2013. április 5., péntek

„Április, bolond is...”

„Április, bolond is...”

Nem tudom, hogy minden hónap szülöttéről elmondható-e, de az tény, hogy az áprilisi emberek épp olyanok, mint a hónap, amelyikben születtek. Energikusak, mint az a láthatatlan erő, ami a természetet zöldbe robbantja, jókedvűek, játékosak, mint az áprilisi szellő, derűsek, mint a tavaszi égbolt, és mosolygósak, mint az áprilisi napsugár. Persze, néha szeszélyesek is, mint ilyenkor az időjárás, és ha nekikeserednek, akkor a világ minden fájdalmát a magukénak érzik. De szerencsére – mint ahogy hétágra süt a nap az áprilisi hóvihar után is – ilyenkor töretlen optimizmusuk kerekedik felül, és elhessegeti a negatív gondolatokat.

A fenti sorokat magamról írtam. Sokan, ahogy közeleg a születésnapjuk, begubóznak, szinte depresszióba esnek, hiszen csak az lebeg előttük, hogy megint eltelt egy év, megint öregedtek egy évet, röpül az idő, lejár az élet!

Bevallom, nekem is volt egy ilyen „megöregedtem-érzésű” időszakom, amikor következett a kettesről a hármasra való váltás. Ahogy betöltöttem a 29-et, szinte bepánikoltam. Iszonyúan féltem a következő évi, hármassal kezdődő számtól. Aztán, amikor eljött az a nap, eltelt ugyanúgy, mint bármelyik másik nap, ugyanaz az ember maradtam továbbra is, aki voltam, ugyanazokkal az arcvonásokkal, ugyanazokkal a gondokkal, örömökkel és érzésekkel. Utólag rájöttem: jó volt az az egyévnyi ráhangolódás; szükséges volt ahhoz, hogy ne érjen felkészületlenül a dolog: volt egy egész évem arra, hogy betöltsem a harmincat...

Azóta nem törődöm az életkorommal. Persze, lehet mondani, hogy harmincannyi évesen senki sem törődik vele. De akár húszévesek, akár harmincasok, vagy negyven-ötvenesek vagyunk, mindannyian tudjuk, hogy fiatalabbak már úgysem leszünk. És az a jó, ha nem is akarjuk visszafordítani az időt. Inkább azon kell lennünk, hogy a hátralevő éveket úgy éljük, ahogy a leginkább szeretnénk, és minden egyes további napunkat úgy éljünk meg, mintha az lenne az utolsó ebben a dimenzióban.

Ahogy közeleg a születésnapom, mindig valamiféle bizsergést érzek magamban. Áprilisban amúgysem nehéz ilyesmit érezni, hiszen a természet megújulása a legtöbb embert feltölti energiával. Amit én érzek, az nem egy konkrét, kézzel fogható valami, sőt sokszor nem is tudom megfogalmazni mi is az, de ilyenkor érzem azt, hogy élek, hogy tenni akarok, erőm, terveim, ötleteim vannak, egyszóval (vagyis inkább néggyel): meg akarom váltani a világot. Persze, tisztában vagyok az erőmmel és a korlátaimmal, tisztában vagyok azzal is, hogy lehet nemsokára letörök, mint a bili füle, de olyan jó ilyenkor! Kicsit vidám vagyok, kicsit szomorú is, kicsit komoly, kicsit bolond is. Pont olyan, mint április!

(Az írás az Erdélyi Konyhatündér áprilisi számában is olvasható.)

4 megjegyzés:

emese írta...

Isten éltessen sokáig!!!

sedith írta...

Köszönöm, Emese! :)

emese írta...

Jaj Edith, nagyon kiváncsi vagyok a bioizérezonancia htására.. Nem írnál róla????

sedith írta...

Emese, eljön annak is az ideje, hogy írjak róla. :)