Már megint én...

... kerültem előtérbe. Ugye, január óta munkanélküli vagyok, mindazonáltal, hogy annyi munkám, mint mostanában, azt hiszem, még sosem volt. Hogy csak egy példát hozzak: amikor dolgoztam (munkahelyen), nem volt gyerekem, vagy fordítva.

Na szóval, az állam bácsi (vagy kicsoda) kitalálta, hogy a munkanélkülieket segíteni kell az állástalálásban. Börzékkel és továbbképzőkkel. Ami tiszteletre méltó dolog, természetesen; biztos vagyok benne, hogy sokaknak segítettek ezáltal. Nem is ez a gond.
Valamikor március közepén felhívtak, hogy az- vagy legkésőbb másnap menjek el a negyedik faluba (nem férjet keresni magamnak), hogy beiratkozhassak a rögtön induló tanfolyamra, és gyorsan, mert lehet megtelnek a helyek, és amúgyis muszáj, mert ha nem megyek, akkor elveszítem a munkanélküli pótlékot. Ingyenes a tanfolyam, az utamat fizetik, ha lejár a munkanélküli-idő és a kurzus még tart, akkor a hátralévő hónapokban fizetik ugyanazt az összeget. De ha nem tudok elmenni a negyedik faluba, menjek el az elsőbe (kiderült, hogy az éppen itt van, csak az úton kell átmennem) és ott iratkozzam fel, de oda is nagyon gyorsan, mert már amúgyis késésben van az egész program. Hirtelenjött lehetőségemtől eltátva a számat át is mentem az úton, kitöltöttem a papírokat, aláírtam a szeződést és vártam a telefonhívást, hogy a kezdési időpontról értesítsenek. És vártam, vártam és még mindig vártam.
De előtte, már aznap, amikor megkötöttem a szerződést, már mérgelődtem a dolgokon, amikor igazából tudatosulni kezdett bennem, miket mondtak, mit jelentenek azok és főleg miylen következményeket vonnak maguk után, azaz hogyan fogják fenekestől felborítani az életünket, programomat. Mert összesen 9 kurzus van, mindegyiket KÖTELEZŐ elvégezni, mindegyik 3 hétig tart és utána pár napon belül vizsgázás van, szóval, eltart az egész legalább 7-8 hónapig. Reggeltől délutánig kell menni MINDEN NAP, mintha rendesen iskolába mennél, ileltve, mintha munkába mennél. De mivel somer (munkanélküli) vagy, hát természetesen, ráérsz, hiszen ha dolgoznál szintén nem otthon lennél! Logikus, nem? Csak éppen, ha dolgoznál, nem ennyit kapnál. Na mindegy. Amikor elhűltem ezen, hogy minden nap, reggeltől délutánig menni kell, jött a megnyugtatás: jaj, ne aggódjon, mert lehet hiányozni is és amúgysem lesz mindig végig tartva a nap. Mi van? Akkor meg mi értelme az egésznek? Komolyan veszik vagy sem? És mégis milyen tanfolyamokon kell végigmasírozni? Hát, az első számítógép-kezelői tanfolyam (milyen kár, hogy eddig lemaradtam iylesmiről), aztán a többinek a sorrendje attól függ, hogy melyik tanár mikor ér rá. És mégis ezenkívül még mi lesz? Hát, valami kommunikáció-féle (még jó, hogy erről van diplomám), lesz angol (három hét alatt tutti megtanulom, amit az utóbbi másfél évben a tisztességes tanfolyamon elmulasztottam), jaj, és lesz olasz nyelv (mert az engem baromira érdekel és a román tudásommal nem is tudom megérteni az olaszt), meg megtanulunk pályázatokat írni (még meglehet, hogy ez lesz az egyedüli, aminek majd valaha hasznát veszem - és ezt most nem ironikusan mondom), és a többire még sűrű köd borul. Legalábbis az én elmémben, mert nem bírtam észben tartani.

Április 9-én, amikor a havi láttamozáson voltam, rákérdeztem a dologra: mégis mikor kezdődik, de amúgyis meggondoltam megem és mi van, ha mégsem akarok menni? Jaj, hát szó sem lehet róla, a szerződés meg van kötve, és hogyan képzelem, hát a javamat akarják, meg ingyenes meg saláta - holmi előttem megynílt távlatokról, és ne aggódjak, mert hamarosan kezdődik, most már minden pontra van téve és nemsokára hívnak. Hívtak is múlt héten, hoyg ma 9-kor ottlegyek, különben... Azt nem mondták, hogy különben mi, gondolom, fejemet vették volna. :P Elmentem. 9 helyett fél 10-re érkeztem, igaz, de még elkaptam a kurzus lényegét, szerencsére: megtanultam hoygan kell bekapcsolni és kikapcsolnia számítógépet! Hurrá, és erről okmányom is lesz. Nem bírok magammal a boldogságtól! Komolyra fordítva a szót: nem akarom az első napból megítélni a dolgokat, mert tényleg volt olyan, aki nem tudta, hogyan kapcsolja ki a gépet, a srác, aki tartja, felkészültnek tűnik és nincs kizárva, hogy a vége felé valóban tanulhatok olyan dolgokat, amik eddig nem mentek jól vagy nem is foglalkoztam velük (pl. PP-ban való szerkesztés), de nagyon bánom, hogy így elestem a vágyva vágyott szakácstanfolyatól. Ami szintén biztos nem lett volna valami nagy kunszt, de legalább ingyen kaptam volna egy diplomát, amit, ha ezután meg akarok szerezni (és ha bármilyen vállalkozást szeretnék ezen a téren indítani, muszáj lesz), meg is kell fizetnem. Mindegy. Egyelőre még várok. Hogy lássam, mi lesz a folytatás. És közben gyűjtsem az indulatokat, a mérget és az erőt ahhoz, hogy szembeszálljak velük és kivívjam magamnak a szerződés felbonthatóságát, mert mi az, hogy nem lehet felbontani? Egy szerződés addig érvényes, amíg egyik fél fel nem bontja, nem? De lehet, hogy mégsem fogom, vagy nem fogom tudni megtenni. Hiába, ilyen esetekben/helyzetekben nem a munkanélküli az, aki "az erdő felé állhat"!

(Elnézést, ha esetleg néhol furán fogalmaztam, ha futkároztam az idősíkok között, ha váltogattam a stílusokat, módokat: kiírtam magamból az indulatokat úgy, ahogy most per pillanat jöttek, törtek rám.)