Álom, álom, édes álom....

A múltkori, Borókáról írt bejegyzésben azt állítottam, hogy a leányzó alvása felemás, de nem nyilatkoztam róla elmarasztalóan. Akkori kijelentéseimet nem is szeretném én megmásítani, csak folytatnám egy picit, mivel úgy érzem, hogy most már tényleg tenni kellene valamit azért, hogy átaludja a kisasszony az éjszakákat.

No, nem mintha eddig nem próbálkoztam volna sok mindennel, de úgy látszik, a nyertes ötletet mégsem vetettem még be. Voltak pillanatnyi és megelőző intézkedések is.
Amikor éjjel felsírt, volt, hogy vizet adtam, majd cumit, sőt, ha nem kellett neki simán, még rózsamézbe is bemártottam, hátha... (Szájpenész-gyanús volt akkor, úgyhogy még hasznos is volt a boraxozás.) Néha bejött, néha nem. Aztán fogzselézés következett, előtte, közben vagy utána - ezt a sorrendet már meg nem mondom pontosan, de az is lehet, hogy folyamatosan - simogattam, ölbevettem, sétálgattam vele, ringattam. Ha ez sem hozott megoldást, megint vizet kapott, majd nemsokára Chamomillát, és ha ez sem bizonyult eredményesnek, egy idő után megszoptattam. És ugye, 5 perc szopi után aludt, mint a bunda. :s Azt is írtam, hogy talán nem is kínlódok ezután háromnegyed órákat, 10 perc után inkább máris mellreteszem, és nyugodtan alszunk tovább. A következő ébredésig...

Azt is kipróbáltam, amióta normális mennyiségű szilárd ételt eszik, hogy vacsorára tejpépet kap, ami laktatóbb, mint az anyatej, hátha így tovább húzza. De nem úgy történt, viszont megbizonyosodtam arról, hogy biztos nem éhségről van szó ilyenkor, csak egyszerű létszámellenőrzés, anyahiány. Mégis, munkálkodott bennem a kisördög, erre még azt a magyarázatot is kitaláltam, hogy biztos túl korán volt a vacsora, már megemésztette és mintha ott sem lett volna. Nosza, másik alkalommal nem sokkal lefekvés előtt kapta, ennek viszont az lett az eredménye, hogy a szopi nem kellett, én pedig egy enyhén leeresztett meg egy kőkemény focilabdával fekhettem le. (Hosszú idő óta akkor fejtem ismét újra, mert muszáj volt.) A végleges eredmény? Ugyanúgy felsírt.

Egyszer egy fórumon végigkövettem egy vitát szoptató és csemetéiket tápszerezni kénytelen anyukák között. A tápszeresek megvádolták a szopis anyukákat, hogy mást sem tudnak, mint "csicset" tömni a gyermekük szájába függetlenül attól, hogy mi is lenne annak az igénye. Csak olvasótanú voltam, én nem szálltam be, de úgy gondoltam, ez mégiscsak alaptalan és felháborító vád, mert ha szoptat az illető, akkor természetes, hogy ha azzal megnyugszik a baba, akkor mellreteszi. Most viszont kezdem érteni, hogy miről beszéltek a tápszeresek. És valahol igazat adok nekik. Mert lehet, hogy az a gyerek csak elfeküdte a kezét, vagy a fogínyébe hasított fájdalom, netán rosszat álmodott, de a szopival mindenképpen megnyugszik. De ha nincs szopi, akkor az anyukáknak végig kell csinálni pl. a fent leírt sorozatot ahhoz, hogy talán még így is, ezek után is fel-felsírjon a gyereke, és se a manó, se az anyuka ne tudjon pihenni. Persze, neki is megvan a lehetősége, hogy megeteti tápszerrel, de mindanynian tudjuk, hogy az anyai mellnek nemcsak tápláló funkciója van, tehát a kettő nem ugyanolyan értékű. Én tudom. Krisztával végigcsináltam és bizony, akkor volt nehezebb dolgom. Mert valóban egyszerű fogni azt a gyereket és egykettőre megszoptatni, majd folytatni az éjszakát, ami mégha részletekben is történik, jobb az órákig tartó bömbölésnél, sétánál, ringatásnál.

Szóval, mondom, sok mindent kipróbáltam már. Nem mindent, persze, pl. még nem tettem meg azt, hogy 1 percnél tovább hagyom sírni (ez is csak azért, mert nem tudok hamarabb kikászálódni az ágyból), mert félek, hogy Krisztát is felébreszti és akkor lenne az igazi nemulass. Pedig - bármilyen nehéz is lenne - mindenképpen kipróbálom, hátha épp ez jelentené számunkra a megoldást. Még van egy tippem, hogy István menjen be hozzá éjszaka, és hátha pár nap alatt ez is célra vezetne, de azért kétségeim vannak felőle. Egyrészt mert István még nappal sem igazán tudja elcsendesíteni, ha sír (bár már volt rá példa), másrészt pedig ő nem is nagyon akar hallani róla. Harmadrészt pedig én is félek egy kicsit, éppen azért, hogy nehogy még a szokásosnál is nagyobb banzáj legyen. És az is egy probléma, hogy Istvánnak állandóan utaznia kell, sosem kiszámítható, hogy mikor lesz itthon, ha meg nem utazik, akkor is olyan a munkahelye, hogy "nem árt", ha minél pihentebb, mert egy apró kis figyemetlenség is végzetes lehet. És az utóbbi időben a sok esküvő miatt még hétvégén sem tudott úgy pihenni, mint máskor, rengeteget éjszakázott.

Mindent összevetve, nem tudom, mi legyen. Nem akarom, hogy az éjszakai szopi mindenáron kimaradjon, de azért már jólesne, ha én is kialudnám magamat. Bizisten nagyon kevéssel is beérném, csak azt egyhuzamban tölthessem le és ne x részletben. Talán túl nagy kívánság ez?