Finomvegyes

Kicsit robbanhatnékom van. Reggel, felkelés után, megbeszéltük Istvánnal a napi programot. Délelőttre a balkon kirámolása és rendbetétele volt betervezve. Ott neki és nekem is vannak dolgaim. Délutánra a konyhát vettem volna rámolás-sikálás alá. No, ebből megvalósult a balkon. Félig. Igaz, már a negyedik adag szennyes is mosul közben, de akkor sem vagyok elégedett. Már jócskán koradélután volt, mire megelégeltem István gép előtt ülését (felfedezett egy jó oldalt, ahonnan töltheti le a midiket) és - enyhén szólva - kissé ynersen ráparancsoltam, hoyg most mrá igazán intézze el az ő részét a balkonból, mert lassan este lesz ás még semmit sem haladtunk. Volt értelme, a balkon most már rendben van, de a berámolt ruhás zsákok még szortírozásra várnak: téli cuccok, kinőtt cuccok, nyári, eltenni való holmik. Erre meg kb. egy órával ezelőtt jött Apu, és mostanig én szórakoztattam, mert Istvánnak dolga volt. Kicsit, de aztán kicsit se vagyok mérgessssssssssss!
Még azért is leültem most a géphez! :P Mert ki kell írnom, különben tényleg felrobbanok.

Pedig amúgyis írhatnékom lett volna ma, de nem ilyesmiről szerettem volna. Igaz, azt sem tudom, hoyg miről, bár az mindenképpen benne lett volna, hogy nagyon várom a havat!!! Tudom, hoyg többen vannak, akik utálják a telet, tudom, hogy nőnek a számlák ilyenkor, gumit kell cserélni az autókon, tudom, hogy a sofőrök a pokolba kívánják, de én akkor is várom a havat. Enyhe, esőre álló idő volt egész délelőtt. Végig az volt az érzésem, hogy esik. Aztán el is kezdett esni. És azóta is állandóan rájárok az ablakra, hoyg lássam, nem történik csoda? Az eső nem vált hóra? A Lányokért is szeretném, természetesen, de magamért is. Valahogy kellene az a nagy fehérség, hogy érezzem a békét, a csendet, hogy egy kicsit homokba dugjam a fejemet. Mert ugye, amit nem látunk, az nincs. Vagy legalábbis legtöbbször hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy nincs. Nos, ezt szeretném én is hinni: hogy nincs sár, latyak és feketeség; hogy nincs rosszaság, kétszínűség, irigység, rosszindulat; hogy minden és mindenki szép, tiszta és jó, és a közelgő ünnepet mindenki azért várja, hogy megtisztuljon, felfrissüljön, átlényegüljön, és nem csak a finom ételek, a féktelen bulizások és persze, az ajándékok miatt.
Nos, ezért kellene egy kis hó. Hogy leüljek a konyhaablakba, ahogy néha szoktam, nézzek kifelé és gondolkozzak. Vagy éppen, hogy ne gondoljak semmi különösre, csak hagyjam a gondolatokat maguktól cikázni? Mert kell néha a csapongás. És bár ellentmondásos, sokszor az összevisszaság, a káosz segít a rend megteremtésében, a csend megtalálásában.
Ühüm! Mert ha elolvastátok, amit írtam, talán semmi értelmét nem látjátok, talán érthetetlen. Csak írtam, cikázva, összevissza, de ez igazán kellett ahhoz, hogy most menjek szépen, és nyugodt lélekkel teregessek és szortírozzak.
Szép estét, szép hétvégét továbbra! Mi holnap keresztelőbe megyünk. :)

És hogy nyoma maradjon a névnapnak is: Isten éltessen  sokáig, drága, Borókánk!!!:)