2011. május 21., szombat

Óvodai kirándulás - Kalanda-tető - nárciszmező

Lejárt tegnap az ovis kirándulás. Végül jött velem mindkét lány, és jól éreztük magunkat. Persze, én végigstresszeltem a napot; este, amikor lefeküdtem, még ébren is állandóan csak számoltam a gyerekeket.:D A kirándulás végén Kriszta is gondoskodott arról, hogy nehogy igen kevés izgalomban legyen részem, mert amikor Szovátán a Medve-tó körül sétáltunk, egyszercsak gondolt egyet, elengedte a nagyobb kislány kezét, akivel együtt menetelt, és se szó se beszéd, előrement. Mivel én állandóan csak számolgattam, egyszercsak eggyel kevesebbet számoltam. Hamar lefuttattam a "kompjúteremen", hogy melyik ruhát nem láttam, és akkor beugrott Kriszta rózsaszín nadrágja, virágos blúza. Boróka (a kislány, akivel kézen fogva ment) mondta, hogy előrement, ezért szaladni kezdtem utána, de kb. 100 m után sem láttam, és előbbre sem ismertem fel az alakját, ruháját. Visszamentem, mert az hasított belém, mi van, ha mégsem előre ment, hanem a hármas elágazásnál egy másik irányba tartott. Az egyik irány nem lett volna gond, az a nagy tó körül vezetett, ott meg kerítés védi a vizet. A másik irányban viszont még van két tó, ott viszont már nincs sem korlát, sem kerítés.... Kiáltani kezdtem, bár nem reméltem választ, tudván milyen huncut, ha játszhatnékja van, inkább lapul és nem válaszol. Felhívtam az igazgatónőt, aki finoman, de letorkollt, hogy mit esem pánikba, ne féljek, nem tűnhetett el. És akkor már mondta is, hoyg menjek, mert az egyik dadus vezeti vissza kézenfogva. Hogy miért ment előre? Saját bevallása szerint utol akarta érni a román csoportot, és azért ment gyorsabban, hogy mi is siessünk utána. Szóval, no komment. Veszélyérzet nulla. De azt hiszem, még természetes is.

Ezenkívül szép napunk volt. Az időjárás kegyes volt hozzánk, mert csupán néhány csepp eső esett, és az sem igazán zavarta meg a programunkat.
Első állomásunk Korondon volt, ahol egy nagy udvaron már vártak minket két hosszú asztallal, néhány jókora tömb megmunkálható agyaggal. Megnéztük a cserépégető kemencét, majd bevonultunk az udvarra, ahol nekiláttunk gyurmázni. Itt ért minket az a pár csepp eső, ami pár perc után el is múlt. Ajándékot is kaptunk: virág és tulipán formájú akármit (fogalmam sincs, mi az: egy kissé megdomborított virág formájúra kivágott és már megszilárdult agyag), amit a kedves házinéni minden igénylőnek kedve, tetszése, kérése szerint díszített. A mieinkbe egy-egy virágot vésett, majd egyikre ráírta Kriszta, a másikra Boróka nevét, és mindkettőre azt, hogy Korond 2011. Ezután Krisztával kivártuk sorunkat a korongozásnál, ahol a bácsi segítségével kicsi angyalom egy aranyos kis tálikót készített.

Korondtól már nem volt messze a nárciszmező, de még mielőtt megérkeztünk volna oda, eltátottuk a szánkat az út mentén tornyosuló fakupacok láttán: szenet égettek: voltak egészen frissen rakott halmok (hatalmasak, akkorák, mint egy-egy ház), voltak félig leégettek, voltak olyanok, ahol már csak alig füstölgött a szén, máshol pedig már szortírozták a szenet. Elcsudálkoztunk azon, hogy milyen feketék a bácsik, akik ott dolgoznak.
Ezután már rögtön a nagy fehérség vonta el a figyelmünket. Alig vártuk már, hogy leparkoljon a busz és leszállhassunk. Bevallom, én még sosem jártam nárciszréten, elképzelni sem tudtam, milyen lehet az amikor amerre csak nézel, tele van nárcisszal a rét. De minden várakozásomat fölülmúlta. Igazából akkor élvezhettem volna, ha csak mi, a család lettünk volna, de biztos vagyok benne, hogy a jövőben valamikor családostól is elmegyünk ide.

Falatozás és ivás után elindultunk "kincsvadászatra", azaz minden csapatnak meg kellett keresni a fákra akasztott kártyákon azt a számkombinációt, amit kiosztottak neki. A mienk a 2-4-es volt. Ezt háromszor kellett megtenni, csak ekkor derült ki, hogy ki a nyertes csapat. Utána minden csoportnak el kellett bújni, Éva néni meg jött megkeresni mindenkit. Akiket megtalált, vele tartottak tovább. Jót szórakoztunk közben; kitaláltuk, hogy a gyerekek ordítsanak ahogy a torkukon kifér: nem kellett búsulni őket, eleget tettek a felkérésnek, és látszott rajtuk a boldogság, hogy itt nincsenek korlátozva.
Mielőtt hazaindultunk, még ettünk egy kicsit, majd szedtünk pár szál virágot (10-15 szálat volt szabad szedni, de persze, mindig akadnak telhetetlenek) és felszedelőzködtünk, mert erősen beborult, dörgött és villámlott. Visszafelé jó hangulatban utaztunk: Éva néni (igazgatónő) ezúttal hozzánk ült be, és mikrofonban énekelve adta a hangot a mulatsághoz. krisztáék még ma is állandóan csak énekelték: szép az icipici női cipő..., szap az acapaca naja capa..., szup uz ucupucu nuju cupu... stb.

Minél jobban távolodtunk a nárciszmezőtől annál inkább felderült az ég. Parajdnál már hétágra sütött a nap, ezért eldőlt a további útiterv: Szováta. Mire megérkeztünk éppen lejárt a jókora zuhé, szemernyit sem kaptunk belőle, és a nap, ami állítólag az eső alatt is ugyanúgy sütött, gyorsan felszárította az aszfaltot, a sétányt. Körbejártuk a tavat, kriszta szerencsére a vége felé "csinálta meg a pontot". Utána már nem tudtam felszabadulni. Hiába voltunk 9-en felnőttek a 16 gyerekre, már egyre csak stresszeltem, nehogy valamelyiket szem elől tévesszem. Pedig tudom, hogy igazából csak azokkal kellett volna törődnöm, akik szülők nélkül voltak, én mégis az egész csapatot a felelősségemnek éreztem. Még volt egy "incidens", mert mindig akad a csapatban egy-két olyan ember, aki nem érti meg a szabályokat: főtt kukoricát vettek a gyerekeiknek, és persze, hogy így minden gyereknek kellett már.

Miután lefektettem a lányokat és (ne hüledezzen senki, de) egy pohár koktéllal a kezemben végignyúltam a melegvizes kádban, akkor ütött ki rajtam a feszültség, az idegesség. Akkor ijedtem meg, és akkor sírtam el magam. És megfogadtam, hogy többé sosem megyek kirándulni úgy, hogy a kolléganőm ne legyen velünk. Csak ő most sajnos nem jöhetett, mert módszertanos lévén, muszáj volt részt vennie a megyei szintű mesemondó- és népi gyermekjátékversenyen.

De ki tudja, talán ez is olyan, mint a szülés... mire eljön a következő, elfelejted milyen volt az előző...









3 megjegyzés:

Veres Izabella írta...

De klasz kirandulasotok volt,klasz helyen jartatok,kozel hozank.KOrondot en is szerettem,Szovatat meg jobban.Nalunk is sok ember egett szenet.Nagyon jol ereztek magukat a gyerekek es a lanyaid is,.Kriszta eltunese biztosan nagy feszultseget es ijedseget csinalt benned,meg jo hogy epsegben vissza hoztak.puszika

Zita írta...

Klassz lehetett a kirándulás. Bár, az izgalom elmaradhatott volna, gondolom, hogy nagyon megijedtél! Anyukámék is készülnek egy kis kirándulásra Erdélybe és ők is fognak menni Korondra is. Biztosan szép hely, talán egyszer mi is eljutunk oda. Azt vettem észre nálatok is, hogy az első gyerek vékonyka, a második erősebb, mint nálunk, aztán Mia és Maja is így van. :-)
Puszi nektek,
Zita

Virág írta...

Nagyon-nagyon szép helyek vannak felétek... :O