2017. június 27., kedd

Napi apró - Kivel tartok én?

Újabban rákaptam a teniszre. Mármint a nézésére, de remélem, nem marado(un)k ennyinél... Azt hittem eddig, hogy csak a foci lehet érdekes, de neeeem. :)
Nos, érdekes az egész, hiszen nézek (miközben egyéb dolgaimat végzem) két számomra mindenféle szempontból idegen embert, és az egyiknek valahogy mégis jobban drukkolok. Hogy mi alapján dől el? Na, ez az érdekes. Nincs semmi standard szokás: van amikor (és ez a focimeccseknél ugyanúgy érvényes) azzal "tartok", aki gyengébbnek bizonyul, aki vesztésre áll.
Nem szeretek drukkolni a "nagyoknak", főleg, ha egy náluk jóval gyengébbel játszanak. Persze, azért megvannak a kedvenc nagyjaim is. ;) Az egyik ilyen Dominic Thiem.
Aztán van az, amikor fogalmam sincs, ki játszik, de annyira beleéli magát valamelyik a játékba, vagy nagyon jó labdamenetei jönnek össze, vagy valami különlegeset művel a pályán, hogy egyből szimpatikus lesz: és olyankor az a favorit.
Szóval érdekesek ezek a hajszálnyi, árnyalatnyi különbségek, amik azt eredményezik, hogy én erre vagy arra hajlok.
Tulajdonképpen nem is tudtam igazán megfogalmazni most, amit írni szerettem volna. Amit érzek, az sokkal összetettebb.

2017. június 21., szerda

Napi apró - Itthon, otthon

Mindig abba a csapdába esem, hogy amikor kiemelkedik egy-egy ritka példány a tömegből, és olyanokat mond vagy ír, ami a többségnek nem tetszik, azt hiszem, mégiscsak kezdődik valami... Mégiscsak van remény a változásra, a másképp látásra. S aztán valaki ír valami mást, és akkor rádöbbenek, hogy arra az egy "rara avis"-ra, jut legalább száz vagy ezer másik, aki a közhely szerint megfullasztana egy kanál vízben.... :(
Elmenni... igen... egy lehetőség lenne. De máshol is talán ugyanúgy viszonyulnának hozzánk. És ott nem is lennénk otthon....

2017. június 20., kedd

Napi apró - Évzáró, kicsit más szemszögből

Álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer eljutok arra a pontra, amikor úgy gondolom, hogy a virág: "fölösleges pénzkidobás, úgyis elhervad". Mégis ez történt. 2011-ben volt, az ovis évzárókor, amikor MINDEN gyerektől  kaptam virágcsokrot. Vagyis bocsánat, 28-tól a 29-ből. És becsület szavamra, akkor utáltam a virágokat. Mert megtöltöttem itthon az összes vázát és nagyobb befőttes üveget, megtöltöttem anyósom vázáit és még a szomszédoknak is jutott, mert egyszerűen nem volt már mit csináljak a csokrokkal. És azóta is fenntartom, az ilyen méretű "virágozást" továbbra is fölösleges pénzkidobásnak tartom. Ha a csoport vett volna közösen egy szép csokrot, aminek ugyanannyira örültem volna, mintha 28 csokor lett volna, talán még most is emlékeznék rá. Tudnám, hogy ez ilyen és olyan volt, és attól a bizonyos csoporttól kaptam. Idén úgy kaptam, gyönyörű volt: halvány, rózsaszínes-sárgás gerbera és rózsa, illetve lila krizantém. Már több, mint egy hete az enyém, és van, ami még most sem hervadt el belőle. És emlékezni fogok rá, mert különleges. És nem, nem fényképeztem le, mert nem szokásom éppen mindent lefényképezni. Megmarad az emlékeimben...

Ez viszont a menyasszonyi csokrom volt, és nemcsak azért nagyon különleges számomra, mert az enyém volt, és olyan, amilyennek szerettem volna, hanem azért is, mert akkoriban itt még mindenki azon versengett, hogyan legyen az övé a legnagyobb menyasszonyi csokor... :)


2017. június 18., vasárnap

Napi apró - Az évzáró margójára

Annyi mindent szeretnék leírni! Néha csak úgy jönnek a gondolatok, a témák, és legszívesebben azonnal leülnék megörökíteni, de aztán elmarad. Hogy miért, nem kell ecsetelnem, tudja ezt jól minden nő és édesanya. De arra gondoltam, hogy ha nem akarnék hosszú litániákat írni, csak a lényeget, a magvat ragadom meg, egy-egy apró ki bejegyzés talán gyakrabban beleférne az időmbe. Ezzel fogok most megpróbálkozni, hátha összejön... :)


Az évzáró margójára

Lejárt az iskolai év, idén egy picivel (egy héttel) korábban, mint ahogy az utóbbi években volt... Nagy fellélegzéssel vettem tudomásul, ha másért nem is, legalább azért, hogy néhány hónapig kimarad a reggeli hajrá. De azért van más is: akárhogyis, de az én napjaim sem lesznek annyira zsúfoltak, mint eddig....
Az évzáró pénteken délelőtt volt, délutános lévén, szerencsére én is részt tudtam venni. Istvánnal hol egyszerre, hol felváltva mentünk hol egyik lányunk, hol a másik osztályához. Boróéknál az osztályban zajlott a levelezőverseny díjazása, Boró mind a négy versenyen részt vett (Szavak szárnyán, Mesék szárnyán, Számok szárnyán, Szelek szárnyán), és mind a négyen nyert. Kettőn ezüstérmet, és kettőn aranyérmet. Hogy pontosan melyiken melyiket, nem tudom. Kriszta idén nem jeleskedett túlságosan a különféle versenyeken (megyei 3. lett a Fürkész helyesírási versenyen, de nem jutott tovább), így most nem hívták ki a tulajdonképpeni díjazás előtt.
A hosszú és unalmas évzárónak az volt a két fénypontja, amikor a mi két osztályunkat hívták ki, és a lányok nevét is "bemondták". :) Boróéknál, a minősítéseknek köszönhetően még szinte minden gyerek jelesre van lezárva, a "harc" ötödiktől kezdődik. Kriszta harmadik tanuló lett, 9,90-es médiával. Az első félévi szín 10-est második félévben lerontotta három 9-es médiával, de ez van, tanulság neki és nekünk is. Mindazonáltal: számunkra ők a legügyesebb gyerekek a világon, és akkor is azok lennének, ha csak tornából, zenéből és kézimunkából jeleskednének, vagy még azokból sem.
Szeretünk, kincseink, maradjatok mindig ilyen nyílt szívű, érdeklődő, vidám, cserfes és zajos gyerekek!
Boldog, tartalmas vakációt kívánok mindannyiunknak! :)







2017. június 1., csütörtök

Éjfél múlt,...

... nálam mégis hárman dolgoznak még. A mosó-, a mosogató és a kenyérsütőgép. Én, negyedikként most éppen nem dolgozom, hanem pihenek. :P Nemsokára ténylegesen is.
Irtó zsúfolt napok vannak mögöttünk, mindannyian azt mondhatjuk, hogy jó, hogy lejártak. Az oviban "más hét" volt, ezen belül hétfőn gyereknapoztunk, tegnap és ma (azaz már tegnapelőtt és tegnap) megtartottuk a sportnapokat. Emellett hajnalban úszni voltunk hármasban a lányokkal (még szerencse, a tegnap ez tartott életben a kimerítő délelőtt során), a kertben kapáltunk, este későn és ma hajnalban anyagokat írtam és küldtem, ma délelőtt ovi, délután bicikliverseny (eleje, mert el kellett jönnöm), utána szülinapozás a barátainkkal.

A lányoknak még eléggé komolyen kérik a leckéket, házi feladatokat, írják a - remélhetőleg - utolsó felmérőket, rögtönzéseket, illetve házikat. Kriszta megkapta már mindhárom félévi dolgozatának eredményét (változatosabb :P, sajnos, mint az első félévben - 9,7, 10), kissé fel lehet szusszanni. Szülinapok vannak szülinapok hátán,

István is alig tudja megosztani magát a munkahely, a kert és az itthon között. Kedden Brassóban volt, utána kijött ő is a kertbe, mert nem tudja utolérni magát, annyi a dolga ott is. Ma Apák napját tartottak Boróéknál az iskolában. Bizisten - bár nekünk is volt Anyák napja, most olyan kirekesztettnek éreztem magam, és eszementül furdalt a kíváncsiság, mit is csinálhatnak, milyen is lehet. Vajon, ezt érzik az apukák is anyák napja megünneplésekor?

Jól jön most ez a derült égből ránkszakadt 5 napos minivakáció. Idéntől kezdve június elseje, a gyereknap, hivatalosan is munkaszüneti nap lett, és mivel a pünkösdhétfő is iskola-, illetve munkamentes nap, így hát a közbeékelődő pénteket is megadták. Ez most nagyon jól jön. Legalábbis nekünk. Holnap Vármező István cégével, pénteken a kolléganőket várom gulyáspartira a kertbe. Szombat - szombat: Istvánnak lagzi. Nekünk még nem tudom, de több, mint valószínű, főként takarítás. :P :)

2017. május 21., vasárnap

Amikor az opera...

... mosdójában hallod a neved "Edith, csak nem te vagy az!" felkiáltással, azt sem tudod, kire gondolj. Az meg végképp nem jutna eszedbe, hogy volt iskolatársaddal futsz össze, aki egy évvel fölötted járt, és 19 éve nem láttad, amióta végzett. Pedig ilyen is van. És csodálatos dolog, meg érzés, meg minden. Nagyon örültem Simon (Veress) Blanka! :)

2017. május 12., péntek

Jól megaszonta!

- Anyuuuuu, de kell az a körző, mert holnap matekórán valami rizottót kell készítenünk vele!!! :D :D :D 

2017. május 1., hétfő

Zászpád-túra, 2017. május 1.

Régóta szerettem volna ide elmenni. Ez az a hegy, amit gyerekkorom óta csodálok, ami mindig úgy tűnt, hogy karnyújtásnyira van tőlem, amikor mamáékhoz mentem, és ahol eddig csupán egyszer voltam, de akkor is csak az aljában. Amikor pedig Fickóról írtam a szakdolgozatomat, és kutakodtam vele kapcsolatban, néhány aranyos legendára bukkantam, amit Palkó Attila örökített meg a Magyaróról szóló monográfiájában,  Némelyik szerint szászok laktak a hegyen, ott áll a szász király vára, innen eredeztetik a nevét is: Szászpad. Egy másik legenda szerint a hegyen óriások laktak, szintén várban, és onnan nézték az egyszerű falusi embereket, miként tartják állataikat és művelik a földet. Néha, amikor játkos kedvükben voltak, felemeltek a tenyerükbe egy-egy embert ökröstől-boronástól, és úgy nézték, figyelték őket. Az óriásoknak természetesen kincsük is volt, amit egy barlangban rejtettek el, és a barlang száját ott kell keresni, ahová a felkelő nap első sugarai esnek a hegyen. :) A monográfia szerint, bár mindenki tudta, hogy ezek csupán legendák, mesék, azért a múlt századnak még a hetvenes éveiben is sokan "nagy titokban" keresték a kincset. ...

Nos, mi megtaláltuk. Nem a barlangot, hiszen nem voltunk ott napfelkeltekor, és ha ott is lettünk volna, akkor napsugarat még nem láttunk volna a felhőzet miatt, de azért találtunk kincset: amint beérkeztünk az erdőbe, István néhány méterrel beljebb egy ötlejest talált a földön. :D

Utána pedig... sok-sok viccelődés, élcelődés, morgolódás, zúgolódás, tanakodás, nyelvlógatás, de töretlen felfelé haladás után kb. 2 óra múlva felérkeztünk a csúcsra. Nem az volt ott, amire számítottunk. Igazából egy kopár csúcsot reméltem, ahonnan aztán körös-körül messze el lehet látni, dehát most nem ez jutott. Mondjuk, egy csupán valamivel több, mint 1200 méteres hegycsúcstól nem kellett volna olyen sokat várni, de bevallom, nem is ez volt a lényeg. Inkább az, hogy együtt volt a család, együtt voltunk a húgomékkal, és néhány kellemesen fárasztó órát töltöttünk együtt jó levegőn, szép környezetben.

A visszaút szinte ugyanannyi időt vett fel, mert hát persze, hogy más irányban indultunk lefelé, és bár néhány vagány sziklameredeket is láttunk, azért az ereszkedő is nagyon meredek volt, és néha muszáj volt bevetni a nadrágféket is. :D Azt hiszem, én voltam az egyedüli, aki megúszta mindenféle esés nélkül, de én ezt a jó túracipőm számlájára írom... :) A szimatunk viszont nagyon jó volt, pontosan úgy/oda érkeztünk be az erdei útra, ahogy/ahová elképzeltük. Csaba járt már arra, de talán 12 évvel ezelőtt járt ott legutóbb, úgyhogy nem volt ő sem a legeslegmegbízhatóbb helyi vezető... :P

Ahonnan indultunk, ott volt egy ember, az erdészet őre. Kérdeztük, járnak-e a medvék, de megnyugtatott, hogy napközben nem valószínű, hogy találkozunk vagy eggyel is, hiszen minden este friss eledelt kapnak a medveetetőknél. És felmutatott a fölöttünk magasodó hegyre: ott, azoknál a bükkfáknál vannak az etetők. Nem estek az utunkba... és mackóval sem találkoztunk. És a barlangot sem találtuk meg, amire Csaba emlékezett, de az volt az igazság, hogy már eléggé hajtott hazafelé a lábunk... és a hasunk... :)

Az autókhoz visszaérkezve megpihentünk, falatoztunk egy keveset, majd hazaindultunk (a testvéremékhez), hogy otthon megsüssük az eredetileg a hegyen megsütni kívánt finom falatokat. Jóllakottan, fáradtan, piszkosan, de kisimulva, feltöltődve érkeztünk haza.

Én - bárcsak tehetném - már holnap indulnék valamerre egy másik túrára. A család többi része már nem ennyire lelkes.... :D :D :D

Az úticél még elvész a távolság és a borús égbolt homályában...


De már tt vagyunk alatta. Itt fenn még csak éppenhogy kezd tavaszodni. Mint látszik, a fák nem zöldültek ki, inkább barnás, őszies az összkép.


Itt még jócskán víg a társaság.


A csajok felszerelkeztek...


Mehetünk erre... vagy arra.... Látod azt ott?...


Én oda biztos nem megyek fel!


Pózolás a magasban. A csajok nem félnek. :P


És aztán ő is feljött. :D


Mint egy barlang, akkora volt... Akár hárman is elfértünk volna benne.



 Csúcsugrás. :D


Már nincs sok, gyertek!


Na, ez vajon az, aminek gondoltuk? Azaz medvekaromnyomok?


Kriszta már fenn a csúcson, ő volt az első.


Csúcsfotó 1.


Csúcsfotó 2.


Csúcsfotó 3.


Jaj, még mi vár ránk visszafelé...


Már megint felmásztunk egy meredek sziklára... Innen nem látszik, de jó sok métert lehetett volna zuhanni...


Fentről lenézem bandát... :D


Atlasz tartja a világot... :D


Gondolom, valamikor ezek voltak az óriások labdái. :)


Már kiérkezve az erdei útra:


Halad a kis csapat, de már elcsigázottabb...


A távolban szülőfalum "hegyei": a Nyerges-hegy és a Várhegy.


A völgy felé ereszkedve egyre zöldebb minden: a zöld ötven árnyalata. :)


És ráadásként... Édesanyáméknál még egy utolsó búcsú a kedvenc kecskéktől:



2017. április 30., vasárnap

Részletek (1)

2013.



2014.



2015.






2016.






2017.