Néhány sor, kutyafuttában

NINCS GYEREKEM!!!
Nem kell megijedni, nem lopták el őket (bár tény, hogy sokszor és sokan elkunyerálnák;)), se nem tűntettem el őket valamilyen varázslattal:D, hanem egyszerűen nincsenek itthon. MINDKETTEN OVIBAN VANNAK!!! Vagy esetleg ojiban.:) Negyed 11 múlt, kb. egy órája jöttem el onnan, de még nem hívtak! Izgatott vagyok, és bár rengeteg munkám lenne és most tudnám is végezni, mert nem tart fenn senki, muszáj volt kiírnom magamból, hogy csillapodjak kissé. Borókámat bevittem és pár percet játszott, mielőtt a reggelihez készülődtek volna. Aztán együtt pisikáltunk, kezet mostunk és leültettem az asztalhoz. Kriszta mellé. Tejet kaptak gabonapehellyel és Kicsikém olyan ügyesen ette, méghozzá nagykanállal, hogy csak amúgy melegedett a szívem tája! Néha leellenőrizte, hoyg ott vagyok-e a hátánál, de fordult vissza enni tovább. Aztán kiosontam az öltözőbe és vártam. Megpattintva hagytam az ajtót, hogy kukucskálhassak, és láttam, amint hátrafordul, de nem történt semmi. Lejárt a reggelizés, kijöttek kezet mosni, azalatt elbújtam, és még mindig semmi sem történt. Visszamentek mindannyian a termebe és még vagy 10 percig vártam, hogy lássam, mit csinál. Úgy elvegyült a gyerekek között, hogy egy idő után már nem láttam semerre, legalábbis a rés az ajtón nem engedte meg. Kihívatam az egyik óvónénit (ononéni:)) és elköszöntem. Ha baj van, hívnak. Eddig nem hívtak. Kb. fél 1-re, mire lejár az ebéd, megyek utána.

Aranytündérkém:



Délben fél egykor már bekopogtattam az oviterembe. Boróka, aki az ajtóhoz legközelebb eső széken ült, rámnézett és felderült arccal már repült felém: anaaaa! Aztán, amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen le is szállt az ölemből és visszasétált az asztalhoz, ügyesen leült a székére. Kriszta is hozzámszaladt és már messziről nyafogott: engem is vigyél hazaaaa! Míg én erőtlenül győzködtem Krisztát, hogy majd alvás után jöhet haza, Apukával, Boró már kezdte befészkelni magát az egyik éppen megvetett kiságyban - a terem túlsó végében. Az óvónő végül elhozta, de rögtön sírvafakadt a kisasszony: oda, oda - mutogatott a kiságyra. Alig tudtam elterelni a figyelmét. Végül mindkettőt át- és felöltöztettem és hazajöttünk.

Holnap is megyünk. De viszek pizsamát is, és ha akar, ottmaradhat. Természetesen, nem akarok elhamarkodottan következtetni, de bevallom, örülnék, ha ennyire szívesen menne és maradna, mint ahogyan ma is volt. (Egy pici sírás volt, de nem miattam, csak egy valakivel való összeütközés miatt.) Könnyebb lenne a lelkem.