A „csonka hét”

A karácsony és újév közötti hetet mifelénk csonka hétnek hívják. Hogy miért? Egyszerű. Mert az ünnep plusz a hétvége általában úgy szokta kihozni a napokat, hogy újévig csak pár nap, azaz egy megcsonkított hét marad. Nos, idén nem éppen így alakultak a napok, mert az ünnep pont hétvégére esett, de a rákövetkező hetet már reflexből is „csonka hétnek” hívtuk.

Igazából nyugis hét volt, bár korántsem unatkoztunk.

Kedden Istvánnak be kellett menni dolgozni; volt valami munka, amit sürgősen be kellett fejezniük. Mi, itthon csak lustálkodtunk, játszottunk az új játékokkal, majd dél körül felkerekedtünk és elszánkóztunk Anyuékhoz. Anyunak megfestettem a haját és indultunk is haza. Itthon már várt István; a délután további része is lustálkodással, szundikálással telt.

Szerdán nekem volt ügyintézős napom, be kellett mennem a városba is. Egyúttal vásároltam is néhány apróságot. István itthon volt a lányokkal és közben Balázskával próbált egy-két órát. A délután az előzőhöz hasonlított azzal a különbséggel, hogy én egy nagyot aludtam, miközben István a laptopjára „menekítette” minden adatát a számítógépről.

A csütörtök az én napom volt, akkor én játszottam menekülősdit: az összes fotót, kisfilmet, amit a családról, ételekről készítettem, átírtam dvd-re, hogy meglegyenek. A számítógépünket ugyanis eladtuk és helyette mindketten kaptunk egy-egy új játékszert: egy-egy laptopot. Történt ugyanis, hogy már kezdtünk szinte állandóan azon vitatkozni, hogy most ki üljön a géphez, kinek sürgősebb, fontosabb a munkája, és bár sikerült úgy kiegyezni, hogy mindkettőnknek jó legyen, jobbnak láttuk elkerülni a további vitatkozásokat.

Vajon, melyik kié? Kíváncsi vagyok, kitaláljátok, melyik az enyém? :)

Csütörtök este pedig tartottunk egy igazi „görbe”, nosztalgiázós estét. Vastagon felöltöztünk, a lányokat szánkóra ültettük és meg sem álltunk Zsoltékig. (Már előző napra hívtak, de akkorra már nem fért bele a programunkba.) Odaérkezve, Noémi és Zsolti „kezelésbe” vették a csajokat, játszottak velük az emeleten, mesét néztek, illetve fogalmam sincs mi mást csináltak, de mi nyugiban voltunk. István és Zsolt billiárdoztak, amíg Marika forralt bort készített és előkereste a kártyákat. Ezután pedig ugyanúgy zajlott minden, mint jópár évvel ezelőtt, amikor mi még csak ketten voltunk, illetve Kriszta még egészen picike volt, amikor csak átléptünk egymáshoz, töltöttünk valamit, és már ráztuk is a kártyákat: beszélgettünk, viccelődtünk, nagyokat nevettünk és néha nagyokat csaltunk. :)
Ilyen volt ez az este is. Hazafelé menet mondtuk is Istvánnal, hogy bizony, nem bánnánk, ha gyakrabban lennének ilyen estéink, de sajnos, az a kb. 2 km, amennyire elköltöztek innen, kicsit messzébb van, mint a bejáratunkkal szemben lévő ajtó!:(

A péntek délelőtt szintén turbó adatmentéssel és -átvitellel telt; mire végre elindultunk Fickóra, hogy elvigyük Tündiéknek a számítógépet – mert ők vették meg tőlünk – már majdnem 12 óra volt. Szánkóval jöttek elénk; Kriszta már alig várta, hogy felülhessen, Boró meg hisztizett, hogy az nem a mi szánkónk, másra nem ül fel, így aztán szépen kigyalogolt a hegyre. Persze, tisztességes nyafogás közepette. A havas táj, a nagy hó, az ismerős kanyarulatok sok szép emléket idéztek fel bennem: nagy szánkós borulásokat, nevetéseket...

A teljes család végigpuszilása, a kis Filip megdögönyözése, illetve Boróka levetkőztetése után kimentem Artúrhoz és Krisztához, akik Édesanyám felügyelete alatt már a hegyoldalban próbáltak szánkózni nagyon kevés sikerrel, mert a nagy hideg és hó ellenére, a föld nem volt megfagyva, a szánkó minduntalan megakadt-elsüllyedt egy-egy hangyabolyban. Végül megelégeltem a kínlódást és bementünk az útra: no, itt aztán lehetett suhanni, mint a szél, sőt, borulni is lehetett volna, ha kissé bizonytalanabbul vezettem volna. De úgy látszik, a reflexek még mindig jól működnek, s ha autót még nem is vezetek, de szánkóirányításban egészen jó vagyok. :D Kétszer siklottunk le; többször is mentünk volna, ha nem lett volna olyan keserves a visszafelé út: kifelé a hegyre.:)

Mire hazaérkeztünk, már kész volt az ebéd: finom savanykás csorba, húsgombóccal, krumplipüré, pirosra sült csirkecomb és bécsi szelet. Végül pezsgőztünk egyet - ha már amúgyis szilveszter napja volt - ki-ki a neki való pezsgővel (István gyerekpezsgőt ivott:D), majd sötétedés előtt hazaindultunk.