Szováta, 2012. november 6-9.

Azt hiszem, mostanában nem is leszek bővebb szavú, hiszen nagyon összesűrűsödtek a dolgaim így novemberre. Az elmúlt hetekben az Erdélyi konyha adventi és karácsonyi különszámán dolgoztam, az elmúlt 4 napot Szovátán töltöttem egy tanfolyamon, ma az itthoni elmaradásaimat pótoltam, a következő három napon a decemberi lapszám munkálatai várnak, illetve munkahely+ készülődés, szerdától pedig egy újabb továbbképzőn veszek részt (azaz egy továbbképzőnek a kezdete, mert különben márciusig fog tartani), amelynek keretében szerdán Olaszországba repülök.

Azért nem szeretném, ha ez a szovátai tanfolyam nyom nélkül maradna, hiszen mély és jócskán maradandó nyomot hagyott bennem. Mert nem másról szólt, mint a népi gyermekjátékok tanításáról. Bevallom, fogalmam sem volt, mi lesz ott, számomra eddig a népi gyermekjátékok amolyan "szép, szép, de én inkább kihagyom"-terület volt, szóval eddig sosem tudtam elkapni a lényegüket. Játszottunk néhányat, persze, a gyerekekkel, de mert nem igazán tudtam átélni őket, és beleélni magam a játszásukba, tanításukba, nem is volt meg a sikerélmény. És bevallom azt is, hogy úgy indultam ide Szovátára, hogy na, majd írhatok, míg leszakad a kezem, és mit érek vele?! Mert a tanfolyamok általában ilyenek.

Erre meg mi volt Szovátán? Intenzív, azaz szabályosan reggeltől (késő)estig tartó játék, ének meg tánc, és persze, nem utolsó sorban sok-sok móka és nevetés. Tálas Ági, az előadónk, reggeltől estig gyúrta belénk az információkat, de úgy, hogy az nem volt fárasztó (bár neki igen:P), sőt még kétszer ennyit is kibírtunk volna. Személyisége magával ragadó volt, látszott, hogy nem szereti, hanem imádja, amit csinál, hogy szívvel-lélekkel beleéli magát, és ez minket is ugyanerre késztetett. Végigvettük az év jeles napjait, és Ági megtanította szinte az össze hozzájuk kapcsolódó mondókát és gyermekjátékot, illetve esetenként népdalt. Szinte mindegyik játékot el is játszottuk, és bizony, a sok óvónő meg tanítónő 4 napra visszavedlett kisgyerekké, és felszabadultan, önfeledten énekelt, ugrándozott, táncikált.
A tanfolyamot nagyon jól megszervezték, és a programokat is jól állították össze. Volt délelőtti, délutáni és esti program. 9-től 1-ig tanulás volt egy vagy két apró szünettel, aztán volt 1 óra ebédszünet, majd kétórás pihentető kézműves foglalkozás következett. 4-től 7-ig ismét tanulás volt, majd vacsora, 8-tól pedig kezdődött a táncház.
A kézműves foglalkozások is érdekesek voltak, szinte minden alkalommal olyasmit készítettünk, amit eddig nem volt alkalmam kipróbálni: első nap csuhétárgyakat készítettünk, a második napon szalmadíszeket és mézeskalácsot, a harmadikon pedig farsangi álarcot nemezeltünk. Klassz volt mindegyik, s bár edényalátét készítésére már nem jutott időm első napon, mert késve érkeztünk (ti. Ani is részt vett a tanfolyamon) az olaszországi úttal kapcsolatos megbeszélés miatt, azért csuhécsokrom mégis lett, szalmadíszt is sikerült hajtogatnom, no meg egy "gyönyörű" ördögmaszkot gyúrtam magamnak gyapjúból.

Ki sem tudom szavakban fejezni, hogy mennyire jó volt, milyen sokat tanultunk - méghozzá olyasmit, aminek a mindennapokban hatalmas hasznát fogom venni -, hogy milyen jól éreztem magam, és mennyire feltöltődtem. Pihenésről - mondjuk - nem beszélhetek, mert miután lejárt a napi program, én még a különszám anyagaival, illetve utolsó simításaival is bíbelődtem hol későeste-éjféltájban, hol hajnalban, de azért jóval többet sikerült itt aludnom, mint amennyit itthon tettem az utóbbi időben.

Tegnap délután-este (végülis már sötét volt) érkeztünk haza, és az első dolog, miután bejöttünk a lakásba a lányokkal az volt, hogy elkezdtünk velük énekelni és játszani, "versenyezve" Anival, hoyg kinek jutnak eszébe jobban a dallamok, szövegek és a játékleírások. El is játszottunk a lányokkal mindent, amit ilyen kis létszámban el lehet játszani, és már alig várom az óvodai hétköznapokat, hogy a csoportban is elkezdhessem ugyanezt a tevékenységet. Jövőre, ha lesz hasonló tanfolyam (és már van is terv rá, akkor pedig a tánctanítás lenne a főtéma), én biztos ott leszek.