Karácsony közeleg

Idén valahogy még nincs karácsonyi hangulatom. Pedig készültem/készülök. Készültem egy adventi naptárféleséggel, amit azonban nem fejeztem be. Mert nem volt kinek. Vagy 3 napig kínoztuk a dolgot, de Kriszta még túl kicsinek bizonyult hozzá. Nem értette, nem fogta fel még azt sem, hogy minden nap valami apróság, általában édesség bújik ki a zsákocskából. Jövőre talán...
Aztán a szokásos adventi koszorú (vagy csak dísz) nem készült el. Gyújtottunk gyertyát néha, de az csak nekem volt szép. Meg Borókának, aki megbabonázva szokta nézni a lángot és persze megfogni is szeretné. Ha minden igaz, holnap hozza Ani a megrendelt ikebana-díszt, remélem, sikerül annak egy kis ünnepi hangulatot csempésznie hozzánk is.
No, de azt mondtam, készülök ... tehát az adventi naptár alapjaként szolgáló anyaggal bevont kartonfenyőfát felragasztottam a kisfürdő ajtajára és ráaggattam a színespapírgirlandot, amit Krisztával közösen készítettünk. Ez jól néz ki ott a bejáratnál, csak eléggé kevés.
A Zeneovit gyakran hallgatjuk, sőt Kriszta is szinte állandóan énekel valamilyen dalocskát, ami eszébe jut. Közösen is énekelünk, de valahogy ...
Hó nincs, sár van. Ez sem a legkarácsonyibb hangulatteremtő.
Ablakdíszeket még nem csináltam. Nem is tudom, ha fogok-e egyáltalán. Időm nem hiszem, hogy lesz rá. És nem tudom, hogy a festékek nem száradtak-e ki. Újakat most úgysem tudnék venni.
Emellett sokszor harapós kedvemben vagyok, ilyen meg olyan okok miatt, amit viszont a fáradtság, kialvatlanság jócskán tetéz. Szégyellem, de olyan hamar elvesztem a türelmemet, sokszor ráripakodok még Boróra is. Aztán meg haragszom magamra, lelkiismeretfurdallásom van miatta és nem tudom, hogyan változtassak a dolgokon.

De mindegy, elég a negatívumokból, tulajdonképpen nem is ilyesmiről akartam írni, hanem a tegnapi esténkről. Annak is egy jó félórájáról csak.
Kriszta későn kelt fel, mégis nemsokára nyafogós lett, semmi sem volt jó neki. Igaz, tegnap nem voltunk kinn, gondoltam, szüksége van egy kis plusz mozgásra. Már késő volt, 9 is elmúlt, Borót megszoptattam és lefektettem. (Az már más lapra tartozik, hogy nem aludt el, elég sok idejébe telt Istvánnak, míg elaltatta.) Krisztát és magamat viszont felöltöztettem és elindultunk „villanyt” nézni. Sokan már bekapcsolták a karácsonyi villogókat, Kriszta szerette bámulni őket. De az igazi csodálkozása csak azután kezdődött, amikor meglátta a főtéri kivilágítást! Piros-fehér-kékben úszott a tér, a túlsó végében pedig fehér-kék-színesben a karácsonyfa villogott. Elmentünk oda, „beszédbe elegyedtünk” a fény-hóemberrel, megsimogattuk és kíváncsian nézegettük, hogy milyen villogó díszek vannak a fán: csillagokat, fenyőfákat, gyertyákat, harangokat meg már nem is tudom miket láttunk rajta. Nagyon tetszett Krisztának! És nekem is. Valami mintha megérintett akkor.
Hazafelé menet még tettünk egy vargabetűt a játszótér felé. Olyan jó volt ott lenni az üres terecskén, szinte sötét volt, csak egy távoli kis fény szűrődött oda egy oszlopról, és egy nagyot hintáztunk a lányommal. Igen, én is hintáztam, teljesen jólesett a lengedezés, Kriszta meg csak nevetett, nevetett. No, a hazaúton már nem annyira, hiába csak vagy 100 méterre lakunk onnan! De az ágtörés azért ismét felvillanyozta, ő is aktívan segített aranyesőágakat szakítani, amiket aztán beletettünk egy vázába.
Hazaérkezve, élénken mesélte Istvánnak, hogy miket láttunk, mit csináltunk. Ezzel helyre volt pofozva az este. Igaz, hogy nagyon késő volt már, de legalább a zsémbelő kislányom helyett egy vidám, csacsogó madárka ment az ágyba aludni.

Tegnapi hintapalintázás a forgós székben: