Ani, avagy megkezdődött az iskola!

Családunk gyermekeinek is elkezdődött hétfőn az iskola.
Szidinek véget ért egy szép korszak, most kezdte a 9. osztályt a régeni volt kettes liciben. Biztos nagy volt az izgalom, új társak, új tanárok, és főleg új város.:) Alpár, Beni és Dávid folytatják megkezdett ciklusaikat, a 7., 6. illetve 2. osztályban. Artúrka, a maga 4 évével, éli az óvodások gondtalan és felfedezésekkel teli életét.:) Krisztának majd jövőben (vagy, ha esetleg felveszik, akkor tavasszal) kezdődik az óvoda.

Családunk legnagyobb "gyerekének", Aninak is elkezdődött a suli, bár ő most a másik oldalról kezdett mindent, azaz a katedra mögött kezdi el a tanulást. Mert új, szép és izgalmas, de nehéz, kihívásokkal teli időszakot kezdett el, amikor már vége a gondtalan diákéletnek, most már ő maga felelős másokért, gyerekek tudásáért. A feladata azért nehezebb, mert ő maga is továbbtanul még, így a munkahelyen és az egyetemen is helyt kell majd állnia. Kíváncsi vagyok, hogy hogyan fog boldogulni, de amilyen talpraesettnek, jég hátán is megélőnek ismerem, biztos ügyesen összeegyezteti majd a dolgokat. No, de kissé előreszaladtam, azért részletesebben ki akarom fejteni a dolgokat.:)

Aniról már régen szerettem volna írni, hiszen az utóbbi években többnyire részese volt mindennapjainknak, a vakációkat, a Kriszta születése utáni hónapokat és a hétvégéket kivéve, a középiskola ideje alatt itt lakott nálunk. Tulajdonképpen elég kevés volt az az idő, amit itt töltött, hiszen napközben iskolában volt és sokszor még hétközben is hazament, de akkor is, olyan volt, mint egy "családtag". Segített nekem, takarításban, főzésben, mindenben, amikor szükséges volt, nem beszélve arról, hogy Krisztát is el tudta látni vagy elvitte sétálni. Borót is már első perctől ügyesen rendezte, Anyu után tulajdonképpen ő az, akire nyugodt szívvel rá merem bízni a gyerekeket. (Édesanyámra is, persze, de mivel ő sokkal félősebb velük kapcsolatban, én is jobban aggódom, amikor vele maradnak. No, de azért voltak már együtt is több időt.:))

Amúgy, amikor együtt vagyunk, sokszor civakodunk, kicsit olyan kutya-macska-szerű :d a kapcsolatunk, de a látszat mögött egy nagyon erős testvéri szeretet köt össze minket. Nagyon sok mindenben hasonlítunk, ugyanakkor mégis teljes mértékben különbözőek vagyunk. Egyformán nagy a szánk (:p:-$) és egyformán érzékenyek vagyunk. Én merész vagyok, ő pedig talán még merészebb.

A gyerekek "nyelvén" kitűnően ért. Sokszor megtörtént, hogy én semmivel sem tudtam rávenni Krisztát az evésre, majd már elveszítettem türelmemet és elpakoltam előle az ételt, Aninak viszont engedelmeskedett. Vagy megéhezett addigra a kisasszony (ami az idő rövidsége miatt kissé elképzelhetetlen lett volna), vagy mégis van Aniban valami plusz, amit kitűnően hasznosít az ilyen helyzetekben.

És befejezte a középiskolát, leérettségizett, most megvan a tanítói-óvónői diplomája.
(Mielőtt valaki felhördülne: itt eddig mindig középiskolai képzéssel lehetett valaki tanítónő vagy óvónő, anno ugyanígy voltam én is. Mondjuk nekem még 5 évig tartott a képzés. Néhány éve azonban főiskolát IS kell végezni ahhoz, hogy valaki teljeskörű tanító lehessen, viszont munkába lehet állni a tanítóképző elvégzése után is. Igaz, az Aniéké volt az utolsó ilyen évfolyam, többé nincs tanítói képzés a középiskolákban. Ami így, mostani fejjel nekem logikusnak is tűnik, bár tudom azt, hogy kemény kiképzésben volt részü(n)k, úgyhogy megállják a helyüket.)

Még akkor szerettem volna írni, amikor ballagott, majd elmaradt és az érettségi utánra terveztem ezt a bejegyzést. Aztán valahogy akkor sem volt alkalom rá, és elhalasztottam addigra, amikor kiderül, hoyg hol kapott munkahelyet. Mivel viszont az csak a múlt héten lett végleges, így az iskolakezdés idejére időzítettem végül.

Szóval, szépen, jókedvben lezajlott a ballagás és a bankett. Majd sikeresen túljutott az érettségin.:) Igaz, a román írásbelijével egyáltalán nem elégedett, nem ennyire számított, de végülis mindenki azt mondta neki, örüljön annak, hogy sikerült, mert most ez a lényeg. Amúgy 7,66 lett az érettségiátlaga, ami nem is olyan rossz, a végleges média pedig, amivel az egyetemre is jelentkezett (és be is jutott), ha jól emlékszem, 8,42. (Érettségi és a 4 év átlagának az átlaga. Mennyi átlag.:p)
A munkahelyeknél sajnos már nem igazán volt nagy választása. Az első posztját Vajolára kapta, egy eléggé eldugott kis faluba, ahol összevont osztályt taníthatott volna. Nem is lett volna baj, csak éppenséggel az összeköttetés volt nagyon rossz, minden nap 6 előtt kellett volna kelni és több, mint egy órával hamarabb érkezett volna. Aztán múlt héten sikerült végül Sáromberkén kapnia egy helyet, ami osztály szempontjából nem jobb a másiknál, de legalább a vonattal simán, megszakítás nélkül el tud oda jutni.
Az egyetem pedig október elsején kezdődik; a munkahelye miatt látogatás nélkülire iratkozott. Bejutott itt Vásárhelyen is a román-angol szakra, de végül mégis a kolozsvári Babas-Bolyai TE román-magyar szakát választotta. Negyediknek jutott be, most pedig izgalommal várja a kezdést.

Én pedig nagyon örülök neki, érte, büszke vagyok rá, hogy ilyen ügyes, és remélem, hogy sokra viszi még az életben! Mert még csak most kezdődik számára az ÉLET!!!