Görögországot is megúszhattuk volna, de na, 4 nappal nincs mit kezdeni...) És úgysem voltunk még Félixen. Nem is volt rossz választás. A szállásunk Nagyváradon volt a Góbé csárdában, ott, ahol májusban Krisztával is megszálltunk a versenye alkalmával.

Első nap déltájban megebédeltünk a Királyhágón, majd folytattuk az utunkat Várad felé. István csupán Élesden adta át a volánt, akkor érezte, hogy kész, többet tényleg nem bír vezetni. Az eredeti elképzeléstől eltérően nem a szállásunkra mentünk legelőször, hanem a strandra. Mondta István, félő, hogy ha ágy közelébe kerül, nem valószínű, hogy képesek leszünk elrángatni mellőle. :D Így aztán egyenesen a President szállóhoz mentünk, és befizettünk egy ötórás ottlétre. Így még éppen belefért a délutánba. Víziparadicsom volt ez a lányoknak: sok-sok kinti és benti medence, csúszdák, szökőkutak, különféle jacuzzik, vízesések, sodró vizek meg még a fene emlészik már :P, hogy mik voltak. Mindenesetre, unatkozni nem lehetett, amíg mindent kipróbáltunk. Ja, és persze, ami a csúcs volt az egészben, hogy mindenhol meleg, szinte forró termálvíz volt, 31-36 fokos vizek. Bevallom, engem annyira nem varázsolt el ez a nagyon meleg víz, sokszor még úszni sem tudtam, mert egyszerűen fojtogatott, ám kétségkívül jólesett, hogy nem visongva kellett belemenni a medencékbe. Ellenben most, ilyenkor, szívesen kipróbálnám ismét őket, most nem berzenkednék a 38 ellen sem. :P
Istvánnak is maga volt a paradicsom. Ő nem bír sokat lenni a napon, kiütések lesznek a bőrén, ezért is kellett alternatíva a kinti medencékre. Miután vagy 2 és fél órát pihent egy nyugágyon a csobogó-susogó-morajló víz álmosító zenéjére, frissen felpattant, és belevetette magát a medencék felfedezésébe. Mi is élveztük a csúszdázást, mint a gyerekek. :)

Második napon kipróbáltuk az Apollo strandot, ami sok mindenben jobb volt az előző napinál (több és nagyobb medencék, érdekesebb csúszdák, tágas hely, park, sok zöld övezet stb.), másrészt viszont számunkra nem volt jobb: nem működtek a benti medencék. Szerencsére, a strand végében, éppen a csúszdák tövében találtunk vastag árnyékot, így volt ahová letelepedni, de harmadik napra úgy döntöttünk, hogy mégis visszamegyünk az előzőbe. Lett volna más strand is ezeken kívül, de azt mondtuk, most már nem kísérletezünk többé. Ha lett volna esetleg több idő...

Nagy-nagy szívfájdalmunk az volt, hogy a panzió szomszédságában frissen épült óriási aquapark akkor még nem nyitotta meg kapuit, csupán a következő héten került sor a megnyitásra. No, hát így jártunk. Majd legközelebb.

Délután-esténként, strandolás után bementünk Nagyvárad sétálóutcájára - ami az egyik legszebb ilyen utca Európában - és megvacsoráztunk, fagyiztunk, sétáltunk, asztalhoz ültünk Ady Endrével és néhány kortársával stb. Ezután a szállásunkra mentünk, és jó nagyokat pihentünk a panzió nyújtotta mesebeli környezetben.

"Apuka és az angyalai"

Haverkodunk a Nagyokkal 1.

Haverkodunk a Nagyokkal 2.

Felirat hozzáadása


Röviden ennyi. További képek is lesznek, ám a legtöbb fotót telefonnal készítettem, és onnan még nem másoltam át (és nem is tudom, hogyan kell :P).

Addig is megmutatom a szállásunkat, a Góbé csárdát. :)

"Marosszék" - a csárda szobái az erdélyi székekről kapták elnevezéseiket






Ez egy másik szoba, utolsó éjszakára átköltöztünk ide - a késői foglalás hátrányai :) 



2016. szeptember 17., szombat

Néptánctábor - Oroszhegy

Kriszta egy hétfői napon jött haza az illyefalvi táborból, és hétvégén, vasárnap, már mindketten indultak egy másik táborba, ezúttal az oroszhegyi néptánctáborba. Kriszta tavalyelőtt volt még egyszer, tavaly kihagytuk, mert éppen egybeesett az időpontja a nyaralásunkkal. Most viszont szívesen engedtem és mentek: Boró először volt ilyen sokat távol tőlünk úgy, hogy kizárólag "idegenekkel" legyen, kíváncsi voltam, hogyan fogja majd bírni. De nem volt gond, ott volt szinte a teljes osztálya, a tanító nénje, no meg Kriszta, úgyhogy vasárnaptól péntekig hipp-hopp elröpült az idő. A tanító néni rendszeresen dokumentálta az ott történteket írásban és sok-sok fotóval, úgyhogy a legnyugtalanabb anyuka is nyugodt lehetett, hogy minden rendben van/lesz a gyerekével. Pénteken délután pedig útra keltünk, és értük mentünk. Persze, először megnéztük a bemutató előadásukat, egy (ezúttal) jól megszervezett, szép műsort, amin bemutattak mindent, amit a táborban tanultak. Szemünk-szánk tátva maradt, hogy milyen ügyesek voltak, és mit meg nem tanultak már. Jól érezték magukat, klassz élményekben volt részük, sok új barátra tettek szert, de jövőre Kriszta már kihagyja. Mint kiderült, kicsit kinőtt már belőle, és harmadszorra már lehet, hoyg nem lenne annyira jó móka, mint előző két alkalommal. Helyette már felirattam egy másik táborba, ami merőben más vonalú, mint ez volt. :) De majd a maga idejében erről is. Boró szeretne menni, de elmondása szerint valami mást is kipróbálna azért. Hiába, no, ebben mindketten rám ütöttek, szeretik az új helyszíneket, új élményeket, új kihívásokat. :)

 Ezeket a fotókat a tanító néni készítette. Kriszta más csoportba volt beosztva, a nagyokkal, ezért róla kevesebb kép van, és többnyira olyanok, hogy más gyerekek is vannak rajta, közelről. Olyat viszont nem teszek fel.

Kreatívkodás 1. - Készül a tűpárna, amit azóta is használunk itthon

Kreatívkodás 2. - babakészítés

Babakészítés 

A kész babák

Készülődés a vízibombacsatára

Gulyásevés "menekült" módra. :D 

Közös tánc a csűrben

Indulás a gálára, azaz a bemutatóra - Kriszta a párjával, Kevinnel - ez már saját fotó, és engedélyem van a megjelentetésére. :) 

Fotó: Aberle Ákos
Járják... :) - saját fotó

Családi 1.

Családi 2. - István leragasztott szemmel, előtte néhány nappal a szemébe ment egy picike fémspan, és aznap kínozték meg a kivételével... 

2016. augusztus 29., hétfő

Napsugár gyermektábor

Amikor Kriszta és másik 2 osztálytársa megnyerték Nagyváradon az első díjat a Barangolás az EU-ban elnevezésű versenyen, egy ajándék táborozást is nyertek. Eleinte kicsit bosszankodtak, hogy bezzeg, a második-harmadik és még sokadik helyezettek valamilyen magyarországi kirándulást, látogatást, gyermeknapozást kaptak ajándékba (és nem is lennék őszinte, ha azt mondanám, hogy mi, felnőttek ezen nem csodálkoztunk), és az első díj "csak" egy itthoni táborozás volt, de utólag azt mondom, a lehető legjobb és legyszebb díjat kapták, mert egy szuper, sőt inkább SZUPER, élményekkel teli táborozásban volt részük, méghozzá olyan csodás környezetben, mint az illyefalvi vár. A helyszín vadregényes, igazi középkori várban képzelhették a gyerekek magukat, a bástyákban aludtak, tábori zászlójuk volt meg indulójuk, és a tábor tevékenységei is mind-mind ennek a tematikának voltak alárendelve. Minden este királyt választottak, volt sok-sok kézműves tevékenység, kirándultak, varánap pedig naaaagy, nagy kirakodóvásárvolt a várudvaron, amelyre tallérokat kaptak, és azokat beválthatták erre-arra. 
Nagy élmény volt Krisztámnak, vonattal utazott az osztálytársakkal és a tanító nénivel, rengeteg élményben volt része, nagyon sokat mesélt közben és utána is, szóval, megérte megnyerni azt a bizonyos első díjat. Köszönet a Napsugár gyermeklapnak a nyereményért, az odaadásért, amit a szervezők tanúsítottak a tábor lebonyolítása közben, és a sok-sok érékes percért, élményért, amiben a gyerekeknek részük volt! :) 
Fotó nincs sok, csak néhányat töltöttem le a honlapról, azokból mutatok egyet-kettőt. Amik akkor készültek, amikor Krisztáért mentem, még a telefonomon vannak, onnan most nem tudom letölteni. 





2016. augusztus 25., csütörtök

Házikó a kertben

Még nincs teljesen kész, zajlanak a munkálatok, dolog is van bőven, de a változás és a haladás hatalmas. Már nincs dzsungel, nincs bozót, nincs vadregényes báj, de van helyette emberi kéz alkotta szépség. Ígérem, megörökítem majd azt a pillanatot is, amikor minden a helyére kerül, nem lesz semmi bazár, ami az összhangot megtörje, elcsúfítsa, csak előbb be kell ahhoz fejezni mindent. :)
És ami a legfontosabb: a munkálatok 70-80%-a István keze munkáját dicséri. Volt néha segítsége, hiszen az alap megtervezéséhez-kivitelezéséhez a szakember barátot hívta el, a házikót Benivel (keresztfiunk, sógornőm fia), most, a teraszt pedig Zolival (sógorom) építették fel, az ásásnál is igénybe vette Beni segítségét, hiszen ezek olyan munkálatok, amiket egyedül semmiképpen sem lehet csinálni. Anyu is rengeteget segített neki, mert tavalyelőtt ketten marták ki a kapuhoz szükséges deszkákat, a házat nagyrészt Anyu kente le festékkel, illetve a többi deszkázatot is (mind a kapuhoz, mind a teraszhoz) szinte mind Anyu festette meg. De ezek ritkább alkalmak voltak, hónapok elteltével egymás között, ezenkívül azonban bármilyen egyéb munkálat adódott, egyedül végezte kezdve azzal, hogy számítógépen mindent a legutolsó milliméterig pontosan megtervezett, az asztalosoknak a rajzok és méretek szerint csak simán ki kellett vágniuk a faanyagot, majd ásott, követ hordott, járdalapot fektetett, kaput összerakott, villanyt vezetett (már benn a házikónál értem), vízszerelést csinált, és minden egyebet, ami még elképzelhető. Vagy sem. :) Annyira büszke vagyok rá!!! Hogy én mit csináltam eközben? Hát mindenki nyugodt lehet, hogy én sem ölbetett kézzel üldögéltem, és bámultam, más hogyan dolgozik, hiszen én is aktívan kivettem a részem a munkálatokból, mégha csak sokkal kisebb dolgokban is, ám volt egy másik fontos feladat, amit "rám bíztak" mindeközben: a főzés. :D Mily meglepő, ugyebár! :D És végül, de egyáltalán nem utolsó sorban a lányok segítsége sem elhanyagolandó, mert ők is nagyon ügyesen dolgoztak, végezték azt, amit rájuk bíztak, vagy csak egyszerűen annyira érdekes volt, hogy nekik is muszáj volt ott lábatlankodni iskipróbálni egyet-mást. Ám mondhatom, sokszor hatalmas segítséget jelentettek Istvánnak, és megkönnyítettek, gördülékenyebbé tettek egy-egy munkálatot. Pl. most a terasz fedésénél Boró folyamatosan segített neki: a tegolalemezeket adta István keze alá úgy, hogy közben le is húzta a szurkos részt védő fóliát.
Annyira büszke vagyok mindenkire! :)

2013




2014










2016
















2015-ben nem készültek képek erről a "területről". 2015-ben más helyeken történtek munkálatok, máshol volt dúlás, majd szépítés. Rendre mindent összeszedek, hogy mi is bármikor megnézhessük és csodálkozzunk, gyönyörködjünk a változásokban. :)