Copfik, csatok és ... más Kriszta-dolgok

Kriszta nem szereti, ha babrálok a haján. Ne kössek copfot, ne tegyek csatot, gumit, semmit. A keresztszüleitől karácsonyra kapott hajasbaba-felsőtest, ami mellett egy csomó fésű, csit-csat, gumi meg a fene tudja még mi volt, az erkélyen várja, hogy jobb napokat érjen és Krisztát érdekelje a frizurázkodás.

Néha megengedte, hogy kössek copfot, de csak ideig-óráig tűrte meg, mindig lebontotta. Pedig muszáj felkötnöm most már a haját, mert nagyon nem szeretem ilyen loboncosan. Mármint, amikor festegetés vagy akár tévénézés közben állandóan a haját kell igazítania, kisimítania a szeméből. De még ha megtenné ő magának! A bretonját (azt hiszem, máshol fru-fru-nak hívják, de ez a szó nagyon furcsa nekem) rendszeresen vágom, de vannak oylan szálak, tincsek, amik valamivel hosszabbak, és amíg nem nőnek le teljesen, muszáj feltűzni valahogy, hogy ne a szemében legyenek állandóan.

Végül nagyon „durva” eszközökhoz folyamodtam: előszöris megfenyegettem, hogy lenyírom a haját. Ha nem engedi, hogy néha feltűzzem, akkor nincs szüksége hajra és inkább vágjuk le. – valahogy így mondtam neki, de nagyon hőbörgött az ötlettől. :D Ezután pedig az ölembe vettem szépen és a neten – néhány blogban és a fórumon – megmutattam neki néhány kislányt, akiknek copfjaik, csatjaik voltak. Dicsértem őket, hogy milyen szépek, meg stb. Végül kvázi mozdulatlanul és minden zokszó nélkül tűrte, hogy frizurát készítsek neki. Anyunak, Aninak, Istvánnak boldogan újságolta, hogy ő most milyen gyönyörű, mert Anyuci szép copfikat csinált neki:
 




Nem kapcsolódik egyáltalán ide, de mivel most történt, megemlítem. Nem tudom, mennyire lesz folytatása, de most ez van. ÉRDEKLŐDIK A BETŰK IRÁNT. Egyedül az A betűt ismerte eddig, mert azt megtanulta Lúdas Matyi nézése közben. Mostanában viszont, miközben A három kismalacos kifestőt festegette, többször elidőzött a lap címénél. Megmutatta mindig az A betűt és folyamatosan kérdezősködött a többi felől: így most már felismeri és megnevezi a „kör-kör betűt”, ami az o, ó; a „kígyóbetűt”, azaz az s-t,; a Kriszta-betűt, vagyis a k-t; A Cecília-betűt, mármint a c-t, a Ló-betűt, az l-et és a „pókláb-betűt”, az m-et. (Ezt ő maga nevezte el így, eszembe nem jutott volna, hogy a nagy nyomtatott M-et a pók lábához hasonlítsam, de valóban hasonlít rá.)
Erőltetni, természetesen, nem erőltetem, sőt, nem is vagyok biztos benne, hogy jó dolog, ha már tudja őket, de ha érdeklődik, nem fogom elutasítani a kérését.